Az elmúlt napok nem voltak szerencsésnek nevezhetőek, tekintve hogy már egy hete dekkoltam az íróasztal mögött még Laura ügyének rendezése miatt, utána meg Aikko bekattant patkányaival kergetőztem az arénában. A méreg drága mobilom oda. Le kellett tiltatni a számot és újat venni mindkettőből, és még örülhetek hogy nem a szolgálati mobil tűnt el. De a legrosszabb az egészben, hogy még magyarázkodhattam is, miért tűntem el két napra. Úgyhogy az úton a parkoló felé többször is feltettem magamnak a kérdést: mi a jó fenét művelek? Meg kell hagyni, a patkánykirálynőnek van egy nagyon elbűvölő énje, ha elvonatkoztatok attól a ténytől, hogy gyakorlatilag elrabolt. Elrabolt és majdnem meg is haltam. Előtte meglépett a rabszállítóból és bár azóta kiderült hogy semmi köze nem volt ahhoz a szervezethez, de a rendőr elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, könnyű testi sértés, nah meg szökés miatt kőrözik. Én meg vele fogok randizni, pedig letartóztatni kellene. Mi változott?
Behajtottam a parkolóba, és minden igyekezetem ellenére sem tudtam kiverni az este azon kellemes részét, amely miatt másképp kezdtem látni őt. Nem úgy, mint a Plázában. Miközben őt kerestem, párszor elmantráztam magamnak fejben: elment a maradék józan eszem is. Ám ha a múltbéli kapcsolataimat nézem, hát ez most merőben más, legyen akármi is köztünk. Ő is alakváltó. Nem kell neki hazudnom. Nem kell őt ellöknöm magamtól. És pontosan tudja ki vagyok, hogy mi vagyok.
Hamar megtalálom az alakját, amint rózsaszín rágóbuborékokat eregetve fittyet hány magasról az utca emberére. A lehető legközelebb parkolok hozzá és amikor kiszállok a - kocsiból -, intek neki egyet, apró mosollyal konstatálva a gumi köpködést. Rajtam egy fekete, rövidujjú, o-nyakú poló van, sötétkék hosszú farmer, fehér zokni és sötétszürke sportcipő. Gyorsan elindulok hozzá, a köszöntését meghallva azzal a trillázó, életvidám hangjával, inkább nem akarom kijavítani. Lehet hogy talán sosem fogja megjegyezni. Menet közben a fejem tetejére húzom a napszemüvegem.
- Szia, szépségem!
Megfogom a kezét, ő pedig lepattan a konténer tetejéről. Mivel rajta van a szemüvege, így nem látom azt a huncut tekintetet, cserébe hamar észreveszem a fekete dobozt, amit felém nyújt. Először a mobilra gondolok, talán még is van Isten! De aztán hamar kiderül hogy nem. Bár szép gesztus volna, ha a végén nem csendülne fel az a monológ, hogy: többé nem fedezem őket. Ha kezdetben mosolyogva is fogadtam, a végére lekonyul ez a lelkesedés és a homlokomat ráncolva veszem át tőle.
- Tehát ezzel azt mondod, hogy nekik falaztál, amikor előlem szaladtál?
Remélem hogy nem.
- Tudod, ez nem az én ügyem. Én csak a plusz voltam ott, a rendőrség emberhiánnyal küszködik, úgyhogy néha más állományokból is bevonnak embereket egy egy ilyen rajtaütésre, akiknek amúgy nem sok közük lenne hozzá. Szóval be tudom vinni, de talán okosabban is felhasználhatnád ezt a bizonyítékot te magad, és akkor lekerülne az a bájos pofid a körözési listáról.
A végét megint búgó hangon ejtem ki neki, hogy aztán ha engedi, akkor átöleljem egy röpke időre és apró puszit leheljek a bal orcájára. Hamar elengedem, és csupán az egyik kezét fogva indulok meg a kocsi irányába. A doboz még a kezemben van, de ha mégis meggondolja magát és ennek hangot is ad, akkor készséggel visszaadom az ő kezébe.
- Nos, királynőm. Mit együnk ma? Olasz, kínai, hagyományos, vagy hamburgerezzünk?
Persze ez nem a teljes választék, ha mást akar, majd megmondja. Menet közben kérdezem, a napszemüvegem meg visszahúzom az orromra.

