Az aréna ma este az Eads híd alatt kap helyet. A karbantartási munkálatok szinte már befejezőtek, mindössze az állványokat kell majd még lebontani. A vastag hajópadlók meghajlanak minden lépésre, néha pedig reccsennek is, azonban biztosítottunk minden vállalkozót, hogy ezek több tonnát is könnyedén elbírnak, így nincs mitől félni. Leesni innen csak az fog, akit lelöknek, és persze ez meg is történik az alattunk lassan hömpölygő Mississippi pedig mintha csak erre várna. Valamiért a macskaféle alakváltókat különösen szeretik lelökni, de ezidáig mindnek sikerült kijutnia a partra, előbb utóbb.
A magam részéről inkább a vasszerkezetek körül tartózkodom, vállam a híd pillérjének döntve. Itt talán még én sem törnék mindent szilánkosra, ha hirtelen átváltoznék. Nem mintha félnék egy kis eséstől, meg víztől, ám nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy az őr akit lefizettünk nem tudja a különbséget a tonna, és a mázsa között, így amíg nem muszáj nem kockáztatom, hogy az én lábaim alatt váljon fogpiszkálóvá a talaj alattunk.
Ma este is főleg mi patkányok jelenünk meg, de azért akad pár külsös is, aki eljöttszerencsét próbálni. Eddig csupán ingyen esti fürdőzést nyertek, a mostani kihívó azonban már a második ellenfelét veri péppé, hogy aztán karjait felemelve mártózzon meg a többi néző utálatában. Ez a férfi tigris. Egyértelmű. Egész felsőtestére tigrismintás csíkokat tetováltatott, mert ha az ember bármikor csúcsragadozóvá válhat, minek finomkodni?
-Na, mi van gyáva férgek? Senki sem mer kiállni velem már? Még egy harmadik beleférne!!
Kérdőn nézek Aikko-ra.

- Ússz, csak ússz kiscicám, vár a gazdi! - kurjantja le a hídról huppanó sötét test után az egyik gerenda szélén kuporogva, pedig a telefon fénye éppen kisütötte a szemét, úgyhogy alig látta a körvonalait. De a csobbanást jól hallja, moszatszagú vízpermet csap fel és hullik alá, még hallani a káromkodós fújtatást, amivel úszni kezd a vesztes a rakpart felé, ahol részeg fiatalok dölöngélve próbálták kitalálni, hogy mi folyik a híd elérhetetlen aljában, deszkapallóktól kitakartan, gyéren megvilágítva.
Mindegy is, hogy mi történt, mert máris elfoglalták a helyét a páston, üvöltő biztatással vonyítanak fel az emberállatok, nem annyira drukkolva az egyik félnek, mint inkább a másik fél ellen szorítva, hogy bukjon el, mert nagy az arca. Mind ilyenek. A patkányok is, de valahogy a macskák arca... arcosabb arcocska.
- Ugye? Szörnyű - morran oda az árnyékának, az egyik válláról a másikra lendítve át az ezüst szögesdróttal körbecsavart baseballütőt, amivel rendet szokott vágni, ha nagy elszabadulnak az indulatok, aztán az állványzat kiugró gerendavégein szökellve elfut a hídlábig, hogy ott találja Richardot, pont, ahogy számított is rá. A biztosabb talajra lépve kiegyenesedik, a félpatkányi forma minden lépéssel egyre jobban lefoszlik róla, mert már nincs szüksége az egyensúlyása és érzékeire, és amúgy is el akar bújni a mackó árnyékában, mielőtt észreveszik és elhívják.
- Na mit gondolsz, Big Boy? A Város cicamicás Ura mit szólna, hogy az egyik tüskésfarkú kis kandúrja itt veri magát, ahol hamarosan nagyon, de nagyon meg fog sérülni - baljós hangsúllyal kérdezi a férfi bicepszétől, mert nagyjából annak a magasságában helyezkedik el a szája, miközben kökénykék szemeit az izgatottan mocorgó nézők között a tigriscsíkos győztesre veti. Remek szabású férfi, átható macskaszaga ellenére felkelti a figyelmét, ami pedig azt jelenti, hogy tiltólistás, mert amilyen szerencséje van a férfiakkal...- Véres Carl után kapd el, de ne dobd a vízbe - néz fel rá, az állát megtámasztva a karján, mintha hízelegne.

Úgy siklik át a tömegen egy karmazsin színű taraj, mint a válogatós cápa a strandolók közt. Carl egyike az alacsonyabb patkányoknak, s ezért csak nehezen verekszi át magát a tömegen. Mire végre kiáll a tigris elé, már teljesen felspanolva, egy helyben ugrálva kezd el átváltozni.
-Hé cirmos! Felteszek még egy százast magamra! Vedd el ha tudod!!!
A bankót egy tűzőgéppel a homlokához szegecseli, közben pedig úgy ordít, mint akit feldob az ezzel járó fájdalom, és a vékony vércsík, mely kettéválasztva az arcát szalad előre az orráig. Minden igyekezete ellenére a vele szemben álló tigris mást keres a szemeivel. És amikor végre kiszúrja Aikko ütőjének ezüstös csillogását, mancsát a pofájához illesztve dob neki egy puszit.
-Mit szólnál, ha csak az egyik felét dobnám a vízbe?
Száraz kérdésem magam elé meredve ejtem ki. De nem tudok sokáig ellenállni. Lassan a karomhoz bújó feje felé fordulok, és lehajolok egész a füléhez, hogy még az alakváltók se hallhassák amit súgok neki:
-Eljátszadoznál a KANdúrral? Megpuhítsam, hogy te dobhasd a vízbe, vagy...?
Azt mégsem mondom ki hangosan, hogy vagy inkább máshol szeretné őt két vállra fektetni. Reményeim szerint a harmadik opciót választja. Megleckéztetni ezt a beképzelt betolakodót. Biztos vagyok benne, hogy szegény Carl is értékelni fogja, amikor magához tér majd. Jelenleg sovány vígasz a számára, hogy a százasát visszakapta. A rohadék belegyűrte félig a nadrágjába, és még a fenekét is megpaskolta, mielőtt elkezdte követelni a következő menetet. Finoman érintem meg a falkavezérem arcát, és tolom el magamtól, mielőtt előre lépnék a fapallókra, és ledobnám magamról a pólóm, ezzel felfedve saját csíkjaim, régi hegek egész hálózatát. Gyermekkorom egyetlen mementóit. Nem változom át teljesen, csupán izmaim dagadnak ki jobban, másra itt úgy sem lesz szükség.
-Szentséges szadista szarházi...most már tudom melyik patkány miatt volt hiánycikk a kaja mindenhol!
Csak unottan nézek a beszólására, és felemelem két öklömet, azok fölött pedig várakozón nézek rá.
-Gyerünk, nem érek rá egész nap.

