Túl hosszú idő telt el azóta, hogy bárkit is gondatlan vakmerőséggel próbáltam volna eltenni láb alól a városban. Még ennél is régebben fordult elő, valaki (vagy valami) engem igyekezzen megölni. A szabályokat azonban nem mindenki érezte kötelező érvényűnek magára. Ott volt rögtön az a kedves kis középkorú patkányember, aki a múlt héten rablást kísérelt meg az egyik belvárosban lévő italkereskedésben, ám a tulaj nem adta könnyen sem magát sem a bevételt. Nem volt szép látvány. A szétszaggatott ruhán és falon végig csurgó vörösesbarna vér látványára elfogott az undor és felmerült bennem a kérdés, milyen vadállatnak kell lenni ahhoz, valaki még naplemente előtt ilyet tegyen. Mind közül a patkányokat utáltam a legjobban.
Fiatalként még azt gondoltam, a méretük miatt velük könnyű elbánni, de a valóság egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. A kis rohadékok keményen bele tudják vájni az emberbe a fogukat és körmüket, aztán onnantól kezdve hamar megvan a baj. Nem szándékoztam cincogva ébredni egy teliholdas éjszakán, csak azért mert alábecsültem valamelyiket.
Alig néhány perccel ezelőtt léptem be a kocsma ajtaján, de már ki is szúrtam a keresett nőnemű egyedet.
Az egész helyet körbelengte valamiféle titokzatos sötétség. A kétes alakokat sejtelmesen megvilágító lámpa fénye nem hordozott magában pozitív energiákat. Ez nem az a felkapott italozó, ahova az ember gyermeke szívesen beül koktélozgatni a barátnőivel. Alkalomhoz illően öltöztem. Karcsúsított fekete farmernadrágom második bőrként feszült combjaimra, akkurátus figyelemmel begyűrt fekete pólómon Tim Burton Karácsonyi lidércnyomás jól ismert karakterének, Jack Skellingtonnak képe díszeleg, maga mögé rejtve a nyakamban függeszkedő ezüst keresztet. Világos bőrömmel és sötét hajammal inkább hasonlítottam egy feltűnési viszketegségben szenvedő goth vagy rocker nőre, mintsem egy marsallra. Egészen megkedveltem ezt a stílust az utóbbi időkben, a fekete bőrkabát és hozzá illő bakkancs pedig még inkább megadta az összhangot a stílusnak.
Ahhoz azonban ragaszkodtam, kellő kényelemben tudjam elfogyasztani a kikért dupla whiskeyt, így megragadva poharam oldalát távolodok el a gesztenye és bazalt szerelemgyerekére hajazó színű pulttól és helyezem át székhelyemet a szőke mellé.
-Szép estét! - negédes mosoly szélesedik arcomon. A gerincemre tekeredő hideg fuvallat arra enged következtetni, a néhány lépéssel odébb álló személyzetnek nincs ínyére ittlétem, szinte hallom, ahogy fújtatva csapolja a következő vendégnek a sört.. De mikor törődtem én ilyen formaságokkal? Még ha magamon is érzem tekintetét, ostoba lennék tartani tőle. Ahogy nagy valószínűséggel ő sem fél tőlem. Patt helyzet. A nőnek viszont csinos arca van. Kár, hogy egy patkány. Micsoda kár érte!
- Meghívhatom egy italra? - felajánlásom őszinte, és ahogy ránézek világoskék szemeimből eltűnik a fajuk ellen táplált gyűlöletem. Nem szándékozom jelenleg azzal foglalkozni, ki ő. Nem érdekel a lány, ez a kicseszett Theo Vega érdekel és az, minél előbb megkapja méltó büntetését. Lábaimat lazán keresztbefonom egymáson, mialatt a szék támlájának döntöm hátamat. Történetesen az ütőkártya ezúttal az ő kezében van, ám reményeim szerint az ereiben csörgedező vér, jelent valamit. Lehetőség szerint valami jót, nekem. Szűk közösségben nagy az összetartás, de ha rejteget valamit vagy valakit, jó eséllyel válik ő maga is bűnrészessé, ezzel egyidejűleg pedig célponttá. Hát nem lenne egyszerűbb megkímélni mind a kettőnket a fáradozástól? Veganak előbb-utóbb elő kell merészkednie a föld alól, én pedig majd szépen, egyenletesen lélegezve szorítom tarkójához a pisztolyom csövét. Ha máshogy nem megy, hát így! Még mielőtt túlságosan elöntene az erről való nosztalgiázás, figyelmemet ismét a nőre szentelem. Nem örülnék neki, ha a kelleténél hamarabb távozna mellőlem, az én ujjaimról pedig patkányok szopogatnák le a húscafatokat. Ha már mindenképp meg kell halni, úgy képzeltem, valami jóval robosztusabb állat fogja elvégezni a küldetést. Mondjuk egy farkas vagy egy medve, esetleg egy tigris.

