Okkult
gyakoribbak, mint gondolnád
A halandók nagyobbik része semmilyen metafizikai potenciállal nem rendelkezik, teljesen vakok a mágiára és vámpírok, vérállatok energiára, de azok az emberek sem számítanak igazán ritkáknak, akik
fogékonyak a természetfelettire. Többségüknél ez persze megmarad egy csökevényes plusz érzékszerv szintjén, vagyis érzékelnek valamit, és zsigerből reagálnak rá, anélkül, hogy tudatosulna vagy megfogalmazódna bennük. Például elfogja őket a borzongás a temetőben egy halottkeltés lenyomatától, vagy egy nagyon emberinek látszó természetfeletti lényről is érzékelik, hogy valahogy más, mint a többi járókelő. A metafizikai potenciál részben kétállású: valakinek vagy van, vagy nincs. Ugyanakkor azok, akiknek van, nagyon különböző formában tapasztalhatják.
A metafizikailag kiemelkedő halandókat két csoportra oszthatjuk: a veleszületett okkult képességgel rendelkezőkre és a
mágia gyakorlóira, akiket általánosan csak boszorkányként emlegetnek.
Veleszületett okkult képességek
Ezek a természetfeletti mentális képességek kora gyermekkortól kezdve serdülőkorig bármikor megjelenhetnek, de gyakoribb, hogy már korán megmutatkoznak és nem ritkán gondot okoznak. A telepátia, a hazugságok vagy az érzelmek érzékelése súlyos zavart okozhat a gyermek szociális és érzelmi fejlődésében. A clairvoyance vagy tisztánlátás számos formában megmutatkozhat és ezért gyakran rejtve marad, noha rengeteg szenvedést okozhat az egyén számára, St. Louis legkiválóbb tisztánlátója, aki a rendőrségnek is számtalan alkalommal segített azáltal, hogy bizonyítékok megérintésével belelátott a tárgyak múltjába, több pszichiátriai kezelés után végül öngyilkosságot követett el.
Bár ezek a képességek mindenképpen megmutatkoznak,
gyakorlás és
tanulás nélkül általában nem jutnak el arra a szintre, hogy az egyén akaratlagosan „használni” tudja őket. Ma már gyermekvédő szervezetek lobbiznak azért, hogy az érintett fiatalok időben segítséget kapjanak – mind pszichés szempontból, mind a képességeik fejlesztése vagy legalábbis kontrollálása tekintetében.
Az utóbbi években a hatóságok egyre inkább felismerik a paranormális emberek hasznát, így sokan dolgoznak rendvédelmi és katonai pályán, főként azok különleges egységeinek tagjaként, például a SWAT-ban.
Halottkeltők
A halottkeltést egyesek a veleszületett paranormális képességek, mások a boszorkányság tárgykörébe sorolják. Mindkét tábornak megvan a maga igazsága. A halottkeltésre való hajlam ugyanis ugyanolyan veleszületett, mint a telepátia. Az érintettek egy része minden képzettség és erőfeszítés nélkül is
érzékeli a halottakat, ezáltal meg tudja állapítani, hogy üres-e egy sír, akár még a kísérteteket és lelkeket is képesek megérezni. Általában már gyermekkorban feltámasztanak akaratukon kívül egy-két elhullott házi kedvencet. Maga a halottkeltés azonban épp úgy egy adott körülményeket, eszközöket, anyagokat és véráldozatot igénylő
rituálé, ahogy a mágiagyakorlás különböző formái. Tovább bonyolítják a helyzetet a halálkultusszal is rendelkező mágiairányzatok, így a vudu is. A vudu és a halottkeltés úgy passzol egymáshoz, mint a gin és a tonik, de a találkozásuk mégis esetleges, hiszen egyik sem pályaválasztás kérdése: a halottkeltésre születni kell, a vudu pedig legalább annyira
vallás és hit, mint mágia, ráadásul nem is az a fajta vallás, ahová az ember csak úgy betér, mint a Jehova Tanúihoz.
A halottkeltők képességei elsősorban éjjel érvényesülnek, de közöttük is vannak tehetségesebbek és középszerűbbek, illetve sokat számít a tapasztalat és a gyakorlottság, hiszen az akaratlagos halottkeltésnek megvannak a maga fortélyai és kellékei, amelyet egy halottkeltő mindig egy idősebb kollégától sajátít el. Minél régebbi a tetem, annál több erő kell a feltámasztásához (és persze annál nagyobb véráldozatot igényel, egy friss hullához egy csirke bőven elég, egy öregebbhez már egy kecske is elkél). Az, hogy a feltámasztott zombi mennyire lesz emberszerű, mennyire "gyógyul fel" eredeti állapotából, szintén a halottkeltő erején múlik.
A 2000-es évek elején az emberemlékezet óta létező, de addig fű alatt végzett halottkeltés hivatalosan elfogadottá vált, vagyis a halottkeltők tisztes, adófizető állampolgárokként fizetség ellenében feltámaszthatják a klienseik halottait. Ez addig is jövedelmező munka volt, ameddig a klienseket csak a búcsú és a megbékélés motiválta, de 2011 óta a zombik harmadik személy jelenlétében nyilatkozhatnak jogi ügyekben, így az elmaradt végrendeletükről is, és a vallomásukat néha bűnügyekben is elfogadják, így a halottkeltéssel foglalkozó cégeknek szépen szalad a szekér. Persze, ezzel még nem zárulnak le a pályaválasztási lehetőségek, hiszen a halottkeltők némely adottságai – a halottak érzékelése és a vámpírtrükkökre való enyhe immunitás – a többi halandónál alkalmasabbá teszik őket a vámpírvadászatra, így évezredek óta a legsikeresebb vadászok a halottkeltők közül kerülnek ki.
Az USA-ban jelenleg a rengeteg szabadúszó mellett három nagyobb cég foglalkozik halottkeltéssel.
Nekromanták
(korlátozott a megalkotásuk, fordulj egy adminhoz)
A nekromanták a halottkeltők halmazán belül is a ritka fehér hollók, akik veleszületett adottságuk folytán nem csupán zombikat képesek irányítani, hanem valamennyi halott entitást, így úgy tartják, a vámpírokat is képesek például feltámasztani a nappali halálból és zombiként irányítani – de a legendákon kívül gyakorlatilag nem ismert olyan nekromanta, aki erre valóban képes lenne. Ez a hiedelem mindenesetre elég volt ahhoz, hogy a vámpírok többsége tartson a nekromantáktól és elpusztítsa őket, ha alkalma adódik rá.
A nekromanták a
legerősebb halottkeltők, akár
áldozat nélkül is képesek lehetnek feltámasztani egy zombit. Az halottkeltőkre általában kevésbé hatnak a vámpírok mentális trükkjei, mint az egyszerű halandókra, egy nekromantára ez is fokozottan igaz, például könnyedén ellenállnak egy fiatalabb vámpír szemkontaktusának (bár többségüknek van annyi esze, hogy ezzel ne kísérletezzen).