Carl produkciója láttán olyan szívből jövően kacagott, hogy megtévesztő vidámság honol az arcán még akkor is, amikor a tigris légcsókja az arcán csattan, pedig rá egyáltalán nem mosolygott volna. Ó nem, inkább egyfajta dühödt lesajnálással nézte volna, ám késő bánat, eb gondolat, csillámló szemeit Richardra veti, a hangjából kihallva, hogy osztozik az érzelmeiben a magamutogató fráterrel kapcsolatban. Pedig ha valahol, hát a patkánynép között igazán erény a magamutogatásra való groteszk hajlam.
- Akkor a másik felével integetnék utána, ha hosszában feleznéd még meg is hemperegnék benne, de... most nem játszunk ilyet - egy kissé lábujjhegyre pipiskedik, hogy a mackónak ne kelljen kétrét hajtania magát, elmosolyodik a fülmelengető kérdés suttogó mohósága hallatán és megsimogatja a borostás arcot.
- Puhítsd meg, aztán keress nekünk egy csendes helyet, ahol édeshármasban maradhatunk vele - vigyorog, elértve a célzást a végén, bár nem áll szándékában összeadni magát a macskával, akármilyen szemrevaló darab is és egy kicsit fel is izgatta. Bár a vérszag is megtette ezt. És persze Richard kellemes, oltalmazó közelsége, amiben mégis ott döng, mint nehezen, lassan verő szívében a hatalmas állat harcias bestialitása emberformára hajtogatva.
- EZAZ! BIG DICK, BIG DICK, BIG DICK! - ő kezdi az üvöltő skandálást, de a patkányhangok hamar átveszik, ahogy a kedvencük előrelép és szinte el is nyomják a tigris provokálását, mert jó harcosnak lenni erény, de a falka tagjának lenni mindeközben még olyan tisztelettel is jár, ami alighanem nem jut ki a csíkosnak a saját fajtájában. Le is szottyad a pofátlan vigyor a képéről, hogy vicsorba fordulnak át a vonásai, lesunyja a fejét, amikor a medve felpumpálja magát és bár az idegeit biztos megérinti a veszély, nem fúj visszavonulót.
Aikkonak nem kell tolakodnia ahhoz, hogy az első sorba jusson, pedig a legtöbb jelenlevőnek a mellkasáig se ér, de van, aki a vállára vegye, hogy onnan lendítse be az ütőjét a fejek felett, gongszó helyett ezüstös villanással adva meg a jelet arra, hogy a felek egymásnak rontsanak és a tigris már ugrik is erőteljesen előre, hogy a felhúzott öklöket kicsalogassa a tartásukból és a fürgeségét megmutatva kikerülje a csapásukat és bevigye a magáét. Persze mind tudják, hogy ez a harc nem egy szép szabályos box lesz, már most úgy üvöltenek a nyüzsgő drukkerek, hogy szinte megrémítik a viadalra érkezett másfajúúakat, pedig azok is vadállatok és nem a szelíd fajtákból való. A faszerkezet megreszket, ahogy a félvilági bestiák egymásnak csapódnak.

Fájó sóhajjal veszem tudomásul, hogy a tigrisnek élnie kell. Vetek rá egy pillantást, és most már nem érdekel, ki hallja, amit mondok:
-Ha mégis vérangyalt szeretnél rajzolni, csak szólj.
Ami a többpartneres keringőt illeti, az arcomra ülő fintor mindent elárul szerintem. Még csak rá sem kell játszanom. Csak másodpercekkel a párbajba indulás előtt enyhülnek kicsit a vonásaim. Sose változz meg úrnőm...
A tigris ajkai visszahúzódnak, kivillantva minden fogát, karmai előbújnak a puha rejtekhelyükről, ronda sárga szemei úgy merednek rám, mint egy pattanásig feszült pókháló, ami csak arra vár, hogy a buta rovar óvatlan mozzanata megrezegtesse, és jelezze a ragadozónak, ideje lecsapni. A buta rovar viszont csak áll ott, és a harmadik Big dick-re csupán egy arcizma rendül meg.
-Bolond banda...
Nevetek, és aztán nem várok tovább. Ahogy én mozdulok, indul a tigris is. Tudom, hogy gyorsabb nálam, sokkal gyorsabb. A szörny alakjában pedig könnyedén képes a betont is átvágni azokkal a karmokkal. Ráadásul, az ő fajtája magányos vadász. Gyorsan, és hatékonyan kell ölnie, brutális erővel támadnak, és mindig a nyakra, vagy a fejre.
A védtelen hasfalamba kétszer is barázdákat vág, jóformán mielőtt bármit is tehetnék, mire visszatámadnék pedig már arrébb is táncolt. Dühösen fújtatva üvöltök utána, a sebeimmel pedig nem törődők, sokáig úgysem maradnak ott. Újra megismétli ezt, és másodszor már a combomat is alaposan megkarcolja. Sziszegve ereszkedem féltérdre. Most, hogy lejjebb kerültem, ott van a fejem előtte. Szabad préda. Csupán egy marás, és vége. El is bízza magát.
Pokolian gyors, de nem eléggé. Mielőtt a nyakam szeghetné, úgy csapódik az öklöm a bordáinak, mint egy hatalmas kalapács, a reccsenést pedig nem csak hallja, érzi is a tömeg. Ha valami, ez általában lelassít bárkit. És valóban, véres buborékok szivárognak a bundájára, ahogy hátrál előlem, én azonban pont annyira vagyok irgalmas vele, mint ő lenne velem. A következő ütésemnek igazán célpontja sincs, és nem érdekel, hogy próbálja hárítani. Ökleink találkozása neki fáj jobban. Szinte még az egyensúlyát is elveszti. De, becsületére legyen mondva, nem ez történik. Nem esik össze a következő ütések után sem, hiába találom képen többször is, hiába szúrják a foga szilánkjai a bütykeim, és vakul meg félig a saját vérétől, még mindig talpon van.
Félájultan hátrál, mígnem egy hatalmas reccsenés vet véget menekülésének. A deszka a lábai alatt megadja magát. Pár szilánk még összetartja amikor utána vetem magam. Állkapcsom szorosan csapódik a bokájára, karmaim pedig szikrázva súrolják a híd lábát. Továbbra is a fogaim közt tartva ájult testét mászom fel, vissza az állványokra, és véres, mocskos testét Aikko elé vetem, mikor felérek, aztán picit zihálva engedem el a bestia részleges formáját.
-Nem lett vizes...
Alkarommal letörlöm az arcomra fojt vér egy részét. Az orvosi szoba elég csendes hely, ha még akarja azt a privát találkát vele...és lehet rá is férne.