A patkány habitusával vegyített, szúrós tekintet, amely kikandikál rám a napszemüvege alól, meg a hangjából kihallatszó sértődöttség és csalódottság elegye jobb belátásra térít. Nyilván nem veszi ezt annyira magára, elvégre a többit sem vette, bár az adott pillanatban azért kaptam tőle hideget meleget, szerintem nagyjából most is ez a helyzet. Örülök a válaszának, ezek szerint ő nem falazott nekik, csak önző módon elszaladt, ahogy mondta. És valszeg a falazás a dobozzal történt, amit most ide adott nekem. A cél pedig az örömszerzés lett volna, amit én botor módon letaroltam, így oda a pillanat varázsa, és még azt sem írhatom a számlájára hogy nem ismer, így nem tudhatta hogy ezzel bizony nem fog örömöt szerezni. Amúgy fő az őszinteség, most legalább tudja. Azért a másik varázst így is sikerül felmelegíteni, bár még morcosan, de fogadja a közeledésemet és a pusziból az arcára inkább egy csók kerekedik, amibe hosszasabban belefeledkezünk.
- Igen. Ha az én ügyem volna.
Búgom még mindig egy kissé vontatottan, de nem akarom a patkány bajszát húzogatni, mert nem azért vagyunk itt hogy veszekedjünk hülyeségeken, hanem hogy jól érezzük magunkat. Nagyon is belém lát, sok mindent magamra tudok venni. Speciel ezt most nem.
- Nekem te magad vagy az ajándék.
Igyekszem kiengesztelni, ha már felpiszkáltam Aikko jókedvét, de úgy látom az hamar visszatér és elindulunk a kocsi felé, kéz a kézben. Szerintem amúgy sem kellene ajándékokkal bombázni egymást, amíg nem ismerjük ki a másikat, mert ugyanúgy balul sülhet el. Közben visszahúzom a napszemüvegem az orromra, menet közben hallom Aikko kijelentését és ez el is gondolkodtat. Amúgy a lista legalján láttam valahol azt a fitos kis orrát, de nem olvastam el pontosan miért is körözik, úgy gondoltam csak azért. De most már világos hogy nem csak azért, és akadnak olyanok, akik nem fogják hagyni hogy lekerüljön onnan.
- Mindenesetre köszönöm.
Legalább a gesztust, meg az igyekezetet köszönjem meg, főleg, mert én meg semmit sem hoztam neki, magamon kívül. Most tűnik fel, amikor ismét idebújik hozzám, én meg átkarolom, hogy jó nagy talpú cipőben karistol, mert amúgy sokkal kisebb nálam. Megállok a kocsi hátuljában, pittyen a nyitógomb, én meg berakom a csomagtartóba a dobozt. A művelet közben egyszer hátrafordulok a távolba meredve fürkészem a semmit. Elképzelhető hogy mégsem teljesen egymaga várt itt, hiszen mégis csak ő a Királynője a patkányoknak, és ezért éreztem magamon valakinek a tekintetét. Csak hát nincs szükség lovagokra, amikor itt van egy másik lovag, ugye? Igazából ez csak pár pillantás, a csivetélésre visszatérek hozzá. A kezem még a csomagtartó alján pihen, miközben kilépek alóla, nehogy magamra csukjam majd.
- A hagyományos? Az a szokásos amerikai konyha, amit otthon is összekotyvasztasz.
De miközben csukódik az ajtó jót nevetgélek a képzelgésén.
- Hát..sok mindenre képes vagyok.
Kattan a zár, közben a visszatükröződő lencsét bűvölöm, és azt hiszem ő sem lát túl sok mindent a szórakozottságomból, még ha az én napszemüvegem nem annyira csilivili mint az övé. Csak még egy ölelés, még egy csók.
- Na gyere, te sózsák!
Amint befejezzük az enyelgést, én lehajolok egy picit és mire kettőt pislog már a karomban van. Nem engedhetjük meg hogy kitörje itt a nyakát! Persze csak szórakozom, tudatában vagyok annak, hogy százszázalék nem törné ki a nyakát, elvégre az az ő cipője, meg valahogy a konténerre is felmászott. Inkább csak éreztetem vele amit amúgy is megszokott, hogy különleges. A kocsi jobb oldalán haladunk.
- Elrabolhatlak holnapig?
Az első értelmes kérdés lát napvilágot, mert hát ugyan randinak hívjuk a mai találkozót, de azon már rég túl vagyunk ám! Magamból kiindulva, én nem vagyok híve az egy éjszakás kalandoknak, nem is művelem, ugyanakkor róla fogalmam sincs. Az erős vonzódás közöttünk határozottan megvan és a múlt éjszaka után szeretném jobban megismerni.

Gondolatban már én is hozzá suttogom hogy igen, igen, jaj nekünk! Akár lehetne is fogadást kötni hogy meddig bírjuk ki anélkül, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. De nem teszem, mert az a csillogó, meleg kék tekintet nekem szegeződik és folytatja a csacsogást, én meg nem akarom félbeszakítani. A kérdésemre igen furcsa választ kapok, ami el is gondolkodtat, még fel kell dolgoznom ezt. Úgyhogy csendben haladok vele a karomban, és kellemes borzongás szakítja félbe a képzelgést, amit a szimatolgatása, az érintése, meg a lehelete okoz. Mintha tényleg a patkány bajsza pengetné a húrokat, persze közben arról faggat hogy mit terveztem. Kedves mosoly indul meg az arcomon, ami a szavaitól egyre szélesebbé kerekedik. Szóval szereti rágcsálni a kenderkötelet.
- Nem úgy elrabolni.
Javítom ki az ő képzelgését, mert egyértelműen félreérthető volt és ő szereti félreérteni, amit félre akar érteni, meg amit félre lehet érteni. Közben lefelé tekintek rá, a huncut szempár érdeklődve és ugyanolyan lelkesedéssel fúrja bele magát a tudatomba. Nekem annyi! Kész, vége!
- Ahm, kötél az nincs otthon és nem vagyok oda az ilyen vad bulikért, de ha szeretnél, akkor bilincset kaphatsz.
Egy kis incselkedő éllel adózom a "kötekedőnek", de amúgy nem tartom ezt annyira jó ötletnek. Oda bilincselve lenni valahova kényelmetlen és ostobaság is! Meg amilyen izgő mozgó, az agyamra menne, ezer százalék! Közben megállunk a kocsi ajtaja előtt, én egy ideig még kapirgálok az ujjaimmal a kilincs után, aztán óvatosan nyílik az ajtó, mi meg mozgunk egy kicsit, beügyeskedem magam a nyitott ajtó mögé elállva ezzel a visszacsukódás lehetőségét.
- Azt terveztem hogy megtömjük a bendőnket, közben beszélgetünk, meg jól érezzük magunkat, esetleg sétálunk egy nagyot, ha nem töri a cipő a lábadat, mert ha igen, akkor azt majd legközelebb, aztán ha mindenki ép bőrrel megúszta az estét, akkor aludhatnál nálam. Holnap nem kell korán kelnem, és így téged sem foglak felbosszantani! Hm?
Óvatosan lefelé aztán befelé hajolok a kocsiba, berakom őfelségét az ülésre, majd egy kicsit várok, nekitámaszkodva az ülés támlájának, szemezek vele. Nem biztos hogy minden egyes fázis a kedvére lesz, amit itt én felsoroltam és hát nem is kell úgy alakulnia. Ami azt illeti, nem is számítok rá hogy minden a terv szerint fog haladni, mert ő képes pillanatok alatt szétdúlni, megzavarni a fejem.

