Úgy érzem azóta tartom vissza a lélegzetemet mióta elpusztítottam azt a másik farkast nehogy rájöjjenek hogy egy csaló vagyok. Azóta tartom vissza a lélegzetemet mióta elpusztítottam azt a másikat fegyver, ezüst pisztolygolyó nélkül, farkasalakban, fogaimmal széttépve James Smith-t, az amerikai statisztikai központ szerint legátlagosabb nevű fickóját ennek az országnak, aki szintén a másik alakjában próbált védekezni derekasan, de mindhiába.
James Smith élhetett volna az átlagos nevével átlagosan hosszú életet is akár, ha három évvel ezelőtt nem dönt úgy hogy megpróbál megölni, és végül nem elégszik meg annyival hogy megfertőzte a rendőrbírók gyöngyét a vérfarkas kórral. Elvett tőlem mindent, ami ötven életévnek szolgált alapjául, adott nekem valamit aminek élete vagy halála addig a pontig kurvára nem számított.
Tényleg jobban járt volna ha nem végez félmunkát.
A néhai James Smith negyvenkét éves volt, szakmáját tekintve pszichológus, fizikuma mondhatni sportos, szörnyének bundája hófehér, vércsoportja A pozitív, az íze meg valami egészen fenséges: ha nem kerültem volna három év alatt harmóniába a farkassal egész biztosan kiokádtam volna a lelkemet is a kannibalizmus okán, de így csak egy lépéssel távolabb kerültem az emberi mivoltomtól.
Az emberhús egyébként az emberi szervezet számára is száz százalékban hasznosítható táplálék, a kereszténység döntött úgy hogy démoni cselekedet: egy éhezés kontra vallás meccsen mindig a túlélés nyer általában, lásd a leningrádi ostomot ahol előbb a lovak, aztán a galambok, sirályok, kutyák, macskák tűntek el az istállókból és az utcákról. Az utcákat holttestek borították, a frissebbek mások túlélését jelentették de volt hogy az otthon haldokló családfőt csonkította a ház asszonya hogy legyen mit ennie neki és az utódoknak. Kétezer embert börtönöztek be és akasztottak fel, de itt meg... Nincs holttest, nincs bűntény, nem mintha az alakváltókért szót emelne bárki is.
Fenrirként mentem oda, Ulfrickként maradtam talpon és azóta nem merek levegőt venni, mert mégis mit tudok én arról hogy hogyan szocializálódjak a másik felemmel? A farkas tudja, érzi, érti, de elmondani nem tudja, az én koromban meg már kevés a benyomás ha ilyen horderejű változásról van szó. Értenem kell, nem csupán az ösztönök szintjén tudni, mert van amit más alakváltó alfák nem tudhattak, nem mondhatták el ha egyszer nem farkasok és van amihez a marsalloknak sincsen kézikönyve. A feladat egyszerű, a föld alól is előkeríteni Sinclairt, aki pont három éve nem tagja ennek a falkának: a zsaruagyam veszettül kattog, de mindent csak sorjában.

Kapásból kettőt küldök érte, szorítsák be a sikátorba a klub mellett és adják át az üzenetemet és ez a kettő kérés, kérdés nélkül ugrik: a szám szegletében mosoly játszik és eszembe jut hogy a három év alatt egyszer bátorítottak azzal a szöveggel hogy "belejössz majd mint kiskutya az ugatásba". Akkor az volt a reakcióm hogy "a kurva anyádat" de most mégis igazat kell adnom, tényleg belejöttem.
Az a kettő viszont nincs egyedül, nyilván nem szorulnak rá hogy a főnök kísérgesse őket de nekem annál inkább szükségem van rá, hiszen három évvel ezelőtt voltam valaki, én voltam a törvény, én voltam a REND utána meg... Okkal nem megy tőlünk senki nyugdíjba szerintem: rajtam kívül persze, akit korkedvezménnyel nyugdíjaztak a hivatalos verzió szerint.
De vissza a sikátorba, úgy hallom Sinclair még mindig finom és nőies, az üzenetre (Az ulfric látni akar.) adott válaszát néhány kocsis megkönnyezné. Karjaimat magam előtt keresztbe fonva, vállammal a téglafalnak dőlve, hangommal tolakodok ebbe a bájos jelenetbe.
- Ez nem valami kedves tőled, Sinclair.