- Néha... muszáj... önuralmat tanúsítanunk - de még kimondani is nehéz, amikor a vérangyal említésére karácsonyváró ragyogás költözik kék szemeibe és mások is odakapják a fejüket, mert több, mint szórakoztató lenne ezt látni és érezni a nagypofájú tigris vérét szétpöffeni az iszapszagú folyó felett.
A skandálás harsánysága az elviselhetetlenségig fokozódik, a hídról fékcsikorgás hallatszik, mert egy kóbor motoros nem tudta mire vélni a mélyből felcsapó hangokat, de hiába néz le a korlát mellett nem lát semmit és nincs is itt semmi látnivaló gyöngelelkű halandóknak. Túl borzalmas. Túl szép.
A tigris úgy lendül előre, mint akit felajz az ellene kiáltó szó, csíkos bőre alatt forr a vér, be kell bizonyítania magának és mind e hitvány aljanépnek, hogy ő érdemli meg a dicsőítést és nem a másik, a medvepatkány, a megtévesztő szagú szörnyeteg, ami úgy vár rá, ahogy az éjszaka összes réme az első emberekre. Nem tudja még, hogy gyilkos karmai csupán pattintott kőkések és faragott botokra kötött lándzsahegyek az ellenfelével szemben. Aki korpa közé keveredett, ugye azt a disznók megeszik, ha másról volna szó, még aggódna is érte, de nem Richardért, ó nem. Együtt üvölt az első vér láttán, ami pont csak arra elég, hogy meghozza az étvágyat, még-még-még! Egy kiálló csőre verve adja meg a hanghatását a tigris csapásainak, mert előbb látja meg, hogy azokat lehet-e, érdemes-e védeni, mint a többiek. Persze kívülről ismeri a medvetánc lépéseit, kegyetlen, elégedett kis mosoly bujkál a szája szélén, mint a középkor aljas kereskedőinek, akik ezeket a remek jószágokat láncra verték, hogy táncoljanak, lám, neki nem kellett.
Az elégedettség benne felfújja magát, miközben az adrenalin felfűti a forróvérű váltókat, a tömeg együtt mozog a küzdőkkel, egymást löködik, hogy jobban lássanak, vagy éppen meneküljenek a mozgékony tigris elől, aki bősz üvöltéssel egy kisebb patkányt felkapva söpri el maga elől azokat, akik nem átallanak zavarni a kilátását a védtelenné vált mackóra.
Most csend lesz, hirtelen, mély, őserejű csend amiben a folyó csobbanásai és a forgalom zaja csak halk háttérzeneként szolgál a betalált medvecsapások mély, dobbanó hangjának. Ahogy az erejét elnyeli a tigris izmos teste, a bordáin keresztül a visszhangtól megzavarodó tigrisszív félredobbanásait, egy ember itt szörnyet halt volna, miközben kiköpi a tüdejét. Egy emberként szisszennek fel, még Aikko is, pedig tudta, hogy mire számíthat, gyönyörködve tágult szemeiben nem csillan irgalom, együtt ver a szíve a medvével, miközben felüvölt a soktorú kórus az öklök találkozásánál. Kihallani a csalódott biztatókat akik a tigrist átkozzák, mert a veszte nekik is vesztes fogadást jelent, mások örömmel csaholnak fel a Holdra, mert jó lóra, vagyis mackóra tettek, és mire a férfi, akinek a nyakába ült a levegőbe löki az öklét szőke királynője már leszökkent onnan, hogy rendet vágjon azok között, akik előreugranak "segíteni" a lecsúszóknak, ezüst szögesdrótja villogva karmolja fel az óvatlan testeket, de elzavarja a nyílástól a vérszomjtól megvadultaka, mielőtt a pluszsúlytól beszakad az egész.
- Ki áll a helyére?! - kiáltja kihívóan és int, hogy hajrá, folytassák a meccseket, bár néhány magából kivetkezett jószág a tigrisvért nyalja fel a szálkás gerendákról, hát akkor az övék lehet az ereje amivel megállt a medvével szemben és persze Richardból se marad egy molekula sem, éhes vámpírok örömére.
- Olyan jó vagy hozzá! - neveti el magát, mohón bámulva a visszaváltozó férfi sebzett húsán nyílt vérárkokat, az állvány mocskát, a tigristépések hagyta bőrcafatokat, a küzdelem nem tiszta játszma. Piros csizmájában fellép a macska hátára, ernyedt teste zihál alatta, de ő odaférkőzik a medvéhez, a tekintetét a félállati szemekbe fúrja, az ujjai pedig a hasán hasított seb szélei közé simulnak, mélyen végighúzza ujjbegyeit a seb talpán ha ugyan őt nem hajítja ezért a vízbe Richard, de nem hiszit. Kóstolót vesz a harci vérből, a saját szemhéjára húz belőle csíkokat és a száját is kipirosítja vele, majd a medve színeibe öltözve a tigrist a grabancánál fogva elhúzza a hídláb kezelőfülkéjébe, ahol ideiglenes ellátóegységüket felállították és az asztalra dobja az eszméletlen lényt.
- Segíts lekötni, nehogy megvaduljon, ha jobban lesz - dobja oda a kötél végét Richardnak, aztán a hűtőből a súlyosan sérült állatok számára eltett májat veszi elő. A véres hús segít rajtuk, falatnyi darabot tép le a borjúmájból és tömi a tigris szájába.- Tudnom kell a nevét és a falkáját. Egyre több a tigris ebben a városban, én mondom Rick, nem lesz ennek jó vége.

Szinte látom Aikko szemeiben a gondolatait. Azt, hogy a vérangyal után feldíszítené a tigris gyertyákkal, melynek viasza a sebeibe ömlene, de még egy csengőt is kapna a nagy cica a nyakába....vagyis ha szerencséje van akkor oda.
De nincs szerencséje, vagy ha volt is, az ma ide kevés volt. A patkánykirálynőnél szexibb nősténnyel aligha találkozott ebben a városban, mégsem hiszem, hogy a lábai előtt tervezett ma heverni, a csizmája talpa alatt pedig annyira sem. Nekem szerencsére nincs ilyen problémám.
A királynői tekintet bűvöletében, félig begyógyult sérüléseim ellenére kihúzom magam, és csak halk morgással reagálok az érintésére. Másnak ez a hang azt vetítené előre, hogy hamarosan le fogják harapni a marját, egy súlyos mancs pedig a fejüket veszi, Aikko viszont meg sem mozdul, ahogy kezem lassan emelkedik, és vértől mocskos ujjammal megérintem az orra hegyét, mintha csak ez hiányzott volna hozzá, hogy kész legyen a minta, mit magára festett. Bár mindenki úgy sejti, fáj az érintése, az én morgásom mintha csak bátorítaná őt, ahogy a mosolyom is.
Engedelmesen hurcolom el a tigrist, és bilincselem hátra a kezét, egy olcsó műanyagba csomagolt ezüst bilinccsel. Saját ötlet. Amíg nyugton marad, nincs baj, de ha ficánkol, akkor a vékony védőréteg elszakad, és már érezheti is a nemesfém égető érintését. Megkapja ugyanezt a lába is, aztán össze is kötözöm a két láncot. Ez a tigris nem fog elugrálni....legfeljebb talán tényleg a farkán.
-A tigrisek miatt aggódsz, vagy amiatt, hogy valaki hívja őket?
Fapofával néz végig az emberré vált foglyon. Ahol a karmai érték az arcát, és a sebei beforrtak, ott a tigrismintás tetoválásból csíkok hiányoznak. Tehát csak henna volt...kiábrándító.
-Szeretnéd te kikérdezni, vagy kérjem meg szépen én, hogy daloljon? -Kérdem, közel hajolva hozzá, ahogy elhaladok mögötte, és megkerülöm őt is, meg a foglyot is, hogy mögé állva felkészüljek rá, hogy amint Aikko bólint, finoman felébresszem a tigrist egy vödör hideg vízzel.

