Alapvetően nekem nem kellene itt lennem. Nem szoktam semmiféle erdőkben császkálni, különösen akkor nem, ha már láttam egy helyszínt és amire a nagyokosok azt mondták...hótiszta. Ha valóban az lenne, akkor nem lett volna mindenki ennyire hulla sápadt az őrsön. Hivatalból kicsörögtek, hogy szerintük egyszerű gyilkosság történt, egy állattámadás, ami nyilvánvalóan alakváltó volt, ugyanis itt semmilyen kóbor vadállat nem él. Csak azok az elfajzott, holdra alakotváltó - tudom, tudom, nem csak akkor...olvastam szakkönyvet - szörnyek tapossák a talajt.
Nem látom át a város alakváltóinak rendszerét, lévén egyikükkel sem trécselgetek két kávé meg két kiló darálthús társaságában. Annak dacára, hogy a szaklapok sorozatosan hozzák le, hogy az emberi oldal így, emberi oldal úgy, én magasról szarok rá, szerintem állatok és állatként is viselkednek, főleg stimulált helyzetekben.
A lényeg, hogy mégis visszajöttem, pedig a nap már erősen lemenőben van, tehát abszolút nem tanácsos ilyenkor idekint mászkálni, a türelmetlenségem viszont nem kívánta a holnap délelőttöt. A mostot akarom, egyedül akarom, sok vizslató barom tekintet nélkül. Pont ezért rakom le nem feltűnő helyre a kocsimat is, nehogy véletlen valaki erre járjon.
Szerencsére a zsaru jó arc volt és ismeri a környéket, úgyhogy elég pontos leírást kaptam a helyszínről, ami már nem is helyszín, mert mindent kipucoltak. De már a kis térképe nélkül is ideérnék, hisz bizsereg az összes tagom, hangyás a lábam és megfeszül a tarkóm. A gyomrom izgatottan ugrik össze...mágia. Ez nekik tiszta?! Ez?! Hát ...jó, a hülye nem érzi meg, de én igen. Hirtelen izgatottá válok és alaposan körülnézek, fülelek, nincs-e itt valaki, de nincs.
Kilazítom a folyton tartott ököl ujjait a bensőmben. Beengedem és érzem is, hogy a varázslat tulaja nagyon nem akarja, hogy itt legyek. Hogy bárki itt legyen, akinek köze van a mágiához, ami sötét mint az éjjel csillagok nélkül. Nekem pedig ettől olyan marhára vonzó. Már két éve és azóta is nagyon-nagyon fű alatt munkálkodtam magamon segítséggel, ami meglehetősen sokba került..Közelebb érek a helyhez és nem látom, de érzem a kört. Átnyúlok rajta és masszív anyázás közepette visszarántom a kezem. Vérzik, apró kis bevágások vannak az ujjaimon. - A kurva életbe! - ezt senki sem mondta, hogy lehetséges. Az erőm viszont áramlik, kutat, keres. Bejáratot, beutat..bármit vagy bárkit. És ekkor tudatosul, míg a földre ereszkedem négykézláb, hogy lássam a vért a száraz avar alá rejtve: Nem vagyok egyedül.
Előhúzom a fegyverem, csodás reflex. Mágiára golyóval menni, mintha ventivel akarnék arrébb fújni egy tornádót. De valaki van itt..vagy valami. Közelebb kutyagolok - szó szerint - és megállapodik a szemem egy...alakon. Nem tudom kivenni teljesen, a szürkület egyre valóságosabb körülöttünk. Fuldoklom a saját, nem értett erőmben és valami furcsában, ami belőle árad. A bocs meg bénán hangzik. - Maga mit keres itt? Ez rendőrségi helyszín. - volt, délután 2-ig...most csak...az ilyeneknek való, mint mi ketten.

Ha nem remegne minden izmom és nem pucsítanék egy tetves erdő közepén, ahol még pár órája gyilkossági helyszínként volt minden is körbekerítve. De halántékon vág ez a zsigeri erős mágia és erre nem voltam felkészülve. Csak szétnézni akartam kijönni, erre tessék...itt remegek egy erőkör mellett, ami mellesleg szétvágta az ujjaimat.
De el kell jutnom ahhoz az alakhoz, akire először azt hittem csak képzelődöm, mert mégis ki a fene jönne szürkületkor ilyen helyre? Vagy zsaru, vagy valaki, aki rosszban sántikál. Kizárásos alapon, mondjuk én sem vagyok zsaru..de rosszban sem sántikálok. Talán...csak mindenkiről élből rosszat feltételezek. Igen..azt teszem, mert mindenki rossz. Kurvára rossz, főleg ha nem tudom eldönteni, hogy hányjak az érzéstől, vagy felfeküdjek rá. A saját erőmmel nem is tudok mit kezdeni.
