Nem tudok most ezzel a furcsa helyzettel mit kezdeni, nem is nagyon értem mi miből következik és miért akar múltról meg érzelmekről beszélgetni pont ő, aki egyébként élből elmenekült minden ilyesmi elől mindig is. Ráadásképpen mi nem egymás exei vagyunk, akik között nem működött a dolog és most újra összefutottak. Elárult engem, ami két társam életébe került és majdnem az enyémbe is. Szart a fejemre két évig, a szüleiére is, hagyta, hogy eltemessük és gyászoljuk. Erre visszajön és komolyan arról társalgunk, hogy mi volt régen? Hálás vagyok az alkoholért, hogy legalább tompítja bennem az egészet. - Mi a faszra adjak én neked időt? - mert nem értem, mondja meg. Mire kér időt? Nem kértem meg a kezét, nem mondtam, hogy költözzön hozzám és éljen velem. Válaszokat kértem csak, amiket rendre megtagadott vagy elkummantott. Oldalra fordítom a fejem a párnán, hogy sikerüljön lélegeznem is. Valahol hálás vagyok, hogy befoltoz és rendbe tesz, mert hamarosan ki kell cibálnom magammal azt a mágust a temetőbe és így is fosul fogok festeni. Jézusom, hát mit nem mond már megint.. - És nem apád orra előtt akartam veled lenni, te idióta. Ezt akkor is elmondtam, hogy senkinek nem kell megtudnia, csak nekünk. - nyilván anyámék levágták, hogy nem képregényt olvasgatunk délutánonként, de azt hiszem az esetemben örültek bárminek, ami valami normális életfunkciót jelentett a gyerekkori dolgaim után. Egyébként meg anyám kifejezetten kedvelte Armot. - Szóval megbasztad? - nyers a kérdés, de piás vagyok és nincs türelmem játszadozni igazság szerint. Mióta itt van, csak összekavarja a fejemet a felbukkanásaival, hát nehogy már! - Legalább ebben ne próbálj meg hazudni! Ismertem a tested és már akkor felállt, amikor lehúztam a slicced. - tudom, mert nekem is. És ez tizenévesen nem minősül nagy mutatványnak, de én annyira akartam, hogy majd megőrültem. Ő meg sorozatosan pattintgatott le, aztán mégis átjött, pedig tudta, hogy mi várja nálam. - Múltkor mégis arra kértél. - megint hazudik? Miért? Mi a faszra jó ez az alakoskodás neki? Nem értem őt, komolyan. Annyi esélyt kapott a múltkor is, hogy elmondja, mi történt, miért csinálta. Azzal feloldozhatta volna a nyomorúságos fájdalmamat, amit az árulása óta érzek és ami beleette magát a lelkembe is. - A történtek fényében bocs, ha ezt nem tudom elhinni. - mert, ha hitt volna bennem legalább egy fikarcnyit is, akkor nem elmenekül előlem, hanem velem marad és megadja a kurva esélyt, ehelyett...leérettségiztünk és mindenki ment a maga választotta úton. De a kapcsolatunk nem szakadt meg, csak bestagnált egy szinten, amiből már nem mozdult ki. Aztán jött az a bizonyos meló, amihez a segítségét kértem. A gépekkel baromi jól boldogult és...bár érteném, hogy mi történt!! Bárcsak érteném! Horkantok. - Nálam biztos többet nyújtott ez a Tael. - oh még a szeszködön át is hallatszik, hogy keserű vagyok. Mert ez ezt jelenti, nem? Olyat nyújtott, amilyet én nem tudtam. Neki adta azt, amit nekem nem akart és évekig nem, mert esetünkben nem csak hetekről volt szó. - Nem fogom bizonygatni, Armi. De amikor szóltak a kórházban, hogy nem találtak meg..én magamat hibáztattam. Én vittelek oda, én kértelek meg rá, hogy segíts. - annyira gyűlöltem magam akkor, hogy szinte imádkoztam azért, hogy akármi is ölte meg ott kint, az tegye meg velem is. A fájdalom megrohasztott belülről, aztán jött a nyomozás és a tények, hogy miatta volt. Képtelen voltam elhinni. Most meg ráparancsolok, ne simogasson, hanem húzzon fel mellém, hogy lássam is és felé fordulhassak. Rémségesen egyszerű kérdést teszek fel neki, faéknyit és pár szóval meg lehet válaszolni. Érteni akarom, hallani, hogy mi a faszt akar tőlem. Mit? Az arcára simul a tenyerem, megtámaszkodom a könyökömön, alig akar kisülni az oldalam a vágásoktól. De amit mond... - Hogyan? - nem értetlenkedés a kérdés, a formáját mondja meg. Szexet akar? A barátom akar lenni? Az életem része? Vagy mi? Mit jelent az, hogy "téged"? Nem ellenkezem az öleléssel, sem azzal, hogy hozzám csúszik. Mert nem tudok és ez aggasztó lehetne, ha nem lennék éppen elköszönésben az agyamtól. Hallom a bocsánatkérést. Megállnak az ujjaim, már nem cirógatom az arcát. Engem akar és bocsássak meg? Fuh. Fuhhhh! - Nem. - rámarkolok a csípőjére és közelebb húzom, hogy tényleg összesimuljon velem, hogy a lélegzetem a hajában kössön ki. Utálom, hogy bejön. Hogy még mindig bejön. - Nem