Nem tudom mióta szólongat a nevemen, nem tudom mióta fekszem a bokor alá bekuckózva, de a rémült pánik azonnal felébreszt, ahogy a nevem hisztérikus hanglejtése a fülembe robban. Ott leszek a múltban, egy másik helyen egy durva árulás közepén, ahol a szívem majd megszakadt és ő ugyanúgy ordította a nevem. Közben bogarak ezrei kúsznak a testemen, hangyák és dögök, gyűlölőm a bogarakat, talán ez ránt vissza, emiatt tisztul ki az agyam és én már nem látom magam a mágus előtt térdelni és nem látom, ahogy a lelkem is eladnám, hogy ne kelljen ezt tennem azokkal, akiket szeretek. Mert nem csak Felixről van szó, a családom, a testvérem, anyám, aki bár néha kifejezetten gonosz és úgy dob célba a papuccsal, hogy olimpián kéne részt vennie. Anyám azt hiszem mégis szeret, legalábbis kell neki, és ő tette tanúbizonyság sokszor. Apám talán elfogadta, de anyám sosem fogja. Hallgatózom, messze jár, oly homályos a hangja, előkotrom magam a bokor alól, elképzelésem sincs róla, hogy kerül rám ruha és a sajátom, ahogy azt sem tudom miként állok egy fának támaszkodva. A szám kiszáradva, a szemem ég, a testem lángol, az éhség vadul tombol a bensőmben. Mégis nagyot nyelek és nem, nem szólok neki, hogy itt vagyok. Kitűnő alkalom… megtenném vele megint? Azok után? Újra összetörném? Képes lennék rá, és ez baj. Tudom, hogy az lennék, mert gyáva vagyok, megtenném, mert én ilyen vagyok. - Felix! - inkább vagyok sóhaj, mint kiáltás, de a farkas messze jár, volt itt farkas? Ó volt. Dorombol a macska odabent. - Felix. - mennyi lehet az idő? Mennyit keresett vajon az erdőben? mióta kószál a közelben? Megcsal az időérzékem, de ha saccolnom kell 2 akár 3 is. Szeretek alakváltó lenni, de ezt rühellem, ezt a részét, az éhséget, a visszaváltás kótyagosságát, az időt, mire megint önmagam leszek, mire a testem kitelik erővel, ahhoz ennem kell, nem is keveset. Végül nehézkesen felé indulok, kitűnően hallom őt, és érzem is, noha a vér szaga itt éledezik köztünk. Arra csörtetek, amerről őt hallom, alig várom, hogy megpillantsam. - Jézusom faszom, te élsz? Merre voltál? Órák óta kutatlak - remélem, hogy elhiszi, hogy tudja, hogy keresném. A szívem kiugrik a számon, mert igazam van. Él! Meg is hallhatott volna, én magam is megölhettem volna? Miért is ne tettem volna? Miért él Felix? Amikor egy farkas is volt meg én is? Felé sietek. Letagadom, hogy a szívem húz, hogy be akarom szívni élettel teli illatát, bódító bőrmelegét.
Úgy érzem magam, mint egy rosszul komponált horror filmben, ahol kiküldték a színészeket az erdőbe, aztán elfelejtkezett valakiről a rendező. Mert ebből a filmből én tutira kimaradtam. Végeláthatatlannak tűnik a dolog és egyre inkább úgy érzem, valamilyen nagyon vékony vonalon egyensúlyozom a teljes kimerülés és a kétségbeesett ordibálás között. Már azt is megkérdőjelezem, hogy tényleg láttam-e a leopárdot és tényleg hozzáértem-e. Mondjuk a képzelgéseknek nem szokott pézsma illata lenni és annak a lénynek az volt. Pézsma, tutira. Jószerivel már értelmetlennek hat kiabálnom Armo nevét is, a jelek szerint vagy tényleg meghalt, vagy egyszerűen sikerült meglépnie. Talán őt mosdató gondolat, hogy azt hiheti én viszont szépen fel lettem falva..és még erre is van lehetőség. Botladozom letört ágak, kiálló gyökerek és kövek között, de már csak néha harsan fel a torkomból a neve. Armo biztosan nincs itt. Az időérzékem teljesen lenullázódik a fák sűrűjében, csak a testemből sugárzó fájdalom emlékeztet rá egyedül, hogy most nem máshol vagyunk és ez az erdő nem varázserdő. Megpróbálok egy irányt becélozni, hisz előbb vagy utóbb mindenhonnan ki lehet jutni. Hisz nem találtam hullát, jobban mondva nem az ő maradványait találtam meg. Tehát visszajöhetek, mert...nem tudom, bármi lehetséges. Már nem is fázom, hanem egyenesen melegem van, lehet már ezt is csak képzelem, mint ahogyan a nevemet. Biztos csak valami lázálom szórakozik a gondolataimmal...jobban mondva a hallásommal. Nem szólongat engem senki, a telefonom meg a picsa se tudja hol van. Ja, de...a kocsim kesztyűtartójában, ami a külvárosban parkol. Botladozom tovább a kijelölt irányba, de képtelen vagyok logikusan átgondolni a történteket, egyáltalán sorba rendezni az eseményeket, hogy hogyan futhattunk rá egy ekkora aknára. A felém csörtető hangok is kiürítenek. Visszajött a leopárd? Vagy ez egy másik? Netán valami azoknál is rosszabb jön? Nem...mi?! Nem túl elegánsan fordulok meg és Armo jön velem szemben. Már hallom a hangját és tutira képzelődöm, de nem...tényleg ő az! Életben van... - Mi van? - milyen órák? Hol kutatott? Én miért nem láttam vagy hallottam? Mennyi idő telt el egyáltalán?? Egyszerre vagyok kurva dühös és halálosan megkönnyebbült, mert a kis faszkalap a saját lábain jön és a saját hangján beszél hozzám és eeezt tutira nem képzelem. Kinyúlok érte és inkább tépem a pólójánál fogva, de félúton lehal a gondolat, hogy mit akarok mondani. Ja, igen. - Mégis hova a picsába mentél te? Túrázni?? - mert emlékszem..azt hiszem emlékszem, hogy...öh, megálltunk pihenni. - Azt hittem... - mit hittem? Mindenfélét. - Baszd meg! - melegem van és mindenem fáj, ő él és nem tudok koncentrálni normálisan, ezért nem verem képen. Meg mert nincs erőm hozzá jelenleg, majd később visszatérünk rá. Most úgy érzem, levegőt sem kapok. Mert...élünk, végül. Gyorsan tolom el, hogy végigmérjem, biztos megvan-e minden tagja és nem kesztyűbábozik vele éppen az erdő réme. - Húzzunk már el innen.. - miért van itt ilyen meleg? Mi bajom van? Összecsúszik a fejemben mindenféle szarság, mert ennek két éve is így kellett volna lennie. Hogy megtalál, vagy én őt abban a rohadt erdőben. Ezt meg is mondanám, de egyszerűen csak rázuhanok állásból.
Minden bennem felé húz, olyan erővel és akarással, hogy remeg tőle a lábam, az éhségből is tudom, hogy alakot váltottam, de végre előttem van, nem csak a hangját hallom, hanem őt is látom, egyben van, életben van, én sem ettem meg és a kurva farkas sem. Ömlik belőle a megkönnyebbülés ártó szaga, ártó, mert tévútra vezet engem, elhiteti velem, hogy minden rendben van, de még messze nem tartunk ott. - Hol? - van mi? Nem is érdekel, csak az számít, hogy a szívem hatezret ver, hogy a boldogság hullámokban önt el, mert egyben van. Él és élek, élünk, pedig kibaszott húzós este volt. Maga felé ránt, befejezem a mozdulatot, felolvadok rá, nekem kell, nekem muszáj. A testem az övéhez simul, kéz kézzel nyúlok érte. - Felix. - lihegem a nevét ajzottan, bennem a macska ismerősként üdvözli és ettől lever a víz, emlékképek kúsznak fel, ő és a macskám ott… és az orra… mély levegőt veszek. Él. Nem bántottam, miért? - Én… találkoztam egy kurva nagy macskával. - áááá nem hazudok, dehogy, nem szoktam, én olyat nem teszek. - és aztán van egy koppanás a fejemben és némi kiesés, de az órámra pillantva tudom, hogy kiesett néhány óra - és nem is hazudok, mert valóban ki, de nem amiatt, amit említek. Nem hallom, amit mond, mert a szívem hangosan ver és olyan erővel dobol, hogy majd átszakítja a mellkasom. A két kezem a derekán….Eltol…Úgy kapok érte, mintha minden ezen múlna. …
Mire észbe kapok egy lopott kocsiban ülünk, én még mély lélegzem, ő pedig még bőven ájult és emiatt aztán az ideg bennem úgy ugrál, hogy a szám összeszorítva a fogaim csikorognak. Úgy vezetek, hogy az még éjszaka is gáz, nyomom a padlóig, de ez a szar nem megy túl gyorsan. Idegbeteg vagyok. Felix mellettem ájult, még motyog is magában. A szívem nem csillapszik, a ház ami előtt leparkolok egy ismerősömé, vagyis, egy kuncsaftomé, akiről tudom, hogy három hónapot Thaiföldön töltenek, így szabad a pálya, a kutya meg valami faszom szitternél. Nemes egyszerűen betörök. A szám remegését semmi sem csillapítja, Felix előttem fekszik egy ágyban, ruha már nincs rajta, egy vizes ronggyal törölgetem és ezerrel telefonálok. Az is zavar, ahogy bámulom, ilyen bassza meg nincs. Nem lehet, hogy most is a lapos hasát figyelem, a lágyékát… beteg vagyok, én elmebeteg vagyok, ennyi. Nincs tovább. - Gőzöm sincs bazdmeg, nem tudom, nincs magánál, nem… semmi olyat nem látok… erős ütés a fején? Mi vagyok én Dr. Shepherd? - lever a víz, idegbe vagyok. Haladok a testén lefelé és több komoly sebe is van, de egyik sem indokolja, hogy ennyi ideig ájult legyen. Útközben vettem enni és egy eldobható mobilt, ennem kellette, mielőtt őt eszem meg. - Nem tudom, mondom…- elakad a kezem… karmolás… vastag… karom ejtett, vérző, már nem, de vérzett karmolás. A telefon kiesik a kezemből. Fuldokolom. Úgy fordítom oda a lábát, ha eddig ájult is volt, már nem lesz az…Mit tettem? A hányinger nekem ugrik. Ilyen nincs, nem lehet… az nem.
Nem gondoltam mostanság, hogy egyszerűen megnyugszom, ha meglátom a hülye fejét. Nem tudom, nem arra gondoltam most, hogy gyáván meglépett, hanem, hogy valahol itt hevernek a darabjai a fák között és én már megint hiába keresem. Megbolondulok a párától, tudom, ez a város amúgy is maga a pára...de, most kifejezetten. Azt se tudom a leopárdot csak képzeltem-e, vagy valóság volt. Remélem képzeltem, mert valóságnak kicsit szürreális volt. Úgy értem, meg kellett volna ölnie, nem? Ennél áldozatibb szerepben nem is lehettem volna egy ilyen lény előtt. Kínomban felröhögök a teljesen hülye kérdésén, de már a nevetés is fáj. Remélem nem tört el egyetlen bordám sem, mert nincs kedvem kínlódni hetekig az ülés-állás-fekvés kombinációk során és megint magamba tolni azt a rengeteg fájdalomcsillapítót. Átölel, próbálom megtartani az egyensúlyom, az illata az orromon keresztül az agyamig csenget, hogy valóban Armo az, most biztosan nem hallucinálok. Ha lenne erőm hozzá, adnék neki egy akkora sallert, hogy leszáll az arca. Ha jól rémlik azt mondtam, álljunk meg egy kicsit. Nem azt, hogy nézzen körül vagy menjen szarni, vagy nem is tudom minek ment el... - Azzal én is találkoztam. Elég..szürreális élmény volt. - akkor csak nem vagyok hülye! Ez mondjuk nagy újság. - Mármint hagyta, hogy hozzáérjek meg ilyenek, sőt, hozzám nyomta a fejét..nem értem, pedig nálam könnyebb vacsorát akkor kaphatott volna, ha nekiállok felszeletelni mondjuk a lábam.. - az az erős pézsmaillat, a foltok...leopárd volt, ez kétségtelen. Nem mintha most már számítana, hogy miért hagyott életben. Lepacsizni úgysem fogunk a dolgon. Ő elhúzott én meg örülök, hogy élek. - Nem csak neked. - pedig esküszöm nem tűnt ennyinek. Lehet, hogy már rég lejutottunk volna innen mindketten, ha ilyen...anomáliák nem szólnak bele a képbe. A sötétség viszont igen...
Víz alól szólnak a hangok csak, teljesen tompák és elmosódottak. Rosszallóan szusszanok, de most tényleg víz alatt vagyok? Megint elnyel a melegség.. A fájdalom nyilallóan kapcsolja fel a villanyomat a világba. Beszél hozzám ez a hang, nyújtsam ki a karom, dőljek hátra, ne nyöszörögjek...vagy mégsem beszél és csak azt hiszem? Lebegek egy ideig valami ébrenlét és álom határa környékén, amiben zajos képek kergetik egymást és elmúlik a meleg, hogy átöleljen valami hűvös, aztán nedves és olyan is, ami húzgál némi fájdalmat, ami nem tetszik és tiltakoznék...ha tudnék, de ezt sem tudok. Semmit sem. Megint hangok, elhessegetem őket, nem akarok semmilyen hangot hallani és jön az az éles, beszaggató fájás, ami a kisagyba nyilall rossz impulzust és egyből felpattannak a szemeim. - Mii, neee... - csak azt érzem, hogy a combom egy merő lüktetés egy túl meleg kéztől, ami nyilván olyasmit piszkál, amit nem kellene. Oldalba pisál a félelem. Ki tudja hol vagyok? HOL VAGYOK? Felfelé nézek és nem ismerős a stukkók, a plafon színe és a lámpa sem, ami most nem fényforrás, csak halvány dísz. Bősz, ostoba elhatározásból ülök fel és a szoba felfordul, a világ a négy sarkából fordul ki. - Armi? Mih.. - már ha ő az, már ha az ő szőke fejét láttam, de visszahanyatlok a párnára. Ez nem volt túl jó ötlet. A szívem gyorsul, mindjárt megnyugszom...én..mindjárt, tényleg. De már a makacs én lenyomja a normálisat, már tornászom magam a párnán, hiába akarok darabjaimra esni, begyűröm magam alá, hogy ne akarjak ordítani, se hányni...csak látni. - Mi ez itt? Mi van? - és lenézek magamon - Vizet... - mert fejen talál a szomjúság is, meg ő is..meg, hogy mi a faszért nincs rajtam ruha? Kutatnék valami emléket, de nincs. Semmi sincs. Találkoztunk az erdőben és ott a vége. - Hol vagyunk? És miért nincs rajtam ruha?? - a lényegi kérdések, de nekem kell, hogy magamhoz tudjak térni, hogy tudjam mi van, mi miért van. - Mi bajod van???
