Lehajtom a napellenzőt az anyósülésen és a saját másom tekint vissza a kis, téglalap alakú tükörből. Csak egy futó pillantásra méltatom a másik nőt, aztán kipattintom a kis... nevezzük izének, amit elhajtva elkerülöm, hogy kivakítson a nap. Nincs konkrét célunk, egyelőre felmérjük a terepet és rójuk az utcákat a szolgálati kocsival, míg recsegni nem kezd a rádió és a központ nem ad más utasítást.
- Kihűlt - jegyzem meg oda se nézve a vezetőülésben terpeszkedő Stilinskinek, aki a kávéspoharáért nyúl.
- Attól még kávé - lehúzza a maradékot, hallom, ahogy hangosan nyel, roppant zavaró. Ma igazából minden zavar, de megpróbálom visszafogni magam és úgy csinálni mindent, mint máskor. - Látod, amit látok?
Arrafordítom a fejem, amerre mutat és egy hangos sóhaj csúszik ki a számon. Balhés, részeg és többször volt már a fogdán, mint, amennyit nem. Ahogy jön a hűvösebb időszak, előjön, mint szúnyogok a lámpafényre.
- Bevigyük? - Felesleges a kérdés tekintve, hogy épp egy kirakatot készül betörni, ehhez feszegeti az amúgyis roncsolt állapotban lévő utcai szemetest. - Állj félre, összeszedem.
 Valamivel később ott álltam az örsön a szék mellett, amin a jó öreg Monty ücsörgött. Hill az adatait vette fel, írta a jegyzőkönyvet arcán az undor teljes skálájával. Az én orrom ennyire nem érzékeny, mégis felfordul a gyomrom, ha sokáig kell még a helyén tartanom a néha fel-felállni akaró részeg alakot.
- Fogd már be végre! - dörrenek rá Monty-ra, mert egy dalt dúdolgat, annak is körülbelül két sorát ismételgeti, s világgá készülök szaladni tőle, vagy előbb megölöm és utána megyek, még kitalálom. Megfogom a rongyos kabátot és megszorítom a vállát, mire megugrik és meglepetten néz fel rám. - Na, most csihadj le végre.
Alig mondom ki, a nóta újrakezdődik. Összeütögetve kezeimet tisztogatom a tenyerem, legszívesebben fertőtlenítőben áztatnám.
- Nyomozó! - Hill biccent a hátam mögött állónak, mire megpördülve szembe találom magam Jason Williams-szel. Kicsit pislognom kell, na nem azért, mert olyan furcsa és idegen lenne ezen a helyen, hanem, mert... hát, mert nem sűrűn fordul meg idelent vagy legalábbis nem futunk össze itt olyan gyakran.
- Én? - magamra mutatott meglepetten. Miért lepődtem meg ennyire? - Persze, mindjárt végzünk, nem igaz? - visszanézek a szorgosan gépelő Hillre. Ő csak legyint és a nyomtatóhoz megy. Végigkövetem, mit csinál mígnem egy papír landol Monty előtt. - Írd alá! - szólok rá, mikor nem veszi fel a tollat. Azt is ki kellene dobni utána, de belemártogatnám a fertőtlenítőbe szívesen.
- Átviszem a helyére, tíz perc és kint leszek. - kicsit hadarok, mint mindig, ha izgatottság burjánzik szét bennem. Végre nem az utcákat kell rónom Monty-féle alakokat hajkurászva, hanem valami komolyabb vár rám.
A ranglétrán van még hova kapaszkodnom felfelé, de seggnyalás nélkül, saját erőmből fogom megtenni a távot, amiben segítség lehet egy efféle ügy, ezért nem haboztam, szinte bevágtam az ittas fazont a rács mögé, s már fordultam is sarkon.
Útközben megigazítottam egyenruhám, az övet, rajta a szolgálati fegyvert, szükséges eszközöket és úgy mentem ki a bejárati ajtón, hogy késznek éreztem magam akár az egész világgal szembe szállni.