Az érzékeim nagyon is éberek, ennek köszönhetően nem megyek neki a már nyitott kocsiajtónak amikor a merényletét elköveti, amitől a szívem az agyamban kezd tombolni beleragadva az érzékelés pillanatába. Lehunyom a szemem, mert már csak az hiányzik hogy a másik felem jelenést tartson, ami mostanában teljesen másképp megy végbe mint ahogy megszoktam, és a legtöbbször a jaguár lélektükrei pislognak vissza a külvilágra. Aikko meg nagyjából bármivel el tudja ezt érni! Aztán eszembe jut a napszemüveg, ami rajtam van. Miközben beültetem, inkább csendben mosolygok a szavain, nem akarom lelombozni a kedélyét azzal, hogy egyáltalán nem történnek ilyen események, mert az egy dolog hogy mi itt ketten vonzódunk a másikhoz, azért ez nem mindenkire általános érvényű. Hagyom, hadd tobzódjon ebben a mókásan visszás eufóriában! Szinte kivirult tőle, és én egyértelműen imádom ezt a bolondos énjét. Felvázoltam a tervet neki, egy kis ideig szemezünk a napszemüvegek takarásában, aztán mintha komolyan venné, de ebben nem vagyok biztos. Vele együtt ízlelgetem a megfogalmazását, ami egyben egy kérdést is sejtett, csak először választ szeretnék kapni. Mind a ketten megérintjük a másikat, míg ő az én hajam borzolja meg, én az arcát érintem erre a momentumra. A reakciója viszont azt sugallja, hogy zavar került a rendszerbe, ezek szerint én is meg tudom zavarni őfelségét! Eltávolodva tőle felegyenesedem, szerintem neki is kell némi friss levegő, meg nekem is, vagy sosem fogunk elindulni ebből a parkolóból! Ugyan még helyezkedik, semmi sem gátolja meg az ajtó becsukását, hogy aztán sebesen megkerüljem a kocsit és én is beszálljak a kormány mögé, bár a motor még nem bőg fel, főleg mert folytatjuk a csevegést, csak tisztesebb távolságból. Szóval az ötlet az ötlet marad még, de a séta belefér..ezek szerint. Leveszem a napszemüvegem, a műszerfalra rakom összecsukva. Aztán oldalra fordulok, és észreveszem azokat a kecses, hosszú lábakat, amint ott kalimpálnak a műszerfalra hányva. Nem válaszolok neki rögtön, mert azzal küzdök hogy ne legyen feltűnő mennyire elvesztem a látványban.
- Öhm, kétlem. Mármint évente egyszer megjátszom hogy beteg vagyok, ne legyen feltűnő hogy valójában sosem vagyok az, de ez most nagyon rosszkor jött. Azt hitte hogy meg akartam úszni az irodai szolgálatot, úgyhogy kaptam plusz egy hetet. Koptathatom az asztalt.
Azt csak magamban teszem hozzá hogy hála neked, mert nem szemrehányást akartam itt produkálni, ő kérdezte. De azért tudatom vele az utolsó három szóval hogy gyűlölök ott ragadni az irodában. ~Igen, jól kitoltál velem!~
- Mondd...milyen lenne az állati boldogság?
Ez a kérdés már egy ideje a nyelvem hegyét piszkálja. Ő sokkal harmonikusabb szimbiózisban él a patkánnyal. Érdekelne a válasz, hiszen ő a terveimet emberinek nevezte, ami való igaz, tudja rólam hogy szeretek embernek lenni. És nekem több időbe került megbarátkozni a másik felemmel mint a többségnek, akit ismerek. Ugyanakkor a tapasztalás kimerült nála abban, hogyha nem bosszantják fel, meg szabadon vadászhat anélkül hogy visszafognám és tele a hasa, akkor ő tökre boldog. Ennyi. A patkánynál más a felállás?


- Figyelj! Én örökké bámulnám a lábaid, de nagyon nem biztonságos így utazni a kocsiban. Ha hirtelen erősebben fékeznem kell, akkor te...
Muszáj vagyok hangot adni ennek később. Inkább a kezeimmel mutatom meg neki, mennyire nem jó ötlet itt terpeszkednie menet közben. Felemelem magam előtt a tenyereimet egyenlő távolságra, hogy aztán összecsapjam őket és ezt megismétlem, hogy biztosan rájöjjön mire gondolok.
- Tudom, hamar meggyógyul meg minden, de egy törés nagyon tud fájni. Nem akarom hogy bajod essen!
A bal kezemmel a biztonsági övért kotrok, aztán áthúzom magam előtt és becsatolom, szemléltetve neki mire is gondolok még, a normális ülésen kívül.
- Kérlek!
Ismét oldalra fordítom a fejemet hogy nyomatékosítsam ezt a kérést, mert addig nem indulok el.

Cinkosan oldalra fordulok és elvigyorodom a rájátszásán, amit még szenvtelenül szavakba is önt, de mégis tisztesen megmaradok a szemmel flörtölésnél, aztán még annál sem, mert rátérünk egy lényegesen kényesebb kérdésre.
- Nem!
Vágom rá szinte gondolkodás nélkül. Más sem hiányzik, mint hogy idén elveszítsem az állásomat! Ezen az álláspontomon még az az elragadó, pajkos mosolya sem változtat egy fikarcnyit sem. Nekem a munkahely az munkahely. Aztán kibököm azt a témát, ami engem már egy ideje foglalkoztat, amióta beszállt a kocsimba és úgy látom elgondolkodik rajta. Nem tudok igennel bólintani a kérdésére, mert nem. Valójában nagyon nem! Aztán én is elgondolkodva ízlelem a szavakat, a mondandót, amit végig követtem. Még hagynom kell leülni ezeket, mielőtt elmondom neki a hogylétem. Viszont elindulni sem tudunk, amíg itt tornázik a kocsiban és ezt közlöm is vele. A mókázására nemlegesen megrázom a fejemet, egyrészt mert komolyan mondtam, másrészt mert ismerve magamat, vele együtt jajgatnék. Egy percig sem tartanám mulatságosnak ha a törött végtagjaival kéne legózni, úgyhogy ezen most csak ő vigyorog, én nem. Így aztán egy kis büszekséggel tölt el, amikor mégis becsatolja magát, fintorogva ugyan, de körbeöleli az az öv. Még Adrian-t is jobban kellett unszolni erre, holott a társam ember, úgyhogy ez Aikko-tól nagy teljesítmény!
- Az úgy jó.
Tekintve hogy kissé idegesíti, finoman ragadom meg a kacsóját, ha nem húzza el.
- Csak pár percet kell kibírnod így! Aztán ha megálltunk, nyugodtan jógázhatsz tovább!
Búgom neki szelíd hangon, a kezét pedig felfelé emelem az arcomhoz. Csak egy apró érintés, míg az ajkaim a bőrére tapadnak és a szőrszálaim felkarcolják a puhaságát. Aztán elengedem, kíváncsian tekintek rá. Sikerült kiengesztelni? Makacsnak ismertem meg, szóval vele azért nem olyan egyszerű, mint ahogy eddig történt.
- Oké! Elindulok.
Szólalok meg végül és beindítom a motort, hogy aztán egy kis manőver árán kiguruljunk a főútra.
- Nem tudom ismered-e a helyet, de a Burgers-be megyünk.
Közlöm vele, mert ha mégsem lenne megfelelő neki, akkor még változtathatunk menet közben az útvonalon és a hely kiválasztásán. Ha így van, akkor megvitatjuk az úti célunkat. Csak utána hozom fel az előbbi eszemfuttatást.
- Visszatérve az állati boldogságra, amit mondtál. Sokáig nem voltak róla emlékeim, de most már vannak. És ezzel együtt olyan furcsaságaim is, mint hogy csak a szemem vált alakot, vagy csak a kézfejem, vagy csak az arcom..ilyenek. Legtöbbször egy érzés hozza ki belőlem, de most már kezdek rájönni hogyan is kellene irányítanom, csak nem mindig sikerül. Egyébként meg a terület jelölgetés az neki is a mániája, de mivel ő nem patkány, így inkább mindig kiutazom a városból, valami eldugott részére az erdőnek. Van egy szokásom, amit David mutatott, hogy jegyeztessem meg vele azoknak a személyeknek a szagát, akiket nem akarom hogy bántson és működik. Megjegyzi. Meg az öltözék miatt sem lesz nyugtalan, megszokta. A munkám miatt túl sokat vagyok emberek között, így ő is megedződött. Jelentéktelen hülyeségeken már nem tud dühöngeni. Viszont ha túl sokáig nem eszek, akkor el tud pattani nála a cérna!
Szépen bemutatkozunk itt, majd mindjárt kiderül hogy nem is jaguár, hanem házi cica. De ha egyszer ilyen, akkor ilyen. Az állatok is képesek az alkalmazkodásra és több mint tíz év után, már nem az alsógatyán morog. Sokkal inkább azon, ha nem eszek rendesen és korog a hasam. Az éhezés az mindig feszültséget eredményez nála.