Vajon mennyit kereshet a szegény, tisztességes patkány? Fél szemmel figyelem csupán a lebonyolított üzletet, jelenleg nincs érdeklődésem a védelmi pénzek iránt. Tulajdonképpen ez a fajta bűnözés sosem zavart, amíg nem mérgesedik el annyira a helyzet, hogy hullákkal pakolják tele az utcát. Az információ ugyan jól jöhet még, de nem ítélkezem (jelenleg). Élni és élni hagyni. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, teljesen más miatt vagyok most itt, a helyzetemet pedig nem kívántam a kelleténél jobban bonyolítani. Szűk társaság, megszokott ügyfélkör, megkockáztatom a mindenki ismer mindenkit mondatot, de a vendégek nem is, a pultos bizonyosan. Nézése semmi jóról nem árulkodik, és véleményem szerint kész lenne meghalni a szőkéért. Szerencsés lány, bár a férfit nem irigylem tőle.
Utoljára néhány hónappal ezelőtt, John szólított kislánynak, az ő szájából valahogy sosem hangzott sértőn, semmi mögöttes tartalom, vagy gúny. A patkányéban… nem voltam biztos. Szelíd mosollyal válaszoltam, nem szóltam vissza egy árva szót sem, csak leheveredtem társaságába. Talán csak ilyen a természete. Ezzel nyugtattam magam, mert valamivel kellett. Az ilyen csinibabák arca mögé bújik el a leggonoszabb ördög.
Ha nem is szívesen, de el kellett ismernem magamnak: szép nő volt. A lámpa sejtelmes fényében megcsillanó szőke haja még inkább kiemelte szeme kékjeit, termete jóval alacsonyabb volt az átlagnál, ám ettől nem éreztem magam erőfölényben. Tekintete és testtartása egy határozott és erős nő benyomását keltette, ami kifejezetten imponáló volt számomra és bár nevetése igencsak kedvemre volt, nem kívántam öntudatlanságba esni, mint egy csitri aki semmi mást nem észlel a környezetéből. És hogy ennyire tetszik-e? Bizonyosan el kell majd mondanom néhány MiAtyánkot.
- Neeem! - húzom el a szót éppen csak addig, amíg még kislányosan bájossá nem válik. - Annyira azért nem. Akkor vacsorázni hívtalak volna. De ez még egy kicsit odébb van. - vagy nagyon. Ki tudja. Az ilyen témákban sosem voltam előrelátó, egészen egyszerűen nem tartottam érdemesnek, hogy foglalkozzak vele. Megfelelt az életem úgy ahogy volt és nem kívántam rajta különösen nagy változtatásokat tenni.
Választására elismerően bólintok. Nem terveztem megdögleni a piától, de… legyen! A jó Isten kegyeire bízom magam és nyílván a nőére. Ha ez a szíve vágya, megkóstolok én bármit. Mivel ez a pálinka már hangzásra is igen erős, leteszem a poharamat, egyelőre nem kívánok annak tartalmából fogyasztani.
-Kedvelem az új ízeket. - térek vissza szemeibe, miközben ujjaim eltávolodnak a whiskeyspohárról és hátamat a szék támlájának döntöm. Lábaimat kényelembe helyezve teszem egymásra, a kelleténél valamivel lassabban, kiélvezve a mozdulat kecsességét. - Ki tudja, talán szerencsém lesz és enyhíthetem valamivel. - tartom a szemkontaktust, ha ő maga meg nem szakítja, miközben ajkaim szélén haloványan megbújik egy játékos mosoly. Borzalmasan flörtölök, de mentségemre szóljon, nem erre lettem programozva, még akkor sem, ha néha szívesen közszemlére teszem, amim van. Jack pólómon virító feje felkeltette figyelmét, ha nem lenne ilyen közel az arcomhoz, rá is pillantanék hozzám érő ujjára, de maradok kékjeinél és egy rövidke ám annál jelentőségteljesebb pillantással végigmérem ajkai puhaságát. Hazudnék, ha azt mondanám, nem jön be, mert kibaszott szexi.