- Nos, miről van szó? - felpillantok a nyomozóra, szememből leplezetlenül sőt a kíváncsiság, na, meg ott a tettvágy is. Tényleg szeretnék valami normálisabbat csinálni, mint a lecsúszottak begyűjtése. Nem vagyok sintér basszus, menjen az összes kóbor kutya a francba!

Kíváncsiságom leplezetlenül ül ki arcomra, ahogy elhagyom az épületet és a lépcső alján összetalálkozom a férfival. Előbb rá, aztán a felém nyújtott mappára nézek és talán egy-két másodperces fáziskéséssel veszem el tőle utóbbit. Tényleg erre vártam egész műszak alatt, hogy végre történjen valami, ami nem pár nyomorult alak hajkurászása, habár az ismeretek fényében, amivel nem sokkal az első sorok olvasása után hallott szóban is gazdagodom elkönyvelem, én az egésznek csupán a felszínét kapargattam eddig.
Gyilkosság.
Egy férfi megölte a feleségét, bár az egésznek lett egy csavarja a sorstól, de a végén a bűnös akkor sem menekül. Bármi is volt az ok, legyen az a pénz vagy bármi más, számomra nem megy a pártatlanság, ha ennyire egyértelműen komoly, ami történt.
- Az ilyen férfi gyáva - foglalom össze tömören is a véleményem, miközben ismét az aktába merülök és a vizsgálati eredményeket nézem. Átlagos feladatokat ellátó rendőrként az efféle bonyolult ügyek nem tartoznak hozzám, éppen ezért lepett meg, hogy pont engem kért maga mellé. Én az utcákat járom piti ügyek miatt, ez meg minden volt csak az nem. Rohadt egy ügy, fogalmazzunk finoman így.
- Magának elhiszem - motyogom az orrom alatt. Tanultam több mindent is az egyetemen, a különböző mérgek ismerete azonban nem tartozott a tananyaghoz, s egyébként is jobban vonzott a fizikai része a tananyagnak, mint az elmélet. Természetesen vágyom többre az "egyik járőr" szerepénél, ki ne akarna feljebb lépni a ranglétrán, de előbb érdemlem ki azzal, hogy fejjel megyek a bajnak, mint gondolom túl a lehetséges opciókat.
Felnézek a nyomozóra, közben kivszem a kulcsot zubbonyom zsebéből és megindulok a parkoló felé, ahol sok egymásnak kiköpött mása áll egymás mellett. A miénk mégis más, a rendszámot a kutyának sem kell nézni, ugyanis az az egyetlen, aminek be van horpadva az anyósülés felőli ajtaja és csak kisebb trükkel, meg erővel lehet kipattintani a helyéről. Baleset? Felkentem rá egy mocskot, aki elé befordultam, de ezt részletesen nem adtam a jelentésbe, még a végén megvádolnának, hogy rongálom a rendőrség tulajdonát. Az a múltkori tükör letörés, vagy az a lámpa... azok se én voltam, vagyis...
- Kicsit meg kell feszíteni - szólalok meg, mielőtt finomabban érne a kilincshez. Stilinski már tudja, ő néha ki akarja szakítani a helyéről, na, de egy alakváltótól az ilyesmi nem meglepő. Kibújik belőle a "kistigris", ahogy az agyátr húzom ezzel mindig.
Miután beültünk, a motor is életre kelt, egyik kezemmel a kormányon nézek a mellettem ülőre.
- Mi is a cím? - Persze, végülis csak ezt nem nézted meg, gratulálok Miha. Alapos, mint mindig.
Amint tisztázzuk, merre van az arra, már tolatok is ki a parkolóból, kicsit talán nagyobb lendülettel, mint kellene, de a kezemben a rutin, alattam meg a gép dolgozik. Kérhetnék bocsánatot, amiért nem a megszokott óvatossággal, meg körültekintéssel vezetek, de eszembe sem jutott, meg hé(4), ő választott engem, akkor viselje a következményeket. Velem sosem olyan egyszerűek a dolgok, mint elsőre hiszik, mikor meglátnak.