Félig van csak magánál, félig sem. A testét néha meg-megtartja, de olyan, mintha le lenne szedálva, és én pánikolva bontogatom a ruhákból, mert nem tudom mitől kábult ennyire, hiszen a fejét nem érte erős ütés vagy de, csak nem láttam? Nyöszörög és morgolódik, de valójában csak be van fordulva, míg a pólót húzom le róla és a nadrágból gombolom ki. Végtelenül tetszik, még így is, egyben van, a combjai izmosak, a hasa lapos, de nem beesett, a köldöke mély. Kicserélem a lavórban a vizet, és a kisebb törölközőt is kiöblítem, mellyel igyekeztem tisztára törölgetni, hogy lássam a sebek, és van belőle elég. Elkél neki egy tetanusz. A ház egy gazdag faszié, nem véletlen tudott engem megfizetni, Felix most a vendégszobában fekszik, egy giga és kényelmes franciaágyban, a falakon bézs tapéta, éjjeliszekrény, egy kisebb szekrény, nagy fotel, tv és lámpák, a fele ég most is, pedig látok anélkül is, de jobb félni, mint halálosan megrémülni. A combjait törölgetem át, a térde elé is benyúlok, hogy a hajlatban felfedezzek még egy sebet. De semmi nem hasonló ahhoz, amikor észreveszem a vastag, karom ejtette karmolást, annak ellenére, hogy macska kórral nehéz megfertőződni, nem lehetetlen. Fölé hajolok, a feje alá nyúlva tapogatom, hogy tudjam mitől ájult el és meglelem a sebet. A telefon a kezemben, éppen a lábát forgatom, hogy lássam a karmolást, amikor a hangja halálra rémít, eleresztem - Hüm? - kinyomom a telefont, zsebre süllyesztem és visszafordulok hozzá. Él. Lélegzik, magánál van…Végre. És mégsem. Hiszen éppen most fedeztem fel a bűnt és közben halom helyen kéne fertőtleníteni, itt és ott még varrni is, nem mondom jól el lett intézve, persze rajtam már semmi jele. - Maradj fekve, persze, hogy én vagyok. - ne vicceljen már, ki más lenne most itt vele? A tenyerem a combján lel fogást. - Szia. - segítek neki feltornázni magát és első szóra kap tőlem egy pohár vizet. Nem a kezébe adom, hanem a szájához tartom, hogy nyeljen egy kortyot, és már koppintom is a poharat az éjjeliszekrényre. - Ez egy ügyfelem lakása - magyarázom halkan és igyekszem megállni, hogy remegjek. Megfertőztem! Megöltem! A szívem vadul ver, pont, mint az övé. - Mert megerőszakoltalak, de akkor még akartad. - elhúzom a szám, miért lenne meztelen? - Órák óta ki vagy ütve, egy kicsit ideges vagyok. Mi lenne, ha szépen nyugton maradnál és ellátnánk a sebeidet? - nincs benne kérdés, egyszerű utasítás és jobb, ha ehhez tartja is magát. Mit tegyek? Mondjam el a karcolást, hogy kaphasson esetleg ellenoltást? Hátha beválik, de mi van ha nem? Mondjam el? Tartsam titokban? Mit tegyek? Jó isten. - A fejed nagyon beverted, véres hajad is, felszakadt a bőröd, és sokáig voltál eszméletlen. -megint inni adok neki és a már behozott fertőtlenítővel, vattával fordulok vissza hozzá. - Marha csúnya sebeid vannak. - jobb, ha tudja. - Lehet el kéne mennünk egy dokihoz. - csak ne feküdne csupaszon, kihívóan az ágyban és nekem ne térne vissza a tekintetem az ölére a gondolataim, pedig arra az estére…
Egymást kergetik a fejemben a hülye képek és rögtön megugrik a vérnyomásom is az idegen hely hatásától. Biztosan nem otthon vagyok és nem is úgy néz ki, mintha szállodában lennék. Fájnak a tagjaim, de az agyam még nem elég éber, hogy felfogjam a világot magam körül. Agyvérzést kapok a tudatlanságtól és siettetem saját magam, de hiába. Időbe kerül mire felfogom, hogy meztelen vagyok és hogy Armo itt van. Ő hozott ki az erdőből? Hogyan? Mikor? Egyáltalán vajon hány óra lehet? - Nem, nem akarok feküdni mint valami vén trotty. - nem, fel akarok ülni, sőt pattanni. Mindenek előtt felöltözni meg ilyenek, utálok ilyen magatehetetlen sajgó szar lenni. Általában egyedül szoktam kiszenvedni az ilyen eseteket otthon, bár való igaz, hogy a fejem kurvára fáj. Végül nyögve, nyekeregve feltolom magam a párnán, bár a hátam is szét akar bomlani, meg se tudnám határozni, hogy hol fáj és mi fáj ennyire. Nem tudok visszaköszönni se, megerőltetett a beszéd tök száraz torokkal. De mielőtt kiverném a kezéből a poharat már borul is a számba a víz és annyira jó, hogy felnyögök mint egy elégedett kisbaba. Oké, most majd mindjárt jobb lesz. - Miféle ügyfél az, aki beenged a lakására? - köhintek kettőt, hogy biztos ne akarjak megfulladni és ez legalább valami olyan, ami RÓLA szól és nem rólam. Mégis miféle ügyfél? Mit csinál? Prosti vagy mi van? Csak nem... - Kurva vicces. - acsargok, ilyen faszságot is csak ő tud mondani a legrosszabb pillanatokban. Arra azért csak emlékeznék, ha lett volna itt bármilyen erőszak. Vagy minimum érezném, de csak egyéb fájdalmakat érzek és nehéz lokalizálnom, hogy milyen helyekről. - Órák óta? - ezen azért meglepődöm. Megint a plafont kezdem fixírozni, hátha az ad nekem valami emléket. Emlékszem..én emlékszem, hogy megtaláltam őt az erdőben, meg előtte az a leopárd és a fura találkozás..jó, megvannak itt a dolgok. Valamennyire...de nem tudom mérni, hogy időben mennyi telhetett el. - De mi a fenétől? - miért voltam kiütve? Nem értem. Nem, semmi kedvem a sebellátáshoz, megint csípni fog és kínlódhatok közben. Ráadásul pont vele! Mennyire unfair már az élet. Nem neki kellene tök foson lenni? Vagy legalább hasonlóan szarul mint nekem? De azt leszámítva, hogy piszkos, mintha kutya baja sem lenne. Mondjuk oké, őt kituszkoltam azon az ablakon, na de...sóhajtok. - Semmi bajom nincs. - tudom, egy mogorva rohadék vagyok, de akkor is!! Szóval sokáig voltam eszméletlen. Elfogadok egy újabb korty vizet és már fogalmazódik a fejemben, hogy mit is kellene most csinálnom. - Semmi gáz nincs, jártam már így máskor is és nem kell kikúrt orvos. Csak el kell jutnom egy zuhanyzóig. Tiszta retek vagyok. - ez meg tény, kapásból a dohos pince, meg aztán az avar sem a tisztaságáról híres. - Segíts felülnöm anya és hagyjál elmenni zuhanyozni. - sőt, majd megpróbálok én felülni egyedül, ami nyilván könnyebb lenne, ha nem fájna ennyire a rohadt fejem. Fel is szisszenek és már nem is tudom mitől. A fejem? A sebeim? Faszom ki van. - Mert remélem nem gondolod, hogy itt fogok feküdni míg basztatsz azzal a szúrós szagú fossal. Melegvíz kell először. - megkondul a fejem. - Csak adjál valami bikaerős fájdalomcsillapítót. Oké? - aztán majd learaszolgatok én, meg elvánszorgok a zuhanyzóig. Minden fasza lesz. - Kurvára fáj a fejem. - nem is nagyon megy a mozgás, egyszerűen fáj mindenem. Lehanyatlok a párnára és forr bennem a harag. Nem akarok segítséget kérni, utálok segítséget kérni. - Faszom. - csikorognak a fogaim is. - Kommentár nélkül Slater, segítenél elmászni a kurva zuhanyzóig? Ott meg már én megoldom. - ennyit rólam, de lezuhanyoztatni tényleg nem kell. Nem vagyok magatehetetlen.
Menten agyfaszt kapok, hát eszem-faszom megáll. Az, hogy magához tért egyrészt nagyon jó, másrészt kifogyok a bámulásból, a finom kis érintésekből, melyek kurva beteg mód retkesül izgattak. No problemo, tudom magamról, hogy kibaszott perverz vagyok, de valójában van felelőse és nem, nem Felix az, hanem egy baszott erőszakos alfa. Tael oly sok dolgot kódolt át az agyamba, ami riasztó és félelmetes, vagy mindig is az voltam, aki csak titkoltam. Jó fiú akartam lenni, de mindig is romlott voltam? Noha nem kínoztam macskákat és nem nyúztam senkit, de a vágy… valami másra mindig itt volt bennem, vagy a macska teszi? - Kussolj el Felix, annyi sebed van, hogy fel sem tudnám jegyezni. - figyelem, ahogy kínlódva feltornázza magát, kezemben megáll a rongy és igazán lesajnálóan pillantok végig rajta. - olya is vagy baszod, mint egy vén trotty. - acsarog a szám, nem ülhet fel, nem mehet el, nem hagyhat itt, hiszen a lábán ott a jelem, a macskáé. Vízzel csitítom, a szájába löbbintem, csak kicsit igyon, mert valahol belül örülök, hogy szarul van, kiszolgáltatva NEKEM és ezzel vissza akarok élni. Milyen menő lenne, kikötözném és azt tennék vele, amit akarok, rommá kefélném, nyalnám, csókolnám, faszom… nem gondolhatok erre, most nem, most SEM. - Ne legyél naiv Felix, bejöttünk, mert van kulcsom, de amúgy is, mi az, hogy beenged a lakásába, olyan rossz arc lennék? - ledöbbentene, ha nem akarnám az ágyba dugni és az asztalon, de nem, miért? Ó miért? - Örülök, hogy tetszett a poén. - lófaszt. Az asztalra ejtem a poharat, körbe pillantok, ez egy gazdag lakás, nekem nem futná ilyenre, pedig van pénz lóvéra nem is kevés, de ennyi? Na ne vicceljünk. - Bizony, és baszott nehéz vagy, alig bírtalak becipelni. - lócsöcs, olyan könnyű volt, hogy alig os éreztem a súlyát többnek, mint egy kölyökét, de ő nem tudja, hogy macska vagyok, még, hála a jóistennek. - Mi a faszom vagyok én Felix? Orvos? Honnan a geciből tudnám? Nyilván erős ütés a fejedre? - egyértelműen az, tudom, de nem kell tudnom, meg pánik. Hiszen találkozott velem. A döggel, a rémmel, a szépséggel. - Valóban? - hátra lépek, tessék felállni. Akkor kiderül, hogy több sebből szivárog és van egy vágás a jobb lábán hátul, de akkor álljon fel bazdmeg, álljon fel! - Ha tudnád, mennyire nem vagy már retkes, órák óta törölgetlek, mint valami faszom ápolónő, de igazad van, menj ki a zuhanyzóig, hajrá Felix. - félreállok, induljon meg, leszopom magam, ha megoldja, de nem vagyok én olyan hajlékony. Járt már így…. járt. Jó. Nem kúrom magam fel ezen, nem teszem, nem én, nem ettől ver a szívem vadul, hanem attól, hogy meztelen. Anyu, perverz vagyok. Lófaszt sem segítek, hogy rohadjon meg. Csupasz talpam alatt oly puha a szőnyeg, hogy bele kéne hemperegni. - Oldd meg! - meg is teszi, megpróbálja, majdnem kinevetem, csak az a karmolás, könyörgöm az ne lenne, mi van, ha…? Nem, a fertőzést nem olyan könnyű elkapni, mint a likantropiát, azt igen, azt könnyű, de ezt nem, a leopárd nem adja magát olyan könnyen, igaz? Kiszakad a kurva szívem. - Felix baszod. Egyrészt jövök neked eggyel, másrészt, mi a faszt picsog a szád, nem lehetsz ennyire gyáva. Meleg víz, komolyan? Hogy lehetsz ennyire faszom hülye? Akkor minden sebből szivárog minden, de igazad van, oldd meg. - hát úgysem tudja, nem. Kizárt. - Adok Felix, csak feküdj vissza. - egyezkedem, de minek is, hiszen más szenvedi magát fel, kutya legyek és nem leopárd, ha megoldja. Az ágy jótékonyan csicsereg a mozdulatai alá. - Persze, hogy fáj, olyan ütést kaptál, fel van szakad a koponyád, miért nem hagyod, hogy… jójó… menj csak. - nem hiszi egy percig sem, hogy nem nézem azt is végig? Miért izgulok a béna, kiszolgáltatott állapotára? Ide nekem egy pszichológust. - Egyezzünk meg. Okés? - puha mozdulattal visszanyomom az ágyra. - Ellátom a sebeid, elhagyunk néhány öltést és én magam leszek, aki segít fürdeni. De ne most, nem kell, hidd el. - hogy a faszomba is gondolja? - Figyelj, van itt fertőtlenítő és van varrótű, sebvarró, nem gomb és én tudom mit csinálok. Tael…- elharapom a nevét, jó isten Armo, mi a gecit csinálsz? - megtanított erre-arra. Szóval, lefekszel és sírsz hangosan, vagy halkan, de engedd, hogy túl legyünk ezen Oké? És közben mesélj nekem a macskáról - .. rólam!!! Mondd, hogy tetszett, hogy imádtad. - Becsszó nem varrom a nevem a seggedbe. - talán, de nem ígérem.
Nem akarom pontosan számba venni, vajon hány sebem, karcolásom, zúzódásom van. Biztosan jópár, de ha kesereg felettem, mint valami gyagyás nővér, csak agyvérzést kapok. Máskor is sérültem már meg, bizonyára ez sem komolyabb a többinél, bár talán, ha bealszok...célszerű lenne ébresztgetni mondjuk óránként vagy kétóránként, nehogy úgy maradjak. Kicsit gáz lenne. - Nyenyenye, mintha legalábbis lefűrészelték volna a lábam, vagy elvertek volna valami drótkerítésből eszkábált cuccal. Ezek felületi szarok, na! - mármint remélem, hogy azok. Oké, a fejem tényleg fáj, de valószínűleg, ha be lenne törve a koponyám, most nem pumpálnám felfelé a vérnyomásomat a tehetetlenségben vergődve. - Te meg mint a vén trotty vén banya felesége. - szájalok vissza, hát értse már meg, hogy nem feküdhetek itt, mint aki a háborúból jött haza...meg kell lennie a rutinnak. Legalább vizet kapok, pedig meg tudnám tartani a poharat, csak még kaparászik az agyam a képsorrend után és próbálnám megérteni, hogy hol vagyunk. Bár persze, Armonak fogalma sincs, hol a lakásom, tehát nem tudott volna hazavinni. - Senkit se engednék fel a lakásomra. - acsargok vissza, tudni akarom miféle ügyfél az? Mivel foglalkozik? Netán a szeretője? - Ki neked a faszi, hogy csak úgy kulcsot ad a lakásához? - még ha ez a kérdés meglehetősen idiótán is hangzik tőlem, de valahogy belefúródik ez a bugyuta félinformáció az agyamba. Nem is tudom miért fontos. - Nem tetszett. - harapós vagyok, igen, mert mindenem fáj. Ettől még elhozott idáig, kihozott az erdőből és nem hagyott ott, bár nem is rohant be velem az első kórházba, tehát ő sem ítélte meg olyan vészesnek a helyzetet. - Jójó, köszi, hogy kihoztál a fos erdőből. Most jó? - hát értse meg, hálás vagyok valahol meg minden, de a kurva anyját a világnak, amiért már MEGINT így jártam. Néha szeretnék valami vasember lenni, hogy ne érezzem meg az ilyen szarságokat, mint a mai. Még jó, hogy nem az a nagy dög intézett el. Bár akkor mehetnék is vértesztre kb. rögtön. - Nyilván, de.. - összeszorítom a szám, nem fogok itt találgatni mint valami idióta. Valószínűleg semmi olyan, amihez orvos kellene. - Majd kipihenem és nem lesz semmi gáz. - katonadolog, ahogy nagyanyám mondaná. Persze, most is kamu a gyógypuszi téma, mint régen. Egyébként is fura lenne, ha a fejemet kezdené csókolgatni. - Ja, valóban. - hát nem hallja, amit mondok neki? Nem is értem. Tök érthető, hogy le akarok zuhanyozni. Úgy érzem mindenem poros, retkes és egyszerűen nem tetszik ez az állapot, na! - Órák óta törölgetsz? - hát ez most mintha némi támadásnak hangzana a szemérmem ellen, bár nyilván nem volt az. - Akkor is le kell zuhanyoznom, pinceszagom van, Armo! Érzem mindenemen azt a dohos fos szagot. - tehát tudja már, hogy muszáj lemosnom magamról mindent. És ha nem akar segíteni, akkor kapja be a faszomat. Mélyről nyögős szenvedés mellett felülök teljesen és megpróbálok méltósággal lemászni az ágyból, lehetőleg nem belerogyva az első mozdulatok egyikébe. Akkor is kimászom a zuhanyzóig, mert muszáj. - Akkor megoldom. - nehogy azt gondolja már, hogy nem! Majd én..eljutok! - Csak mondjad hol van az a szar.. - aztán meglelem és lemosom magamról ezt a szagot, hogy végre ne érezzem magamat mocskosnak. - Akkor is le kell mosnom, fogd már fel! És nem szivárog semmimből semmi. - a meleg meg majd mindnek jót tesz és masszívan anyázhatok közben, nekem tökéletes lesz. - Mert le akarok zuhanyozni! Mi a pöcsömért nem tudod ezt felfogni? És nincs felszakadva a kurva fejem. - vagy lehet fel van, nem akarok a hajamban turkálni őszintén szólva. - Ha annyira aggódsz, akkor segíts elmásznom odáig! - visszanyom az ágyra és túl könnyen sikerül neki, ami nem tetszik. Olyan nyomorultul rázkódom össze, mintha áram ütne meg. Végigfut rajtam a hideg. Kótyagos vagyok a helyzetváltástól. - Nem fordítva kéne esetleg? Hogy előbb legyen minden tiszta rajtam és utána mondjuk ne érje víz őket? - doktor Bubó bazmeg, nem hagyom, hogy így álljon neki összefoltozni. Ha kutya lennék, viszont a fülem is megrezzenne a név hallatán. Ki a faszom az is aki tanítgatta ilyenekre? Akinél él amott? Vagy akivel? Vagy akinek elárult? Vagy akivel dug? Ki? - Nem. Először le fogok zuhanyozni. Vagy veled, vagy nélküled, de muszáj. MU-SZÁJ. Érted? Megérted? - vagy taglaljam miért nem akarok magamon pinceport, pincedohot, pinceszagot érezni egyáltalán? Miért nem akar megérteni? Ott lakik talán a mumus vagy a halott háztulaj holtteste van oda begyömöszölve? Újra nekiveselkedem a felülés-felállás duónak. Melegem lesz rögtön, de még mindig érzem a szagomat. - Ki a faszom az a Tael? - nehogy azt higgye már, hogy nem hallottam. Rögtön meg is jegyeztem és bevéstem a fejembe. - Talán a te seggedbe meg az ő neve van varrva? - el se veszem az élét annak, hogy nem tetszik az, ahogy kiejtette a nevét. Hogy ilyeneket megtanítgatott neki, tehát nyilvánvalóan ő annak az életének a része, amiért engem elárult. - És most segíts elmásznom a zuhanyzóig. - vagy trécselhetünk tovább a pasijáról, ha gondolja. - Addig nem érhetsz hozzám semmilyen szarral. Értve?