Az orrhegye komikusan mozog, mint állati párjának is, ha valami érdekes dologba kell, vagy lehet beleütnie, miért türtőztetné magát? Végignyal a száján, az orra hegyén a medve ujjlenyomatát őrzi a vércsepp, kifényesedett tekintetében ül a tükörképe a gyengéden erőteljes mozdulatnak, amivel a mackó megsimogatta.
De ilyen az ő egész kapcsolatuk, irigylésre méltó, érthetetlen, véres testek felett és között szerzett önfeledtségre alapozott, a teljes biztonság kétes kényelmében ringatóznak pattanásig feszült idegekkel, de senki, senki nem lehet olyan ostoba, hogy megzavarják most őket, mert aki mégis, az már rég nem élhet, nem ebben a falkában.
Az ujját a szájába veszi mosolyogva, ringatózik a morgás hallatán, a medve lélegzetének ütemére lépked, büszkén veri a sarkával a taktust a rejtett helyig, miközben a hátuk mögött folytatódnak az események. Mindenki másnak az jeleneti most a világot, pedig az ő küldetésük az, aminek igazán jelentősége van, csak még nem tudják, hogy mennyire.
- Mire is mennénk nélküled? - a kérdés költői, miközben a bilincselést nézi, helyes kis farával illeti a szűk kis munkaasztalt, ahova jobb napokon a karbantartók szendvicsei és kávéja kerülnek, de bizonyára nem bánnák.- A tigrisek csak tigrisek. Csíkos, behemót, belterjes cicamicák. De szerencsétlenségünkre azt beszélik, hogy az új fővámpír tigrishívó, ha pedig ez igaz... nincs nem kéne tigrisbundát tenni az ágyam elé, bármennyire is tetszik az ötlet - hasonló érzéketlenséggel figyeli a foglyukat, mint Richard teszi, a foszlott csíkok és foszlott bőr nem indítja meg asszonyi szívét, mert nincs időszaka... vagy leginkább, mert a macskaszag áthatja a kis helyiséget.
- Kezdd te. Játszunk a rosszpatkány - még rosszabb patkány játékot - odaáll az tigris elé, előrehajolva rátámaszkodik a térdére, közelről szemügyre veszi az arcát.- Először tudd meg a nevét, aztán azt, hogy falkában van-e, vagy új a városban. Csak kérdezd, te már megmártóztál a vérében, én is akarok mulatni, ha vonakodik - szinte dorombolóra vált a hangja és biccent a férfinek. Nem bánva, hogy a vízfröccsből neki is jut, a prüszkölve magához térő tigris torkára és tarkójába markol, felfeszíti az állát, hogy csak a mennyezetet és a fölé tornyosuló Richardot lássa, ő pedig lejjebb húzódik, de a fogása pont olyan acélos, mint egy alfának, sőt. Hosszú ujjaiban egy falka patkány utálata feszül.

Picit kihúzom magam, és próbálok nem vigyorogni. A falkavezér dicsérete mindig jól tud esni, pláne egy ilyen elfuserált, túl hizlalt patkánynak, mint jómagam. Próbáálok azért semleges arcot vágni, és tenni a dolgom. Szigorúan szemmel tartva a vendégünket, még akkor is, amikor már megbilincseltem. Itt legfeljebb magában tehet kárt persze, de jobb mindenre felkészülni. Nem akarjuk, hogy beverje a fejét egy szögbe, és aztán azt terjessze rólunk, rossz házigazdák vagyunk.
-Ha az új főszúnyog tényleg ezeket favorizálja, lehet jobb lenne elveszejteni ott ezt a cirmost, ahol más sem talál rá.
De ez csak egy ötlet. Elnézem egy darabig, ahogy rajta egyensúlyozza aprótestét, aztán úgy veszem, én leszek a kisebbik rossz. Azok után, hogy a korábbi ütéseim után nem lenne meglepő, ha ugatni kezdene, tagadhatatlanul kihívásokkal teli lesz e szerep, de annyi baj legyen.
-Nem helyi, ezt már korábban megtudtam. Tuti nincs itt rég óta, rád is úgy nézett mint valami Barbie-ra.
Megvárom, amíg magához tér, és a lábai elé térdelve mosolygok rá. persze szigorúan csukott szájjal. A fogsorom megvillantása ebben a helyzetben túlzás lenne, akár kedves gesztusnak vesszük, akár provokációnak.
-Az aréna üzemeltetése sajnálattal adja tudtára, hogy a legutolsó ütközetét elvesztette. Előtte azonban zsinórban 3 meccset is nyert, így felkerül a dicsőségfalra. Kérem adja meg a teljes nevét.
Valamelyik patkány lány lehet tényleg felfesti a nevét a falra, is be is keretezi szívecskékkel. Én kétlem, hogy ilyen jóban leszek vele. A két sarkam között becsapódó véres köpet, amire válasz helyett méltat nem sok optimizmusra ad okot.
-Nézd, ez ma a következőképpen működik. Vagy nekem válaszolsz, vagy neki. ÉS jobban jársz, ha nem várod meg az utóbbit.
A fejemmel Aikko felé biccentek, aki felteszem a maga módján fog kérdezni.

- Ha egy tigrissel van neki kevesebb, azzal még nem nyertünk semmit, mert csak csepp a tengerben. De ha ő visszakap egy potens tigrishímet, akkor talán, de csak talán felmutathat némi hálát halott szíve mélyéről - szívesebben nézné Richardot, de a pillantása az életteli sötét álomtalan álomba zuhant tigrisen jár, mintha csak azt keresné, hol harapjon először bele.
- De ha minden kötél szakad szétosztjuk, nagy a család, falatonként a legprofibb halottkeltővel sem hozatják már vissza, hogy elpofázza vélt és valós sérelmeti - biccenti meg a fejét egyetértően és a Barbie főcímzenéjét dúdolja csendesen, kiegészítve Richard szavait, amiket a felébredő tigris szemében lángra lobbant sértett és dacos önérzethez intéz. Pedig nagyon kellene röhögnie a megfogalmazás hallatán és a köpés láttán, ami mellémegy ugyan, de foltot ejt a padló becsülétén, így hegyes körmű ujjait kénytelen belemélyeszteni vaskos nyakizmába, szinte belefúrni ott, ahol csak fáj, de még nem fullasztja a saját vérébe úgy, ahogy a nemkívánatos kiscicákat szokás.
- Hallgass rá! Ő higgadtabb és bölcsebb és fiatalabb, mint én, nekem már nincs időm a kedvességre - szinte dorombol a hangja, fitos, finom száját egy fintorra húzza, amikor a fogoly teljes erejéből nekifeszül, hogy kitépje a fejét a kezei közül, mintha csak egy kislány lenne, aki.elkapta a grabancát, de Aikko ujjai nagyon ragaszkodóak, a vérében olyan erő zubog, amivel kordában tarthatja a patkányhordát a legsötétebb mélységben, legbűzösebb kikötőbe és legkínosabb csapdában… de kár a disznóra a kasmírtakaró, ha értékelni nem tudja a csíkos.
Egy nőstény és egy dagadt patkány! Azt hiszitek, hogy megijesztetek? Mi a faszt akartok, mi? A nyereményem kell?
- Jaj Dicky - nyikkan egyet, hirtelen ellökve magát a tigristől. - Ha tényleg ennyi esze van, megöljük mielőtt bármire jutnánk vele - siránkozik magas hangon és az elsősegélydobozból kiveszi az ezüstpengéjű szikét.
- Nem engedhetem, hogy szaporodjon, le a gatyát!