Nekem már eddig is világos volt mint a nap, hogy őfelsége nem szereti, ha nemet mondanak neki. Általában én meg nem félek nemet mondani. És most vágni lehet a haragot a levegőben, az ő hangja nyomán. De van már annyira érett, még ha nem is mutatja, hogy érteni fogja mire mondtam nemet. Jól érzem hogy kell ide a kiengesztelés, vagy komolyan vérig sértődik itt nekem, de azért még húzza az agyam.
- Mit szólnál inkább a te irodádhoz? Ott van tűzőgép, vagy hozzak az enyémből egyet?
Jelentem ki, miután a kézcsók elcsattan, és ő sértődötten már hozzám vágta hogy lehet nem lesz kedve jógázni. Csalógatóan sandítok rá, apró mosollyal. Ó, de nagyon is él bennem ez a kép, csak rossz volt a helyszín választása a számomra!
- Jógázni én sem akarok, mert egyáltalán nem vagyok hajlékony.
Egy kicsit én is felszállok vele a dili-járatra, miközben előre fordulok és elindulunk.
- Ott készül, frissen.
Egészítem ki a lelkesedését a hamburger iránt, ami lehet szokatlan lesz a patkánynak ebben a felállásban. Aztán kérdés hogy a fagyasztott hús mennyire nevezhető frissnek?
- Úgy tudom, ők maguk készítik a húspogácsát.
Nem tudom mennyire érdekli, mert amúgy a jaguár sincs elragadtatva ettől, neki csak a húspogácsa lebeg a lelki szemei előtt. Amikor rátérünk az "én hogy létemre a jaguárral" témára, engem is meglep Aikko komoly hangfelütése.
- Ő az egyik legjobb barátom. Ő segített a kezdeti időkben.
Vágom rá a gyors kérdésére, bár ennyiben nem áll meg a történet.
- Én akkor nem reméltem, egyenesen rettegtem, úgyhogy el voltam zárva mindentől és mindenkitől, amíg nem tanultam meg kijönni a jaguárral. Nagyjából másfél évig gyakoroltam a képességeit használni és uralni az indulatait, mielőtt ismét emberek közé mentem. Pontosan tudom, milyen az, amikor dühbe jön és át akarja venni az irányítást. Meg azt is, hogy mit miért tesz.
Nem tudom mit gondolt eddig rólam Aikko, de így tisztább lesz a kép. Azért a "performansz", mint megnevezés, nagyon is megmosolyogtat.
- Nem az van, amit ő akar, és nem csak az van, amit én akarok, és így mindenki elégedett. A belső erőmet meg inkább akaratosságnak hívnám. Nekem igenis fontos ez!
Megint Aikko-ra sandítok egy röpke ideig. Annyira kemény a fejem, hogy nyugodtan betonfalnak is szaladhatok vele, majd mindjárt megkapom tőle.
- Bár az elmúlt évtizedben már kialakult egyfajta együttélés, vagy minek nevezzem, már én sem vagyok annyira akaratos vele, és ő sem velem. Meg vannak a magunk bizarr szokásai, mint neked és a patkánynak.
Persze én érzem hogy hozzájuk képest nálunk még valami hiányzik. Meg van a kapocs, csak még gyenge a szál, vagy a fene tudja. A kijelentésére mosolyogva bólintok egyetértően.
- Naná!
Fel is nevetek rajta. De egész idági rólam beszéltünk, engem jobban érdekelne ő.
- Na és mi a helyzet veled? Te boldog vagy a falkával? Patkányként? Sosem vágytál semmi másra?