- Elmész a faszomba. - összegzem barátian, mert nem én vagyok, aki sérült, hanem ő. Tőlem le is szakadhatna a lába, maximum majd hat a karmolás a lábán és a következő telihold telibeveri az életét, választhat ő is másik életet magának, de nem lesznek ilyen jellegű gondjai. Kerülget az agyfasz. Az segít egyedül, hogy roppant romlott lelkem ráébreszt, hogy a szememben izzó tűz segítségével így is izgatónak látom, ami valahol mélyen még fel is bosszant, mert a teljesen más felé kéne gondolkodnom, de erre mit teszek én? Ó nem. Persze nem, nekem az jár a fejemben, hogy... ah. Rálegyintek fejben. Fogadjuk el, hogy beteg vagyok. Tael hibája. - Kussolj már és fogadd el, hogy kripli vagy. - vagy ne, az is egy megoldás mondjuk, így legalább nem hagyja el magát, kivéve persze, ha az új kis kedvence kerül képbe, mert ó én látok mindent is. Az új fiú, az Adam néven futó srác... Tudom. Most, hogy eszembe jut az ideg belém veri a csúfot és rá leszek mérges, mert miért nem lehet hagyni, hogy... na nem, amit én tennék az nem fér a sebekbe. - Mert egy pöcs vagy, remélem nem gondold, hogy egy tolvaj féreg vagyok és innen bármit ellopnék. - pedig lenne mit, hogy őszinte legyek, ez egy fullos kéró, míg az enyém egy kis albérlet. De a gépem annyit ér, mint egy jobb autó. Felszalad a szemöldököm, milyen jellegű kérdés ez? Mégis ott lappang bennem a csúf kisördög és nem tanulok belőle, mert Nazart is addig húztam és húzom, míg a féltékenysége kezd elszabadulni, mint egy önálló entitás. - Egy nagyon közeli ismerősöm. - lassan mondhatom, hogy az egyik kuncsaftom, a fél várossal szívesen kefélek, a szexfüggőség komoly betegség, kéne vele foglalkozni, de azt hiszem ez nálam sokkal inkább levezetés. Legyintek. A rossz poénra is és arra is, hogy megköszöni, egyáltalán nem azért mondtam, de néhány hónappal ezelőtt sima liba, hogy otthagytam és csak bíztam benne, hogy gyors és könnyű halála, lesz, a biznisz az biznisz, most meg iszom a levét? Nos igen, majd Tael kineveli belőlem, tűzzel, vassal, bőrrel és kegyetlenséggel, ahogy azt ő szokta. - Jól van, akkor pihend ki, de legalább had kenjelek össze minden szarral, hogy ne kelljen seggbe szúrni egy tetanusszal. - mondjuk annak egy része kifejezetten tetszik. Rápörög a zuhanyzóra, nagyot sóhajtok, de futom a köreim, hogy ne basszon fel, a fejéből vér szittyózik, le kéne tolni a frizkóját arrafelé. Pinceszag. Azonnal meggyőz, de még kéretem magam, mert nem tartom jó ötletnek, de a pinceszag az jó érv, hiszen tudom, hogyan viszonyul hozzá, összerándul a gyomrom, nem mert gyerek volt, gyerek voltunk és nem mert nem tettem semmit, nem is tehetettem, hanem mert akkor is gyáva voltam és nyilván ő totál máshogy emlékszik, úgy miként nem ildomos, mert nem az történt, de hallom a hangját, ahogy könyörög a kiútért, annak ellenére, hogy valósan lehet nem is hallottam, de ismerem őt, egyszer régen jobban is ismertem, mint magam. Most pedig jobban szeretném, mert aki lettem annak, köze nincs ahhoz az Armohoz, akit a szülei eltemettek. Küzd. Zuhanyozni akar és zuhanyozni fog, nem lehet vita kérdése tovább és én nem is erőltetem, valami bennem mélyen arra hajt, hogy álljak ellen és tegyek meg mindent, hogy ágyban maradjon, de jön a hang, az övé, ami felülírja ezt. Végig pillantok rajta. - Kibaszott csökönyös vagy. Jól van bazdmeg. - értem. Felé nyújtom a kezem, tudnom kell, hogy elfogadja-e a segítségem, vagy elutastíja, ha engedi, akkor felhúzom az ágyról, de közben végig siklik a tekintetem rajta, mennyi, mennyi seb és az a karmolás. Gombóc nő a torkomban, nagyot nyelek. Odakapom a fejem Tael nevére, holott az én számból csúszott ki. - Csak egy ismerős. - megint egy, értem én, de nem mondhatom, hogy szívem és lelkem, macskám alfája, lévén a macskáról sem tud, még. De ha alakot vált, ma megfertőztem, megroggyannak a térdeim, akkor tudni fogja. - Talán. Ki tudja? - nem mondhatom, hogy kifejezetten jól látta a seggem, mert ő honnan is tudhatná, hogy akit lelkesen szopott és lovagolt meg a szexklubban az én vagyok, az első, mert aztán nem kerestem az este folyamán többé, sőt kerültem. Miért? Mert rá tudnék függeni és az én függőségem betegség, beteges. Kifejezetten nagyon féltékeny tudok lenni, haragos és kegyetlen, nem szabad így akarnom őt. - Jól van, jól. - mellé lépek és elengedem, ha menni akar menjen, de maradok biztosító kötélnek, lassan terelem a fürdő felé, mely szintén luxus, mint itt minden, nem véletlen megbízóm a faszi, akié a lakás, köteg zsét fizet nekem is, hogy tudjon mindent az ex-felesége cég ügyeiről és a jövendőbeli sem kivétel. Előre lépek és langyos esőztetőt kapcsolok neki, igaz így kissé én is vizes leszek, de én túl vagyok öltözve. Kézjellel küldöm előre, lehet befáradni, persze nem tágítok, de én... engem ez izgat, remélem átszappanozza magát, már majdnem pornó, ha közben nyögdécsel és vérezget is, sőt, akkor a macska is érdeklődve kapja fel a fejét. A tekintetem a karmolásra ugrik, kétségbeesett levegőt szívok be, egyszerűen nem lehet, hogy megfertőztem és, ha a farkas tette? - Feli a farkassal is találkoztál? - pofátlanul szemlélem végig, egy kósza pillanatra rémülök meg, hogy Nazar bennem dugdosott részén keresztül meglátja őt és rosszabbul jár, mint Marcus... A szívem hevesen felkalapál, kifogy a levegőm.
Szépen megérti nekem, hogy nem vagyok félig halott és muszáj hagynia a robot üzemmódot, hogy működjön egy kicsit. Mert, ha ráülök erre a vonatra, hogy igenis megsérültem és lehet belőle komoly is...akkor én is aggódni kezdek, azt pedig nem akarja egyikünk sem. - Hagyjál már.. - durcás gyerekként húzom el a számat, ne kezeljen úgy, mint akinek levágta a lábát a vonat, mert nem ez történt. Értelmes módon fogjuk ezt csinálni, aztán hazamegyek aludni. Adamet meg felhívom, hogy nézzen nekem szépen utána annak a csávónak, hogy mégis honnan vannak ilyen gorillái, akik ennyire védik. Mert tudtommal nem fontos ember, csak egy kis fasz. - Nem, nem vagyok az! - hát még felbasz itt, amikor nekem csak egy szar zuhany kell és mindjárt emberibbnek fogom látni a világot, ha nem bűzlök pinceszagtól és nem kergetik egymást idióta emlékek a fejemben régről és mostról, ahol viszont nem maradtam ott egyedül. És persze nem voltak vámpírok sem, ami nagyban segített azon, hogy nem lettem teljesen használhatatlan. Csak félig... - Tedd a szívedre a kezed, te hány embert engednél be a távollétedben a lakásodba? - és nagyon szuggerálom az arcát, annak minden rándulását. Kizárt, hogy ezt megtenné, csak olyan helyre, ahol semmi nincsen. Szóval nem tudom miféle kliensről magyaráz itt, ami megint csak arra ébreszt rá, hogy ezt az Armot nem ismerem és semmit nem tudok róla. Ugyanaz az arc, hang, test és mégis valaki egészen más ácsorog az ágyam mellett. - Aha. - ismerőse, tehát végig kapcsolatban volt a várossal is? Eszem megáll. Lévén erre más magyarázat nincs. - Gyorsan barátkozol. - méregetem? Méregetem, faszom pedig nekem aztán semmi közöm ahhoz, hogy kivel mit művel... - Nekem nem kell tetanusz, nem vascsőre szúrtam magam. Zuhany kell, mert bűzlök. - már mondtam mitől és ezen nem tud segíteni semmi más. Még azt is leszarom, ha csak rózsaillatú szappant is találunk itt. Még az is jobb, mint a dohosság. A seggfej Nazar biztos erre is mondana valami lesajnáló replikát és kioktatna a picsogás elméletéről, de nekem akkor is szükségem van rá. Ráadásul bízom benne, hogy ezt kifejezetten nem kell neki kifejtenem. Nem is tudom már mikor meséltem el neki, vagy miért...annyira vakon megbíztam benne. Kurva naiv voltam. - Na, végre... - sóhajtok és most nem foglalkozok azzal, mennyire szánalmas az is, hogy segítségre van szükségem a felálláshoz, csak elfogadom a kezét és próbálok nem összeesni első nyitányban. Rászorítok a kezére, hogy ne imbolyogjak úgy, mint aki magába döntött egy fél kocsmát. - Jah, még egy. - biztosan köze van hozzájuk valamilyen módon, bár az itteni kliensnek nem adott nevet. A Tael viszont elég különleges, majd Adamet ráküldöm, hogy nézzen már ugyan utána, lévén ez az első hallott nyom, ami elvezet ahhoz, amiért Armo elárult és amiért ott voltam a kurva temetésén az anyja mellett. Fel se baszom magam. Most meg nem fogom neki azt mondani, hogy mutassa meg van-e bármi ráírva a seggére, vagy nem. És nem mondom ki, ami azt mutatja, hogy kurvajó vagyok és nem alázom magam ronggyá ilyen hülyeséggel. Elenged és nem taknyolok orra, bár nem mondanám, hogy tudok egyenesen menni. De igazán fájni a víz alatt fognak ezek a szarok. Ilyenkor lennék valami elbaszott mágus, hogy két csettintéssel rendbe tudjam magamat hozni. De az...az valami más lenne, olyan, amivel már nem lehetnék marsall és oda is lenne az életem. Mire elérjük a fürdőt olyan érzés, mintha megmásztam volna valami hegyet. Kicsit lihegek is és próbálok nem elborulni, míg Armo vizet nyit és beléphetek. Mindjárt lebaszom, hogy ugyan ne nézzen már, de ahogy ébredtem...tök mindegy. A víz szarul esik, kurvára fáj és csíp és sziszegek mint a csapdába ejtett kígyó, minden rohadt horzsolás borzasztóan érződik és már kenem is magamra a tusfürdőt, hogy a hab ledörzsölje a szagomat. Alig hallom amit kérdez, így kénytelen vagyok oldalra fordulni, hogy lássam is. Ezen gondolkodnom kell és ráérősre veszem a szappanozást. Farkas...volt-e farkas? Volt-e? - Nem, illetve láttam, de nem bántott..nem..nem történt semmi. - nem, csak a leopárdra emlékszem, de rá eléggé tisztán, még ha szürreális is volt az egész jelenet, mert az a lény mintha inkább kíváncsi lett volna rám és nem a vacsorájának nézett. - Csak a leopárd volt. Miért? - megbillenek amikor víz éri a fejsebet és belém hasít a kurvára fáj érzése. Kurva rossz és annyira letaglóz, hogy kis híján hanyatt is esek. Látom, hogy véres a víz a lefolyó felé, de biztos csak dzsuvás volt a hajam is. Nem gáz, megoldom. Nem oldom. - Segíts.. - a hajam, azt meg kell mosni és nem tudom. Érzem, hogy nem fog menni. - Csak a hajammal kell. - és várok, most várok, hogy belép vagy nem lép be, vagy rásegít és csak megtart, nem tudom. Most bíznom kell Armoban, nem is tehetek mást.
Felmorranok, hagyom én, ó de nagyon hagyom, csak úgy csörög az a nagy hagyás. Közben az agyfasz kerülget, mert mi a tökömet ugrál itt nekem, amikor pihennie kéne. Kifejezetten. És hagynia, hogy törölgessem és nézzem őt, legeltessem a szemem rajta, de neeem, persze nem, neki fel kell ülnie, jönni kell és menni egyből. - Valóban. - nem kripli, dehogy. Hasba bököm, hogy érezze mennyire fáj minden kis porcikája, igenis nyomorék és nyomorult is egyben. - Nekem nincs ilyen steril lakásom Felix. Ha oda én bárkit beengedek, lehet ki sem talál többé. - ez mondjuk erős túlzás, mert nincs olyan retek, tekintettel arra, hogy heti egyszer jár egy nő takarítani, amúgy az lenne, egy labirintus mosatlanból és szennyes ruhából. - Ügyfelem Felix és nem a haverom. Valaki, akinek dolgozom és tudom, hogy nincs idehaza, nem azt mondtam, hogy öribarim, mit szívózol? - csak nem féltékeny? Egyem a kis lelkét, biztos, hogy nagyon zavarja. Végig siklik a tekintetem a meztelen testén, a vágy fellobban bennem, gyalázat. Beteg elme vagyok, túl beteg és mellé még szexmániás is, de ezt már Nazarral felfedeztük, de jóval előtte már Taelal is. Sőt, talán ő oltotta belém. - Semmit sem változtál, ugyanolyan makacs vagy és hajthatatlan, mint mindig is voltál. - a hsngom is lecsúszik a reménytelenség csúszdáján, mert pontosan tudom, hogy nem fog engedni belőle. Felhúzom az ágyból, belé kapaszkodom és tartom. A súlya nem is érződik a kezeim között, olyan könnyű, pedig régebben nehéznek éreztem, amikor feküdt rajtam és az ágyba préselt millió csók közben. - Van pár ismerősöm, de szerintem neked is. - többek közt, akivel összejárogatnak sörözni, aki nála aludt a szép, habtestű Ádámka. Menten elönt az agyfasz megint, ha nem éppen a karja alá nyúlnék és emelném, hogy járhasson, akkor… kurvaélet, na ki féltékeny, na ki? Ráérősen engedek neki vizet végre és szemtelenül, pofátlanul, szemérmetlenül nézem, ahogy zuhanyozik, a testén habosít és nekem elég sok különleges ötletem támad, hogy mivel lehetne még habosítani. Muszáj belekérdeznem az alakváltókba, mert a szívem legmélyéig aggódom, a lábán ott az a karmolás, amit én ejtettem, felismerem és közben jobb lenne, ha… nem. A farkas kór szinte azonnal elkapható, míg a macska, annak kell egy kis impulzus, egyáltalán nem biztos, hogy a vérébe kapaszkodnak a macska gének, és az sem, hogy nem örülnék neki. Jó, nyilván szétbaszná az ideg, de aztán… aztán is? - A leopárd, aha. És mennyire ért közel hozzád? Miért nem bántott szerinted? Engem sem mondjuk, de mi lehet az oka? - én persze tudom, hogy engem miért, mert gecire én voltam, de őt miért is nem ettem meg? - Hüm? - jaj, hogy sikongat. Fáj, igaz? Mondtam. Hiszen ott az a faszom nagy seb. Segítsek mi? Ráérősen dobálom le a ruháimat, hogy ha kicsit is érdekli láthasson is, csupaszon lépek be a zuhany alá, ami azt illeti nekem sem hátrányos, sőt. - Na mutasd! - mögé lépek és mondok egy imát, hogy nem áll a farkam. Még. A hajába siklanak az ujjaim, pontosan tudom, hol a sebe. A víz nagyon jól esik a mellkasom püföli, míg közelebb nem lépek. Az ujjaim puhán motoznak a hajában, ma tusfürdővel mos hajat, de én amúgy is szoktam, jó, amióta ilyen hosszú, nem. - Picit dőlj előre. - elkerülöm a sebet, amennyire lehet, de persze biztos, hogy fáj, mint a szar és vérzik is. - Feli ez nagyon vérzik, kéne valamit kezdeni vele. - óvatosan dörzsölöm a fejét, ahol tudom, hogy nem fog fájni, nagyon. Csak ne lenne ez a mohó vágy, hogy a vállára csókoljak, hogy a csípőjébe kapaszkodva magamhoz húzzam, hogy megfordítsam és a zuhanyzó falának tolva csókoljam, zabáljam fel a száját. Halkan felsóhajtok, a víz veri a fejem, a vállaim, a gerincemen folyik le és nem is hittem, hogy ennyire jól fog esni. Párolog a testemből a hőség, katlanná tesz a vágyakozás utána, akkor is, ha kripli.