kérhetsz feloldozást, amíg nem ismerem a bűnt. - mert az árulást én mondtam ki, de önmagában egy üres és elcsépelt szó. Az okát akarom tudni. A kurva igazságot, amihez jogom van a hallottak, a múltunk és minden tetves érzés fényében, amit valaha éreztem iránta. Jogom van hozzá! Befúrom közénk a kezem, hogy megemeljem az állát és lássam a szemeit, a száját. Akarom tőle ezt a csókot, amit el is veszek, mert ezt nem tudom magamban uralni. A múltkor sem ment, az erdőben sem ment és most sem megy. Egyszerűen akarom a száját, a sóhaját az enyémmel keveredni. Annyira szerettem őt és elszakította magát tőlem. Elégedett sóhajjal nyalok rá a számra, az íze...igen, még mindig. - Haza kell mennem. - hívjál nekem taxit szépen, mert simogatni kezdelek, mert megint megcsókollak és az kurvára nekem fog fájni egyedül. Megint. - Hol van a ruhám? - ejtem vissza a szám az övére és ha nem kezd el telefonért menekülni, rágördülök mert muszáj. Minek ittam annyit így, hogy a közelemben van?
Felrántom magam idegből, nem csak úgy mellékesen de tényleg felkúr. Gőze nincs az életemről és persze én magam sem avattam be, ezt is aláírom, megtehetném, de nem tehetem mégsem. Mi tart vissza? Alapvetően minden. Azzal kéne kezdenem, hogy bezsaroltak, befostam, elárultalak és alakváltó lettem és ja, el ne felejtsük te is lehet az leszel, boldog vagy Felix? BOLDOG? Hangosan, idegesen ver a szívem. - Hogy eljussunk oda meg is fogod érteni, de rossz hírem van, akkor fogom neked elmondani, amikor úgy érzem én, hogy ideje van. - és még nincs, ki nem verheti belőlem, persze érzelmi roncs vagyok, simán kizsarolhatja, vagy kirángathatja belőlem, de gyáva vagyok… ez tart igazán vissza. Aprólékosan toldozom, foldozom és fertőtlenítem. - Nyilván. - elnevetem magam, de ebben annyi boldogság van, mint kellemes érzés a csípős fertőtlenítésben, mondjuk, aki szereti a fájdalmat, annak ez is lehet jó. Tudom, hogy apámék amúgy is volt róla fogalmuk, nem vagyok hülye és ők sem azok, tudom, hogy sejtették és ez engem marhára feszélyezett, ő mindig is sokkal nyitottabb volt ebben a témában is nálam, erősebb, bátrabb. De a szülei sem olyan kurva konzervatívak. - Tudod a választ. - egyre idegesebb, hallom a szívén és érzem a szagából, a bőre is forróbb lesz, pedig így is láz kergeti az őrület felé, engem meg az ideg kezd ketté baszni, de lassan több felé is zuhanok, mert nekem itt vele, ezekben a kérdésekben… Összeomlik a lelki falam, pedig Tael erősre trenírozta. - Mert oly ostoba mód vágytam rád. - Rád, akiért úgy oda voltam, mint egy olcsó kis gyerekjátékért a csóró kölyök. Odavoltam érted, szerettelek, imádtalak és oltára emeltelek, mert kellett, hogy valakit istenítsek és megtettem, noha rettegtem féltem tőle és tőled, de a szív dolgában nem mi döntünk, hanem valami egészen felettünk uralkodni képes erő, vagy hatalom. Az ujjam direkt a gerinced aljába állítom. - Látod? Mire képes egy összetört elme, de nem mondom…- közelebb hajolok, hogy a füledre sóhajtsam a rekedt válaszom. - hogy nem bírnám, ha megdugnál. - hiszen jól passzolunk, de ezt egyelőre csak én tudom. Édes kis titok, el sem mondom neked, pedig égek a vágytól, hogy a szádra, füledre, szívedre, lelkedre olvassam. De szeretnék belenézni is, mert hallom a haragod, a dühöd, hallak, érezlek, veszettül és elvadultan, pont úgy, ahogy akarlak. De persze ebbe sem avatlak be, csak elszórt morzsákkal vezetlek az ösvényen magam felé. - Kár, ebben nem hazudnék. - sok másban meg simán, de ezt tudod jól, nem igaz?Ismersz, annak ellenére is, hogy már nem vagyunk két test egy lélek, már nem olvasunk egymás mozdulataiból, abból, ahogy levegőt veszünk. Most én horkantok. Tael oly más, oly sok, oly több, nem mert nálad több, hanem mert belőlem vett ki mindent és nem tett a helyére csak hiányt, de a macska alá törleszkedik és emiatt aztán teszem én is. Na meg amúgy is. Miért ne tenném? Tael az istenem, a királyom, a lelkem csonka darabja, mint te, csak te jobban, többet, élesebben. A szavaidtól összeugrik a szívem, újra a hátadon, derekadon babrálok, hogy lekössem magam, a szavak… szíven döfnek, gyomron vágnak, zsigereket tépnek ki belőlem, lecsupaszítanak egészen pőrére és zavartra. - Tudom. - elfulló sóhaj vagyok, mert tudom nagyon is tudom, nem vagyok hülye, hallottam a hangodon, értelek téged és érezlek, tudom. Én is magamat hibáztattam volna, de nekem lehet is, én vagyok a hibás, nekem előjogom.