-Jogos, bár én inkább arra gondoltam, ha megmakkantjuk, a fővámpír sosem tudja meg, mit műveltünk a tigrisével.
Bár, talán a szemtelensége elég ok arra, amit készülünk tenni vele. Feltéve, hogy utána élve elengedjük. Ha van, amit a hatalmasok nem szeretnek, az az, ha valaki fittyet hány rájuk. Márpedig ha valaki tiszteletlen az egyikükkel, az tiszteletlen lehet mindenkivel. Ő pedig a lehető legnagyobb hibát követte el ebben a kategóriában. Az ÉN királynőmmel volt tiszteletlen.
-Én a comját kérem, panírozva.
Fapofával meredek magam elé, és próbálom nem engedni, hogy beragadjon az a rohadt....♪Come on Barbie, let's go Party ♫...ahh...ahh aa...nem! Tehát az ügyre koncentrálok, nem arra a slágerre, ami a fülemen ment be, és a könyökömön jött ki évekig. A legrosszabb, hogy ezt magamnak köszönhetem. Öreg hiba ötleteket adni Aikko-nak.
-Fiatalabb vagyok? - Kérdem tátott szájjal, elszakadva az előttem fekvő pácienstől, azt sugallva ezzel, hogy ő számunkra csak egy amolyan mellékes feladat, amire elég nagyjából odafigyelni és közben nyugodtan elcseverészhetünk.
-Attól tartok uram, amikor dupla vagy semmi fogadást kötött magára, és vesztett, azzal a nyereményét lenullázta. Továbbá megrongálta a berendezést, ám a károk anyagi jóvátételétől ez esetben szervezetünk jótékonyan eltekint. Most pedig bocsásson meg.
Lehajolok, és felemelek egy vaskos sárga színű táskát, ami halk cuppanással nyílik ki, a légmentes szigetelésnek hála. Az ócska lámpa fényében szépen csillognak az ezüst kések, ollók, és fogók, de ezt enélkül is tudja. Érzi az orrában. És, úgy tűnik picit idősebb, mint elsőre kinéz, mert ezek után még össze is rezzen újra, ahogy csattan a kezemre húzott, könyékig érő gumikesztyű. Egy másik párat át is nyújtok Aikko-nak.
-Feltétlen ragaszkodsz hozzá? Nem durva kicsit levágni a farkát?
Tovább játszom a jó zsarut, míg kesztyűs ujjam végig húzom az eszközökön. Végig az úrnő szemébe nézek, ahogy a pici pengétől felfelé lépkedek az egyre nagyobb méretek felé, végül pedig egy pimasz mosollyal megragadom azt, aminek már szinte komikusan hatalmas a pengéje, és markolattal előre átnyújtom a nőnek.

16+

- Ebben a városban mindig minden kiderül - inti óva Richardot egy keleteurópai falusi bölcsességgel, aminek mindig aktualitása van.
- Mhmhm, te kis ínyenc, a legjobb falatot meg is érdemled -. nem kell színlelnie, hogy összefut a szájában a nyál a rántott tigriscomb gondolatára és ez a nagyragadozót hordozó férfit egyszerre tölti el borzadással és undorral, mert egyetlen macska sem akar úgy meghalni, hogy széttépik a patkányok a testét, még ha általában ez is a sorsuk. Nem is leplezi az arckifejezésével ezeket a gondolatokat és felháborodott morgás szakad fel belőle amiért amazok nem veszik túl komolyan a feladatukat, ami ő lenne, mert szegény nem tudja, hogy ezzel a viselkedéssel éppenséggel őt puhítják amellett, hogy magukat remekül elszórakoztatják.
- Persze, te kis taknyos! Hát még én ringattalak, amikor kismackó voltál, nem emlékszel? - feleli szórakozottan, szinte kuncogva, mintha valami nagyon kellemes emlék jutott volna eszébe a mackóringatásról, ami manapság már csak fordítva volna lehetséges anélkül, hogy komoly károsodást ne okoznának a tér-idő szövetében a képtelen látvánnyal, hogy a kis nőstény dajkálja a termetes híme, de mindez a tigrist amúgy kurvára nem érdekli.
- Baszok rá - feleli Richardnak, még mindig benne látva a problémát, de ez érthető, ő verte meg a ringben annak rendje és módja szerint, beragadt benne a bosszúvágy. Éber szeme a táskára fókuszál, a kevés fényben is élesen lát és mintha már a szerszámok látása is fájdalmasan hatna rá, hunyorogni kezd. Az ezüst érdes szaga mindhármójuk orrát megmarja, Aikko megdörzsöli a tarkóját, mert feláll rajta a szőr, hogy figyelmeztesse a veszélyre.
- Köszi baba - elveszi az ötujjas rémséget és belebújik, magas hangon kuncogva fekete lepkét formál a kezeiből, mint egy árnyjátékos, csakhogy ez a pillangó aztán szétválik, hogy az odabólintás után megragadja a hatalmas penge nyelét.
- Naná! Tudod mennyi kis cicanőstény várja, hogy beléjük fialva mindent telepujáljanak ezzel a csíkos nemzettséggel? Ezt nem hagyhatjuk.
- Hé! Álljatok már lesz baszki! - üvölt rájuk a férfi, mintha abban reménykedne, hogy a kiáltását meghallják és nekifeszül a műanyagnak látszó bilincseknek, amik fájdalmasan nyiszogni kezdenek. - Mit akartok, de tényleg? Most mi van?
- Szerintem tudsz te kedvesebben is kérdezni, igaz, mackóm? - pillant Richardra, aztán oldalülésben a tigris ölébe telepszik, a penge hegyét a combja mellett a kényes tájra tolja. - Ki vagy szépfiú? És ezt a zsenge pofit a tigrisklán küldte közénk? Amennyire tudom nem helyénvaló ez az ő előkelő köreikben, úgyhogy tudni akarom hogy kerültél ide.
Ez csak egy küzdőtér, mi a francot érdekel?
- Nem érti… látod Dicky, ezért kell herélni, a farkával gondolkozik.
- Vávávááváárj!