Fogalmam sincs ő min nyűglődik, amikor látszólag majd kicsattan az egészségtől meg a fittségtől, én meg úgy érzem magam, mint akit elbaszott az expressz vonat. A fene se gondolta, hogy ez így fog végződni. Csak ki akartam kérdezni a tagot, a végére járni az ügynek azért, hogy segíthessek egy barátnak és tessék, megint én vagyok az, aki szenved. Majd kiszámlázom mindenkinek. A fegyverem viszont eltűnt, úgyhogy azt le kell még jelentenem, ha netán gyilkolászni kívánnak vele, akkor ne hozzám kössék már be baszódjanak meg! Végre legalább mozognak az agytekervényeim és nem kerít hatalmába valami ostoba félelem, hogy hol vagyok és ki hozott ide, na meg minek. - Kapd be! - csaholom visszafelé, hát hogy jön ahhoz, hogy fikázzon amúgy meg? És még bökdös is, mintha nem tudná pontosan, milyen ócska szarnak érzem momentán magam. Gyökér! - De szar szöveg. - nevetek fel, de összerázkódom, fáj az oldalam baszottul most az ilyenekhez. Legalább ezzel a túlságosan fullos lakással eltereli a figyelmem egy kicsit, bár nem kellene vele foglalkoznom. Akárkié lehet és semmi közöm nincs hozzá, az itt a nagy, vaskos igazság. Csak merő rosszindulattól fűtötten ciccegek mégis, mint valami gyökér feleség, aki nem hiszi el, hogy a titkárnője parfümjétől bűzlik az ura. Élből már nem reagálom le inkább, mert valami olyan csúszik ki a számon, amivel teljesen hülyét csinálnék magamból. Meztelenül meg valljuk be, kicsit hátrányban vagyok a nagy dumákkal együtt. - Még mindig én tudom a legjobban, hogy mi a legjobb saját magamnak. - ahogy eddig is. Ha azt mondom, zuhanyoznom kell, akkor zuhanyozni is fogok. És ha nem akar segíteni, akkor ne szívja itt az energiáimat mint a nagyanyám, hanem engedjen szépen utamra. Ennyire valóban ismerhet, hogy úgysem engedek. Maximum ha kiüt és lekötöz, akkor mondjuk úgy, hogy elég akadályt képezhet a nem mozgáshoz. Helyette segít inkább és még az orrom alá se tuszkolja, hogy annyi erőm sincs, mint egy idült alkesznek, amikor az árokparton fekszik. Egyedül az akarat az, ami tolja előre a lábaimat. A pöcs Nazar biztos hozzáfűzne kapásból negyven kommentet, mondván megérdemlem a szenvedés minden válfaját. Lehet igaza is van. - Édes különbség, hogy én itt élek. - ő meg nem, mert dobott mindent valamilyen különös okból kifolyólag, amit még mindig nem mondott el. Lehet, nem is kellett neki semmilyen ok, csak valami éppen adódott és élt vele, leszarva a következményeket. Mire bepapáskodom magam a zuhany alá már olyan érzés, mintha megtettem volna vagy 40km-t a tűző napon egy korty víz nélkül. A víz viszont hiába csípi minden vágásomat, sebemet, attól még annyira áldásos, mintha tényleg most hívna találkozóra Jézus barátunk. Szerencsére közel van a tusfürdő és az se érdekelne, ha rózsa illatú lenne, komolyan. Csak ez kell, hogy had dörzsöljem le magamról azt a koszvadt pinceszagot. - Fogalmam sincs. - préselem ki a szavakat a vízfüggöny alól - Nagyon közel volt. A mellkasomba nyomta a fejét gyakorlatilag. - és engedte, hogy beletúrjak abba a kurva dús bundába. - Lehet kattant az emberi fele. - próbálnék vállat vonni, de szerintem nem látná. Biztos valami nem volt százas vele, különben simán felszeletelhetett volna azokkal a karmokkal és fogakkal. Fel voltam neki tálalva gyakorlatilag. Most jobban érdekel mondjuk, hogy retkes a hajam is. Ez viszont nem megy, nem tudom fél kézzel csinálni, hát kénytelen vagyok kifordulni és behívni. Persze a gyakorlati rész okoz némi meglepettséget. Nem mondtam, hogy vetkőzzön is le. Ráadásul olyan stílusban, mintha kamerának csinálná. Igaz, hogy figyelem. Nagyon...megváltozott a teste. Semmi kölykös nincs benne. De én kértem meg és nem kéne így néznem rá. Inkább hátat fordítok és már anélkül is megérzem, hogy mögém lép, hogy ténylegesen hozzám érne a bőre bárhol. Összerándulok, amikor a hajamba futnak az ujjai. Nem a fájdalomtól, csak úgy. Nyilván. Aztán a fájdalomtól is, amikor beleszalad a melegvíz és sziszegek mint Ká dublőre. - Ó, a faszom bele! - futna még ki pár cifraság - Nincs gond, csak..mossuk meg. - de, van gond, mert a szívem kétezret üt percenként, nyeldeklem a fájdalmat, de az csak egy fejseb, a szagnak el kell tűnnie rólam. Hálás vagyok, hogy nem kezdi felvakarni a fejemet, most csak az a lényeg, hogy elmúljon a szag és ne kelljen eszembe se jutnia. Nem merek neki dőlni sem, mert akkor az egész súlyom rá fog nehezedni, így csak a tarkóm koppan a vállán, majd úgy kimosódik a tusfürdő is, aminek az illata lényegében mindent betölt most körülöttem és az érzékeim sem kiabálnak veszélyt. - Végre! Érzed? - a nyakába fordulok, hogy ne nyeljek be két liter vizet hirtelen - Nem vagyok büdös. - ez olyan megkönnyebbüléssel jön ki a torkomon, mintha legalábbis szarban fetrengtem volna eddig. De már érzek. Őt is magam mögött. A mellkasát a lapockáimba nyomódni, érzem, ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed. Két nyögéssel felegyenesedek, hogy meg tudjak fordulni. Önző fasz lennék, ha most kiparancsolnám magunkat innen, tehát a hátam felnyomom a csempére, hogy lehetőleg ne rám folyjon a zuhany vize és őt nézem. - Megvárom, amíg végzel. - nem mintha el tudnék innen szaladni, lévén szükségem van a segítségére, de meg akarom várni. A tarkójára csúsztatom a kezem. - Aztán a számba is dughatsz gézt, ha találsz benne sebet. - nem pont ezt akartam mondani, de szerintem érti. A kezébe nyomom a tusfürdőt.
Kifejezetten tudja, hogy mi a jó neki, hát látom. A kínlódás, a szenvedés, a tagjainak nyúzása, a sebek feltépkedése az ideg belém baszása. Valóban. Az mellékes, hogy nem tudom visszatartani, de ez várható volt, őt nem lehet. Morogva segítek kisasszézni a fürdőbe a nyomorultnak, de magának köszönheti, miért is nyúl olyanba, amiből baja lehet, de az is jellemző rá. - Így van, de attól még ismerhetek embereket, nem? - régről biztos nem, mert azokat nagyon kerülöm, de valójában sokat változtam, a hajam is megnőtt, az alkatom is más és a macska segít, hogy mindenkit is előbb vegyek észre, mint ők. Mondjuk a minap egy mamusnak letagadtam, hogy ismerne. Rettegek, hogy anyámék megjelennek. Oly lelkesen figyelem, mintha nekem rendezett sztripper klub lenne a zuhany alatt, mondjuk ha nem ő lenne alatta, talán nem is érdekelne, megnézném, azt nem hazudom, de engem a csajok még mindig sokkal jobban vonzanak. De ő… Lássuk be, hogy Ő olyan nekem, mint mackónak a lépesméz, vagy hangyának a fűszeres chips. - Az igen. - nagyot nyelek, de biztos vagyok benne, hogy nem hallja a víz alatt. Olyan közel mentem, akkor én karmoltam meg, eddig is tudtam. Tudtam, csak nem sejtettem. Zakatol az agyam, félre kalapál a szívem, zavart vagyok és rettegek. Miattam veszti el az emberi lényét, miattam lesz az, ami én, amitől óvtam volna. Mikor is lesz telihold? - Jah. - elnevetem magam egy kis zavart köhintéssel. Biztos is, hogy kattant, az lennék? Az vagyok! Nem is lehet ez vitás, máskülönben nem megyek olyan közel, hogy megkarmoljam. Most is kattant vagyok, hogy itt vagyok. Őrőlnek a gondolatok, ha nem hív be, lehet el is szaladok. Magamra akarom vonni a figyelmét, hogy ne jusson eszébe a lábát nézegetni, de van rajta sok karcolás, seb. Talán fel sem tűnik neki, majd akkor, amikor alakot vált, vagy amikor azon kapja magát, hogy élesebben érzi az illatokat, hogy közelebb kerül a növekvő hold. Hátat fordít és ezzel magára csal. Közelebb lépek, a víz nekem verődik, mintha távol akarna tartani tőle, de már késő. Ott kellett volna az erdőben, amikor a fejem a mellkasába nyomtam, ahogy ő fogalmaz. Őrület. Dédelgetve szalad az ujjam a hajába és egy pillanatra eszembe jut egy sötét mágus, akinek egy apró kis része bennem lapul, lehet most is megfigyel általa, de ő mennyit adna ennyi gyengédségért, ami Felix talán nem is ért meg. - Ooké, de szerintem van gond. - ettől független mosom a haját. Ömlik belőle a retek és a vér. Hallom a szívét, nemsokára ő is így hall majd engem, de vigyázok majd rá?! Kihagy a légzésem, a tarkója felsimul a vállamra, van neki hely ott, a kezem átfut a hasára, fel a mellkasára, olyan röpke érintéssel, amit a víz is lemosna. - Érezlek! - felé fordulok, a szám nem sokkal az övé felett áll meg, flörtöl velem, cicázik. - Nem vagy, már kicsit sem, kicsit kókusz illatod van, de jól áll, és papaya talán. - a szájára sóhajtok, jó isten, nem gondolhatok mindig erre és tessék, a vágy szárba szökken, muszáj valami nagyon kiábrándítóra gondolnom. Semmi nem jut az eszembe. Az alhasán támaszt meg a nyitott tenyerem, elém illik, olyan formás, a segge közel, a csípője is. Megmoccan és riadtan, rajtakapottan kapom vissza a kezem, a vágyam félárbócon, helló kínos helyzet. Még szembe is fordul, ó, hogy a… Nem takargatom magam, sokkal cikibb lenne, hagyom, hogy tudja, sőt büszkén vállalom, hogy milyen hatással van rám, igaz ég a bőr a képemen. - Kedves tőled. - körbe pillantok, hogy hova is tehettem a szappant. Volt? A keze után mozdulok. Közelebb lépek. A számba is dughatsz… kikerekedik a szemem. Ó igen, hogyne. Nekem is a géz járt a fejemben. Pontosan. És nem vagyok hülye, neki sem. - Felix. - elveszem a tusfürdőt és megállom, nem csókolom meg. Megállom, mert egy kurva hős vagyok, mert a farkam már majdnem teljesen kemény és nos… Torkot köszörülök és tusfürdőt nyomok a kezembe, végig habosítom a testem, a talpam is igyekszem nem őt bámulni, időt adok neki, hogy ő nézhessen engem. - Nehéz veled itt. - sóhajtom, miközben én is hajat mosok, lehunyom a szeme is, hogy ne marja ki, leöblítem magamról, kirázom a hajamból a vizet és újra rá pillantok. - Nem fázol? - belőlem ömlik a forró vágy. A testem rugalmas, sértetlen, hibátlan, remélem nem tűnik fel neki.
Némi horkantással ajándékozom meg. Ismerhet, hát persze. Nyilván mióta felbukkant, azóta csak a barátkozással van elfoglalva. Azt se tudom, kit miért nevez a kliensének. Hacsak persze nem prosti, mert akkor mindjárt másmilyen a kép. Ellenkező esetben talán régebb óta van a városban, mint azt én gondoltam. Bár tény, St. Louis nem valami ócska 1000 lelkű városka, ahol mindenki ismer mindenkit és tudod, kit hol találsz meg, tehát simán el tudott kerülni addig, míg nem hívta fel magára a figyelmet abban a bárban. - Aha, és miért vannak neked klienseid? - lehet sérült a fejem, de az agyam eléggé működőképes is, hiába akarok összerogyni rögvest. Csak valahogy gördítsük be magamat a vízsugár alá és utána már nem fogom mindenáron leharapni az ő fejét sem. De ismerhetne...nem vagyok jó betegnek, nem szeretem, ha nem tudok, látok, hallok meg mindent rögtön, az ágyhoz kötöttséget meg egyáltalán nem bírom. Anno azt a rehabot alig húztam végig, azért volt szükséges rossz csak, hogy újra tudjak funkcionálni és kimászhassak utána a tetves erdőbe, ahol...nem találtam meg. Nem tudom miért fontos most a két alakváltó, mert végül is egyikünket se ették meg. A leopárd valóban különös volt, talán még mindig fel tudnám idézni milyen volt az a vastag, selymes bunda az ujjaim alatt. Na meg a tépőfogak a szívem környékén. Nem is értem miért nem futottam el. Talán lélekben vártam, hogy megöljön? - A lényeg, hogy túléltük. Bár én se értem. - hallom a nevetését, nem tudom ő találkozott-e valaha váltókkal. Azt sem, hogy hogyan viszonyul hozzájuk. Néha például melóban kifejezetten jól jönne egy olyan orr, mint amilyen nekik van. De hát...ilyesmire nem fog sor sem kerülni, az állam nem tartaná őket elég megbízhatónak, na meg én se tudnék pórázon elképzelni egy akkora szörnyet. Hálás vagyok egyébként a segítségért, egyszerre nem menne az, hogy kitámasszak és még a hajam is megmossam. Igaza van, hogy kurvára fáj, de tudom is, hogy leütöttek. Erre is emlékszem. Ráadásul kétszer is egy este alatt, amit joggal mondhatok rekordnak. Most csak elhagyom magam, kétlem, hogy ebben a pillanatban tervezne hátba döfni egy óriási késsel. Majdnem lepisszegem, hogy kussoljon már, amíg élvezem az ujjait a hajamban, de az aggódó hang áthatol ezen az érzésen, lemondóan nyögök. - A maga idejében majd. - ezzel le is pisszegem, jól van az, hát majd eláll, vagy mi. A vállán lelek fejtámaszt és körbeölel minket a tusfürdő illata. Sehol doh és pince, semmi nincs, csak meleg pára és tusfürdő. - Kókusz. - halk, kicsit rekedtes a nevetés a szája alatt. Kicsit beleolvadok ebbe a pillanatba. Én rajta lelek kapaszkodót, a karjában, a másik kezem a csempén tart még mindig, ő rajtam, meleg áramlik az alhasamba...és ez talán Armo maga. Muszáj megfordulnom, még ha kicsit idiótán is sikerül és nem tudom nem észrevenni, hogy félig merev a farka. A régi Armo most megszégyenülve iszkolna innen kifelé egy nagyon balfasz kifogással. Na, nem mintha valaha zuhanyoztunk volna együtt, az túl sok meztelenséget jelentett volna, ugyebár... - Szoktam kedves is lenni. - felsimulok a csempére, hogy megtartson, szerencsére elég a nem túl széles terpesz is ahhoz, hogy a zuhanyfülke meg két oldalról támasszon meg. Sikerül emeletes hülyeséget összeraknom és sajnos hangosan, el is mosolyodom az arckifejezését látva. Végül is, talán előtte már nem kell ilyen elszólásokért szégyenkezni. Még az anyám is tudja, hogy biszexuális vagyok, mindig is teret engedtem a dolognak és nem elnyomtam. - Igen? - nézek fel rá kíváncsian, azt hiszem kicsit leakadtam a hasánál meg a farkánál. Még ebből jó gondolatok is lehetnének, ha nem esnék tutira össze közben. Engedem lecsúszni a kezem, a tenyerem épp csak átfut a mellbimbóján és már kerül is vissza a csempére. - Pedig nem csinálok semmit. - csak nézem, ami még sem nem tilos, sem nem bűncselekmény. Tehát neki is kellett a zuhany és most ő is kókuszillatú lesz. Lehetnék én az egyik kéz, ami segít neki, de nem tudok az lenni most. Persze ő nem néz ki ilyen leharcoltnak, sőt. Mondjuk kijutott az ablakon és nem maradt lenn azokkal a gecikkel sem. - Kicsit. - hát közelebb lépek, hogy érjen a vízsugár, amiért a hátam nem minden centije hálás, de érzésre sokkal jobb. - De nem tudok sokáig lábon maradni már. - közénk ejtem a kezét, muszáj rácirógatnom erre a vágyra egy kicsit, csak az ujjperceimmel. - Még akkor sem, ha ígéretes ez a bók. - kap egy sajnálkozó mosolyt, engedem becsúszni a mutató- és a hüvelykujjam közé, hogy lesimogassak a tövéig - De legyek jó beteg, nem igaz? - kérdezem a fülétől a víz zajában. - Vagy éppen meg is fordulhatsz. - különben nem tudom magam megtartani addig. Különben gondolkodni kezdek, összeesni, seggre csúszni.