Melléd fekszem, a forróságodba, az illatod, a jelenlétedbe. A vágy hömpölygő orkán belőlem, a macska melege vetül a világra, ránk. Rád. A tenyere alá simulok, lehunyom a szemem, a szomorúság kibukik belőlem, de csak mint érzelmi folyam, nem adok neki utat, sem könnyeket, sem túl hangos sóhajt, de ott van, megül a szempillámon, a szám tövében. - Ahogy csak lehet. - mindenhogy akarlak, hogy mondjam el? A mindenemnek. A világomnak, de nem lehet, nem tehetem meg, mert van valaki, aki ezt nem tűrné el és én nem áldozhatlak fel újra, nem bírnám el. A szavak csak kúsznak belőlem, mintha nem lenne erejük többé, hatalmukat vesztik ebben a szobában, ahol csak mi ketten vagyunk jelen. Nem! Megüt a szóval, nyikkanva csúszom közelebb, honnan van benned ennyi erő? Amikor a tested merő seb, lázban égsz. Az alkohol adja? Vagy a harag, ami ennek a szónak a betűiben megül? Nem. Nem? Nem teheted vagy nem akarod? Nem akarsz nekem megbocsátani és én megértem, mert nem tudod az okokat, nem tudsz semmit. - Nem oldozhatsz fel, míg én sem tettem magammal. - összevissza beszélek, pedig nem is vagyok részeg, az csak te lehetsz, mégis én vagyok kótyagos. A közelséged megrészegít, elfogyaszt egészen, összezsugorít és kiszolgáltatottá tesz. Sóhajtva emelem az állam, a tekintetünk összetalálkozik, rávetem magam erre a csókra, ráharapok az ízére, miközben puhán ízlelem el, de kell, akarom a csókod, akarlak. Nyitott tenyérrel simogatok a meztelen hátadon, míg a számmal falom az ajkad, a nyelved után kutatok, a testem akaratlan mozdul és simul fel a tiedre, neked dörgölöm magam. - Mi? - a szavad sem értem, mert a szívem a torkomban dobog, összhangban a tieddel, mert a számon az ízed, a fülemben a hangod, a kezem alatt a bőröd és eszembe sem jut hazaküldeni, olyan abszurd, mint egy rossz álom, mint egy elvetélt gondolat. Nincs felelet, van ruhád? Ki emlékszik? Engedelmesen gördülök a hátamra, hogy fölém emelkedhess, két kézzel ölellek át, finoman húzlak, de alád mozdulok. Csókkal falok rád, a tenyerem lecsúszik a meztelen seggedre, mennyire a kezembe illik. Akarlak, ó de mennyire, hogy akarlak. Nincs több csak te és én, mi ketten, mi ebben a hatalmas forróságban, ebben a búja ölelésben. Magamra vonlak, belém kell, hogy olvadj, akarj, akarlak. Eszem ágában nincs a csókot megszakítani, a simogatást megvonni téged magamtól távol tartani, azt akarom, hogy a tűz lángra kapjon és mi elégjünk ebben.