Érdeklődve tekintek rá a visszapillantóból, amikor közli velem hogy már jártam az irodájában. ~A szobáját használja irodának?~ De amikor folytatja, már kezdek összezavarodni. ~Az aréna?~
- Jó, oda tényleg hoznom kell egy tűzőgépet.
Legyen akármelyik is. Igaz, én ezt viccnek szántam, de ő meg nem, mert az aréna emlegetése fenyegető a számomra. Én oda többet be nem tenném a lábam, és mivel más szakterületen mozgok, még ha ki is adnak rájuk egy razziát, vagy letartóztatási parancsot, szinte biztos hogy nem én fogok menni.
- Több napos, penészes, meg romlott étel, verzusz frissen készült, még meleg? Szerintem igen, nagy különbség lehet köztük. De majd mondd meg te! Te leszel benne a szakértő, az evés után.
Gondolok itt arra hogy ő akkor elmondhatja magáról hogy mind a kettőt ette. Oldalra fordulok, az arcát figyelem egy röpke időre, de aztán visszatekintek az útra. Ilyenkor kifejezetten utálok vezetni, mert nem tudom őt nézni.
- Még jó. Nem kedvelem a vérszívókat.
Megmarad nekem a visszapillantó, és látom a komolyságot az arcán, az érdeklődéssel egyetemben.
- David is jaguár. De nem vagyunk falkában. Nincs ilyen falka a városban és szerintem nem is lesz. Az én másik felem kifejezetten szeret egyedül lenni, meg szereti ha békén hagyják. Ha mégsem, akkor meg nagyon el tud bújni. Nagyon rejtőzködőek vagyunk. Egyszer volt arra példa, hogy képes volt ebből a kis világából kilépni, csak hogy meglátogasson egy másik jaguárt. És náluk van egy olyan íratlan törvény, hogy nem mászkálnak rá egymás vadászösvényeire, mert abból mindig bunyó lesz. Úgyhogy ettől a kitételtől is feszengett nagyon. De aztán megoldódott a probléma.
A falka továbbra is téma marad, és amikor megemlíti hogy van aki el tudja fojtani azt a késztetést, arra csak bólintok egyet.
- Igen. David tudja ezt, de nem sűrűn használta. Én kértem meg rá.
Nem menne semmi sem, ha hagynám hogy más oldja meg a gondjaimat, helyettem.
- Magamtól.
Vágom rá gondolkodás nélkül, rögtön a kérdése nyomán.
- Fogalmam sincs milyen falkában élni, de az életvitelem nem tenné ezt lehetővé és sohasem adnám fel a karrierem, semmiért se!
Nah, végül ő teszi fel a pontot az i-re.
- Igen, mindenki elégedett. Innen kell tovább lépnünk!
Bár a boldogság is csak egy állapot, de amúgy igaza van. Itt tartok jelenleg. A mosolygására én is elvigyorodom.
- Neked! Az orr húzogatások, a szagolgatás. Az nekem is van. Meg amikor nyújtózkodom, azt mindig ő csinálja igazából.
Szóval igaz az rá, hogy szeret lustálkodni és azt profi módon űzi.
- A csámcsogás, rágcsálás.
Csak egy hajszál választja el a kedves mormogást a gügyögéstől, úgyhogy most befejezem, amíg még mosolygunk rajta. Nekem kedves kis szokások ezek, de azért az emberek között ez inkább bizarrnak számít. Később én is kérdezem őt, és hamar körvonalazódik, miért ő lett a királynő. Látom az arcát a tükörben.
- Értem. És csalódást kell okoznom. Párszor már kergettünk meg éjszaka egy egy patkányt. Ő meg akarta enni, de én nem hagytam, úgyhogy mindenki épségben megúszta ezt a találkozást.
Azért kíváncsi vagyok az előbbi sugárzó vonásokat most felváltja-e a bosszús pillantás?
- Egyébként meg inkább rád vadásznék.
Elvigyorgom a dolgot, hát még szép hogy rá vadásznék a múltkoriak után! Közben az úton jobbra kanyarodunk, és a távolban feltűnik a neon felirat.
- És hogyan, miként képzeled el a falkádnak a jó életet?
Közben elkezdem sasolni a parkolási lehetőségeinket, már innen távolról. Hova férünk be?