Nem felelek, ama nagyszerű kérdésre, hogy mi okból vannak klienseim, annak hisz, aminek akar. Annak ellenére, hogy jól sejtem prostinak sejt, de tegye. Lepacsizhat Nazarral. Igazából nekem mindegy, az sem baj, ha azt gondolja, hogy bérbe lehet venni a testem, a szolgáltatásaim. A kívánsága parancs számomra, mondjuk jó erőszakos ezt le sem lehet mosnia magáról, de végre a zuhany alatt sziszeg, mintha kígyó sziget lenne egymaga, de nem lep meg, seb hátán karcolás, folt hátán zúzódás a teste, nem is csoda, hiszen megverték, megkötözték és ezer más dolog is történt vele mégis az az egy kurva karmolás, amit én ejtettem, az bassza szét az idegeim. Mondhatnám, hogy meglepő, hogy mellette kötök ki Ádámkosztümben, de valahol nem is olyan fura ez, annak ellenére, hogy a két évvel ezelőtti énem már úgy menekülne, hogy lába nem érné a talajt, de az még az árulás és Tael előtt volt. Finom mozdulatokkal a haját mosom, míg a feje a vállamon landol és a kezem felfedezi a hasfalának feszes izmait, le az alhasára. Mégis én vagyok egészséges és vággyal túllőt, mint egy drogos nyúl. Beszívom friss kókuszillatát, a szája közel van, a lélegzetét szívom le róla, a hőjét, de én vagyok, aki katlant csinál a zuhanyból, mert a váltó energiája közénk sűrűsödik, engem emészt. A hasfala emelkedik ahogy lélegzik, a szája… rá kéne csókolni, felkínálja, nekem adja, szinte kéri. Nem. Nem most. Persze, hogy enyém a kínos helyzet, amiben ő szembe fordul velem, a testem vágyról tanúskodik, ő pedig csak nézi… nézi az ágaskodó farkam, a mozduló kezem, az arcom bíbor színt ölt megint futni kéne messzire. - Szökőévente egyszer, és akkor jó az átlag. - valójában nem igaz, Felix tud kedves lenni még szokott is, akkor is, amikor én zsírparaszt voltam, hiszen oly sokszor rettegtem. Tőle és értünk. - Igen! - de ezt látja is rajtam. A víz lepárolog rólam, hidegebbre kell állítanom, mert elégek, idekozmálok. Az érintése alatt megrezzen a testem, mintha árammal csapnának meg, felnyögök, imádom ezt. A keze pillekönnyed futását, a mellbimbóból indul ki a villámlás le az alhasamba, az álló farkamba. - Áh, engedd el, nem kell ahhoz neked semmi sem csinálni, elég, hogy jelen vagy. - minek hazudjak, még a hangom is lemondó, elbuktam ezt a kis meccset, de lehet a háborút még nem. A hónom alól mosom ki a habot, amikor közelebb lép, minden szőrszál égnek mered a testemen a kínlódó vágytól. - Tudom, megyünk már. - összerezzenek, a keze megint olyan könnyed, de a farkam megugrik, együtt az alhasamnal, érte nyúlok, a két kezem a csípőjén, csak tartani akarom, fogni, magamhoz húzni és persze megdugni is, de ezt is biztosan tudja. - Ne vedd magadra teljesen. Második tinikorom élem, a lágy szellő is beindít. - lófaszt, vegye csak magára, mert neki szól, róla mesél, érte rajong minden egyes szívverésem, ami most rohan, robog előre. - Nem ártana. - a szája felé hajolok, ha már közel van, az ajkam melegen fut végig az állának vonalán. - el kell lássalak. - lehetne jó beteg, csak ne lennék mindig ilyen kibaszottul unalmasan beindulva. - Édesem…- elnevetem magam és lemásolom a mozdulatát, az Ő ölében érdektelen farok vár, tiszta és húsos, de pont annyira lanakadt, mint annak, akit rommá vertek. - itt maximum te fordulhatsz meg, de elképesztő, hogy ehhez lenne eszed. - ezzel nemet is mondtam, pedig megfordulok, ha úgy akarja, de belefullad a zuhanyba. Elnyúlok mellette és elzárom a vizet, kilépek a bűvköréből és nyitom a kabin ajtaját, hogy dobjak neki egy törölköző odakintről, ahogy magam is bele dörgölöm a testem. Pedig engem semennyire sem zavart a pince szaga, akkor sem, ha a macska szaglás oly éles, hogy tudom merre van kaja a házban. - Vissza a szobába. - előre engedem, ha hagyja, akkor támogatom is és addig szót sem váltok vele, míg megint nem fekszik az ágyban, csupaszon, sebesülten és tudom, hogy rettentően fáradtan. Alsót és pólót lopok, látható, hogy aki itt él nagyobb darab, mint én, nem magasabb, de szélesebb. - Mit gondolsz, most már elláthatom a sebeidet, vagy van még valami kis allűr? - csak ne akarnám ilyen veszettül, ilyen megállíthatatlanul, ennyire elemin, amitől felfordul a gyomrom.
Talán kicsit túlkattogom azt, hogy miféle kliensei vannak neki. Akár lehetne prosti is, valahogy azt képtelen vagyok elképzelni róla, hogy egy rendes bejelentett munkahelyen eltölt napi 8 órát, utána meg szépen hazamegy, ahogyan az elő van írva. Na de látszólag egyáltalán nem akar velem erről sem társalogni, egyszerűen mintha valami labirintusban bolyonganék, amire az ő neve van felfestve és kedve szerint zárogatja be előttem az ajtókat, hogy eltaláljak a szerinte megfelelőig. Agyfasz. A zuhany alatt mondjuk erre ráborul a jótékony élvezeti értékem, hogy végre tiszta lehetek és hiába ellenkezik a hajmosás ellen, ha nem segítene, akkor akár térdelve, de megcsinálnám magamnak valami kitekert formában. A végjátékra utazom, hogy ne érezzek magamon semmi rám nem illő szagkavalkádot. Egyszerűen csak muszáj, de gondolom megérti, mert ismer ennyire. A probléma az, hogy én nem tudom kicsoda ő. Persze, megvan benne valahol a régi Armi, de a sok újdonság alatt még azért rejtegeti. - Ez nyilvánvalóan költői túlzás. - sőt, hát egész sokszor vagyok..még ha nem is kedves, akkor legalább fair vagy normális. Más kérdés, hogy túl sok idióta rohangál ebben a világban, akiket egyszerűen képtelen vagyok elviselni. Emellett meg alapjáraton türelmetlen vagyok, bár vele kifejezetten az voltam. Mióta megjelent, mintha ő nem lenne az, mintha mindaz, amit elnyomott, most bátran áradna belőle. Most megakad a szemem rajta, a bók jellegű merevségen. Baromira kár, hogy ki vagyok facsarva és most ezért lehet is nagy szája, mert érdemben képtelen vagyok lereagálni. Mosolyogni még tudok. Szóval elég, hogy jelen vagyok? Mit nem mond.. - Régi kíváncsiság új vágyban? - bár lehet akkor is így lenne, ha anno mondjuk igent mond és kidugjuk egymásból a levegőt is. Amire persze nem került sor, mert én RENDES voltam és nem erőszakoltam meg, amikor alattam fetrengett az ágyon. Közelebb lépek, még jó, hogy zuhanyzó van és nem fürdőkád. Kimaradnék az élményből. - Azért bele nem halok, csináld csak nyugodtan. - le ne álljon itt mindjárt azon aggódni, hogy még meg is fázom, mert rövid távon kapok egy stroke-ot hirtelen. Egyszerűen jó hozzáérni és úgy jó, hogy ne kelljen rajta merengeni sem. Amúgy sem szokásom és nem is akarom, hogy azzá váljon. - Ezt 16 évesen sem hittem el. - akkor is jött valami hasonló kamu szagú szarsággal, bár nyilvánvaló volt, hogy más sráccal nem keveredett ilyesmibe. Most ez a helyzet már nem áll fenn, mert nem gondolom szűzies lelkületűnek, a múltkoriak után meg főleg. Most viszont most van és a farka az ujjaim alatt, a kezei rajtam, a szája az államon viszont megint elsöprögeti azt a gondolatkört, hogy vajon mi lett Armiból az elmúlt két évben. Már nem egy ostoba kölyök, az kétségtelen. Az ostoba mondjuk kérdőjeles. - Ha ettől jól érzed magad.. - a hangomban szemernyi lelkesedés sincs. Jön majd a szúrós szagú fertőtlenítő, a géz, meg ki tudja mi. Nem, egyáltalán nem vágyom ilyesmire, de végül is megegyeztünk. Lefürödhetek és utána játszhatja a dokit az ágyam mellett. Kicsit kiszalad a levegőm, ahogy megérint, de az én testemnek most idő kell, hogy lelkesedjen. Főleg, mert tűt harangozott be és az nem pont az az extra, ami engem fel szokott izgatni. - Én? - halkan felnevetek, bár most nem tudnék igazán ellenállást kifejteni az ügyben, nem lennék nehezen elejthető préda. Inkább a játszd a félhullát szerepjáték lenne az. - Te hívtál keringőre én csak lereagáltam és ajánlottam egy segítő kezet. - de a nem, az nem, amit az én fülem is képes néha meghallani. Hűvös áramlik be és még az alapreflexem megvan, elkapom a felém érkező törölközőt, de ímmel-ámmal sikeresedik, a testem nem örül a plusz fájásoknak, amit okozok vele. A hajammal se jutok túl sokra. Az a fejseb tényleg fáj. Biztos, amikor leütöttek a külvárosban..Az óvatlan kurva egemet! Elfogadom a segítségét és magamat segítem fel az ágyra, mikor odaérünk. Szomorúan konstatálom, hogy míg ő öltözőset játszik, nekem nem jut megint semmi. Egy alsó sem. Durcás sóhaj kerekedik a kérdésre. - Nem, már nincs. Megegyeztünk és betartom a szavam. - még ha ez nyikorogva is jön ki a torkomból. - Vagyis baromira elszívnék egy cigit, mielőtt fertőtlenítővel kínzol halálra. - fekve is jó lesz, a dohányzás legalább lefoglalna egy kicsit.
Kurva nehezen hiszem el, hogy megint ilyen faramuci helyzetben vagyunk, amiben ő úgy méreget, amitől rólam elpárolog a víz, lehet sokkal hidegebbet kéne nyitnom, hogy lehűljek egy kicsit legalább, mert az, ahogy a tekintete engem fixíroz… nos az szexuális zaklatás. Mindjárt meg is mondom neki, ha ugyan a zaklatás nem izgatna úgy, hogy kifolyik a fülemen a tesztoszteron. - Pedig 16 évesen még én is elhittem. - olyan tragikus a sóhajom, hogy az jobban befűti a kis kabint. Mondjuk építhetett volna nagyobbat is, mondjuk modern, azt nem érheti szó… Mégsem tudok semmi egyébre gondolni, mint a közelsége, a jelenléte, morcossá tesz eme tény, az agyam bassza szét, hogy mer ilyen mélyen belém furakodni? Mondjam el neki, hogy lovagolt a farkamon nem is olyan rég? Á istenbasszameg. A farkam megrándul az ujjai alatt, a szám az állán, az agyam és minden belső szervem is megteszi, izgatottan felmorranok. - Az, hogy én mitől érzem magam jól, most nem hiszem, hogy releváns kérdéskör. - de szerintem sejti. A tekintetem megállapodik a duzzadt ajkán, ehj apám, mindig ilyen volt ez? Mondjuk csókot adtunk és kaptunk eleget egymásnak és per tól. Én azon nevetek fel, ahogy ő nevetgél. Te barátom… te. Aki a lelket kilovagoltad belőlem, pontosan te, de tagadjuk persze, mondjuk, hogy lehetetlen, én meg nem kötöm az orrára, nem most. Majd, amikor eljön az ideje annak is, mert ó el fog. Most azonban visszaterelgetem az ágyba, direkt csak én öltözöm fel, neki lófasz sem jár, tű és fájdalom az a jussa, és a karmolás a lábán… jó isten, a szívem megint mennyire hangosan ver, majd kiszakad, mi van, ha…ha… ha megfertőztem? Nem, az nem lehet. Ömlik belőlem a forróság, a macska melege, az ő bizonyosság és az én félelmem. - Utána cigizel bazdmeg nem húzd már az időt, mióta vagy ilyen kurva gyáva? - eszemfaszom. Én is rágyújtanék, de nem fog az ágyban csikkezgetni, ne basszon fel, mert a szájával kezdem, azt varrom be elsőnek. - Lazulj el baszod és essünk rajta túl, én meg faszom éhes vagyok mégsem baszakdom. - összeszedtem már, ami kelleni fog, géz, vatta, fertőtlenítő, sebvarró tű, tudom, hogy van a mukinak, mert mesélte, hogy ha megsérül megműti magát… agybeteg. Biztos, ami ziher gumikesztyűt pattintok. Végig mérem és elhúzom a szám egy ronda kis mosolyra. Az ágy mellé ülve végre melóhoz látok, fertőtlenít, összehúzó tapasz, haladok lefelé, az oldalán van egy vastag vágás, oda elejtenék 2-3 öltést, pelenkába kell vajon? Jó tudom, hogy nem, de nem is lesz sebészi. - Várj! - de hova is menne, kerítek egy pohár jóféle piát neki, igyon addig sem sikítozik nekem. A kezébe nyomom. - Isten, isten hajtsd le! - visszaülök az ágy mellé, nekem nem kell erős lámpa, nekem elég a macska szeme, mely olyan élesen mutatja a kis sebszéleket, hogy akár fel is nyalhatnám magam rá. Jelzem, hogy nekiállnék, szedje magát össze, hiszen Patrick Swayze is kibírta az országúti diszkóban. Meg én is, a kibaszott kurva mágusnál, amikor oly lelkesen darabol, metszett és varrt, mintha kötelező lett volna, kiráz a hideg, ahogy rá gondolok. Fertőtlenítek és a görbe tűt a sebszélhez illesztem, laza csuklómozdulattal átszúrom a cakkos bőrszélen és összeöltöm a szemközti oldallal. - Matyómintát varrjak bele? - imádom megérinteni, olyan nyirkos a bőre és most kezdődik a fájdalom csak, az érintésem rajta…, a feszes izmok, harapni akarom, a nyelvem a sebbe dugni és szívni, hogy a vér kiserkenjen jobban… jó isten. Nagyot nyelek és mélyre lököm a macskát, ne izgasson itt.