Horkantok egyet a kómám mélyén. Mi a faszt akar még elmondani, amihez idő kell? Hogy megint lelép? Hogy a kormány ügynöke? Vagy mi a faszomat nem lehet ebben a szent és - egyébként - elég meghitt közegben elmondani nekem??? Olyan előttem, mint egy megfejthetetlen talány. Talány, amit ismertem valamikor, vagy legalábbis azt hittem, hogy így van. Persze erre rácáfolt, amint kitettük a lábunkat a kurva városból. - De mit? Könyörgöm, te vagy az ördög ügynöke? - már csak a szemem forgatom, fogalmam sincs és jelenleg nincs is erőm hozzá, hogy ezt komolyabban elkezdjük rágni. - Nem mintha zavart volna, ha egy fallal arrébb vannak egyébként. - jegyzem meg, még a száját is betömtem volna, ha azon múlt volna a dolog. Persze idáig nem jutottunk el és most már amúgy is tárgytalan lenne minden ilyen, hisz a szülei halottnak hiszik. Az enyémek is és már nem vagyunk kiskamaszok sem. - Sejtek egy választ. - javítom ki, szerintem nem tette meg. Randizott a csajjal, talán valamit maszmókoltak is együtt, de nem baszta meg. Nem tehette meg, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez így történt. Pedig buktak rá a csajok, nem csak az a szerencsétlen, hanem mások is. Imádtam a gondolatot, hogy nem kapják meg, mert az én fülembe nyög összefüggéstelen szómaszlagokat, hogy tőlem merev a farka. - Ezt éreztem én is. - egy fokkal halkabban mondom, mert tényleg vágytam rá. Már azután is, hogy csak beszélgessünk, hogy röhögjünk valami baromságon. Nem mondom, hogy ez kielégített, de szerettem vele együtt lenni. Baromira nehéz nem felnyögnöm ettől az őszinte szóáradattól, ami előkerül közöttünk. Szóval bírnád, ugye? Múltkor olyan könnyedén hangolódtunk össze, mintha minden nap egymás bőrén csókolnánk. Az se zavart, hogy a fűben fetrengünk, hogy a tulaj kisétálhatott volna keresni minket és ez kurva nagy aggodalomra kellene, hogy okot adjon. Nem is tudom már, hogy miben hazudnál és miben nem. Felelném erre rögtön, mert megrendítetted az alapjaimat, egyszerűen kirúgtál alólam mindent, amiben hittem, ami úgy gondoltam, hogy szilárd a hülye életemben. Nem szabad a közeledben lennem. Ezt is mondanám, de nem fogom. Visszarémlik az erdő, az az érzés, a tudat, hogy eltűnt és nem voltam ott, hogy megmenthessem. Nem találtam meg, ahogy mások sem. Képes lettem volna a lelkem eladni, hogy legalább a testét hazahozhassam a szüleinek. De elbasztam, nem találtam meg és valamit ott én magam is elveszítettem. Furcsa módon ezt a Taelt nem akarja nagyon az orromra kötni, pedig biztos fontos neki, ha ennyi mindent tanult tőle. Nem mellesleg neki igent mondott arra, amire nekem soha. Nem ismerem, de azt a tagot is rühellem. Csak így. Újabb aggodalomra való ok, hát mi közöm van az életéhez? Semmi. Lehet, hogy kurva és pénzért bárki megkaphatta eddig is. Lehet, hogy nem és teljesen rossz vágányon gondolkodom. Az az igazság, hogy mardosó, undormány féltékenység van bennem, pedig ő nem az enyém. Nem velem tartozik össze, hanem talán azzal a Taellel én meg csak egy szelet vagyok a múltból. Meg se keresett volna, ha nem futunk össze abban a bárban. - Honnan is tudnád... - szusszanok, magamon kívül voltam az önutálattól, ő meg vígan élt a faszom tudja hol és kivel. Az agyam viszont kellemesen meleg ködbe burkolja minden gondolatomat és egyszerűen a testem hálás a törődésért, a finom mozdulatokért, amiktől libabőr szaladgál rajtam. Nem jön semmi fölényes duma, csak befekszik mellém, amitől megintcsak nem tudok gondolkodni. Egyszerűen hozzá kell érnem, a közelében akarok lenni. - Nem értelek téged. - nem hazudok, tényleg nem. Ahogy csak lehet? Ezzel nem vagyok beljebb, sőt. De az illata, a melege valamiért elpörgeti ennek a lényegi vonatkozását. - Mi az, hogy ahogyan csak lehet? - magyarázza meg és jön a bocsánatkérés. Igen, ezt mondjuk nyitányként megtehette volna a múltkor is, de még mindig nem tudom a nyilvánvalón túl, hogy