Lehet, hogy fűzhetnék többet is a dologhoz, kifejthetném a véleményem és szakszerűen, mert a sima verziót aligha szeretné hallani. Az alak egy rohadék, aki azt hitte, soha senki nem tudja meg, mit csinált és élhet a megszerzett pénzből, mintha mi sem történt volna. Mínusz egy feleség? Mit számit, ugye? Csakhogy pechjére elég modern világban élünk, hogy néhány szempár, meg egy-két csikorgó fogaskerék összerakja a valós képet. Nem úszta meg, egyetlen gyilkos sem úszhatja meg.
- Lehet, hogy okosnak hiszi magát, de akkor is gyáva, ha egy ilyen módszerhez folyamodott. Nem fog ránk fegyvert fogni, sokkal előbb húzná fel a nyílcipőt. - Alábecsülöm? Lehet. Viszont a kreatív baromja óvatlan volt és olyan módszert választott, ami helyette végzi el a "munkát", szóval miért is lenne agresszívabb, mint az, amit mi ketten ne tudnánk kezelni? Fel vagyok készülve több kimenetelre, a rosszabbra is, könnyebbre is, de akkor is tartom, nem lesz itt semmi életveszély.
- Ó, ez csak pár karcolás - legyinte könnyedén. Szegény kocsi látott jobb napokat is, de a felfedezhető apróságok ellenére remek egészségnek örvend, mindene megvan, ami a működéshez kell. Innentől a többi ráér majd, ha lesz időm vele foglalkozni. - Kicsit meg kell feszíteni. - ez már az ajtóra vonatkozik, ami szorul a kis balesetünk óta. A férfi megbirkózik az akadállyal és beülünk a kocsiba, ahol úgy néz körbe, mintha attól félne, mindjárt darabjaira hullik az egész. Nevetnem kell rajta, ám ezt szerencsére csendes kuncogássá sikerül visszafogni, amit előre fordulva a kormányt nézve ejtek meg.
- A kocsinak kutya baja - erősítem meg ismét. - Annyit bütykölték már szegényt - megveregetem a kis járgányom kormányát. -, amíg megy, addig nincs gond.
Felhívom a figyelmét az övre, ha nem tenné meg magától, hogy beköti magát. Egészen addig menőztek már páran mellettem, míg be nem indítottam a motort és a gázpedálra nem léptem. Most ugyan visszafogom magam, még a végén kapnék egy jelentést, milyen elvetemült vandál vagyok. Azért dolgozik bennem a "kisördög", lendületesen hagyjuk egy a parkolót, kis igazítás itt, nagyobb kanyar amott, s már az úton is sorolunk be a forgalomba. Mivel előttem tötyögnek, sávot váltok, index ki, de már amott is vagyok közvetlenül egy fehér Ford elé bevágva. Nekem van elsőbbségem, hé!
-Nem terveztem előre bejelentkezni hozzá - mormogom az orrom alatt szavai nyomán. Mégis mit képzel? Díszkíséretet ne nyújtsak a szökéséhez? Ez egy letartóztatás, nem életveszélyes ügy. Nem mondom, a sebességnek adok egy pofont, habár a száguldozástól messze vagyunk. Amennyire a forgalom engedi, a sebességkorlátozás felső határát kocogtatjuk, váltok párszor sávot, meg ott az a váltani akaró lámpa, amit figyelmen kívül hagynék, ha nem ülne mellettem olyan, aki akár a nyakamra is léphetne emiatt. Nem rohanok, szépen sietek, ez az.