Kissé nosztalgikus hangulatból éledt félmosollyal nyugtázom a szavait. Persze, hogy elhitte, mondjuk velem ellentétben. Magam előtt mindig is felvállaltam, hogy képes vagyok mindkét oldalra játszani, mert persze 17 évesen még akármilyen fantáziaképre feláll és párszor ez ki is húzott a szarból. Kivéve őt. Nála egyszerűen nem értem célt, hiába mondtam, vagy tettem bármit, elutasított. Már néha úgy éreztem, valami gonosz erőszaktevő vagyok, aki rossz irányba sodorja a barátját. Néha pedig annak fogtam fel, ami volt. Most pedig, ahogy végignézek rajta, még mindig az ő testét tartom a legerotikusabb és leggyönyörűbb testnek, amit közelebbről megismerhettem. És ez a tény, hogy intim hozzáféréssel bírtam majdnem minden porcikájához, kicsit megdöbbent. - Pedig sokkal könnyebb lett volna, ha beismered magadnak is. - meg persze nekem is. De kamaszként úgy működtünk együtt mint a titkosügynökök. Megtaláltuk egymást pár pillantással a suliudvaron vagy az osztályterembe, mert bennünk volt a szex ígérete és bizonyos lehetőségek, melyeket egyikünk sem mondott ki. Most is mintha ezek a lehetőségek újra felemelnék a fejüket, pedig hosszú éveimbe telt elválasztani egymástól a szexet és a félelmet, rossz múlt ugyebár. De ahogy közel kerül hozzám, megint megérzem azt az illatot, a jellegzetesét, ami füstös és az övé. Hamura emlékeztet, parázsló örömtűzre egy kihalt strandon, a kihunyó lángokra, amelyek keverednek a sós levegővel. Ujjperceim alatt az éledező farka, aminek rózsaszínes gyönyörűsége túl hamar felkeltette a figyelmemet a béna iskolai zuhanyzóban. A villanási meztelenség azon a jellegtelen helyszínen kirángatott a fásultságomból. - Akkor én vagyok a muszáj köröd most? - pedig beszélhetnénk arról is, hogy mitől érzi magát jól. Nyitott vagyok rá. - Pedig lehetne releváns kérdéskör, a vágásaim nem mennek sehová. - sajnos. Ahogyan ez a pillanat sem alakul át valami mássá. A szemeibe nézek és rájövök, hogy Armonak már nem két arca van, mint egykor, hanem három. Bizony, megjelent a szemeiben valami más is, amit eddig sosem ismertem és talán két évvel ezelőttig nem is létezett. Az idegensége teszi furcsává - tudom, minden és mindenki furcsa - úgyhogy, egyszerűen lemondó sóhajjal támogattatom magam vissza az ágyig, leengedem a fejem a párnára, míg ő öltözködik. Hirtelen milyen szemérmes lett. - Nem mintha te múltkor olyan boldogan feküdtél volna fel arra az ostoba asztalra. - emlékeztetem, mert lelőttem, de ki is vettem belőle a golyót. Egyszerűen csak kellene egy szál cigi. Mindenféle pótcselekvések rabja vagyok, ide értendő a reggeli maszturbálás, a dohányzás és az esti ivászat is. - Quid pro quo. - morcos hangon közlöm, hát adjon valamit, amivel leköthet. Nem olyan nehéz kérdés. Bár lehet a "kliense" megérzi a cigiszagot és nem akar magának kellemetlenséget? Fasz tudja. Eltűnik és most legalább nagyjából végig tudok magamon nézni. Nem szép látvány, főleg az oldalam nem az, na meg gyanítom a fejem sem. Kellemetlen lesz. Fintorgok rá, bár az italért már most lelkesedik a bennem éledező alkoholista. Fel is hajtom, akarom, hogy marja a torkom és reagáljak rá. Mert az legalább még jó jel. Az orrom rögtön betölti a fertőtlenítő szúrós szaga és jobb híján a plafont vizsgálgatom, a berendezést, amíg belém nem szúrja azt a kurva tűt először. Olyan szinten szar, mintha legalábbis késsel akarna csipkemintát az oldalamba vésőzni. Az összes izmom megmerevedik és ösztönösen húzódnék el a fájdalomtól, ha tudnék. De nem tudok előle elmenekülni, az agyamban is érzem. - Idehozhattad volna az üveget is. - élesen szuszogva nyögöm ki a szavakat, baromi szar, na. Ezen nincs mit szépíteni. - Ne humorizálj, baszki! Csináljad! - közben békétlenségemben óbégathatok és hagyhatom kicsorogni a könnyeimet, míg az oldalam sikolt és üvölt, fáj a bőröm, ahol beleerőlteti a fémet és összehúzza a seb széleit. Lassan a csillagok is jönnek szépen a fejem felé, belemarkolok a párnába, az ágyneműbe, bármibe, amit elérek. Behúzom a hasam, megfeszítem a hasam, elfordulnék, vagy inkább át, de mindenhogy szar. - Haladjááál! - lekiabálom, mert muszáj vagyok, a hangomban amúgy sincs kontroll. Csak érjen már véget gyorsan! - És közben.. - lihegek - elmondhatod, hogy te mitől érzed magad jól. - most éppen releváns kérdéskör, a csendben be fogok kattanni, mert csak a fájdalom van. Meséljen, amiről az előbb annyira nem akart.
Felsóhajtok és fejben valahol igazat adok neki, de közben nem lehet, ha akkor beismerem, aki vagyok és meg is tettem, de ma már nem az vagyok, aki akkor voltam. - Akkor annyi volt, amit neked adhattam magamból.- vállat vonok. Ha lett volna több, adom azt is, de akkor a csókok, a kis simogatások, az ócska pettingek jutottak és nem hazudom, hogy nem elégített ki, akkoriban annyi pont megfelelt. És milyen kurva jó is volt, imádtam minden apró kis részletét, sokat gondoltam rájuk, míg Tael büntetéseit éltem, abból sajnos volt elég. - Ha muszáj lenne ellenállnék, és ezt te nagyon is jól tudod. Nehezen hiszem el, hogy végre ágyba dugom, pedig mint említettem már tenném máshol is, bárhol, ahol lélegzik és az még egy ideig a víz alatt is működik. - Ezt nagyon jól látod. - elnevetem magam, de nincs benne öröm, csakis finom lemondás, mert ki a faszom fekszik már fel egy kínzó asztalra? Na igaz? Senki, sem én, sem ő de van, aki mazó ennyire, hogy ezt élvezné? Biztosan, de ahogy elnézem őt és ismerem magam, nem mi leszünk azok. Hagyom, hogy a szemem gyönyörködjön benne, de a sebei, a vágások még kifejezetten tetszenek is, van bennem mindenféle hajlam is? Van, akad. Azonban az ölébe pillantva megint elfog a kínzó vágy, veszek pár mély lélegzetet. Istenem, mennyire tetszik nekem. Megint felötlik előttem Nazar és az ő kis asztalkája, a bezárt ketrec, a darabolás, a vágások, a fájdalom, a törött csontok, a szörcsögő tüdő és nem mellékesen a rettegésem, hogy meghalok. De eloszlatta a mérhetetlen fájdalom, a medvecsapda marta seb, a törés, a hiányzó darab az oldalamból, kiráz a hideg, megborzongok. - Milyen kulturált lettél, elolvastál egy könyvet is azóta? - imádtam olvasni, de ő előtte én sügér voltam, általa váltam emberré, ő tett vagánnyá, hiszen nem volt perc, amiben nem állt ki értem, se aztán kellett nekem is bátorrá lennem. Itallal kínálom, megirigylem, hogy hat rá, hogy elbódítja, mert sajnos én ihatok, amennyit akarok. Végre sebészi szakértelemmel kezelni kezdem, míg nem volt benne egy macska, egy csodaszép, hatalmas lény, pont elájultam volna, ha össze kell varrnom, most viszont szakértelmet hiányolva öltögetem a sebszéleket jó, hogy láttam erről pár videót. - Kapsz még, alkeszom. - elhiszem, hogy szenved, a teste megremeg, nyirkos lesz a bőre tudom, hogy őrjítően fáj. Öltögetem, pedig látom, hogy szenved. - Haladok baszod, de csak ne varrjam ide a májad is. - tudom, hogy lehetetlen, de nem is venném a szívemre, ha megtörténne. - Miről beszélsz Felix? Engem nem basztak fejbe, nem vertek össze, ezeket mind te vívtad ki magadnak, illetve te vagy a szerencsés, aki kaptad és mondjuk megfelelő mennyiségű fájdalomcsillapító, az is sokat segített. - Na meg, hogy alakváltó vagyok, az sem mellékes. Varrónő leszek, nem kétséges, immár látom, hogy ehhez is méltó tehetségem van. Utolsó öltés, elvágom a cérnát, és hagyom fújni. - Emlékszel, amikor olyan 12-13 évesen kirándulás közben lezuhantam a kurva barlangba, ahol a sulival voltunk? Mert persze addig hecceltél, míg kiálltam a peremre? - biztos vagyok benne, hogy emlékszik, de abban is, hogy nem szívesen, mert ott tört el a bokám és akkor csókolt meg először úgy igazán, miután felírta a gipszemre, az egyik kedvenc dalom átköltött refrénét. - Aztán faszomul bezuhantam. - közben a sebeit kezelgetem, és italt is adok neki. - Kettétörtem azt a hatalmas ágat és a bokám körbefordult, mint az ördögűzőben a csaj feje. - enyhe túlzás, eltört, de nem nyíltan és nem is szegecselnivalóan, de nem is esett jól. - Hogy te meg, hogy hívták azt a picsát? Aki veled együtt lemászott és tábort vertetek a jajveszékelő testem mellett, míg kiértek a mentősök…- és a csaj gecire fel akarta szedni őt, de, ha őt nem, akkor engem, emlékszem csókosszájúnak hívta, meg szépszeműnek becézte, hogy ezen mennyit röhögtünk később. Aztán volt az az első igazi csókunk… a tekintetem a lábára siklik, hogy lássam a karmolást. A szívem felugrik az egekbe. - Ezt még itt összeölteném, de kb ennyi, a többi csak fertőtlenítős. - megérintek a csípője alatt egy mély vágást. - Az a csaj, három hónapja meghalt, csak erről jutott az eszembe. - és, hogy beszéljek hozzá, hogy velem foglalkozzon, ne pedig azzal, hogy mindene retkesül fáj. Az ujjaim a belső combján futnak végig, hogy felfedezzem, hol van még seb… és, hogy érezzem a bőre forróságát, a csalogató simaságát.
Biccentéssel nyugtázom a választ. Tisztában vagyok vele, hogy sok határt átléptettem vele így is, pedig eléggé ellenkezett egy időben. A végéig pedig nem sikerült eljutnunk, ami talán nem is akkora probléma, mint azt gondoltam akkoriban. Mára már viszont az lettem, amit teszek, minden más levegő- és energiapocsékolás. Csak a tetteimben élek, mert ő két éve valamit elvágott bennem. Talán a saját lelkem sem a barátom, csak egy másik tetem, akivel egy síron osztozom. - Aham, ellen. Tiszta sor. - csak a félmosoly kíséri a gondolat leköszönését. Nem mintha nekem gondot okozna ez a része, dehogy. Próbálok leginkább lábon maradni és nem teret engedni a fájdalomnak, pedig szívesen mondanám, forduljon el és dugja be a fülét, had üvöltsem már ki magamból, had nyögjek már szánalmasan egy kicsit. Az ágyban inkább érzem magam frusztráltan, semmint sérülten és ez rossz. Nem azért, mert ő meg én, meztelenség és egy ágy a főszereplői ennek a némajátéknak, hanem mert valahogy az ujjai között a saját részemre nem látok mondjuk egy alsónadrágot. - Azért egy alsógatyát nekem is adhattál volna. A farkam nem sérült meg. - kommentálom az eseménysort és próbálok nem zavartan köhintgetni, mint egy szűz királyfi. - Többet is, ami azt illeti. - felnevetek halkan. Most valahogy még a beszólások sem helyénvalók, nem igaz? Nekem sem volt kedvem beszólogatni, amikor a seggéből bányásztam elő a golyót. A piáért hálás a májam, sőt, az agyam reflexből átkapcsol a "kérek még egyet" metódusba. Ez a baj velem többek között. Túl jól érzem magam a bódultságban és félek, lassan megszállja ez a szellem az életemet is. Ironikus, hogy pont az elől menekülök bele. Ahogy az arcát nézem, annyira akaratlanul marad is rajta a tekintetem, hogy meglepetten sziszegek amikor átnyomja a tűt a bőrömön és megfeszül az ostoba damil, amikor összehúzza. Hirtelen, mintha égetné az oldalamat és ennek baromira nem tudok örülni. Ki is repülnek a fejemből az ép dolgok. Már megindul a kezem, hogy ráverjek az övére, hagyjon már békén, nem tudja mennyire SZAR? De befékezek és a párnát markolom cseppet sem hősiesen. Talán ezért nem értem amit mond, vagyis nem erre lettem volna kíváncsi. - Te miről beszélsz? - nyögöm ki két hullámzó fájdalomömleny között - Te mondtad, hogy az, amitől jól érzed magad, nem releváns kérdéskör. Engem viszont érdekel. - kicsit nyikorgós, szünetes ahogy kilehelem a szavakat, de érdekel. Mondjon valamit, meséljen. Bár amit mond, azzal pislogásra késztet. Keresem a visszautat azokba az emlékekbe, amiket mereven megpróbáltam már elzárni. Csak álltam a tükör előtt és ígéreteket tettem a saját hiteltelen képmásomnak arra vonatkozóan, mennyire is felejtem el a létezését is. Aztán sírtam, annyira gyűlöltem amiért elárult és majdnem belehaltam, ő meg tette. Annyira sokszor gondoltam végig, hogy vajon vágyott valaha az árulásra olyan nagyon, hogy ezzel valami fantáziáihoz juthatott el? A félelmem, a mi lesz velem érzése néma dühvé alakult és már nem volt más esélye, minthogy egyszerű és addiktív szomorúsággá olvadjon. Úgyhogy most nagyon keresnem kell ezt az esetet. - Azt hiszem emlékszem. Mellesleg nem azt mondtam, hogy essél le. - de akkor még gyáva volt, inkább magába fordulós és csendes, nem ilyen, mint most. Akkoriban pont a visszafogottságát láttam izgalmasnak, körüllengte tőle valami fesztelen szexualitás. - A "Time for me to fly". - erről beugrik. Az a hülye régi dal, amit akkoriban találtam. Sokat dúdoltam, azt hiszem valami füzetébe is beleírtam belőle egy idézetet. Sőt, talán máshová is. - Ami arról szólt nekem, hogy elhagyhatunk egy világot, átkerülhetünk egy másikba. - ami velem is megesett, amikor rájöttem, élénk érdeklődést mutatok a férfiak iránt. - De, amikor a dalban viszlátot mond, az nem a tényleges világnak szól. Te meg a mélybe zúgtál. - felnevetek, összerándul az oldalam. Még mindig kurvára fáj. - Cecile. - mondom ki a csaj nevét, akit akkoriban értelmesnek gondoltam. Mert be mert nekem szólni, mert velem jönni. Azt hiszem, az az ijedtség, amit akkor éreztem, amikor volt a balesete már rádöbbentett, hogy nekem ő nem csak barátként kell. Hanem a nyűglődő szájával és az idegesítően izgató illatával, a félénk pillantásaival. Nehéz menetem volt. - Muszáj? - elhúzom a számat és erőlködöm, hogy lássam, mit akar annyira összefércelni, de fáj!! - Csak piával vállalom. - nem fogom némi torokmaró melegség nélkül hagyni, hogy megint tűt döfjön belém. Furcsa, hogy nem érint meg Cecile halála, bár egyáltalán nem tartottam vele a kapcsolatot. Talán ki kellene préselnem valami együttérzést, egy felsóhajtást, ami a valódi sajnálatomat hivatott kifejezni...de képtelen vagyok. Már az arcát is alig tudom felidézni. - Azt se gondoltam, hogy emlékszel rá. - helyezkedek, lélekben próbálom magam rákészíteni a tűjére. - Mi történt vele? - a hangomban nincs igazán érdeklődés, mert elvonja a figyelmem a szinte alig érezhető érintésével. Na ez, mondjuk nem jó ötlet. Hogy belém ültesse a testének a gondolatát. Már a múltkor sem volt az, de elsodort az íze, az illata és az is, hogy annyira pimaszul ajánlotta fel, hogy basszam meg azon az asztalon. Persze, most erre sem kellene gondolnom. - Vizsgálsz, doki? - hangzik a kérdés, megérintem a csuklóját figyelmeztetőleg..amire talán rajtakapottságában elveszi majd a kezét, de inkább az, minthogy a saját gondolataim ömöljenek ki a számon. - Csak, mert a hátamat is megnézhetnéd. - a menekülőutam. Gyáván akarok kifutni ebből, igen. Mert ha nem, csak jönnek a képek és olyat mondok, amit nem kellene.