+16,5

Picit kiráz a hideg, mert tudom, igaza van. Örökre tényleg nem titkolhatunk el semmit. Bár...engem sem találtka meg hosszú évekig. Azóta sem tudom, hogy ez azért van e, mert nem is kerestek.
-Csak a szopatás rémlik... - jegyzem meg mormogva, ezzel próbálva úgy tenni, mintha nem értenék mindig mindenben egyet azért a királynővel...és így próbálva elérni, hogy a tigris bízzon bennem. Rohadt jó zsaru szerep - bocsánat, szoptatás. Nyelvbotlás. Khmmm...[/b]
Fáradtan sóhajtok a tigris felé. Azt ugyan nem tudjuk meg, mi az, amit annyira sem tart, mint egy használt óvszert. Hogy levertem, vagy, a pénz nem érdekelte sosem? Akárhogy is, nekem jól fog jönni. Abban is istenverte Yamaha-ban megint furcsán köhög valami.
A tigris lábaira jobban kell szorítanom, mert a bilincsek és láncok ellenére is egyre jobban vergődik. Nem hibáztatom érte. A helyében talán még én is felvonnám az egyik szemöldököm, sőt, néha még morrannék is halkan. Bármennyire is égeti őt az ezüst, ahol kidörzsölte a műanyagot, ő minden izmát befeszítve erőlködik, mind hiába persze. Bármikor máskor egy valóra vált álom lenne, ha a királynő egy hím ölébe ül...oké, nem, nem bármikor máskor. Jobban meggondolva, eléggé 5050: esélyed van rá, hogy valóra vált álom, vagy rémálom, ha ilyen helyzetbe kerülsz vele. Kivárok, és amikor már a kés miskárolási távon belül van, ragadom meg a nő csuklóját, és húzom el kissé, mielőtt még meg is vághatná.
-Úrnőm...
Mélyen a szemeibe nézek, ha felém fordul, és próbálok nyájasan mosolyogni rá. Sokat gyakoroltam a tükör előtt, hogy ne tűnjek úgy ilyenkor, mintha a fejét akarnám leharapni a páciensnek. Remélem profilból is így tűnik.
-Kérlek...a kedvemért, adjunk neki még egy esélyt, hogy válaszoljon. Biztos vagyok benne hogy kedves....hogyishívják...ehh...
Felé fordulok, és kérdőn nézek rá, mire ő gyorsan rávágja: Ivan. Ivan Anders! Biccentek egyet. Végre haladunk valamerre.
-Szóval Ivan...
Mély levegőt veszek. Lenyelem amit mondani akartam. "Mesélj cica, ki a gazdád?".
-Mr.Anders. Kérem, feleljen arra a kérdésre is, kinek a megbízásából ténykedik szép városunkban. Korábban azt nyilatkozta, csak szórakozni jött ide, ám az arénában tanúsított szakértelme miatt sajnos ezt nem áll módunkban elhinni.

16,75+

A fejét hátravetve jókedvűen felkacag, de ezek között a szűkös falak között az erőteljes nevetés visszhangja inkább hat mániákusnak, kellemetlennek és kicsit groteszknek, amitől a tigris szeme fájdalmas hunyorításba szűkül össze és egyáltalán nem értékeli az altesti humort, amikor nem ő űzi, hanem vele teszik, méghozzá majdnem megkérdőjelezhetetlenül, mert Aikko mozdulatában nincs tétovázás, ő készen áll a határozott metszésre.
De Richard még nem, a tigris nagy szerencséjére.
- Hm? - pillant fel csillámló, kék szemekkel, egy kicsit sem ingerülten amiért elkapták a kezét, de a tökeit féltő tigrisnek éppenséggel ez most nem válik gyanússá, túlságosan hevesen ver a szíve ahhoz, hogy ebben meglássa a színpadiasságot és a megrendezettséget, hiába, a rutin meg az évek már összekovácsolta őket a mackóval.
- Olyan érzékeny vagy heretémában, hiába, te is férfi vagy - elnéző kis vigyorral megérinti Richard arcát, mintha valami kedveskedőt mondott volna neki, pedig egyáltalán nem, így felé fordulva leplezi el a szemének diadalmas csillogását. Már egy névvel beljebb vannak.
- Azt hittem Ivánok csak Oroszországban laknak jóóóó messzire innen, mert mindegyik egy őrült, vodkától részeg ruszki szar szemét szar - kommentálja unottan, elveszi a pengét a kényes területről inkább a saját ujjainak hegyét böki meg vele minden “szar” ismétlésére, újabb és újabb gyorsan gyógyuló sebeket ejtve rajta amin át fűszeres, finom illatú vére csordul, hogy megízesítse a levegőt.
- Pedig így van. A falkához akarok tartozni…
- A tigrisfalkához…
- Úgy van, ahhoz pedig bizonyítanom kell a rátermettségemet.
- És pont a mi arénánkat szúrtad ki magadnak, hogy bizonyíts?
- Ott gyülekezik az aljanép, de vannak méltó ellenfelek is - mordul rá a medvére, hogy tudja jól a nő, nem rá gondolt, amiért meg se haragszik. Sokkal jobb, ha lebecsülik, mintha felkészülnek arra, amit tud. Ő nem veti meg a könnyű prédát.
- Mi lett az előző falkáddal?
- Elűztek.
- Unalmas képletnek tűnik - felpillant Richardra, hogy ő mennyire hiszi ezt a mesét, ami akár igaz is lehet.

Oldalra döntöm a fejem, ahogy Aikko meglehetős beleéléssel utánozza azt a kacagást, mely hallatán minden gonosz Disney hercegnő benézne az ágya alá lefekvés előtt. Apró, alig túljátszott áhítattal sóhajtok, és nézem őt csillogó szemekkel. Had érezze ez a rühes cirmos, hogy bár nem feltétlen szeretném extra kóserré tenni őt ma, oly nagy ellenállásra azért nem számíthat tőlem az én kedvenc királynőm, így annyira sok ideje azért nincs beszélni.
Aprót biccentek, és belemozdulok a simításba. Ehhez nagyon nincs mit hozzátenni. Érzékeny vagyok here témában, pláne, ha én játszom a jó zsarut. Ami, első látásra talán nem a leg testhez állóbb szerep, de sajnos van benne logika. Így jóval tovább alkot a páciens egyetlen, összefüggő organizmust, mintha én engedném szabadjára a haragom.
Amíg ők beszélgetnek, és egyenesbe húzom a tigrist, és kezem ott marad a csuklóján, aprót szorítva rajta, érezve szíve minden rezdülését, minden alkalmat, amikor gyorsabban lélegzik, vagy épp kihagyja ezt. Bármilyen jelét adja annak, hogy hazudna, vagy akár csak megtartana magának valamit az igazságból, én tudni fogom. Egyenlőre nincs okom azt feltételezni, hogy nem őszinte velünk. Mikor újra az én véleményem kérik, a tigris nyakához hajolva szagolgatom meg őt, és torkom mélyéről halk morranás tör fel. A bestia hangja, egy olyan szörnyé, mely ha megmarná, komoly odafigyeléssel tudná csak elérni, hogy Ivan-nak utána maradjon feje.
-Valóban elég unalmas...
Fintorogva állok fel mellőle, és lépek a királynőhöz, szúrós szemem nem veszem le a fogolyról akkor sem, amikor az úrnő füléhez hajolok.
-...de pont ezért hiszek neki.
Ezt még akár hallhatta is. Nem érdekel. Ezután viszont látványosan megérintem Aikko karját, és megpróbálom rávenni, hogy tartson velem, ki az ajtón kívülre, ahol már nem hallhat minket a vendégünk.
-Talán hasznos lehetne egy ilyen balek. Tényleg nagyon megszaporodtak mostanában a tigrisek, és nem ártana, ha lenne egy a mi pórázunkon is. Mit gondolsz, ha segítenénk neki, hogy megkapja a tiszteletet ettől az új falkától, rá tudnánk venni, hogy cserébe néha meséljen nekünk, mi folyik ott?
Ki tudja, talán a város urához urához is közel férkőzhetne...amíg meg nem eszi. Sajnos afelől nincsenek illúzióim, hogy még óriási szerencsével is csak hónapokig tudná titokban tartani a hűtlenségét, de addig is értékes volna.