Oldalra pillantok rá, széles vigyorral, amikor a hadakozásról beszél.
- A hamburgerrel?
A szóból kiindulva arra gondolok, hogy elképzelte a disznó módon evést, pedig mi már ettünk együtt. Vagy lehet pont abból indult ki?
- Szeretem a hamburgert. Azt nem nyamnyognám.
Ha mondjuk teljesen a jaguár lett volna jelen, ő hamar felzabálta volna azt a nyers húst. A vámpírok tekintetében mintha egy lenne a véleményünk, vagy közel ugyanaz. Gondolom ezt az elkapott pillantásából és a kíváncsiskodásából.
- Ők kizárólag emberi vérrel táplálkoznak. Nem fér a fejembe, hogyan kaphattak előbb jogokat nálunk! Szerintem mindig is fenyegetést fognak jelenti az emberi társadalomra. Halálos fenyegetést.
Tömören így tudom megfogalmazni. Vajon hozzá fog-e ehhez szólni? És ha igen, akkor érdekel a mondanivalója, abból többet megtudok. Később egy kis romantikus felhang üti meg a fülemet, de amikor megint rá pillantok az útról, úgy látom nagyon gondolkodóba esett.
- Hidd el, jól vagyunk! Ó, igen?!
Bár megint elmosolyodom a kijelentésén, azért ez egy kicsit aggaszt is.
- Ha hosszú lenne a sor se örülnék, ha bárkit is megvernél.
Komoly képpel fordulok felé, aztán a mondat után vissza az útra. A féltékenykedés, egészséges keretek között felér egy bókkal, de ha már verbális, vagy fizikai bántalmazásba torkoll, az katasztrófa. Igazából nem tudom valójában hogyan reagálna, mert nincs sor.
- Van pár jaguárnő a városban. Vagy volt. Nem tudom. Van, akivel csak egyszer találkoztunk, van akivel többször is, de aztán eltűnt.
Laura kifejezetten gyönyörű, igazi természetes szépség, a másik felem nagyon odavan érte. De most már hosszú ideje nem hallok felőle és mivel a legutolsó ismert helye a mocsár volt, de onnan el kellett jönnie, azóta fogalmam sincs hol keressem. Nem is biztos hogy várná, vagy számítana rá, mert akkor már hírt adott volna magáról. A leglogikusabb felvetés róla, ahogy azt hangoztatta is, tovább utazott egy másik városba. A következő szavaiból kiderül hogy én félreértettem a kérdését.
- Aah. Van ez az alapítvány. Az Együtt az Alakváltókkal! Davidet onnan ismertem meg. Szóval az baleset volt. Ha nagyon kíváncsi vagy rá, akkor az asztalnál elmesélem.
Azon lepődöm meg, amikor elkezd pironkodni és nevetgélni, de leginkább eltakarja az orrát. Idáig nem láttam egyáltalán szégyenlősnek.
- No, most miért?
Aztán mintegy riposztként, nyújtózik egyet, amikor feléje fordulok. Magabiztosságot színlel, ezt pedig a jaguár érzékeli. És inkább más témára terelődünk. Már az útra figyelek, amikor a combomat érinti a keze, ettől nekem pillanatra összerándul ott az ideg. Nem verem be, de váratlan húzás. Tőle bármire számítok, az sem lepne meg ha az ölembe ülne menet közben, nekem akkor is az útra kell fókuszálnom, nehogy balesetet okozzunk. Egy kis lelkiismerettel megfűszerezve árulom el neki a jaguár és a patkányok viszonyát, de amikor az arcára tekintek, nem látom dühösnek. Aztán ezt szavakba is önti.
- Már egyszer elkaptalak. Emlékszel?
Ez a kölcsönös csipkelődés azért most is jelen van. Nem akarok pimaszkodni vele, inkább csak húzom az agyát. Remélhetőleg ezt a hangom lágyságából kihallja.
- De téged örömmel..bármikor.
Közben már majdnem bekanyarodunk arra a hosszú utcára, amely párhuzamos az étteremmel. Lassítok és kirakom a jelzést, de javarészt még helyet keresek. Érdeklődve hallgatom az elképzeléseit, amiről az előbb kérdeztem.
- Tehát fenséged nem vágyik terület hódítani?
Ezt az élcelődést itt abba is hagyom, tekintve hogy ő is komolyan átgondolta ezt.
- Én a tigrisekről annyit tudok, hogy leginkább a cirkuszt boldogítják. De javíts ki, ha tévedek!
Érzem hogy ő is árgus szemekkel fülel, figyel, pedig csak a parkolóhelyet keresem. Ilyen volna a falkaösztön? Három motor mellett suhanunk el, a legutolsó mögötti részen érzékelem a kellő helyet, úgyhogy oda manőverezünk be.
- És tudom hogy neked autokratikus döntéseid vannak, de érdemes volna ezen elgondolkodnod. Például hívjátok ki a rendőrséget, akár névtelenül is, ha ott ólálkodnak, csak figyelmeztessétek őket az alakváltókra! És mondjátok azt, hogy szerintetek fel akarják szedni a csöveket. Ellopni, vagy ilyesmi. Jó drága egy ilyen rendszert javítgatni, karban tartani, senkinek sem érdeke hogy megrongálják, ezért járőröket biztosan kiküldenek a megfelelő eszközökkel. És ha ez sokszor megtörténik, akkor egy idő után csak abbahagyják. Ha csak nem akarják kihúzni a gyufát a városházán! De ha falkában gondolkodunk, én ezzel nem veszélyeztetném a falkatagjaim életét, szóval logikusabb hogy akkor egy jó időre távol maradnak onnan.
Persze ez most csak egy ötlet, nettó okoskodás, meg az is igaz hogy ők meg tudják magukat védeni, de talán így egyszerűbb volna és nem kellene folyton a csatornák miatt kardoskodniuk. A tolatás miatt a kezem átvándorol az ő fejtámlájára, a testemmel is oldalra fordulok, miközben kikapcsolom az övemet. Mosolyogva figyelem az arcát, miként ragyog az elhangzott szavak után.
- Ennek örülök.
Tolatásba rakom a váltót, és megkezdjük az utunkat, amit figyelemmel kísérek, bár a mosolygás rendületlenül az arcomon ragad, főleg, amikor párszor összenézünk.
- Fogalmam sincs. Jelenleg ezt csinálom, igen. Mit tudnék mást csinálni? Van erre ötleted?
Hamar sikerül beállnom. Behúzom a kéziféket, és a váltót is parkolásba teszem, majd Aikkora kacsintok.
- Most már folytathatod a jógázást, királyném!

Úgy tűnik tényleg előrerohantam gondolatban, mert ő még a tűzőgéppel vacillál, én meg már a kajánál járok fejben. Elnézést kérően tekintek rá, de láthatóan nem akad le a témánál.
- Szeretem a fánkot is, de ahogy te sem eszel minden nap csak és kizárólag csokit, úgy a rendőrök sem esznek csak és kizárólag fánkot. Mindenki azt eszik, amit enni szeret. - Gondolok itt arra hogy van az a mondás hogy a nők csokin is elélnek egész nap. Hát nem. - Mindenevő vagyok. Az állati felemnek meg kell a hús, a tartalmasabb étel.
Remélem ezzel kielégítettem a kíváncsiságát. Az emberekről megkezdett témához nem akarok hozzáfűzni semmit, egy ponton egyetértek vele, nem érzem hogy nagyon túl kellene ezt magyarázni, nekem is megvan a saját véleményem. A verekedést azonban nem tudom szó nélkül hagyni.
- Engem az taszít. Ha valaki képes fizikális abúzusba bonyolódni valaki más miatt, mert azt hiszi úgy őt választja, hát az szerintem nagyon rossz úton jár. Kéne hogy legyen benne egy tartás, hogy megvárja a másik fél kezdeményezését, vagy ha ez nem történik meg, vagy a kapcsolatban eljátsza a bizalmát, úgy lapoz róla egyet, hiszen úgyis akad más. A féltékenykedés is csak egy bizonyos szintig hízelgő, mert az felett már inkább taszító és idegesítő. Akit vinni lehet, azt viszik, tök mindegy mit csinálsz, vagy kit versz meg.
Nem tudom egyetért-e velem, de ha nem, hát ennél jobban nem tudom megfogalmazni a hozzáállásomat. Mivel szóvá is tettem hogy ezek a jaguárnők eltűntek, nincsenek vetélytársak. Ha meg Laura vissza is térne, és kiderülne hogy mégsem ment át másik városba csak dolga akadt, igazából akkor sem kell verekednie, nincs miért.
- Úgy tudom csak Dél-Amerikában és Mexikóban vannak jaguár falkák. - ezt is csak hallomásból. - Ha nem segítettek volna nekem, én nem tudom hol tartanék most.
Kezdem megérteni a lényének a működését, és mindig abból indul ki, ami neki van. Még ha lenne is a városban egy falka, akkor sem biztos hogy be tudnék csatlakozni.
- És hallottam már olyat is, hogy valakit nem fogadtak be, mert nem ment át a rituáléjukon, vagy mifenéjükön. Neki is nagy segítség volt a szervezet. Én nem látok ebben kivetnivalót. Mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Van, aki falkában, van, aki anélkül.
Bár csak ne lenne ez a kór.
- Rendben. Elmesélem.
Vágom rá beleegyezően a kis számonkérésére, mert szemmel láthatóan érdekli a téma, de ahhoz most hosszú hogy itt nekikezdjek, főleg mert mindjárt ott vagyunk. Az orráról meg ügyesen eltereli a témát és inkább az idegeimen zongorázik. Mondjuk ez nem az a szívbajos C-dúr, amitől a hajad égnek áll, inkább az a fajta kellemes, szívet melengető és lágy érintés, ami felfokozza a vágyakat, de ez így menet közben veszélyes.
- Én se untam meg, most kezdek belejönni!
Búgom vissza neki, miután összeszedtem a gondolataimat, ő meg ettől nagyon boldognak tűnik.
- Nem mondtam hogy bízom bennük, ez nem bizalom kérdése. De ha úgy érzed, hogy fenyegetve vagytok tőlük, én is bármikor örömmel segítek, ahogy tudok. - vágom rá a tigrisekkel kapcsolatos kijelentésére. Fogalmam sincs hogy mit várna el tőlem egy olyan szituációban, de az mellékes is, ellenben én tudom mit tudok tenni érte, ha szüksége lesz rá. A következő kijelentésén felhorkanok.
- Hidd el, teljesen mindegy mit csinálsz, előbb utóbb mindenhol kamerák lesznek, még a vécédben is! És ez tőled, tőlünk, vagy bárki mástól teljesen független dolog. De elég csak arra a rengeteg mobilra gondolni, ami mindenkinél ott van.
Nem akarom ezt túlmisztifikálni, szerintem érti miről beszélek. Közben megejtem a parkolást, ehhez kiszabadítottam magam az öv fogságából, de amikor felé fordulok, ő félreértve a helyzetet, aranyosan hozzám bújik. Ösztönösen átölelem a szabad karommal és a parkolást követően is úgy maradunk.
- Jó. Mindjárt megyünk. - ejtem ki a szavakat halkan és ha nem húzódik el tőlem, akkor az indulás helyett inkább a szájára koncentrálok egy csókkal.