Gúnyosan felhorkantok. - Adhattam volna, de valljuk be így sokkal jobban tetszenek a dolgok. - vállat vonok, már majdnem hogy unottan, pedig a közelében minden is vagyok, csak nyugodt… na az kissé sem. De hajlandó vagyok a számlájára írni, hogy hangosan ver a szívem, hogy a testem lángoló pokol mellette, igen, csakis az ő hibája lehet, neki adom ezt az inget, viselje csak. - Nem tudom Felix, nekem eléggé letörtnek tűnik, lehet mégis sérült az is. - belém bújik a kisördög, csak megpiszkálom ezzel, hát jogom van hozzá, nem? Dehogynem. Nekiállok a varrószakkörnek, miután lelkesen megitatom, irigylem cseppet, hogy hat a májára, elméjére bezzeg rám mi hat? Egy ezüst golyó a seggembe, na az hatna, a szívembe meg kicsit jobban. A tekintetének tüze van, felperzsel vele. - Már nem is tudom. - miről is beszélek? Arról nem fogok, hogy ki vagyok én, mi vagyok én, hogy helyes legyen a megállapítás. Kifejtethetném persze, hogy alakváltó vagyok, hogy az aki, hogy az ami, hogy macska, de annak gyönyörű és erős, de látta. Azonban jelenleg egy kis senki vagyok ezen a téren, na és persze agyfaszt is kapna. Figyelem a tűt, ahogy átfut a kifakult bőrön, mégis vért fakaszt, a bőrszélek közelednek egymáshoz és összezárnak. - Téged mindig is a kíváncsiság hajtott. - rosszallóan sóhajtok, nem beszélhetek neki arról, amiről nem akar tudni. Visszacsalom a múlt egy apró szeletkéjébe, hogy eloldalogjunk benne, hogy a figyelme másra terelődjön semmit arra, hogy én mitől érzem magam jól, hiszen arról csakis egy macska tehet, benne a szervezetembe, és ami ennél sokkal rosszabb, még az is bőven lehet, hogy már benne is ott kuporoghat. - Nem. - elnevetem magam, még mindig a testén barangolva, a bőr alá szúrva a kanyargós tűt. - Valóban nem mondtad, de tettél érte, hogy megtörténjen. - járok egyet a múlt egy hűvös lépcsőjén, ami kettőnkről szólt, csak róla és rólam valójában, mint, ahogy oly sokszor minden, annak ellenére, hogy nem egyszer voltak velünk páran, de minket mindig is csak ugyanaz érdekelt, mi egymást. Így visszagondolva, elég sokszor kerülhettünk emiatt kínos helyzetbe, de köztünk mindig olyan erős kapocs volt, amit senki nem kérdőjelezett meg, hogyan is tehették volna? Egyértelműen összetartoztunk. - Az. Jesszusom a halálba kergettél vele és mégis milyen rútul romantikus, mindig is tudtam, hogy te egy igazi latinvérű romantika vagy. - utolsó szúrás, aztán megint fertőtlenítek és leragasztom a sebet. - Oly sokszor vezettél engem egy másik világba. - halkan avatom be ebbe a titokba is, mert nem kell, hogy tudja, de már kimondtam, már nem tehetek ellene semmit, és persze nem is akarok. - Oda. Kurva hosszan estem, emlékszem, hogy mindenféle ágak után kapkodtam és vontatottan értem le, meg a reccsenésre a bokámnak, na az… adott egy alapot ütemet a sikolyomnak. - lófaszt, semminek sem. - Cecile… az, milyen kurva idegesítő volt. Ahogy vihogott, a haját dobálta, a kéztartása és az illata, az meg inkább szag volt. - nem igaz, a lány szép volt tudom, de engem zavart, mert akartam Felixet, persze a felét sem értettem miért és minek? De kellett. Elmerengek az emléken és keresek egy újabb varrásra váró sebet rajta. - Kéne, aha. - a muszáj egy másik kifejezése, de nem muszáj, semmi sem az. - Régen is ennyit ittál? - én meg egy időben füveztem eleget. Régi szép idők, amikor nem Nazar bájoló drogjára bódultam be, de hol van a tavalyi hó? - Nem igazán, csak most eszembe jutott. - persze most meséltem el mennyire ellenszenves volt, nyiiilván nem emlékszem, dehogy. - Elbaszta egy kocsi. - olyan lényegtelen, hogy lazán vállat vonok, már nincs is nagyon jelentősége, magunk miatt hoztam fel, nem a saját érdeméből. Apró érintésekkel haladok a bőrén, szeretném markolni, harapni, csókolni és beléfalni, felzabálni és mindent is megadni neki, elvenni belőle magamnak, a szájra akarom magam vetni és egyéb testrészeire is. Végig táncolnak az ujjaim a combja belső felének lankásan meghívó ívén, a forróságán, felriaszt az érintése. - Csak felfedezek. - de már veszem is el a kezem, hogy ne érezze ki belőlem milyen ocsmány módon akarom, de legyünk őszinték ezzel tökre tisztában kell, hogy legyen, nem annyira tudom titkolni. - Akkor dobd magad hasra, lehet ide nem is kell varrás. - de azért persze mielőtt mozdulna, öltök kettőt a kinézett vágáson, és aztán újra inni adok neki, fertőtlenítek és ragasztok, csak nem kap vérfertőzést, ja de, de azt miattam, mert megkarmoltam, booocsi. A gyomrom megint megugrik. Megvárom, hogy hasra vergődjön, nem győzöm itatni. Az ujjaim végig futnak a gerincének mély ívén, le a seggére, a combjára. - Varrni szerintem semmit nem kell, de szorítsd össze a fogad. - mert fog csípni, de szerintem bebaszott eléggé, hogy lassan oldódjon. - Kivel dugtál először? - na nem csajjal, és nem lehet olyan hülye, hogy azt hiszi arra gondolok.
Horkantok egyet, valahogy nincs ínyemre az, hogy én vagyok meztelen egyedül a szobában úgy, hogy semmi erotikus dolog nem forog a fejemben. Forgott és ki is törölközőzte belőlem és most dacos az agyam ennek az irányába. Főleg mert tudom, hogy hamarosan tűpárnát csinál belőlem. Amit lefogadok, hogy élvez is...cserébe a múltkori golyókivevős közjátékért cserébe. Úgyhogy baromira frusztrál, igen. - És az miért is aggaszt téged annyira? - átmegyek tüskésbe, hagynia kellett volna magát a zuhany alatt igazság szerint, legalább most lenne valami más is a fejemben a tűkön és a fájdalom gondolatán kívül. Hirtelen viszont nagyon doktorosat akar játszani. Vajh miért nincs ez nekem ínyemre?! Az egyetlen örömforrás viszont, amivel legalább szolgál közben, az az alkohol. Valahogy mindig annál lyukadok ki, milyen érdekes...vagy inkább hervasztó, attól függ, honnan nézzük. Persze szépen le is terelem magam bármiféle képekről, hogy ő meg én mit alkothatnánk egy ekkora ágyon. Nekünk tán azt írták meg odafent, hogy nem létesítünk szexuális kapcsolatot soha. Már csak el kell fogadni, hogy ez így lesz. - Kamu. - vágom rá, hát még nem telt el 10 perc azóta, hogy ezt kimondta. Nyilván tisztában kell lennie vele. Egyszerűen megint kizár, szokásához híven és ha nem fájna minden tagom annyira rohadtul, akkor lehet rábasznám most ennek a kócerájnak az ajtaját, aztán írja le a gondolatait a naplójába, vagy ahová gondolja. - Bocs, hogy nem vagyok érdektelen. - igen, a szokásosnál is elcseszettebb a kedvem. Fogalmam sincs mi történt volna velünk odakint és ez zavar. Zavar, hogy úgy haltam volna meg, hogy lófaszt nem tudtam tenni. Mellesleg a fegyverem azoknál a görcsöknél van, tehát ha nem jelentem be időben és találnak egy hullát, amit azzal öltek meg, mehetek vallomást tenni. A tetejébe az oldalam egy merő égő fájdalomkáddá avanzsál, amibe lassan belefulladok, ha nem hagyjuk abba gyorsan. Hozhatott volna valami bika gyógyszert, ami kicsit legalább kivonja a tudatomat ebből a forgalomból.. - Én tettem? Nem én löktelek le. - na szép, visszakunkorítja az időszalagunkat és még mindjárt a hibás is én leszek azért, mert béna volt. Csak hecceltem vele, hogy álljon ki a szélére és nézelődjön. Azt nem mondtam, hogy próbálgassa a határokat. Amikor leesett...kurvára beszartam, mit tagadjam. Ciccegek és sziszegek, mint valami rosszul megmarkolt kígyó, akire a már kinőtt bőrét próbálja valami beteg állat visszaerőltetni és én is úgy érzem. Nincs is elég bőröm a sebhez, különben nem húzna ennyire. - Nem tudom, azt kérjem, hogy siess, vagy tarts egy kis szünetet. - lihegek, tényleg ki kellett volna ütnie. - Pedig az egy jó dal. - mondjuk a gimi óta nem is gondoltam rá. A szemöldököm magától ugrik fel. Latinvérű romantikus? Én? - Te hülye vagy. - csóválom a fejem. Hát még mindig nem érti MIÉRT mutattam neki, MIT akartam valójában? Fú.. - De mindig haza akartál menni onnan. - nézek rá komoly arccal. Hiába húztam, nyúztam, kényszerítettem, zsaroltam, romantizáltam el, valahogy mindig kisiklott a helyzeteimből. Aztán valami elkúrt módon én azt hittem tartunk valahová, hogy ha már nem lesznek otthoni meg egyéb korlátok, majd akkor...de nem. - Fentről sem volt jobb nézni. Azt hittem meghalsz. - megint komoly vagyok, baszottul féltem. Pedig már akkor évek óta nem gondoltam a félelemre, ő visszahozta nekem. Emlékszem mennyire siettünk le és mennyire megkönnyebbültem, amikor az anyázását meghallottuk. Élt, igaz törött lábbal, de élt és nekem ennyi volt a lényeg. Megint felvonom a szemöldököm. - Pedig én bírtam azt a csajt. - ha nem jön ő a képbe, akkor lehet fel is szedtem volna és mostanra lenne egy fél tucat gyerekem. - De aztán más valami kötött le. - megmosolyogtat, hogy benne még mindig milyen élénken él az utálat irányában. Csak nem féltékeny volt valaki? - Nem. De régen nem ez volt a munkám, ami. És, ha már szenvedek, legalább legyen benne jó is. - ha már ő elvágta ugye másnak a lehetőségét, ahol kicsit kiszórakozhattam volna magamat. Francért kell úgy aggódni, amikor a lábaimon álltam. Bólintok. - A gyors halál azt hiszem elég üdítő dolog manapság. - magamnak sem kívánok rosszabbat. Akkor nincs kórház, gépek, kínlódás és a szeretteink megvezetése az életünk pislákoló reményével. Semmi nincs már. Még jó, hogy hamvasztásos végrendeletem van. Megállítom a kíváncsi kezét, most meg hirtelen milyen bátran fogna hozzá. - Nem ismersz még eléggé? - jogos a kérdésem, de sajnálhatja, ovis módon sértődtem meg, hát mit nem gondol azok után, hogy visszautasította a segítő kezemet. Pfff már. Hősiesen benyelek még két öltést és úgy loccsantom a torkomra az erős italt, mintha szomjazó szaharai béna turista lennék. Kifejezetten jót tesz az agyamnak azt hiszem. Nagy nehezen vergődök hasra, nem hálás érte egyetlen kezelt felületem sem, a francba már. Az ujjaitól gyenge sóhajra emelkedik a hátam. Amit ne mondjon, hogy megint felfedezni óhajt, mert én is tudom, hogy nem igaz. Bedugom a kezeimet a párna alá, legalább legyen már kényelmes. - Már tööök mindegy, mindenhol fáj. - tudom, majd alább fog hagyni a lüktetés meg minden, de most sokat adnék valami jégért legalább a nagy varratra, ami kicsit megbénítja ott az idegeket. - Hát..nem veled az biztos. - igen, sajnálja csak a dolgot, pedig úúúgy akartam, annyira sokáig próbálkoztam és türelemmel éltem a szűz segge irányába, hogy az nem igaz. - Lucas - igen, azzal, aki az osztálytársunk volt, aki, ellentétben vele kitalálta két mélyebb sóhajból, hogy mit szeretnék és meg is adta. - Na és te? - és ha erre is azt mondja, hogy titok, nem számít, komolyan fejbe fogom rúgni. - De, ha megint valami ótvar kifogást gyártasz le rá, inkább meg se szólalj. Nem kívánok kamut mára. - beharapom a párnát, mert...baszottul csíp, jól mondta. Legalább kényelmes az ágy és amúgy is hason alvó vagyok, úgyhogy egész otthonos a póz. - Azt is fűzd hozzá, hogy miért nem akartál, amikor tudom, hogy de. - akkor beszéljen, nosza. Már nem a gimiben vagyunk, nem kell aggódni, hogy ránk nyitnak a szertárban meg ilyenek. Mondja meg, hogy miért nem adta nekem magát és miért adta helyette valami gyökérnek.