16+

Jó párost alkotnak ők ketten, nem kétséges, éberen csillogó szemmel figyeli, ahogy Richard a busa fejét a tigris nyakába hajtja.
- Szerencsés ördög - dünnyögi felajzottan, hiába, az erőszaknál jobb afrodiziákum nem is kell, és ez a mackófej az ő nyakában is találhatna helyet magának, a morgása a gerincét csiklandozza, sokkal kedvesebben, mint a tigrisét, aki a kötelékei között megfeszülve próbál a harchoz előnyösebb pozíciót találni, ha esetleg a másik állat megragadná rajta azt az érzékeny pontot, de nincs, nem is lehet és sose volt ebben a küzdelemben számára előnyös pozíció, bármit is hitt még ott a küzdőaréna híd alá függesztett deszkáin.
Övé volt a világ. De ez a világ elég mérgező, toxikus, hálátlan, szar birtoknak bizonyult, ami a fasz rossz végére ültette le a kedvenc Ivánukat.
- Ha te hiszel, én is hiszek. Nem herélhetjük ki, csak azért, mert eleve töketlen valaki, aki olcsó dicsőséget akar szerezni, még ha tényleg, forognak náluk nehézfiúk is, de Ivan… ha tigris vagy, legyél jó tigris és tigrisekkel verekedj, az anyád hétszentségit, hogy a macskáknak nem csak a gerince hajlékony, de a gondolatvezetése is - sopánkodik egy keveset, mielőtt lesiklana a morgó tigris öléből és félrevonulna a mackóval. A hátát az ajtónak támasztva felnéz rá, kissé összeráncolja a homlokát és mozgatja az orrát mókásan, ahogy gondolkodik, az ujjait még mindig a penge hegyével bökdösve.
- Hasznos lehet, igazad van Dickie, de … a tigrisek nem olyanok, mint mi. Azok nem tisztelik az erőt, nem úgy, ahogy mi, mindenük a bunda színe, a tisztaság, a vér, ilyesmi, hallottam róla Szecskamestertől - legyint egyet, a késsel a kezével, majdnem megkarcolja vele a mackót, de csak majdnem. - Viszont az ő személyes büszkesége ezt kívánja, felhasználhatjuk ellene. Tudni akarom, hogy mi folyik a cirkuszba és más módon soha nem kerülhetünk közel a tűzhöz, hacsak te vagy én el nem megyünk audienciára, ahhoz a vérszopóhoz, csakhogy se téged, se magamat nem tudnám nélkülözni a horda éléről. Mit javasolsz, hogyan teremtsünk neki diadalmas hírnevet, amivel kielégíthetjük a vágyait és megszerezhetjük a fogcsikorgató együttműködését? Azt hiszem, én már elrontottam nála az esélyem - biggyeszti le a száját, szomorú pillantást vetve a vérére a kés hegyén.

+17 //nehogy már lefelé essen a korhatár XD//

A tigris megrökönyödött grimasza hűen tükrözi azt, amilyen arcot én vágnék, ha kimutathatnám, mit érzek. Szerencsés ördög...? Amikor az arénában csomót kötöttem a csíkjaira szerintem nem hitte, hogy az este fordulhat még rosszabbra. Ugyanakkor, úgy fest, elengedjük élve, szóval....a végén tényleg a főnökasszonynak lesz igaza. Szerencsés ördög.
ÉS talán az esze is kezd megjönni. Végre nem reagál Aikko sértegetéseire. Csak magában szipog, és csendben nézi egyenlőre kegyelmet kapott farkát. Nem is hiányzik. Odakint hátam a falnak döntve állok némán, és a hallottakra először pár perc némasággal figyelek. Aztán lehajtom a fejem, és eltakarom az arcom. Még néhány másodpercig állok így, egy hang nélkül, csupán a hasam remegése árulkodó, miért folytom vissza még a lélegzetvételem is.
-Egyszer ki fogsz készíteni úrnőm....szecska mester....?
Mély levegőt veszek. Ha most jóízűen elröhögném magam, a végén még azt hinné Ivan, már nincs mitől félnie. Vagy azt, hogy pszichopata állat vagyok...ki tudja....de egyiket sem szeretném. Szecska mester...hát beszarok.
Az viszont, hogy csak így kimondja, nélkülözhetetlen vagyok a flak éléről...hát az olyan büszkeséggel tölt el...olyan jó ezt tőle hallani, hogy hirtelen már semmi kedvem megemlíteni, hogy a tigris egóját az simogatná a legjobban, ha azt híresztelhetné, megdugta a patkánykirálynőt. Mondjuk akkor le is harapnám kezét lábát, meg minden kiálló testrészét, a fejét hagyva utolsónak.
-Gondolom, ha azt híresztelheti, hogy megszökött a karmaim közül, az épp elég nem? Esetleg ejthetünk rajta pár sebet, hogy hihetőbb legyen, és ellophatna valami trófeát is, mondjuk a dögcédulámat, vagy ilyesmit...
Lepillantok arcára, majd a késre, és óvatosan megérintem a kezét, vigasztalóan próbálok mosolyogni.
-Hihetően kell ám megsebezni...mondjuk egy jó vágás a térdébe, hogy hetekig sántítson...vagy ahova csak szeretnéd...hmmm?