Elérem a férfit, mert a hangja alapján biztosan az, hiába takarja a kapucni és helyreigazít. - Maga nem zsaru.. - nyögöm, de én szólítottam meg, hát itt a fák sötétjében, mágiától fullasztva nem lehet zsaru. Esélytelen. - Mi köze hozzá? - acsargok élből, hát a személyimet esetleg nem akarja elkérni? Aztán hiába szorongatom a fegyveremet, teljesen hülyének érzem magam. - A mesterem? - próbálom felfogni amit mond, de émelygek és szeretnék rákiabálni, hogy párologjon már el egy kicsit, amíg újratervezem az életem, de gyanítom nem sokat érne. Szóval tegnap valami áldozat volt itt. ANNYIRA TUDTAM! A zsaruk idióták, már régen fel kellett volna venniük valami para csajt vagy csávót, aki kijár az ilyen helyszínekre. De nem, az ő sasszemük majd meglát mindent..igen, csak ilyet nem. Szóval igazam lett és ezt a győzelmet nem dörgölhetem senki orra alá...
- Maga miről beszél? - most már ingerem lenne legalább feltérdelni és nem megy. Mintha egy láthatatlan hatalmas tenyér a helyemen akarna tartani. Erőlködöm egy sort és megszenvedek, de nem megy. - Nekem nincs semmiféle mesterem és nem ontottam vért. - legalábbis itt nem és nem tegnap. - Maga mit keres itt? - mert ez az ami lényegi és folytatnám vehemens elánnal, ha nem érezném úgy, hogy az a kéz, ami lent tart, hirtelen behatol a bőrömbe, felkaristolja a húsom és kutat belül. Egészen belül. Idegesen próbálok szabadulni ettől az érzéstől, mintha...testen kívüli molesztálásnak lennék éppen elszenvedője, csak ezt a kezet nem lehet elütni, vagy én nem tudom hogy kell, illetve..de. Az ököllel, ahogy hívta az a szajha, akihez végül fordultam. Az ököl most rám zár és kilöki a matatót, eltolja a hűvös szellemujjakat a bensőmből, a titkaimtól.
Ez leköt és már emelkedem is a fizikai valóságban. Kaparja a torkom a felbuggyanó gyomorsav. Mintha átrendezett volna odabent valamit, pedig nem tette. Ráfogom a fegyvert. Apja faszát, még ha hülyén is festek, a golyó az golyó. - Akkor most beszélgessünk. - kár, hogy nyögök szenvedve és nem tudom teljesen stabilan tartani. - Mi a faszt csinált velem az előbb? - mert ez azért érdekel és nem tudom, nem akarom megjátszani, hogy történt már ilyen. - Ki maga és mit keres itt? - pedig már a nyelvem hegyén itt a válasz. Egy mágus. Mágust találtam a szürkületben!! Elrántom magam, hátha elenged. Lihegek, próbálok nem hányni, de most már úgy tekintek rá, ahogyan potenciális ellenfélre szokás. - Ne próbálkozzon semmivel! - ha elengedett, akkor megpróbálok hátrálni, de a kör túl közel van hozzánk és a bőröm le akar mászni a jelenlététől.

A nagyon is igazat latolgató válasza meglep, ezek szerint ennyire látszik rajtam, hogy nem vagyok a rend éber őre. Touché, vagy mit mondjak. - Lehetnék. - mert a jelenlétem véletlennek túl sok lenne, bár ha alakváltó volnék, akkor annyira nem. Mondhatni a vadászterületemen flangálna éppen. Az talán érdekelné. Bár a fegyver is hatásos lehet.
A nevetése még ezen a nyomott rosszullétemen is vakarózásra késztetne. Nem egy vidám teremtmény, de vakarja az oldalam a kíváncsiság vakondja, hogy ki a fene ő és mit keres itt? Tengernyi kérdés lövell elő és nyilván nem kapok válaszokat, az túlságosan egyszerű lenne és csak a filmekben működik, a valóságban a bepofátlankodó rosszfiúk egyszerűen csak sátánian röhögcsélnek a képedbe, míg te küzdesz az erős hányinger ellen.
- Nincs mit letagadnom. - mesterem és áldozás, most annyira felhívnám azt a fasz gyilkosságist, hogy nesze megmondtam, hogy nem "valami állat" járt erre. Ez a hely okádja magából a mágiát és sajnos azt a fajtát amire két éve is túl hevesen reagáltam, túl érdeklődően és amit valószínűleg villamosszékkel büntetnek többféle államban is. Most valami ilyesmi törekszik belém és úgy bontogat szét, mint egy kis ajándékcsomagot. Benéz a bordáim alá, két izomrost közé és mindent letapogat. Felfordul a gyomrom, de bent marad a vacsorám szerencsére és az én öklöm összezár, félreüti a zaklatóan tapogatózót. - Kapja be! - kiszárad a szám és hagyjon már békén, hát pont próbálom benntartani a drága vacsorámat. Meg mi az, hogy kölyök? Mintha egy 12 éves suhanc lennék, akit mindjárt megbüntet a szomszéd bácsi, mert levizelte a drága bokrát. Az öklöt buzerálja, érzem, hogy bejut alá, feszegeti az ujjközöket és annyira akarom, hogy NE folytassa, hogy tényleg hányni fogok lassan..
