A gadyen felvonja a szemöldökét, lenne mit a dologhoz fűznie, de ő inkább a hallgatag fajta, aki nem szeret nagyon belepofázni a dolgokba, pedig szavazati joggal bír, mint a falka legtöbb alfája. Aki nem, annak pedig még van mit tanulnia az életünkről és arról a nagyon szoros összetartásról, amit elvárok az enyéimtől. Mi nem hazug család vagyunk, nem olyanok, akik azt mondják tűzbe mennének a másikért és aztán cserben hagyják, hanem, akik meg is teszik. Elvárom a hűséget, én is az vagyok hozzájuk.
A velem szemben ülő férfi éppen azt magyarázza, hogy lehetnénk elővigyázatosabbak is, hiszen az áruja alig jutott célba, csak hogy egy kurva percig nem mondta, hogy a lány áru lenne, ahogy azt sem, hogy olyan helyre visszük, ahova ő nagyon nem akar menni, így esett meg, hogy félúton megpróbált meglépni, megvágta és majdnem megölte az emberem, akinek annyi lett volna a dolga, hogy a lányt letegye egy megadott címen.
A deal arról szólt, hogy mi elvisszük, hiszen egy másik falka jólétét hivatott szolgálni, hogy összetartozzanak. A lány eleinte nem is ellenkezett, a szíve lassan vert, a haja rendezett volna, a sminkjét sem most el zokogás nedvessége, de nekem mondjuk fel sem tűnt, hogy le van szedálva, az oka, hogy nem is érdekelt.
Valójában könnyű fuvarnak tűnt, a crack akkor ütött be, amikor a lány józanodni kezdett és kissé magához térni, fellázadt benne máris a szabadulási vágy, akkor már lemosta a sminket a könnyeinek áradata, de az enyéim egy dolgot tudnak, a meló az meló. Abban nincsenek kérdések, sem ellenszegülés.
A csomag célba ért, némi karcolással, de az emberem majdnem szívem szúrta. Azt hiszem elfért rajta az a néhény saller, ami végül lenyugtatta annyira, hogy még akkor sem óbégatott, amikor a zsaruk leállították őket. De azt hiszem visszajönni jobban félt.
Abban bízhatnék, ha akarnék, hogy nem egy redroom főszereplője lesz, mert akkor bajban a haza, hiszen látták a emberemmel, aki már el is felejtette, nem vette a szívére, de kezdem azt hinni, hogy nincs is ezeknek szíve. Jó, mert nekem sem sok.
A magas, barna bőrű férfi most százalékokról hadovál. Ő nem fizet annyit, amennyit ígért, mert és balblabla… Az ideg kedz felkúszni a gyomromból, arrébb lököm az elém fektetett iratokat. A férfi megpróbál belelesni. A gadyen gyorsabban mozdul, rácsapja a fedelét, felszalad a szemöldököm, ajkamon gúnyos kis mosoly játszik.
- Ugye nem gondolja komolyan? - ahhoz is lusta vagyok, hogy érdeklődve félre billenjen a fejem, a hangom száraz, mint a sivatag, ami hetek óta esőre vár.
Valójában gecire unom ezt a beszélgetést, ami nem is mondható annak, ez egyfajta faszméregetés, de itthon vagyok, itt az enyém a legnagyobb és nem is szeretem méregetni.
Felhúzom a szám egy apró vicsorra és hátrarázom a vállamról a bőrdzsekit, lefolyik mögém a  kényelmes bőrfotelbe, megfeszül a felkaromon a fekete póló ujja.
Az ujjaimmal dobolok egy kört az egyszerű, de baszott stabil faasztalon.
- Lássa be, hogy az áru megsérült, nem fizetek annyit az útért, amennyit előre kialkudtunk. - a mögöttem álló puma vadul felmorran, ritkán jön ki a sodrából, de kezdem azt hinni ez ma megtörténik.
- Jól értem… - a másik kezem is asztalra csúsztatom és enyhén előre dőlök. - hogy pár százason vitatkozunk? - eldobom az eszem bazdmeg. Tényleg ezen szopózunk?