Legyen inkább tíz Mi Atyánk!
-Áucs! - vonom össze szemöldökeimet rosszallóan. - Ne ítélj elsőre! Lehet, az a hobbim, hogy szőke csajokat szedek fel lepukkant bárokban. - biztos vagyok benne, érzi a pólóm alatti ezüst illatát és korántsem gondolom, meg tudnám vezetni, nem is az volt a cél. Mindössze nem hagyhattam szó nélkül. Drámaian sóhajtok, mielőtt folytatnám. - De igazad van! A csontvázak keresésében jobb vagyok. - csupán addig az ideig vagyok hajlandó levenni róla szemeimet, amíg kiteszik elénk az italokat. Előrébb csúszok néhány centit a széken, hogy közelebb kerüljek a poharakhoz.
- Tiéd az elsőbbség! Mutasd meg, hogy isszák a nagylányok! - intek előzékenyen az alkohol irányába, majd ha a piával kezd el foglalkozni, tovább beszélek. - Talán hallotad a múlt heti sajnálatos esetet az Olive streeten. Kiraboltak és megöltek egy kereskedőt. Theo Vega a gyanúsított, úgy tudom, ide szokott járni. Ismered?

Szarkazmust vélek felfedezni hangjában, ami még inkább megmosolyogtat. Nem veszem komolyan, de elraktározom későbbre. Mindig figyelek a másik szavára, még ha nem is nyomatékosítja azokat. Vacsorázni ráérünk később is, de jobbnak látom, ha nem csinálok magamból könnyű prédát. Semmilyen szempontból.
Viszont ha már itt vagyok, fogyaszthatok némi alkoholt és nincs ellenemre az általa javasoltat kipróbálni, még ha az valami erős idegméreghez is hasonlatos. Vagyis nem volt, egészen addig amíg meg nem jelent előttem a felespohár tele szesszel és ránézésre is kurvára csípős paprikával. Fintorra húznám a számat, de nincs az a patkánykirálynő, aki elől megfutamodnék! Gyomrom már a puszta látványtól is rosszallóan kavarogni kezd, mit sem törődve vele, számban összegyűlt nyállal együtt nyelem le undoromat.
Bókjában van valami kellemesen szívet melengető, mint amikor a nap sugarai haloványan áttörik a sűrű ködfelhőket. Nem túl kellemetlenkedő, nem túl bántó. Kedves és veszedelmes egyszerre. Arckifejezésem figyelemről tanúskodott, beszéde iránt olyannyira mint testtartása és reakciói iránt.
-Reméltem, hogy ezt mondod! - vágom rá magabiztosan. Azon kevés maroknyi szerencsémet, amellyel ő ajándékozhat meg inkább használnám el a Vegaról szóló információkra, mint a csillogó szemű szőkére. A folytatásra csakhamar megemelem bal szemöldököm, de rögtön ezután bólintok is egyetértésem jeléül, miközben néhány másodpercre gondolataimba merülök. Feltehetően viccnek szánta a nőkről való értekezését, jóízűen felnevetek a feltételezésen. Azok a lányok jellemzően mások pénzét szórják úgy, mintha ez valami versenysport lenne. Nem szívesen nézném meg hónap végén a bankszámlakivonatomat. Kösz, de nem kell ilyen csaj. Szinte hátborzongató belegondolni, hogy mutatnék én egy cicababa mellet. Persze manapság mindez már nem számít, de a kényeskedők sosem jöttek be.
A nő hosszú körmeinek érintése szinte nyomot hagy bőrömön, olyasféle pecsétet és izzást, melyet gyakorta bűnnek minősítenek. Óhatatlanul is úgy érzem, még mindig jobb egy kis egészséges perverzió, mint holmi szükségszerű csöppet sem idilli kapcsolat.