Erre felrángat, kicsit átfordul a világ, hálát adok azért, hogy nincs napsütés, azt nem bírná ki a szemem kedves világa és legáláznám a fekete hacukáját. - Mindenképpen! - ez mondjuk nem egy acsargósan előadható helyeslés, még ha olyannak is szánom. Pedig ez az ÉN ötletem, hogy kényszerítősen beszélgessünk úgy, hogy a fegyverem közöttünk van, ő meg nem ráncigál és...zaklat testen kívüli élményekkel. - Akkor hagyja abba! - mert idegesítő, zavaró és olyan, mintha a meztelenebbnél is meztelenebb lennék előtte, az ilyen meg tőlem merőben idegen. Utoljára két éve éreztem hasonlót szintén egy erdőben. De végre leengedi a kezeit és mintha megszűnne a nyomás a tüdőmön. Sokkal jobban nem vagyok, de a fegyver tényleg röhejes a kezemben. Igaza van, nem akarom használni..bár, ha kényszerít akkor nyugodt lélekkel lelövöm, ebben az egyben legalább teljesen biztos vagyok. Bár a senkiházin azért kicsit megütközöm, meg miféle ajándék? Legalább viszont magáról is mond valamit, bár messziről jött ember ugye...Mindenesetre mérlegelem amit mond, hogy ő is azokat keresi, akik ezt csinálták. Mágusrendőrség? - Vadász vagyok. - fújom ki a levegőt és elrakom a fegyvert, mert muszáj követnem és valamiért ezt...el akartam neki mondani, tiszta beteg...semmi köze hozzá, hogy ki vagyok. Vagy mi, ahogy ő nevezte.
Ezt pedig most elfeledteti, mert látom én is amit mond. Úgy értem tényleg látom és ez olyan szinten elképeszt, hogy kedvem lenne úúú és óóh hangokkal kísérni a "mutatványt". - Azt akarja mondani, hogy ezt emberek csinálták vele? - elképesztő, tényleg szinte vadállati. Rásandítok. - Ezt a sok mindent itt rakta össze a helyszínen? Lenyűgöző... - hangozhatna dicséretnek, de nekem inkább gyanús. Hát honnan tud ennyi mindent? - A zsaruk nem figyelik a mágusokat, azt se tudtam, hogy van a városban valami szekta... - már megint ez az őszintén beszélgetni akaró hangnem, a faszom se akar beszélgetni vele, ettől függetlenül éppen azt csinálom. - Őket nem látja? Neveket nem tud kivenni? - mintha egy bizarr kihallgatáson lennénk, ahol mozgó árnyakként megelevenedne előttünk minden és mindenki, aki tegnap éjjel itt járt. Én nem éreztem semmit...azt hiszem kicsit sokat ittam abban a bárban. A legjobb a gondokra. - Az erőkör is az övéké? - ami miatt még mindig vékony patakokban véreznek az ujjaim? Marhára fog fájni, kicsi, de mély vágások. - Meg kell találnom azokat, akik ezt tették. - mondom komoly és mély elhatározással. - Tud segíteni vagy nem? - én inkább utóbbira tippelek, hisz neki sem lehet több információja, bár így is sokkal előrébb járt. Érdekelne hogyan, de... - Hogy csinálta? - tessék, mielőtt letilthatnám magam, már meg is kérdeztem.

Valaki milyen járatos itt abban, hogy hogyan járnak a rendőrök. Ebben mondjuk igaza van történetesen, a zsaruk nem véletlenül járnak társakkal. Mindig van szemtanú, van, aki kihúzzon a szarból. Én meg csak ártatlan katasztrófaturista vagyok most, aki nézelődni jött és csúnyán belefutott valamibe, amibe tán nem kellett volna. - Jól megfigyelhette a zsarukat. Sok volt a CSI? - gúnyos a kérdés, mert kényelmetlen helyzetbe hoz és hülyén érzem magam, amiért küzdök a hányingerrel, az öklöm ujjai pedig a falat simogatják, amit az erőkör emelt a magasba. Masszív, erős és van benne valami eszelősen vonzó, na meg ismerős is...de nem akarok rajta gondolkodni, honnan is az. - Követni? - ilyen bonyolult az, hogy ne buzeráljon belülről, ne görnyedjek az érzéstől és ne vegyem zaklatásnak, ami történik? Persze bárhol előadnám, mindenki hülyének nézne. Mérhetetlenül hülyének.
- Abba tudja hagyni, ha akarja. Mindent abba lehet. - mert ha nem, akkor nem maradhatok a közelében és nem tudhatom meg, amire kíváncsi vagyok, amiért idejöttem és valószínűleg ő is így tette. Csak talán nem ugyanazon a nyomvonalon jöttünk, de hát...a végcél a fontos. Amúgy meg már láttam életemben mágust, annak sem szerettem jobban a közelében lenni mint az övében, semmi személyes, de ami azonosítatlan érzés, azt nem szeretem. A meglepetéseket sem, ha már itt tartunk.