mit követett el. - Akkor meg miért kéred a bocsánatomat? - ne égessen már ki, de már úgyis mindegy, mert nagyon is élénken érzem magam mellett, hogy muszáj megcsókolnom. Megint. Ma már nem először és egyszerűen belekeveredem az ízébe, lényébe és a testébe. Olyan elánnal csókol vissza, hogy csak letuszkolok egy nyögést a torkán, tudom, hogy el fogok veszni és rámászom, ha nem tűnhetek el innen záros határidőn belül. - Haza kell mennem. - ismétlem el hülyén még egyszer, választalan kérdéssel gördülök rád és csak sóhajtom ezt a forróságot, ami bennem száguld. A ruháim! Kellenének a ruháim, de olyan bűn vagy, ami nem hagyja magát csak úgy elfelejteni, igaz? Felforrok a csókodban, az ölelésedben, ami mintha a lenyomatodat égetné rám billogként. Magától mozdul a testem rajtad, istenem, mi a faszért vagy felöltözve? Mohón nyúlok be a pólód alá, hogy az oldaladon simogathassak végig, hogy elteljek a bőröddel. Nem eresztelek a csókból, kell, hogy megmaradj nekem benne, simogasd a nyelveddel az enyémet. Feltolom a pólóm, hát éreznem kell téged még. - Vagy az én ruhámat adod vissza, vagy leveszed a sajátodat. - emelem ki magam, hogy a tenyereimen támaszkodhassak. Némileg lekorlátozom ezzel a teredet, de leszarom amúgy, már nem logikus semmi, ami történik velünk. Az egész nap sem logikus. Feltérdelek és hátrébb húzódom, megsimogatom a hasad, inkább csak cirógatás ez. Már nem tudom letagadni, hogy hatással vagy rám és ennek most már meg se kellene lepnie. Úgy vonzódik egymáshoz a lelkünk meg a testünk, hogy már önmagában az hihetetlen. - Érints meg. - simogass meg, fogd meg, jézusom de idiótán vágylak..Megrángatom a nadrágodat, nyújtsd szépen a lábaidat, had húzzam le, ha már eddig nem adtam hozzá helyet. Muszáj gyönyörködnöm is. Igen, talán te adtad meg a típusomat és ezért futottam annyi szőke, filigrán alkatú sráccal egyéjszakást, mert úgy gondolhattam rád, hogy nem kellett rád gondolnom. Rád mászom, erre nincs szebb szavam, a nyakadba csókolok, azt akarom, hogy ölelj át, tapadjunk össze. - Haza kéne engedned. - ejtem a szádra a szavakat, de nem jó a közeledben lenni így, mert kényszeresen csókollak meg újra és mintha megkönnyebbülnék ettől. Végre összeérünk és megint érezlek. Élénk vagyok, felvillanyozott és vággyal teli. Mi a faszt műveltél a fejemmel, mondd csak?!
Nem mondhatom el neked, hogy mennyire akartalak, mert tudod jól és nem mondhatom el, hogy elárultalak, mert tudod jól, amit azonban nem tudsz, hogy nem tehettem máshogy. Sokan meghaltak, de mások életét megmentettem ezzel és nem utolsó sorban a sajátomat. Önző voltam vagy gyáva? Mondd meg nekem, van jelentősége, csak mondd meg, hogy mit tehettem volna máshogy? Most már persze tudom, hogy sok apróságon múlott a nagy egész, de akkor és ott nemes egyszerűséggel halálosan megrémültem, te voltál az ára, te és és sokan mások. - Minden kell belőled Felix, oly sok álmom szólt rólad, rólunk és én akarom őket. - szexet és egyebet, de az egyébbel még magam is gondban vagyok, azzal azonban nem, hogy akarlak, olyan elvetemülten, amitől a szívem kalimpál, hallod? Hüm? Hallod, hogy ver a bordaketrecembe rejtve az erős szív, a váltó, mely erősebb, mint egy emberé és hangosabb, mint egy vámpíré. Hallod? Én hallak téged, minden rezdülésed. Úgy vágytam rád. - Bocsásd meg, hogy letagadtam a vágyaim. - hogy elárultalak, hogy magadra hagytalak, hogy bár tudtam, hogy halottnak hiszel én Tael alatt vezekeltem, de ó Felix ne hidd, hogy az sétagalopp volt, mert gondoltam rád a föld alá temetve, miközben haldokoltam és gondoltam rád szex közben, és a tóban fürödve, biztos vagyok benne, hogy a macska is gondolt rá, de ezt azért letagadnám. Forró a hátadon a bőr, ahogy végig simítok a gerinced lapos ívén, a nyelvemmel kéne, de éppen az oldalamon fekszem, így nem lenne könnyű. Lázas vagy, érzem. A csóktól felcsahol a szívem, a vérkeringésem, a légzésem, a