- Nem kedvelem azt az oldalt. - szólalok meg végül. - Nincs abban semmi kihívás, ha egy whiskeykóla után bármire hajlandóak. - erős túlzás ugyan, hiszen a jobb klubbokban egész éjszakán keresztül táncolóknak nagyobbak az igényeik is, de itt jön biza a fekete leves: hiába csomagolod selyempapírba a szart, attól az még szar marad. Inkább passzolom! Na meg ki az, aki üdítővel keveri a whiskeyt?
Megkönnyebbült sóhaj szorul tüdőmbe, még mielőtt az italhoz nyúlnék. Ezért nem kezdek nőkkel! Nem vagyok túl tapasztalt a témában és így gyakorta megesik, hogy visszanyal a fagyi.
Teszem, amit mond és mutat. Felveszem a paprikát és ahogy ő is leharapom az egészet és mivel már akkor marni kezdi nyelvem, amint elkezdem szétrágni, még mielőtt túlságosan a torkomra tekeredne csípőssége gyorsan leöblítem a szesszel. Az íze csak hagyján, bár nagy valószínűséggel ezek után nem lesz szükség a whiskey kóstolgatásra, mert a kénköves pokol semmi ahhoz képest, ami most zajlik a számban. Ellenállhatatlan kényszert érzek a köhögésre és ezzel egyidőben kezd könnybelábad a szemem. Elfojtok néhány levegővételt, csak hogy tartsam magam előtte, de vörösödő ajkaim megmutatják az igazságot. Szükségtelen átváltoznia, így is simán meg tud ölni! Whiskeys poharam felé nyúlok, hogy öblíthessek még egyet, de végül úgy döntök, intek a csaposnak, hozzon már egy pohár vizet, még mielőtt egy halott marsallt kéne eltakarítani a kocsmájából. Szép dolog a bevállalósság, de lehet, legközelebb inkább nem erőltetem.
Naphosszat panaszkodhatnék a rengeteg munkáról, melyet az ő slepjje okoz, de tovább tudok lépni. Ha csak nem akarok hirtelen fájdalmas halált halni, jobb ha finoman közelítem meg a témát. Mégsem mondhatom, sajnos volt olyan idióta, hogy mutogassa magát a kameráknak, így a gyanú… nem csak gyanú.
- Egh…Eléggé… - köszörülöm torkom, majd jobbnak látom orrom helyett számon keresztül venni a levegőt, addig is hűti a bár meleg levegője. - Nem volt túl óvatos, felvették a kamerák, így sajnos előbb - utóbb muszáj lesz neki elő jönni, ha csak nem akar mást is bajba keverni. - újabb két korty víz csúszik le torkomon, majd halk torokköszörülés hallatszik. - Ha kiderül, hogy valaki rejtegeti, ő is törvényszegést követ el. - előveszek egy névjegykártyát a zsebemből, amin egyszerű betűkkel a nevem áll és a telefonszámom. A szöveg formája és a fekete-fehér színek egy sablonhoz hasonlatos, látszik, hogy nem fektettek nagy hangsúlyt rá. - Van esetleg ötleted, merre lehet? - kérdezem, miközben hátradőlök a széken és óvatosan megtapogatom alsó ajkaimat, mert olyan forrónak érzem, hogy elgondolkodtat, vajon nem hólyagosodott-e ki. Nem érzek különösebb elváltozást, de azért a békesség kedvéért megnyalom és élesen beszívom a levegőt, hátha segít valamelyest.

Szavaiban nem csak igazság rejtőzik, hanem puszta tények, melyek oly jellemzőek az állatvilágra. Emelem poharam, egyetértően billentve oldalra fejemet, jelezvén, egyetértek. Ha már vadászatról és civilizált emberekről vagy vérállatokról van szó, igaz utóbbira javarészt a bárdolatlan szót használnám, a kihíváson kívül van még valami, ami arra sarkall, ne a leggyengébbet válasszuk: talán a szánalom, vagy a sajnálat; nevezzük lelkiismeretnek. Nem rúgunk bele abba, aki már amúgy is a földön fekszik. Ez jellemzi a civilizált embereket, a velem szemben ülők fajtársait meg… nem annyira. Viszont van, amiben véleményem szerint igen jók, az pedig az egymáshoz való hűség. Ezért van nehéz dolgom a nővel. Ezért is.