- Milyen saját fajtámra? - meglepett arc, a hangszíne meg jóformán egyenesen rám köpi a lenéző, leblamáló mellékzöngét. - Szörnyekre vadászom, akik nem tartják be a szabályokat. - vagy arra gondol, hogy..érzékelem a mágiát és ...áh, olyan komplikált! - Én nem vagyok szörny. - persze, csinos heget viselek egy boszorkánytól, de ő már régen csak por és hamu, nem több. Szögesdrót volt. Akkor még azt hittem, semmi más nem fog úgy fájni, hát összejött azóta egy és más.
Azt mondanám lehetetlen, amit most látok. Utoljára valami hülye játékban láttam hasonlót Xboxon, de ez most nem játék, ő tényleg ezt csinálja. És meglepően jól tájékozott ezekről a...beavatásokról. - És mi a szar értelme van ennek? Ez egyszerű és brutálisan elkövetett gyilkosság, nem több. Ezért villamosszéket kapnának. - akkor is, ha nem voltak tudatuknál. Mágia van benne, tehát automatikus a kivégzés, a bíróság nem sokat teketóriázik és a legjobb ügyvéd sem tudja kimagyarázni a dolgot. - Mi az, talán maga is vett részt ilyenekben? - ha igen, akkor most alá is firkantja a sajátját is...vagy legalábbis arra kapok kimondatlan engedélyt, hogy figyelemmel kísérjem lépteit...valahogyan. Bár a mágiája, az ereje annyi mindent megnehezít... - Szóval maga amolyan mágustérkép akkor? - elhümmentem a gondolatot és tökre zavar, hogy egy csuklya sötétjéhez beszélek, persze a gyerekkori összes horrorfilmes klisé beugorhatna most, de a szörnyek nem rejtőznek. Ahogy a kétes hírrel bűzlő varázslók sem. Ha mindenkit ismer és engem mégsem, akkor miért sorolt a saját...fajtájába? Logikátlan gondolat. - Akkor meg kell keressem őket... - jegyzem meg leginkább saját magamnak. Hisz ha mindükből így lökődik ki az erő, mint belőle...nem lesz nehéz átavanzsálnom Bodri Potterbe, hogy végighányva az erdő fáit, megtaláljam őket. Aztán...nem is tudom. Kitalálok valamit...
Az alakokat nézem és valami egészen ijesztő van abban, ahogyan az áldozatra vetik magukat. Állatként, pedig semmi állati nincs rajtuk. Ragadozókként tépik, marcangolják a húst, pedig talán a hétköznapokban azt sem tudják, hogy a karaj nem a boltban terem. Megáll az ész..hát ezért nem akartam sosem foglalkozni ezzel, ezért nem akartam engedni semmilyen sötét, mocskos és hívogató érzésnek, ami efelé lökne. Mert nem jó, ez..nem szabályszerű, ilyet ember nem tehet meg. Persze maszk van rajtuk, csalódottan sóhajtok. - Meg tudná találni a rend - vagy mi - vezetőjét? - aki a jelek szerint egyáltalán nem ostoba, tehát nem követhetem el azt a hibát, hogy lebecsülöm. Aki ilyet levezényel és figyel rá, hogy elrejtse a többieket a kíváncsi szemlélődők szeme elől, azt nem vehetem semminek. Ettől még mondjuk azt sem vehetem annak, hogy bámul. Szinte lyukat éget az arcomba a pillantása, már-már azt hiszem szarvam nőtt, vagy hasonló.. - Mondja, miért bámul? - kérdezem egyenesen, pedig ki se akarom mondani. Mi ez a szófosás a közelében, mi? - Én nem vagyok magafajta. - kontrázok rá, de a válaszom megvan: övé az erőkör. Az, ami szétvágta az ujjaimat és amitől hányingerem lett. Ez azt jelenti, hogy mocskos varázslatokkal dolgozik. Ugyanilyen szarul voltam két éve abban az erdőben, amikor találkoztam a boszorkánymesterrel. Csak ott még hallucináltam is, szerencsére ez most nincs így és nem fogok itt félőrülten bolyongani. Szóval nem segít...
- Nehogy már tegyen valamit, igaza van. Adófizető polgárként feküdjön csak nyugodtan az ágyában és majd én megkeresem őket. Nem kell a segítsége.. - hát menjen a fenébe, de komolyan. Persze, ha hívnám a zsarukat tutira megkukulna. Vagy valami okos kis trükkel kihozná, hogy itt sem volt és csak képzelődtem. Pöcs.