Jószerivel leitatom, azzal együtt, hogy öltögetem és varrogatom, de közben csak itatom, mert beszélgetni akarok vele, azt, hogy a kontroll kiszaladjon a kezei közül, az igaz szavak a száján, őrült vallomásokat akarok, olyanokat, melyek nincsenek átgondolva és nem is lesznek. Horkantok, persze, hogy kamu, de nem fejthetem neki ki elég nekem a saját parám. - Te sosem vagy érdektelen és mellé mindig is izgattak a titkok, főleg, amihez közöd lehetett. - meg minden más is, de ettől vagyunk akik. Nem? - Nem. - felkacagok halkan, hiszen nem ő lökött bele, de lehet meg is tette volna, nem… nem jellemző rá. Az emléke is felkavar, mert emlékszem mennyire félt, annál jobban csak akkor, amikor a nevem ordítva keresgélt az erdőben a csapdába, amiben én csaltam bele, az árulásba, ami az enyém volt. Én tettem. Megrándulok, ahogy eszembe jut. nagyot nyelek. - Tarthatunk szünetet. - ha szeretné, de én amondó vagyok, hogy daráljuk le és igyon még, az legalább jól áll neki, mint a hangja, a bőre, az illata. Az ujjaim a bőrén csatangolnak biztatom, hogy igyon. - Jó dal bizony, nagyon rég hallgattam meg, talán nem is tudom már a szövegét…- kívülről. Ó dehogynem. Újból elnevetem magam, és közben nagy lelkesen műtöm. - Menekültem előled, nem tagadom. De te is tudod, hogy sokkal jobban magam elől. Izgatott a közelséged, a jelenléted de valójában nem tudtam mit kezdeni vele. - hiszen úgy féltem, hogy olyan teszünk, amit nem illik és persze már amit megtettünk is abba a kategóriába tartozott, de jó volt, izgalmas, izgató, felháborító. - Kicsit ez is riasztott. - vallom meg az emlékek között., hogy őt mi kötötte le. - Sokszor eszembe jutott, hogy addig izgatlak, míg nem kapod meg, amire vágysz. - nyilván nem így lett volna, vagy ki a faszom tudhatja azt? Úgy bámulom őt, mintha nem láttam volna még soha, de Felix is sokat változott, a kölyök izmok most sokkal élénkebbek, lankásabbak. Finomabbak, de közben keményebbek. Megértem iszik, mert amúgy geci keserű. Tegye meg, csak élje túl, nem basztatom miatta, ki vagyok én, az anyja? - A gyors halál luxus, lehet nincs is, ki a tököm tudja mi van odaát. - finoman cirógatom az oldalán a varrott sebet. Az orrom alatt mosolygok a sértett hanglejtésén, megbántottam, mi a faszom? Mellé cseppet sem érdekel, valójában szórakoztat. - Túl rég nem ismerlek eléggé. - de gecire eltávolodtunk, miattam. Kétség ehhez nem férhet, mert én vagyok az okozója annak, hogy halottnak hitt, hogy Grand kanyon lett köztünk, pedig ő állt hozzám a legközelebb valaha is. Őt engedem oda, ahol a szívem lakott, ő lett az enyém, és én neki adtam mindent is magamból, a legközelebb állt hozzám testileg és lelkileg egyaránt is. Hasra vergődik, most zavartalanul nézhetem, láthatom őt és bevallom, hogy tetszik, nem is kicsit, a vérem felforr, a fülemben kattog egy hang, bennem a macska dorombolva súrlódik a csontoknak. Szemügyre veszem a lapockáit, az izmok erős rajzolatát, a telt idomú vállakat, a duzzadó, de olyan finom izmokat, amit el kéne fogyasztani. Lecsúszik a tekintetem, megvezet a gerince, le a seggére és … oh istenem nem, erre nem kéne gondolnom. Hát igen, mindenhol is fáj. Az ujjaim a gerincének vonalán futnak le, be a dereka zuhatagába, a bőre forró, izgató, csalogató. Eszembe jut ahogy az ölemben lovagolt azon az estén, a sóhajai, a nyögése, a farka a számban, az én farkam benne és megrándulok, a vér száguld lefelé, áldom a sorsot, hogy hasra fordult. - Igen. - felnevetek rekedten. - nem velem, az biztos. - pedig akartam, azt lehet nem is, hogy dugjunk, de a kielégülésre vágytam, a pettingre, a szexre kimondhatatlanul akartam őt, a csókjait. A vágy maga alá gyűr, a húsom máris félkeményen éledezik. - Lucas…- olyan lekezelő a hangom, pontosan tudom ki ő, hogyne tudnám és máris gyűlölőm, pedig én utasítottam el. - itt voltam még. - amikor dugtak. Tudom, hogy igen, nem kell kamuzni, nem másfél éve baszott meg először másik faszit, de a gondolattól felbasz az ideg. Lucas… a hihetetlen sötét szemeivel, a hosszú hajával, a formás izmaival és azzal, ahogy rajongta Felixet… rohadjon meg. Szóra nyitom a szám, de hazudni akartam és letilt róla, így nem felelek, csak fertőtlenítek. - Most lelkizünk bazdmeg, mint a kislányok? - felröffen a hangom, de tudom, hogy akarok erről beszélni, hagyok egy kis szünetet, közben kezelem a hátán a sebet. - Akartam, csak…. - eszembe jut, hogy apámra fogom, az ő neveltetése, és anyám, de… minek hazudjak? - berezeltem mindig. Minden alaklommal, amikor megérintettelek és ömlött a vágy belőled és közben ezer csókot váltottunk, kínzóan akartam… elélvezni, nem azt, hogy megbassz. - újabb szünetet tartok és tudom, hogy kivár. - Pedig gondoltam rá, vágytam rá, hiszen hányszor fogtam a farkad? Tudtam, hogy mennyire forró, milyen rugalmas, és… áh, fostam ez az igazság. - sebeken haladok. De igazából attól féltem, hogy elvesztem. Hogy neki adom magam, mert ez lett volna a felállás, és rettegtem, hogy kiröhög, gúnyt űz belőlem, miközben én vadul csak arra verem a farkam, hogy belém nyomja magát… Vicces. - Tael. - térek vissza a kérdésére, hogy kivel dugtam először. Már nem teszem hozzá, hogy aztán bőgtem, mint egy óvodás, és rá gondoltam. Szánalmas. Tael mondjuk hamar kiverte a fejemből, mert az egyetlen, aki nem volt rest megszólítani a macskát bennem közben, addig dugott, amíg a macska elő nem bukkant, míg emberi alakban voltam. Vulkán lakik bennem, elég a testem. Közelebb hajolok ép felületre csókolok a gerince alján. - Szerettelek.
Elég szürreálisnak hat ez a beszélgetés, jobban mondva az iránya. Egyáltalán miért akar most velem olyan dolgokról beszélni, amik már rég elmúltak? Ráadásul nem én dobtam el őt, hanem fordítva. Igen, akartam és próbálkoztam szerintem pont eleget. Aztán beleragadtunk valami különös dologba, ami nem tiszta barátság volt, hanem annál valami..több. Nem gondolkodtam rajta akkoriban sokat. Tizenévesen csak a hormonjaim vezettek és ja, annyira görcsöltem érte, hogy magába engedjen, hogy néha elég ijesztően kifordultam magamból. Most meg az élet iróniájával feltámadt a halálból és jóformán ugyanott folytattuk, mint ahol befejeztük. Az alkohol az egyetlen most, ami legalább a saját életemhez kötődik, a mindennapjaimhoz. Mondjuk bárhonnan nézem, de a sebek is azok. - Akartam is, hogy megtedd. - egyébként, mellékesen. Sóhajtok egyet, nem tette meg. Kitáncolt, pedig olyan iszonyatosan szerettem a testét megérinteni, a nyögéseit magamba szívni és csókot formálni belőlük. Kézbe venni a cseppet sem tiltakozó farkát. Erre ő? Nem is értem, tényleg. Múltkor meg olyan nyílt ajánlatot tett, hogy majdnem megtettem neki. Komolyan. Megrándulok, marhára fáj a bőröm most minden felületen. Inkább valamivel lejegelhetnénk, hogy ne érezzem úgy magam, mint akit kirojtoztak baszki. - Hamvasztásos végrendeletem van. - de tudja, hogy milyen végre mondanék nemet. Mondjuk egy kurva vámpírra azonnal. Goondolkodás nélkül. Nem nézek rá most. Ja, túl rég. - Meghoztál ezzel kapcsolatban egy döntést. - velem, velünk kapcsolatban. Elárult és nem érdekelte, hogy megdöglök-e vagy sem. Fogalmam sincs miért. Azóta sem értem és akkor sem értettem. - Bár nem erőltetted meg magad azért, hogy felhívj. Vagy tudass bármit. - jegyzem meg mellékesen ismét. Kurva szar volt. Hasra vergődök, az arcom a párnába nyomom és kerítek valami kényelmes pozíciót, hogy átnézhesse a hátamat, bár ennek nem volt része semmiféle simogatás. Főleg, mert a zuhanyzóban nem igazán akarta, hogy hozzáérjek. Erre jön ez a kérdés, mintha most már számítana egyáltalán, hogy kit dugtam meg helyette akkor. Ki volt az, aki hajlandó volt rá, ha már ő nem. - És felbasztad az agyam azzal, hogy te inkább valami picsát vittél randizni, hogy eljátszhasd a heterot. - de kikúrt ideges voltam akkor. Dühös, megbántott és..belefutottam Lucasba. - Pedig tőlem állt fel a farkad. - mondom ki egyenesen, hiszen kétlem, hogy csajokra gondolt, miközben erőszakosan préseltük magunkhoz a másikat. - Te kezdted. - szisszenek fel a fertőtlenítőtől. Lehet valami páncélt kellene hordanom, hogy ez ne ismétlődjön már meg annyiszor. Kár, hogy utálom a kevlárt. Szívből utálom. Az viszont beteges, hogy felizgat azzal, ahogy rólunk beszél. Vagyis arról, ahogy érzett, amit akart. Ha ezt elmondta volna...minden egyszerűbb lett volna. - Pedig nagyon befantáziáltam, hogy igent mondasz és minden délutánunk azzal fog telni, hogy kefélünk valahol. Mindenhol. - megint sziszegek, mint egy hülye kígyó, persze van benne nyögés is. A fantazmagóriáim elég erősek voltak. - Talán azt vizionáltam, hogy ha végre magadba engedsz, akkor az enyém leszel. Tényleg az enyém. - és csakis, meg kizárólag, a miénk lett volna ez a titok, ha úgy szerette volna. Sose beszéltem egyébként sem senkinek kettőnkről. - Sajnálom, hogy nem hittél bennem eléggé. - ez tény, baromira sajnálom. Ezért rohadtam meg abban az erdőben, mert olyan részem halt meg vele, amit igazán sose adhattam neki oda. A név ismerősen cseng. Ma már emlegette egyszer. Akitől ilyesmiket is tanult. - Remélem élvezted. - akármilyen is az a faszi, akármivel is érte el nála, de remélem baszottul élvezte vele. A csókja alatt libabőrös leszek, de lehet attól amit mond. Mi az, hogy szeretett? Miért mondja ezt most ki? Mi a fasz? Iszonyatosan nagyot sóhajtok. - Ahogyan én is. - hát, már úgyis mindegy minden. - Húzzál már fel az ágyra, hogy lássalak is. - idegesít, hogy nem látom, amikor ilyeneket mesél. A faszt az egészbe. Belé is. - Egyszer fogom megkérdezni, Armi. Mit akarsz tőlem? - és ez most kurvára komoly kérdés, úgyhogy válogassa meg ügyesen a szavait. Ha pedig besüpped mellettem a matrac, felé fordulok. Sőt, kinyúlok érte és a tenyerem az arcára simítom. Annyira ismerem a vonásait, borzasztó alaposan.
Meglep. Hamvasztós végrendelet, nekem is az van, de én nem is nagyon dönthetnék máshogy, mindenem felett IS Tael rendelkezik ki vagyok én, hogy ellent mondanék neki? Egy senki, nélküle meg semmi, de most… ide visszatérve hozzá, aki egykoron úgy szerettem, hogy az rémisztő. Bele sem merek gondolni, de valójában nem is akarok. A gondolatok ijesztőek, és elrettentőek és én gyűlölők félni, akkor is, ha ebben élem a napjaimat. - Meg, igen. - elhúzom a szám, de amúgy sem látja. Meghoztam egy döntést, nem kellett volna, de akkor nem volt más választásom, nem tehettem máshogy, egyszerűen csak nem én voltam a saját sorsom kovácsa, most sem vagyok, én már egy csacsit sem tudnék megpatkolni, olyannyira nem rendelkezem semmim felett, hogy egy selfie elkészítése sem rajtam múlik. De most itt vele a bőrén tapogatva, hozzáérve, olyan, mint egy szeletke múlt, amiben imádtam élni és most szörnyen hiányzik. - Felix… - a sóhajom felhergeli a szoba levegőjét, a macska bennem életre kel, a hőjével temeti be a világot, legalábbis ezt érzem, mert süt, ömlik belőlem a vágy felé és remélem csak, hogy nem érzi intenzíven. - nem hívhattalak, de nem várom el, hogy megértsd, arra kérlek, adj nekem egy kis időt.- jééézusom én is tudom, hogy nagyon rosszul hangzik, szánalmasan, én kiröhögném magam, de ő már kezd nagyon bebaszni, tán elfogadja. Hasra vergődik, én pedig bénultan figyelem. Tudja vajon, hogy hat rám? Hogy megkaphatok bárkit, de nekem ő kell? Hogy Nazar úgy van belém esve majd beledöglik, de én Őt akarom. Szánalmas. Szanalaompontcom. - Baszódj meg Felix. Nem akartam eljátszani, ebben akartam hinni, neked olyan geci egyszerű volt, téged nem… neked nem kellett úgy megfelelni, ismered az apám, de mindegy is, ne mondj semmit, jah… bár a csaj geci szép volt és olyan nedves, hogy majdnem belefulladtam. - lófaszt. El sem jutottam a bugyijáig, mert én berezeltem ott és akkor IS. - dehogy… nem tőled… - kamuuu, de kamu. Jó ég, ez egyre szánalmasabb. Én vagyok szánalmas kis veréb, akinek a szíve úgy ver, mint egy kolibri sűrűn csapkodó szárnyai. - Most én… - én kezdem, mert bátor vagyok… bátor, mert alfám van, céhem van, falkám van, Taelem van, akihez vissza futhatok és fogok is, azonban ha anyámmal állnék szemben, aki eltemetett, hogy fogom ezt megúszni, hazugságokkal? A szavai túl őszinték, de ő részeg én pedig nem tudok már az lenni, csaki s beállni tudok Nazar faszom füveitől, de jól esne most egy olyan különleges slukk, amiben nem Felix seggét bámulom és ja.. nem is azt bámulom, hanem a hátát, a lapockáit, a hosszú combokat, összeugrál a gyomrom. - Látod? Már akkor is tévedtél, én nem vagyok dugható fajta. - óóóó dehogynem. Majdnem felnevetek hangosan. - Benned? - a hangom is fel van háborodva, nem csak én, pedig az megad mindent, még a macska is felmorran bennem. - Benned hittem, magamban nem. - bocsáss meg, de soha nem fogom kérni, ne illik hozzám, meg mert nem is bánom, pedig neki kellett volna adni a szüzességem, sokkal jobban bánt volna vele. Az ujjaim a gerincén siklanak lefelé, felfedezem magamnak a testét, amit oly jól ismerek, melyet megkaphattam volna és lássuk be meg is tettem, csak hogy Ő egy idegennek hitt. - Élveztem. - mert büntetés volt, azért amit tettem és ami a fejemben is lezajlott. Bocsáss meg, mondanám, de inkább lesimogatok a gerincének lankás ívén, melyet úgy szeretek olyan szinten rajongom, hogy azt soha nem vallhatom be. Az ajkam felhevül a hátán, nem tudom ki a forróbb, de ő lázas. A szavai szíven vágnak, megszédülök tőle. Szeretett? Úgy vajon, ahogy én őt? Kínomban felkacagok kínomban. - Úgy biztosan nem, ahogy én téged. - keserű lesz a nyál a számban, mert úgy nem szerethetett, nem hiszem, hogy zokogott a nevem súgva magányos és kínzott éjszakákon, nem hiszem, hogy úgy vágyott utánam, de lehet igen, csak nekem könnyebb volt így. Aztán… emlékszem, ahogy keresett az erdőbe, a nevem sikoltozta… Szeretet és szerelem… Felszívom magam idegből. Megrezzenek, ahogy megszólal. Engedelmes szolga vagyok, a kezeimmel támasztva magam az ágyra nehezedem, és mellé telepszem, pedig nem kéne, Nagyon nem kéne, nekem távolság kéne, egy földrésznyi. Nem felelek. Felém fordul, oldalt fekszem, nagyokat nyelek, és csak nézem őt, az ismerős arcot, a duzzadt ajkakat, a láztól égő szempárt. Mit akarok? Téged. Kéne mondanom. A segítséged, hogy a múltba visszaléphessek, a bocsánatod, az elfogadásod. Újból nyelek. A szavak belém szorulnak, az érzések úgy buknak felszínre, mintha nem lenne gát, a macska felöklendi a valóját belőlem, lehetnék őszinte? Nem. A tenyere rám borul, behunyom a szemem és megállom, hogy elsírjam magama, mert kemény vagyok, nekem annak kell lennem, én macska vagyok. Egy kibaszott falka tagja, akinek alfája ,van, vezetője, egy “istenem”. Az oldalára simítom a tenyerem, olyan nagyon illik az ujjam közé, a simogatásomba. Téged akarlak. Meneküljünk el. Te és Én. Innen el, ketten, hadd szeresselek. Tudnám szeretni? Tudnék szeretni? Téged, aki olyan fontos vagy nekem. Nézlek. Bámullak. A szemeimbe könny gyűlik, a szívembe fájdalom hazudom kell neked. Mit mondja, hogy ne bántsalak meg? Hogy ne törjelek össze, mert őszinte nem lehetek, mert mágia köt, mert eskü köt, mert egy vadállat vagyok. -Téged akarlak. - a hangom nyögés feléd, olyan könnyű és puha, mint egy macska lépte, melyet a legsötétebb éjben is csak szakavatott fülek hallanak meg. - Bocsáss meg! - suttogás a kérésem. Most kéne őszintének lennem? Elmondani, hogy szeretlek, hogy hiába van Nazar és Tale, hiába mindenki, nekem csak te kelessz. Mit nem adnék egy őszinte ölelésért, egy szeretettel teli mozdulatért, amit nem érdemlek meg. Önkéntelen csúszom közelebb és siklik a tenyerem a hátadra, hogy magamhoz húzzalak, a nyakadba fúrom a fejem. - Csak…. csak.. bocsáss meg! - ha megteszed szabadon engedsz. Itt hagylak, elmenekülök megint, mert az sokkal könnyebb, mint szembe néznem önmagammal. Mondd, hogy megbocsátasz és többé nem látsz, csak mondd ki.
Kezdőlap