+17,18 //no back way //

- Te most… te most kinevetsz? - a sopánkodással tudja jól, hogy rátesz még egy lapáttal, de örömére szolgál, hogy próbára teheti a mackó idegrendszerét és állóképességét, szélesen vigyorogva bólogat a költői kérdésre, hát nem olyan műveletlen tuskó ő, hogy ne tudná ki a leghíresebb patkány széles-e a vidéken. Ó ha csak fele akkora tekintélyre tehetne szert!
De amit mond, azt rendkívül komolyan mondja, az arckifejezése noha nem erről árulkodik, Richard tudja jól, hogy miféle bolond fáról szakasztották Aikkot és hogy a dicséretekkel soha nem viccel, mert azok túlságosan is fontosak. A vámpírokkal ellentétben nekik van szívük és lelkük, amit néha meg kell simogatni azért, hogy tudják, nincsenek egyedül ezen a hideg és kegyetlen világon, ahol az emberek harcain túl éppenséggel a saját háborújukat vívják a létezésért, ami soha nem lesz háborítatlan. A küzdelmes élet nélkül elsüllyednének az állati lét egyszerűségében és ki tudja. Lehet, hogy nem is volna az olyan rossz.
- Hmmm, viszont ha hazugság, akkor azzal túlságosan is rábíznánk a dolgokat. Valamiképpen úgy kellene intézni, hogy tényleg meglegyen a maga szökés-kalandja. Adj neki egy visszavágót a holnapi arénában. Addig egy kicsit tikkasztja a fogság, talán jobban felfogja azzal a tesztoszterontól zúgó agyával, hogy szívességet teszel neki azzal, hogy látják hőssé válni feletted - végigcirógatja a mackó arcát, hiszen mégiscsak az ő harci renoméján esik csorba.- És akkor ha közönség előtt történik nem csak az ő szava áll a győzelme mögött, hanem arról beszélni is fognak - lecsúszik az ujja a dögcédula láncára, kicsit megzörgeti a nyakában, elmosolyodik.
- Vagy megküzdök vele én. És ami marad belőle, az hazavonszolhatja magát… áh, a fene egye meg, de nagyon kéne nekünk némi hír arról a felsőbb körről. Egészen elszaporodtak a vámpírok annak a tigrisidomárnak hála, tudni akarom, hogy milyen fából faragták. Majd te megvigasztalsz, nem az ő mihaszna cicahúsa.

+17,69

Vigyorogva megrázom a fejem. Most, hogy nincs közönség, annyira nem kell megjátszani magam, és ezért kicsit könnyebb a helyzetem. Ezzel együtt, kezd az a gyanúm lenni, hogy meg is kapom a finom büntetésem azért a kacajért. Ivan verjen péppé, és álljon felettem győztesként? Hirtelen nem is tudom, miben reménykedem jobban, hogy ezek után ő legyen a legsikeresebb kémünk, vagy hogy a város ura 8 másodperccel első találkozásuk után végezzen vele. Ha igazak a pletykák, ő nem lenne oly irgalmas, és visszafogott mint én.
Oldalra döntöm a fejem, hogy jobban hozzáférjen a bizsuhoz. Érthető, hogy meg akarja csodálni, a múlt héten még nem volt nálam ilyesmi.
-Tetszik? A wish-ről rendeltem.
Hagyom, hogy megnézze magának, és láthassa, ahogy a fémdarab megcsillan a lámpák fényében. "Big Rick" a felirat, ami rákerült. Hát igen, a kis kínaiaknak majdnem sikerült. Annyi baj legyen. Van vagy 10 ilyen csecsebecsém, amiket néhány dollárért szoktam beszerezni azért, hogy legyen valami trófeája annak, aki "legyőz" engem az arénában.
-Hmmm...
Elgondolkodva fúrom tekintetem Aikko mélykék szemeibe, még két tenyerem eltűnik a tarkóm mögött, hogy kioldjam a láncot, aztán már mozdul is előre. Óvatosan suhannak ujjaim a haja alá, hogy a tarkója mögött összekapcsoljam újra a dögcédulát tartó láncot, a fényes fémlapok pedig nála pont leérnek így a két keble közti völgybe. Nem kicsit mutat jobban rajta, mint rajtam. Kis is engedem az eddig bent tartott levegőt a művelet végén.
-Ha te harcolsz, jobb, ha ez rajtad van, nemde?
De amint kimondom ezt, megrázom a fejem. Hogyne...legyőzni a patkánykirálynőt. Na nem, az lesz a legjobb, ha megkapja Ivan azt a visszavágót.
-Harcolok vele én....de ezúttal keressünk valami...száraz helyet.

+17,72

- Nagyon ijesztő a fejed ezzel a vigyorral - nyugtázza már-már boldog hanggal, bár éppenséggel neki kell megosztoznia a sötét eme szegletében a mackóval, ahova éppen csak beszűrődik az üdvrivalgás, mert odakint a műsor megy tovább, vannak még küzdők, akik kíváncsiak arra, hogy milyen mély is a folyó ezen a részen. De Aikkot már egyáltalán nem érdeklik a kintiek és Ivan is csak egy megoldandó problémává esik össze, aki már igazából meg is van oldva, ha a mackó terve jól megy, márpedig miért ne menne jól? Osztott, szorzott, jó lesz az, az ujjai között már az olcsó fém mosolyog, pont, mint ő.
- Aztán mi volt még a wish-csomagodban? Egy felfújható macilány? - húzkodja meg az ujjhegyével a láncot, de mielőtt kifejthetné, hogy mennyire nehéz elképzelnie a mancsában az okostelefont az applikációval észreveszi a feliratot és szívszaggatott hangon felhördül.- HÁT EZ? EEEZ? - háborog nagyon mélyről hörgő hangon, hogy a tigris odabent joggal hiheti, hogy valami szörnyűség történik idekint, és igaza is lenne, mert hogyan, de mégis hogyan fordulhat elő a 21. században, hogy valaki nem tudja leírni a f@sz szót míves angolsággal? - Hát ez elképesztő, aztán majd csodálkozunk, ha a tömeg elkezdi azt skandálni, hogy Rick - hunyorítja össze a szemét, kíváncsian néz a mackóra, de a mozdulat annyira magától értetődő, amennyire meglepő is egyszersmind. Megmelengeti izgatott kis patkányszívét, előrenyújtja a nyakát, még ha így mélyebb betekintést is enged a felsője alá, amit már félig lesodort a válláról az élet, de talán soha nem is volt meg benne az elszántság arra, hogy eltakarja a halmait, amiken ha képletesen is, de felnevelte a kismackót. Odanyúlva elbabrál a kis fémlapocskával.
- Hát ezt nem adom oda annak a csúnya, rossz cicának, nem gondolod. Becsben tartom - ad rá egy puszit is, ezüstös szikrák pattognak a szemében a vidámságtól és felnevet torokhangon, tudta ő, hogy meglesz a bajnoka.
- Mit szólnál a régi pályaudvarhoz? Éjjel teljesen elhagyatott, amióta a turistáknak megépítették a másikat, amelyik közelebb van a vámpírnegyedhez? Te csak készülj fel, én majd gondoskodom Garfielről, hogy ottlegyen a randitokon. Mostanában annyi baj van a macskákkal! A múltkor egy rendőrbácsi, most ez…