Azt se értem mit beszél, felfedő rítus meg füstölt üveg meg holdfény...nekem ezek teljesen idegen dolgok, egyáltalán nincs közöm hozzájuk és soha nem is lesz, ezt már eldöntöttem. - Semmi köze hozzá, hogy mit tudok és mit nem! - semmit se tudok, ebben is igaza van. Éleslátó és végre látom az arcát, elég..hihetetlen szemei vannak és ha vámpír lenne most bizonyára nem vizslatnám ilyen kényelmesen, de meg akarom jegyezni a vonásait. Muszáj megjegyeznem őket. - Ha nem akar segíteni, húzzon a fenébe és ne tartson fel! - jól jönne most egy zsebkutya. Valami állat, ami eligazodik ebben a hülye erdőben. Kezd igazán sötétedni, tehát nem sok időm van. A kis szekta vagy micsoda, el is hagyhatta a helyét már én meg itt őszinteségi rohamozok valami ijedős, gyáva varázslóval. Hiányzik ez nekem? A legkevésbé sem.
Elsétálok tőle, el a közeléből, hogy a mocskos, idegesítő ereje ne zavarjon meg nagyon, de mintha mindenhol ott lenne. Rajtam is és még csak lesöpörni sem tudom. - Nem állna le addig amíg érzek mást is esetleg magán kívül? - ha már baszik segíteni, ha már egy seggfej akire elpazaroltam vagy 15 percet, pedig a szürkület és az éjszaka közötti vékonyka határvonal nem vicc. Mindig nyugtalanná válok, ha lemegy a nap. Mindig. - Hallja?! - de már nem akarok közel menni hozzá, neem-nem. Esélytelen. De kényszeríthetném, hogy velem jöjjön. Egy golyó a fejében még neki sem jó ómen. Fegyvert húzok és sötét mosollyal fordulok felé. - Tudja, lehet ezt úgy is, hogy nem kérem rá, hanem utasítom, hogy jöjjön velem egy kis erdei sétára. Tegyen valamit a közjóért és akkor talán nem említem a jelentésben, hogy ki tudja mit művelt itt.

Legalább kimondja. Megdöbbentően és arcátlanul őszinte, legalábbis ebben. Megkérdezném mégis hogyan fordítaná le az én nyelvemre azt, amit művel...de kétlem, hogy megtenné. - Pedig az udvariasság ezt diktálná. - koppintom verbálisan orron a tiszteletlenségért és a...a...mágikus intim szférám nem betartásáért. Türelmetlenül, nem is..felháborodva ciccentek. Mégis hogyan lehetnék már szörny? Ember vagyok és lenne valamiféle hajlamom, képességem..amit teljesen megpróbálok kizárni, már amikor képes vagyok ilyenekre. - Miért lennék? Nem öldösök másokat azért, mert nem tudok kordában tartani magamban egy állatot és nem basztatom mások elméjét azért, hogy a vérüket vegyem meg ki tudja miket műveljek velük. - fonom össze a karjaimat magam előtt. Egyértelmű elutasító testtartás. Még hogy én szörny?! Na ne vicceljen. Akik ezt csinálták inkább szörnyek, ahogyan a kis bemutatóból is világosan látszik. Ráadásul emberek..mágusok, képességgel rendelkezők akik ilyen ocsmány dolgot csinálnak valami retardált surmó boldogítása céljából.
- Csak próbálom megérteni, ami itt történt. - felelem őszintén. Tényleg próbálom és marha érdekes dolgokat mond, de félő, hogy holmi edények nekem nem mondanának igazából semmit, nem vagyok egy régész alkat. - De akkor arra tippel, hogy...talán tartalékolták ezt az erőt? Elrakták későbbre, mint valami fura befőttet? - tényleg tökre próbálom értelmezni, de olyan vagyok, mint a lépcső alatt lakó Harry. Minden kínai amit mond. Nem sok mágusos balhéban vettem részt eddig. Amit felmutathatok az egy alakváltó boszorkány. Elrágódom a mondandóján.
- Okos és óvatos. - kommentálom és jó a hasonlat, így én is értem. Tehát jobb szeret mindenkiről tudni, aki esetleg ilyeneket csinálhat. Akkor minden elmélet szerint pont kapóra jön nekem is, mert én meg szeretnék minden ilyen mocskot összekapdosni és áram alatt tudni, aki ártatlanokat gyilkol holmi rituálé miatt. Nem a középkorban vagyunk, a kurva életbe!
- Természetesen nem akarok csatlakozni hozzájuk. Azért a szerencsétlenért tenném, mert a fenébe is, megérdemli, ha már így kellett meghalnia. - nem vagyok egy nagyon sokat érzelgősködő valaki, sőt, de az ilyen értelmetlen és brutális gyilkosságokért megérdemlik az elkövetők, hogy hasonlóban részesüljenek. Felbüffennek a sötét gondolatok, hogy vajon velük miket is lehetne megtenni, hogy legalább ugyanúgy fájjon nekik, ugyanúgy féljenek, mint az a szerencsétlen. Felcsillan a szemem.