Szélesen elmosolyodom a tettetett felháborgásán, főleg, mert megint azt a kis vékony, sértődős hangját hallatja, de azért érezni benne hogy ez nem komoly, inkább meglepődött éle van. Amikor útban voltam érte, még nagyon is inkább hazafelé mentem volna, de már akkor is meg volt ez a kettős érzés, hogy amúgy ő nagyon különbözik tőlem és felidegesített a viselkedésével, meg amit csinált, viszont nagyon kedves is tud lenni, elragadó teremtés, és ezt a felét nagyon csípem. Mint nő pedig nagyon is az esetem. Most hogy itt a kocsiban ülünk, kicsit felkavaródnak a rossz emlékek, elvégre ő elvárná hogy öljenek is érte. Az nagyon nem én vagyok! Bár persze helyzet függő, mert ha valakit szeret az ember úgy nagyon és közel áll hozzá és olyan helyzetbe keveredik vele, akkor megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy biztonságban tudja. Viszont kétlem hogy mi ketten bármikor is olyan helyzetbe kerülnénk, a kapcsolatunk meg még az ismerkedésnél tart. De azért mindent összevetve és mindezek ellenére nagyon jól érzem magam vele.
Bólintok igenlően a kérdésére a földrajzi helyeket illetően, mert neki ennyi elég is. Már nem először derül ki róla mennyire tájékozatlan, gyakorlatilag semmi sem érdekli az ő kis privát világán, meg érdeklődési körén kívül. És vannak nagyon meredek elképzelései, véleményei adott dolgokról, szituációkról. Felesleges köröket futnék, ha megpróbálnám neki elmagyarázni. Ha meg mégis érdeklődni fog, majd utána keres.
- Ó, kérlek! Elkezdtél aggódni értem? - kérdezem már a hátrafelé tolatás közben, ugyanis olyan kijelentést tett, amivel óvatosságra intett engem saját magával kapcsolatban. Nem tudom ezt mire vélni. Tekintve hogy az egyik kezemmel átkaroltam, szinte már majdnem ölelkezünk, így ez egy jóleső érzésbe csapva cseng le. Megmelengeti a felfokozott érzékeimet, még néhány plusz hasábot dobva a lobogó tűzre. Mivel én kötöttem ki magam, így a hosszas, forró ölelkezésben és csókolózásban leginkább én hajolok át nagyon közel hozzá, magamhoz ölelve a testét. A kocsival már állunk, parkolóba tettem, nincs semmi ami megzavarhatna ebben bennünket.

Mint az korábban, azon az estén is kiderült, nagyon el tudunk veszni az időben amikor összegabalyodunk, úgyhogy meg nem tudnám mondani mennyi idő telt el a parkolás óta. A számmal az ajkáról a nyakára vándorlok, megcsiklandozva a borostámmal a puha bőrét, egy utolsó csókot lehelek rá.
- Gyere, segítek kiszabadulni!
Szélesen vigyorogva ragadom meg az öv gombját és nyomom le, de azért várok egy kicsit. Amikor ő is kiszáll a kocsiból, én is. Még csippan egyet a központi zár és a riasztó, én meg zsebre rakva a kulcsokat, megkerülöm az autót. A járdán Aikko mellé lépek és átkarolom, ha nem ellenkezik úgy magamhoz húzom.
- Fenségednek nagyon konkrét igényei vannak. Milyen elvárásoknak kell még megfelelnem?
Jelentem ki búgó hangon, miközben az étterem felé andalgunk, ami pár száz méterre van. Érdekel mit válaszol erre, mert nála semmiben sem vagyok biztos. Pár előítéletemre alapozott elgondolásra rácáfolt a tetteivel, meg persze amúgy sem jó mindenféle alap nélkül messze menő következtetéseket levonni.