- Az elveken. - felciccenek. Mélán ömlik belőlem a váltók energiája, újból hátra dőlök. Elgondolkodom.
- Maga üzletember, Mr. Holland. - hátra adom a mappát a testőrömnek, aki engedelmesen el is veszi. - Ha maga nem állja a szavát, engem sem köt semmilyen elvi kérdés. - hogy a saját szavával üssek vissza.
Ideges lesz, mert nyilván elképzelése nincs arról, hogy mit is rejtegetek a mappában. Valójában lófaszt sem, de szemmel láthatóan van mit takargatnia. Bingó. - Tudja mit? Ne is fizessen. - vállat vonok és felállok a székből, hogy kifelé igyekezzek. A levegő benne szakad. A vérnyomása megugrik, a szíve hatalmasat dobban. Kis hamis.
- Álljon meg! - parancsot oszt a hangja, felszusszanok, hogy ne nevessem ki. Hallom, hogy ő is feláll, úgy pördülök meg, hogy a mozdulatom gyorsaságát le se tudja követni, mire észbe kap, a kezem a torkán, felkoccintom a tömör faasztalra. Úgy verem oda, hogy fájjon. Had roppanjon, már engedem is el, így esik meg, hogy bemos egyet, olyan bénán, hogy látszik sosem verekszik, a zujjának jobban fáj, mint nekem, azt dédelgeti.
Csak a fejem biccentem meg, növelem a túlélési esélyeit, hiszen mellettem áll egy gadyen és egy másik alfa is van a szobában. Természetesen viszonzom az ütést egy megalázó pofon formájában. A férfi hátra billen, rázuhan az asztalra megint. Az én pofonom olyan, mint egy boxoló jobbhorga.
Az ügyet el is intézném, ha a muki nem emelné meg felszakadt szájától véres kezét, és intene türelemre.
- Magával nem lehet tárgyalni. - amúgy lehetne, ha akarnám. De már nem akarom.
Végül fizet és szitkozódva kifelé indul, meg is fogadja, hogy nem tárgyal velem többé és üzlet sincs, meg ne szakadjon a szívem.
Éppen jelezném, hogy nem folytatom ezt a vitát, akkor sem, ha illedelmesen megtanulnak kopogni.
Visszaállítom a felborult papírnehezéke az asztalon és hátra is alig pillantok.
Ez a hang.
Megrándul a szám sarka, a szívem kihagy egy ütemet és olyan gyorsan rendezem a vonásaimat, a hangom, a szívem, a lelkem, hogy lehet észre sem veszi.
Nem viszonzom a köszöntést, szemrevételezem a szarrágót, mély levegőt veszek és nekidőlök az aszalomnak.
Mi a fasz? Mi a retkes faszt keres ez itt?
- Minő meglepetés. - mégis elmosolyodom, lássa csak, hogy örülök neki. Lehetne kellemes is, volt pár jó kalandunk együtt, de az nem most volt és emlékeim szerint neki most sitten kéne ülnie, jól lehet helyettem, de én már akkor is Kamachiq voltam ő pedig egy kis senki. Nyilván neki kellett a balhét elvinnie és nem nekem.
- Biztos sokat tanul majd a falkában. - semmi jót, de sok hasznosat. Ebben biztos is lehet, én is az vagyok. Kém lenne a kölyök?
- Még nem döntöttem el. - egy intéssel hellyel kínálom, én is a helyemre sétálok, pont olyan ráérősen, ahogy a helyzet megkívánja.
- Mikor engedtek ki és mi a deal? - ne nézzen hülyének bassza meg. Még lenne jobb esetben is egy éve, jó magaviselettel is kb. Az, hogy kint van magával hozza, hogy alkut kötött, de kire és mire?
A kabátom zsebéből cigit kotrok elő, felé kínálom. Én magam rágyújtok.
A tekintetem élére tűzöm, tanulmányozom, úgy figyelem, mint, aki jeleket akar észrevenni, tudni akarom mi a retkes faszt keres itt? Ó és persze egy ócska percig sem bízhatok meg benne, ez nem is lehet kérdés és valójában tényleg nem tudom, örülök-e neki?!