- Na és megsúgná, hogy hogyan? - mert vigye el a jó ég, én is meg akarom találni. Már csak az elégtétel miatt is. Ezért lettem marsall - meg mert a vámpírokat nem tudom tolerálni semmilyen szinten -, hogy senki ne kerüljön ilyen helyzetbe. Ha lelőnek, az legalább tiszta és legtöbbször egyáltalán nem fáj, csak jó célzás kérdése és nem több.
- Fajtám...nekem nincs fajtám. - megrázom a fejem - Nézze, a családomban nincsenek mágusok, ez csak puszta véletlen. - apám diplomata, anyám meg jótékonysági bálokat szervez, de PR-ban utazott világ életében, úgyhogy nálunk mindenki anti-varázsló, úgyhogy...valószínűleg tényleg csak véletlen. Vagy nyilvánvalóan nem tudok a család minden ágáról mindent, de ez most nem is igazán lényeges. - Nem elhatárolódom magától, csak különbséget teszek közénk. Attól, mert reagálok rá, még nem tartozunk ugyanabba a csapatba. - tehát a határvonal meg van közöttünk húzva. - De ez még nem zárja ki azt, hogy segíthessünk egymásnak. - komollyá válik a hangom, ugyanis ÉN hajlandó vagyok némi zacskó elvet arrébb tolni, ha ezáltal az ügy a megoldáshoz közel fog kerülni. - Magának is vannak...tanítványai? - már ha ez a jó szó rá, fogalmam sincs.
Erre leáll sértegetni, eszem megáll. Szemmel szúrom le, még, hogy gyenge! Van ám önérzete ennek a valakinek. Lehet, hogy önjelölt szuperhős és nekem kellene jótékonyan elfordulnom, míg kinyírja a szomszédját és a darabjait elrejti valahol a mocsárban. Ezt várná el? Ebből akarna kihagyni? Annyira felbasz...Igaza van, nem értek a varázslatokhoz, nagyon egyszerű rúna alapokkal vagyok csak tisztában, mint például takarodjanak a lakásom környékéről is és egyebek, de semmi más. És azért, mert ...mert...nos, ahhoz semmi köze nincs, hogy miért van ez így. Gúnyosan felnevetek. - Ennyire ne nézzen le, ha lehetséges. Lehet, hogy nem tudok ilyeneket csinálni, mint maga, de a meló mellett is élek. Itt vagyok, tehát gyengének ne nevezzen. - mit nem gondol...
- Mindenben, a varázslata miatt lélegezni alig tudok. - megint őszinte a válasz, mi a fene ez a nagy őszinteség? Pedig nem érzem, hogy csinálna valamit most is. Nincs molesztálós erőkurkászás. Semmi sincs, mégis így van. Alig állok a lábamon, jobb lenne a földön, de az nem túl méltóságteljes.
Ahogy a kör felold, a tüdőmbe is visszatér a levegő és az émelygés is csillapodik. Leszarom, ha észreveszi de végre vehetek igazán mély lélegzetet. Hála az égnek. - Tűzzel és vassal, ha szükséges. Hogy máshogy tehetném, ha nem tudom hogyan kell? - végre, kezd visszatérni belém a lélek most, hogy már nem zavar a varázskör és nem érzem úgy, hogy oda kellene mennem. Az ujjam is csak tompa fájdalmat nyom az agyamba, amit el is kívánok nyomni. Nem nyavalyoghatok a vágások miatt, mint egy kislány. Nincs rá időm. De fegyvert előhúzni van és mindjárt jobban is érzem magam az én terepemen.
- Minden hagy maga után nyomot. Talán vannak olyan perverzek, hogy vissza akarnak ide jönni és megmártózni az előző éjszaka maradványaiban. Fogalmam sincs, nem értem a gondolkodásukat. De maga igen. - hunyorgok, kezd kicsit sötét lenni és nem vagyok macska, hogy mindent lássak. Kicsit megremeg a kezem a ravaszon, de a zseblámpát látva legalább nem teszek megjegyzést, hogy sehol valami erdei lámpás varázslat, hogy mondjuk ne a tök sötétben mászkáljunk? Hát jó..
- A vér és a fájdalom mindig hasznos. - bevárom, nem hátrálok el, hisz nem ő tette, nem ő a rosszfiú és nem kell lelőnöm sem. Csak haladjunk már! Nem tudom miért van bennem ez a mélységes izgatottság, de bennem van. - Ha hülyének gondolnak, az jó. A hülyék nem veszélyesek. - vigyorgok. - Na menjünk! - mert találnom kell valamit, megbolondulok, ha nem. Csak remélem közben, hogy valami kóbor alakváltó meg nem minket akar bevacsorázni...bár talán az idegeimen segítene némiképp. - De át ne verjen! - még mindig bevárom és mögé lépek, annyira tolom neki a fegyvert, hogy érezze a keménységét a hátába nyomódni. Pedig nem akarom lelőni. Tényleg nem. Most az egyetlen, akire támaszkodhatok. Hiába, a modorommal van némi probléma. - Csak vezessen nyomra, kérem. A többit megoldom. Ha belehalok, hát legalább.. megpróbáltam. - nem is tudom minek mondom ezt neki. Miért érzek kényszert, hogy beszélgessünk? - Mondja..miért vagyok ilyen kínosan őszinte magával? Nem is ismerem... - sétáljunk akkor befelé a susnyásba. Éjjel pedig nem tanácsos az erdőt járni, de talán egy mágussal az. Talán.