- Ahham.
Úgy teszek, mint aki fejben éppen jegyzetel, pedig nem is. Igazából már a keze is itt van a karomon, és nekem bújva affektál. Az előbbi kirohanása is bőven mulatságos volt, amivel rendesen magára cáfolt. Szerintem napestig tudja ezt játszani és olyan formában, hogy sosem lehet megunni! És megharagudni sem tudok rá.
- Nem. Eszemben sincs elszaladni. De hol is tartunk jelenleg?
Őszintén szólva fogalmam sincs, pedig elmondása szerint három próba van, már ha komolyan mondta. Az is lehet csak megint a bolondját járatja velem. Én meg sehol sem vagyok az ő elvárásaihoz képest. Világos mint a nap, hogy egyáltalán még csak meg sem rezegtetem a lécet nála, mert én, és az ő elvárásai, két teljesen külön ligában játszunk. Elmosolyodom a szavain.
- Túl elnéző vagy velem.
Most értem megint tetten, de nem akarom megrángtani a bajszát, mert tudom milyen amikor igazán mérges. Nekem most mindennél többet jelent az hogy itt van velem, hozzám bújik, és kellemesen elbeszélgetünk! Közben megérkezünk a bejárathoz. Én előre megyek, de azért figyelek rá is. Nem rohanok előre nélküle. Odabent nincs teltház, de az asztalok közötti boxok némelyike foglalt, és a helyiség túlfelén egy kisebb csapat éppen dartsozik. Elég vegyes a felhozatal, mert vannak itt családok, párocskák, barátok, meg ki tudja kik még. Én a fal menti boxoknál kötök ki, valahol előrébb, néhány asztalnyira a pulttól.
- Megfelel?
Mutatok rá az üres boxra, kérdő tekintettel fordulva felé. Nagyon nem tud válogatni, mert ezek mind ugyanolyan színűek, ugyanazokkal a bútorokkal, maximum csak a kilátást sérelmezheti. Mert ha mi most helyet foglalunk itt, akkor az utcára látunk ki, meg valamennyire a dartsozó társaságra. Bár nekem leginkább ő van képben, számomra tökéletesen mindegy mire látunk rá, és mire nem. Ha neki is megfelel, akkor belépek a boxba, teszek egy félkört, hogy aztán a középső részénél foglaljak helyet. Kényelmesen hátradőlök az ülőalkalmatosságon, a bal kezemmel az étlapot emelem fel, a másikkal végig nyújtózom a pad támláján, ezzel is szugerálva őnagyságát, hogy huppanjon le hozzám. Aztán hogy most mellém ül, vagy az ölembe az már részletkérdés. Ilyesmivel nem zavartatjuk magunkat! Amint helyet foglalt, akkor úgy tartom a listát, hogy ő is jól lássa.
- Mit kíván a királyi bendő?

A kissé vonyító hangra megrázom a fejemet nemlegesen. Én aztán nem rakok fel neki keresztkérdéseket! Ez egy szimpla kérdés volt! Mostanra már teljesen tiszta a kép. A jó ég tudja hol tartunk, mert hogy ő nem, az biztos! Én meg főleg nem! Mindenesetre ilyen szórakoztatóan sem beszélgettem el senkivel a semmiről, mert lényegében ezt kaptam válaszul tőle.
- Ho..hogyan?
Először egy kicsit fel megy a pumpa. Nehéz eldönteni hogy most szórakozik vagy sem? De az a nagy, meleg, csillogó tekintet orkánként képes elfújni a nyílvánvalóan velem szemben sértő viselkedésének sziluettjét. Tökre játék neki minden, úgy is fogja fel. Észre sem veszi, ha bántó a megnyilvánulása. Akkor felfogom én is játékként! Így a kérdés is megválaszolatlan marad, noha a vége játékos éllel kanyarodik felfelé, én meg széles mosollyal tekintek inkább magam elé. Na, most ugyanazt kapta! A nagy semmit! Ha kérdezgetne róla, sem térnék ki rá ismét.

Lassan végig haladunk a boxok között, Aikko érdeklődve tekintget körbe és bár észreveszem a pillanatnyi megingást, amit a darts hangja okoz neki, viszonylag hamar túllép rajta és meglepetésemre nem kezd nekiállni állatkodni. Ki gondolta volna? Messzebb vagyok tőle mint amilyen hosszú egy karnyújtás, pedig most úgy magamhoz ölelném, de szerintem jól van. Elvégre az is csak egy játék! A felhorkanása is arról árulkodik, hogy megértette.
Gyorsan eldöntetik hova üljünk, mert ő sem nehezményezi a választásomat, és ahogy végigtekintek rajta miközben lehuppan mellém, úgy vélem, talán azért, mert így szem előtt tudja tartani a dartsozókat. Laposakat pislog feléjük. Felteszem neki a kérdésemet, közben a másik kezemmel közelebb húzom magamhoz. Ő pedig szokás szerint megint a lényegre tér, a hegyes kis karmai elkalandoznak a combomon, ezzel a pillanat töredék része alatt felkorbácsolja a szunnyadó vágyamat, és tudom, ha sokáig hagyom ezt művelni, akkor nekem rövid időn belül komoly problémáim lesznek. Amihez nem kell mentő, de nah! Ha nem itt lennénk, nem lenne ezzel semmi bajom! A kezemmel megfogom finoman az övét és inkább feljebb húzom magamon, ha már mindenáron karmolászni akar, inkább az oldalamat. Az is izgató, de nem olyan mértékben hogy aztán eldobjam a kanalat! Ha meg nem sikerül és elhúzza, akkor megint ugyan ezt kezdem, ha ő is újra elkezdi. Nevezhetjük ezt az "itt a piros, hol a piros" felnőtt változatának!

- Mert nagy a választék. Tudod, ahány ember, annyiféleképpen eszik a hamburgert, az étterem meg igyekszik kiszolgálni a legtöbbek igényét.
Ezt ilyen szépen nem tudom mikor hoztam össze a fejemben, de amint Aikko nyelve hegye érinti a fülem, onnantól kabát kalap. Már arra sem emlékszem mi volt a kérdés. Időleges agybénulás áll be nálam, ami pár pillanatig tart, de addig csak a tarkómon felfelé cikázó, kellemesen borzongató hullámok csapnak össze.
- Könyörgöm, ezt ne csináld, mert itt halok meg, te nő!
Apró kérés hallatszik ki a most halkabban búgó hangomból. Közben odafordulok hozzá és figyelem a szája mozgását.
- Aha.
Valamit magyarázott, majd később összerakom. De most inkább magamhoz húzva, az ajkaimat tapasztanám az övére.