szádra csókolok, mohón belenyalok, elveszek ebben a csókban belőled mindent, amit nekem adhatsz, de adok én is. A szádból nyelem ki a nyögést, felborzolja a tarkómon az apró pihéket. - Igen. - hogyne kéne hazamenned? Persze, hogy igen! Nem is én vagyok, aki engedelmes alád fekszik és a karjaival magához húz, az valaki más. A szád az enyémen egy mennyei manna, már el is felejtettem mennyire szerettem a csókod, hogy mennyit álmodtam róla. Az ízedről, a nyelved izgágaságáról és a kezed… ezt mennyit csináltuk, csak akkor te sem voltál ilyen igézően meztelen. Az oldaladon simogatok fel, míg te az enyémen, de a csókot nem szakítjuk meg, elszívom a forrongó levegőd, a macska felborzolódik bennem, a szőre a csontokon simít végig bennem, az ölelésem lángra lobban. - Ümhüm. - igen, igen, hogyne adnám vissza a ruhád? Már emelkedem is fel, hogy kibújjak a kölcsön pólóból, az a hatalom nem született meg, hogy én magamtól elengedjelek téged, na ne röhögtess. Átbújtatom a fejem a pólón, hagyom lehullani, noha nem volt egyszerű kimászni belőle, de közben a mellkasom a tiédhez súrlódik, már megérte. Emészt ez a forróság. - Mást se teszek. - lihegéssé válok, pedig nem csinálunk semmi olyat, mégis mindent teszünk. Érintelek, az ujjaim a nyakadból bucskáznak lefelé, le a mellizmon, a has lankájára, az alhasadra, a köldöködön siklom át, le a meztelen öledbe. De csak érintem a farkad, csak ujjbeggyel simítok rá. Helyezkedem, hogy kiszabadíts a nadrágból, mennyire be lehetsz rúgva, ha nem fáj semmid és én visszaélek ezzel, de mi sem mutatja jobban, hogy veszettül akarlak, mint a tekintetem fénylő akarása. Végre lekerül a nadrágom, és nem titok a vastagodó húsom, a combomban ugráló izmok, a karjaim, amivel magamhoz húzlak. - Haza bizony, de inkább maradj. - végre a szád megint az enyémre simul. - ezt sose hagyjuk abba. - szentimentális könyörgés. Magamra karollak, felhúzom a combjaimat, hogy ezzel is a testemre kényszerítselek. Két nyitott tenyerem, a hátadon, derekadon, seggeden simít végig, belemarkolva megringatlak magamon és már nem is olyan félkemény a vágyam. Lefelé siklik a kezem a combod markolom, a másikkal felsimogatok a hátadon, hogy az ujjaim a tarkódra vándorolva magamra húzzanak. Nem mondom el szavakkal, hogy mit gondolok, hogy mennyire akarlak, mert nem kell, mert a testem ordítja magából, hangzatosan zengi, kiálltja a forróságommal, a heveségemmel, a mozdulataimmal, mellyel alád simulok, felfelé homorodik a hasam hozzád. Hangos a csók, lihegős, kapkodós és nem, nem szakítom meg. Megringok alattad, hogy beléd fúrjam az őrjöngő kőkemény akarásom. - Maradj velem. - már- már dorombol a hangom, ahogy kérlek, hízelegve csábítalak, magamhoz láncollak.
Ha nem tudnám, hogy nem képzelődöm, akkor most biztosan ezzel magyaráznám a szavait. Most egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy ilyeneket mond. Mindent akar, akarja azokat, amikről álmodott korábban. A probléma ott kezdődik, hogy soha nem tudtam, mi jár a fejében. Ha tudtam volna, talán nem történik az, ami és akkor legalább az enyém lett volna. Csak egy alkalmat kértem, követeltem, könyörögtem és mindig nemet mondott. Arra az egyre is. Most meg közli, hogy valamiről nagyon álmodozgatott. Nem értem. - Mégis miféle álmokról beszélsz? - próbálom követni a fonalát, de csapongunk múltban, jelenben, megtörtént és meg nem történt pillanatok kavalkádjaiban, amik mind oda futnak ki, hogy elárult és nem értem az okát. Ha így érzett, miért csinálta? Egyáltalán hogyan juthatott az eszébe? Megkattanok a meg nem értett dolgok súlyától és nem könnyíti meg. Egyáltalán nem. Horkantok. Azt bocsássam meg, hogy letagadta a vágyait? Aha?! Komolyan gondolja, vagy legalábbis annak hangzik. Nem igazán vannak szenzoraim a hazugságaira és a jelek szerint korábban sem voltak. Ide nekem valami képességet! Annyival könnyebb lenne néha az életem, ha ütésálló