- Azt, hogy felszólítsam rá, hogy ne molesztáljon és nem lelövöm érte. - fagyos mosollyal nézek rá, ennyit az én udvariasságomról. Ennyit arról, hogy szerintem ő követ el udvariatlanságot azzal, hogy a nyilvánvaló hiányosságaim ellenére is..nem tudom, pásztáz? Basztat? Molesztál..maradjunk ebben. - Nem fojtok el semmit. - zárok rá, mielőtt nekiállhatna kifejteni, pontosan mi is a rossz abban, hogy nem akarok ezzel a képességgel mélyebben foglalkozni. Persze a legfőbb oka az, hogy ha kiderülne, már nem végezhetném a munkám úgy, mint most. Egyszerűen megbélyegeznének és én azt választom, hogy mindenki bassza meg. Egyszerűbb valamit eltemetni magadban, mint kifelé tárni mindenkinek. - Márpedig muszáj megértenem. - vágom rá. Ilyeneket én mondtam, ha valakit éppen fel akartam szedni, vagy meg akartam kefélni és tiltakozott, hogy nem meleg. Remek, én sem, tehát próbálja ki. Viszont én nem fogok csak azért beállni valami szektába, hogy az ő szavaival mondva "értsem" az egészet. Nem kell értenem, válaszokat adott már. Csak előremutató dolognak kellene történnie innentől, nem pedig egy helyben ácsorogni az információk tengerében.
- Hogy lehet ezzel hiányosságot befoltozni? - jó, azért ezen meglepődöm. Az átok rész nem annyira érdekel, mert mondjuk ettől még brutális körülmények között követtek el csoportos gyilkosságot, ráadásul előre megfontolt szándékkal. Mi érdemel villamosszéket, ha nem az ilyenek? Neki pártolnia kellene, hisz rá is rossz fényt vet egy ilyen eset. De mielőtt úgy igazán bele tudnék ebbe a gondolatba mélyedni, megint valami fitymálással dobál meg. Felsóhajtok.
- Ezt már sokszor hallottam. - hogy majd meghalok, meg megesznek, szolgává tesznek, bezárnak és megkínoznak és nem mondom, hogy nem voltak rázós helyzetek, de eddig mindig sikerült belőlük kijönnöm. A cél az, hogy ebből is sikerüljön méghozzá úgy, hogy lehetőleg ne hagyjam el közben az ép eszem és ne váljak valami villamosszékbe vágyódó nyomingerré. - Na, végre valami érdekes. Pedig igazán megnézném, hogyan követi a nyomaikat. - mondom komoly hangon, fürkésző tekintettel. Tényleg szükségem lenne a segítségére. Ő olyasmiket tud, amik nekem soha nem jutnának eszembe. - Miattam ne aggódjon. - lökdösöm el ezt a dolgot messzire, ne én legyek a kifogás. Csak segítsen, oldjuk meg együtt. Ha már idejött. Ha kell, a családfáját végighallgatom.
- A felmenők pedig nem számítanak. Mármint ők nem igazán érintik a mi jelenünket, nem? - tudtommal a nagyszüleim sem mágusok, úgyhogy...de mesélhet akkor az övéről, csak mozduljon meg és engedje ki a kis mágikus csápjait, hogy megtalálja nekem őket. - Magának melyik rokona volt az? Már ha egyáltalán...számít az ilyen. - csóválom a fejemet, mert nekem valami ilyesminek tűnik. - Szóval ezzel aláírja azt a tézisemet, mely szerint egy alakváltó hiába próbál normálisnak tűnni, mégiscsak egy állat, akit végül le fognak nyomni az ösztönei? - és nagyon-nagyon pöcs mosollyal nézek rá. Sőt, akkor a vámpír is csak egy földes körmű koporsótöltelék némi hatalommal, tehát joggal kívánhatom visszatuszkolni a sötétségbe? Haah? Erre nyilván azt fogja mondani, hogy igen, azok. De nekem akkor el kellene hinnem ezt az egészet, márpedig engem nem fog magával vinni ez a képzeletbeli víz, mert egyszerűen nem engedem neki. És mint mindenben, ebben is kurvára makacs tudok lenni.
- Nos, abban, amiben kéri. Nyilván, ha nem tudok egy adott helyzetet irányítani, akkor elfogadom a parancsokat. Nyilván ésszerű határokon belül. - méregetem és próbálom nem túlzottan ellenségesen. Mármint a kedvéért én nem állnék le széttépni egy ártatlan embert. Ha a szektások fejének kell porba hullania, nos, azt annyira nem fogom sajnálni, de ez részemről akkor is baromi nagy engedmény. Ugyanis lehet ő akármilyen überkirály, előttem egy civil és egyáltalán nem vonhatnám be. De kit érdekelnek a szabályok?!