- Három éve végeztem a főiskolán, azóta kb. itt nyomom - Williams-re pillantok, aztán már rá is tudok nézni, így felé fordítom a fejem, mivel egy újabb pirosló lámpa késztet a fék használatára. - Volt már pár ügy, amiben jelen voltam, de ilyen sokrétűbb eddig még nem. Egy letartóztatás az egy letartóztatás, csak a körítés más. Ez most nem egy rablás, se valami piti dolog, de... - megrántom a vállam. - Köszönöm, hogy engem választott. - Mondtam már, mennyire utálok magázódni? Az egy dolog, hogy nincsenek keresztnevek, lassan a sajátomra sem hallgatok, de ez a formális **arság zavar. Oké, talán vele nem pacsiznánk le, de talán ő is érzékeli mióta így összeültünk és váltottunk pár szót, hogy nehézségeim vannak a dologgal kapcsolatban. - Amúgy, ha szabad megkérdeznem... - fék, fék, fék, fék
- Te meg mi az anyámat csinálsz?! - kiabálok és a dudára tapad a kezem, akkora lendülettel csapok le rá. Egy barom bevágódik elénk, hogy ő most átvág mindhárom sávon, mert lekanyarodik. Mocsok nagy szerencséje van, hogy nem dolgozott bennem a lendület és vannak reflexeim különben **arrá töröm mindkettőnk kocsiját. Na, arra már járna az A25-ös.
- Hogy a francba kaphatott az ilyen jogosítványt? Hát nem lát a szemétől? - szemem egyből rátapadt a távolodó rendszámtáblára, amit hangosan fel is olvasok. - Legközelebb fejedre húzom a kormánykereket!
- Minden oké? - most becsordogálunk a forgalomban kialakult kisebb dugóba. Haladunk, csak lassan. Williams-re nézek, eddig bevallom az őszintét elfeledkeztem róla, hogy nem Stilinski ül mellettem, aki mondjuk úgy, hozzá szokott már a kirohanásaimhoz, na, meg a vezetési stílusomhoz.

Miután túllépünk azon, milyen állapotban van a kocsi, ami egyébként szerintem teljesen vállalható és még nincs szükség kalapácsra, szóval teszi a dolgát egy ideig biztosan. Tehát belenyugszik, hogy nem egy tiptop autóval fog ma dolgozni és külön elmormolok magamban egy "köszönöm"-öt, amiért a vezetési stílusomon sem akad fent. Voltak, s vannak akiknek már szúrta a szemét, vagy épp beszólt emiatt, de kit érdekel? Az én autóm az én szabályaim. Még egy vállrándítás is megférne emellé a mondás mellé.
- Szeretem memorizálni - ez az én kis "heppem", egy a sok közül, de erről nem kell tudnia. - A fedélzeti kamera köszöni, jól van - legalábbis múlthéten még működött. Ezt már csak magamban teszem hozzá nehogy mégis találjon rajtam fogást, bár vagyok annyira felspanolt az egész letartóztatás miatt, talán nem rontanám el a hangulatot egy fejleharapással. Amúgy sem harapnám le, ahhoz túlságosan is ennivaló, na már megint az evés... Uh, azt se ártana már, de nem, nem áldozunk fel senkit.
- A-a, ezt a játékot nem játszom - megrázom a fejem és felé fordítva a fejem ránézek néhány másodperc erejéig. Tudok én egyszerre kétfelé is koncentrálni kérem szépen! - Mondja -d, ostoba magázódás. -, aztán majd rátérek én is, nekem amúgysem fontos.
Valahogy az iménti incidens után senki nem akar hirtelenjében elém vágni, vagy szimplán én kezelem jobban a dolgot, de sima utunk van a címig. Mikor már közel járunk, lelassítom az autót, normál, házak közti utcákhoz méltó sebességgel, na, jó, talán picit gyorsabban haladunk. - Ez az, nem? - egyik kezemmel a jobb oldali épületek felé intek, előttünk nem sokkal ott a kijelölt ház, látszólag egészen átlagosan.