lennék, hazugságvizsgálóval egybekötve. Mindebből a katyvaszból pedig olyan csók kerekedik, amit én indítok útjára és egyikünk sem akarja megállítani. Minden érzékem rááll és elvenni akarok vele, mindent el akarok venni ami elhangzott, ami nem lett kimondva. Minden kell és olyan nagy szükségem van rá, hogy eltemetkezzek ebben, hogy csak a sokadik, gerincemen végigfutó áramütés tudatja, hogy a valóságban járunk. A valóságban csókolom ilyen önfeledt élvezettel a szájat, amit csókoltam legalább ezerszer. Nagy kanállal falom magamba az ízét, az illatát és az ölelését is, ami már nem suta, nem buta és nem is félénk. - Haza is fogok menni. - buta, bolond görcs vagyok, aki menekül az ismerőshöz, aki magának akarja az összes súgást, nyögést, nyálat és simogatást, amit kinyerhet. De haza kell mennem...ha itt maradok, el fogom venni, amit rég kellett volna. Élni fogok egy helyzettel, amit nem tudok megfelelően kezelni és irányítani. Talán nem is az én torkomból jön az idióta ultimátum, mert itt nem is kellene ilyesmit adnom egyáltalán. Hazamegyek és adja ide a ruháimat, oké, nem ebben a sorrendben. Kár, hogy már megbűvölte az agyam a jelenlétével és bennem van az íze, amit megint akarok. Persze, közben már hámozzuk a pólóból, mert hozzáérni, a feszes bőrt simogatni legalább olyan mennyei, mint az ajkai közé nyögni a kábult élvezetemet. Felegyenesedve gyönyörködöm a mozdulatokban és kérem rá, esedezem, hogy simogasson, érintsen meg, vegye a kezébe, a szájába, fogadjon a t...nem vagyok normális. Túl sokat ittam és ő túl csábító ahhoz, hogy egyszerűen el tudjam engedni a látványát, az érzést, hogy mennyire az esetem még mindig, mennyire itt van a helyünk. Túlságosan élénk pillantással nézek végig a nadrágtól is megszabadított testén, fejbe is vág a nyögésem hangja. Kívánom őt és ez kristálytisztán világít a fejemben, lüktet az ölemben és borít rá. Engedjen haza, nem maradhatok itt, mert ez a Purgatórium maga, ahol már a talpad ostorozza a kárhozat, de még éltetnek a remények. Mindenhol hozzá akarok érni, de nincs elég erőm támaszkodni is, így csak az érzésre koncentrálok, annak adom át magam. Egymáshoz súrlódunk, szinte fájón, reszketeg nyögés préselődik a csókunkba. Nem erre vagyok tervezve, nem tudok neki nemet mondani, a testem elárul, a sóhajaim szintén. Imádom, hogy átölel és nem érzem zavarónak, tolakodónak, csak egyszerűen jó. Leengedem magam a könyökömre, mert muszáj hozzáérnem, a combján felsimítanom, rámarkolnom az izomra, ami már nem a kamaszé. Alám mozdul, fel kell nyögnöm. Ugyanúgy, mint a múltkor, amikor szintén elkattant a láthatatlan kapcsolóm és bőszen élveztem a kezébe. - Reggel dolgoznom kell. - mert a pöcsfejű mágus ráküldött a levéltárra, mehetek sírt kutatni. A seggére simogatok, be egészen közénk, annyira iszonyatosan, nagyon jó lenne végre benne lenni és nyerni egy kis békét. Biztos illek bele, tökéletes lenne és baromi élvezetes is. De a kábaság erős, melegem van és fázom, feszes vagyok a vágytól és közben roskadnék össze. Húzza a fejem a pia, a szám az övét keresi, mert én sem akarom abbahagyni ezt a csókot, ezt sem, de legördülök róla, szenvedve fordulok hanyatt. Csillog a szemem a lázas kábaságtól, de őt nézem. A testét. A vágyának ékes bizonyítékát. Nélküle még hidegebb van, megkoccannak a fogaim. - Akarlak. - sikerül kinyögni, megfogni a kezét és még az ujjaira is csókot nyomni. Akarom őt, annyira veszettül, hogy sírni tudnék érte, oldozzon fel ő és adja már meg végre. De a láz legyűr, összezúz. Didergek és jön az a tompa fájdalom mindenfelől. - Fázom. - és ez nincs összhangban azzal, amire vágyom. Vele. Rá vágyom és annyira szarul vagyok mégis, mintha egy láthatatlan kéz gyúrna össze. - Adj meleget, kérlek! - szánalmas, ingoványos beszéd ez, mert kapdos értem a lázálmom, ami őt ígéri és az egymásba kapaszkodó tagjainkat, a feszülést a farkam körül. Őt. Sötét.