Az ital csak egy lehetőség volt arra, elnyerjem a bizalmát, ám a valósághoz hozzátartozik, mindig szívesen megkóstolom a ház ajánlatát. A paprika viszont úgy marja a nyálkahártyámat, hogy a szemem is könnybe lábad. Egy kehes sárkány jelenleg semmi hozzám képest, ha képes lennék rá, megmutatnám, milyen tüzes is a leheletem ettől az istencsapásától. Nagyon olybá tűnik, ha mást nem is, de legalább némi szimpátiát sikerült kialkudnom haláltusám közepette. Már megérte…
Követem minden apró mozzanatát, amivel feljebb támaszkodik, csak hogy közelebb legyen hozzám. Nincs ellennemre a közelsége, oh, de még mennyire, hogy nincs! Merész mozdulattal, reflexszerűen tolom felé orcámat, had érezze csak felperzselt nyelvem kémiáját.
-Nekem nem a kamerák miatt van sok munkám. - hanem az elszaporodott patkányok miatt. Rosszabb, mint New York, ahol minden negyedik emberre jut egy a rágcsálókból. Túlságosan kedvemre van a nő, ahhoz, kimondjam neki amit gondolok és mivel még erősen küzdök az iszony - viszony ellentétpárokkal, jobbnak látom ráharapni fájó nyelvemre.  
A csatorna törvényéről szóló monológ nem túl jó hír számomra, el is fintorodom rajta, kifejezve nemtetszésemet. Tán felelnem kéne erre a költői kérdésre? Igen, azt kéne tennem. Felkajtatni érte az egész elbaszott várost, de egyedül vagyok és szerény meglátásom szerint kevés is vagyok hozzá. Ó, de csak akad olyan, aki utálta ezt a Vegat! Jobb lenne az ellenségei után kutatni, mint sem a barátait kikérdezni.
- Legalább azt megtudtam, hogy a föld alatt van és elég sokan ismerik a pontos hollétét. Bizonyára akad néhány bőbeszédű tag is közöttük. - majd nem mutogatom fesztelenül a jelvényemet és a névjegykártyámat. Haszontalan tovább fecsérelnem burkolt fenyegetésekre az időt, gyanítottam, nem ő lesz az én emberem.
-Nekem úgy is jó, ha ti intézitek. Csak a hullájával dobjatok meg, kell a vérdíjhoz. - biccentem oldalra fejem, ha már arról beszél, nem valószínű hogy előkerül, de ha nem is így értette… - Remélem nem nyugtalanít az ügy túlságosan. Nem mindenki olyan kedves ám, mint én. - ha kudarcot vallok, sebaj, majd ráállítanak mást. Ismerek egy tagot, aki imád ilyen helyeken randalírozni, sokan még nem tették túl magukat a merev szabályrendszeren, de még mindig nem áll szándékomban fenyegetni. Manipulálni? Kicsit. Nem, mintha nem éreznének meg bármilyen hasonló trükköt, így ha nem jön be, az sem izgat igazán.
Ellenben vele. Legalább egy valami bejött. Sosem tulajdonítottam jelentőséget az effajta évődéseknek, főként ha valaki túl biztos a dolgában. A nő márpedig pontosan ilyennek tűnt a maga hirtelenszőke hajával, kellemesen kerek arcával és szemtelenül formás idomaival. Tetszett kislányos bájjal takart vadság, ami benne rejtőzött, közelebb hajoltam hát. Átható világoskék szempárjából egyenesen ajkaira vezettem tekintetem, szempilláim szint súrolták arcának vonalát. Éreztem ahogy telt ajkai tükörként verik vissza enyém forróságát anélkül, érintenék egymást. Legszívesebben végig nyaltam volna, had érezze, mit okozott a kedvenc italával.
Mutató és középső ujjammal álla alá nyúlva emelem meg irányomba, ha hagyja.
-Furcsa ízlésed van! Érdekelne, hogy én a sebzett préda vagyok vagy a kihívást jelentő? - suttogom ajkai felé, miközben kékjeimet visszahelyezem övéibe. Érezheti, egyáltalán nem áll szándékomban bármilyen módon bántani őt, így a körülöttünk lévő embereinek sincs okuk félteni őt, na nem mintha rá lenne szorulva. Nem olyannak tűnik.