A szádba sóhajtom azt a vágyat, amiről valójában az álmok szóltak. Megannyi színes kavalkád és még több rémálom, amiben elárullak téged újra és újra. Megteszem ellened, magamért, de közben nem lesz jobb, ott ülök a magányomban, a félelemben, az erőmben, a hatalmamban, a macskában, de közben te nem vagy velem, csak bennem élsz. Érzem az illatod, hallom a hangod, oly ismerős a csókod, hogy a gyomrom megugrik tőle, a vágy maga alá húz, elvakulok, elsüketülök minden másra, ami nem te vagy ami nem én vagyok, nem mi. Hangosan ver a szívem, dobog, mint egy ménes átkelve az ősi fahídon. Dübörgés vagyok, őrjöngő légvétel a csókba merülve, belefolyva és elmerülve alá. - Igen. - haza fogsz menni, hogyne, máris úton vagy. Kár, hogy ölellek, csókollak, fallak és felzabállak, a karjaim ölelnek, a szívemre húzom a tied, összedobbannak, a vérünk egyként forr. Akarlak. Minden mozdulatom erről árulkodik, ezt meséli, minden sóhajom, nyögésem, simogatásom, a kezem a seggeden markolva, a hajadba túrva. Vetkőzöm, ezek mind jelek, hogy haza fogsz menni, máris mész, csak még egy csók, még egy simogatás. Meztelen felsőtestemen hűvös a szoba levegője, minden apró szőrszálam előmered a bőrömből, csak érinteni akarlak, fogni. A pillantásod tüze jószerivel lemarja a bőrt és a húst a csontjaimról, elbizonytalanodik a tekintetem, miért nézel így? Aztán feltűnik benne a vágy, felugat belőle és engem jószerivel lever a víz, ugyanígy iszlak magamba, de érintelek. A nadrágom is lekerül végre, de a kezem már az öledben. A farkadon siklik végig izgatott ujjam, éppen csak az ujjbegyemmel, mint egy kemény, édes játszószert. Duzzadt izmokon simogatok, a szád végre visszatalál az enyémre, a csókba fordulok. Újra átölellek, magamhoz húzlak, a súlyod pont tökéletes, a farkam kőkeményen simul a testedhez. - Mi? - az arcodba pillantok, nem is értem a szavak. dolgozni, reggel? Már majdnem reggel van, neked pihenni kell, de előbb dugni velem, most. Felnyőgök az érintések alatt a kezem megint az öledben, a farkadon simogatok, a nyögéseim halkak, akarlak, talán el is mondom, biztosan vicc, hogy haza akarsz menni, nem lehet más. A csókba folyok, zuhanok, hullok, a kezem ütemesen jár az öledben, a vérem zubog, elégek belülről. A macska kidoromból a számon. Csalódott vagyok, ahogy legördülsz rólam, utánad nyúlok, mélyet lélegzek, és feléd fordulok, kiengedlek a kezemből egy panaszos szusszanással. - Én…én is. - akarlak, annyira, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni, de mozdulatokkal sem, semmivel sem. Szexel lehetne, ha ugyan… az sem biztos, az is kevésnek tűnik, mert oly kevés a mindenhez képest. Az ajkad forró az ujjaim hegyén, újból felnyőgök. - Látom. - és eközben azt is megértem, hogy ennek az estének itt és most vége van, haza kell engedjelek haza kell vigyelek most. - Gyere. - magamhoz húzlak, átölellek, neked nyomom magam, magamba vonnálak. Forró a testem, de a tied valahogy most sokkal melegebb, a láz lever, érzem. A sóhajommal együtt dobod el az elméd, maga alá temet a láz, az alkohol, a fájdalmak és gondolom a szíved, vérnyomásod. Hosszú percek múlva kászálódom ki mellőled, rádhúzom a takarót, felöltözőm, de végig csak téged csodállak. Feszülök a vágytól, de nem keltegetlek, nem bántalak, a pokrócba csavarlak és oly könnyedén emellek fel, mi nekem a súlyod? Előbb hozzám megyünk, kocsit lopok a környékről. Míg te lent kómázól én összeszedem a holmim. Tudom, hogy agyrázkódásod van, és kimerült vagy, nem fogsz megébredni sem. Dühös leszel, de a zár bántalmazása nélkül jutok a lakásodba, a ágyadba tornázlak, betakargatlak, minden órát kinyomok semmi se keltsen és míg te békésen kómázgatsz undorító mód bekamerázom a lakásod. A hálót, nappalit, konyhát, a fürdőt is, ez van, nem tagadom, de mindent tudnom kell rólad. Megszállott vagyok, tudom magamról, lenyúlom az egyik pólód, amiben már voltál, csajos? És? Nem hagyok üzenete, a mobilomra lövöm a kamerák képét, mindent elrejtem, aprók, nem hiszem, hogy észreveszed őket, még hang is van hozzá. Mindent rögzítek. Körbe járom a lakásod, mindent az eszembe vések. Adammal vajon itt kefélgettek? Az ágyadban, a kanapén? Hüm? Már világosodik, amikor kilépek az ajtódon és kulcsra zárom, nyilván zárat cserélsz… jól teszed, de kicsit késő.
Kezdőlap