- Mhm, és mondja, maga is csinált velük ilyesmiket? - a kérdés kíváncsi, nyilván mivel segítséget kértem tőle, még ha be is vallana bármit - miért tenné - akkor sem kaphatom elő érte sem most, sem máskor. Bizonyítani sem tudnám és amúgy is lényegtelen.
- Ööö... - a kérdést próbálom értelmezni úgy összességében. Manifesztálódott? Mi van? - Velem nincs semmiféle gond. Nem csinálok semmi rosszat vagy furát. - mert tényleg nem. Úgyhogy akár el is engedheti az én feltérképezésemet, bár most legalább nem a csápjaival tapogat, hanem csak kérdez. Le se baszhatom érte. - Nem alszik ki a tűz, ha okosan táplálják, a golyót, főleg ha kicsit fel van ütve, még a varázslók sem élik túl. - szinte kedves a mosolyom, hát azt hiszi középkori módon karddal kívánok vívni egy mágussal? Kicsit sokat lóg szerepjátékos körökben talán. De az nem tetszik, ahogy rám néz. Ezért viszont szintén nem baszhatom le. Azt kértem ne inzultáljon, nem teszi. Egy pont oda. - Mondjuk nincs kedvem itt sátrazni, amíg ez megtörténik... - sóhajtok kelletlenül, marad az erdőjárás. Kényelmesben jöttem, tehát részemről mehetünk. Csak futni rühellek, mert általában az én ellenfeleim a lefuthatatlan kategóriába tartoznak, úgyhogy nem nagyon erőltetem a dolgot.
- Jó, akkor hallgatom, mégis mi a fenét kellene csinálnom? Egyszerűen sétáljak haza, mintha mi sem történt volna? - még a hangom is kétkedés, remélem ilyenen még csak el sem gondolkodott. - A problémát pedig jelenthetem, magának megvan a kellő ereje és tapasztalata a háttérhez. - surmón vigyorgok a háta mögött, voltam már csali és nagyon hálátlan szerep, de hát...annak is kell lennie valakinek. A kérdés az, hogy egyáltalán bízhatok-e benne ennyire? Nem szeretem az idegeneket, egyedül a szexben, ott meg kifejezetten azokat kultiválom. Furcsa dolgok ezek. - Most gondoljam azt, hogy aggódik az épségemért? - elmosolyodom, milyen kedves, bár kétlem, hogy ez lenne az igazság. Figyelem, hogy mire mutat és a tollaknak nem tudom mit kellene mondani, de azt a földkupacot nekem sem nehéz felismerni. Kiráz a hideg, hol a picsában ácsorgunk? A Kedvencek Temetője 2. részében? - Pff.. - kommentálom, hogy csak vele lehetek..de, ebben a témában úgy néz ki, tényleg így van. Senkinek nem beszéltem róla soha. Fél mondattal sem. - De sok kérdése van... - már végighallgatni is fárasztó. - Nem tudom, mindig érdekelt. Pár éve viszont találkoztam egy boszorkánymesterrel egy másik államban. Az egész hely maga volt egy nagy varázslat és ő... - nyelek egyet, mert a mai napig nem tudom mit tett. Vagy én mit tettem. - Nem tudom. Nem tudom mi történt, mintha tudja az ereje...átáramlott volna hozzám, elvett volna az enyémből. Nem mindenre emlékszem, de arra igen, hogy szerinte vissza fogok menni hozzá. Keresni fogom. Hát keresi a faszom... - eszembe nem jutott arra a környékre menni többet. Akkor is azt a köcsög árulót kerestem, aki vígan volt valahol, míg én majdnem meghaltam. - Aki kisegített, az adatbázisunkban találtam és Tennesseeben él. Találkoztunk párszor és ennyi a nagy titok. Segített az alapokkal az eset után. - átnézek a válla felett, mégis mit kukkol egy sírhalmon ennyire? - Mit keres benne? - kérdezem komolyan.

Próbálok valami olyan ábrázatot vágni, ami azt jelzi, hogy értem miről beszél..de az az igazság, hogy nem értem. Eddig azt hittem, hogy csak az használhatja a mágiát, akiben eleve megvannak a képesség hozzá. Vagy, ahogy ő nevezi..tehetség, mindegy. Most azonban itt a kitűnő alkalom, hogy szerezzek erről is információt. Az önérzetem nem fog sérülni, úgyis tudja, hogy hülye vagyok a témához majdnem teljesen. - Öö, azt hittem a mágiára születni kell, vagy mi. Most akkor mégsem? Elég egy ilyen...befőtt? - mutatok körbe a mutatóujjammal, nyilván érteni fogja. Velem ellentétben ő nem teljesen vakon mozog ebben az egészben és ezt most irigylem tőle. Úgy jött ide, hogy tudta, mit fog találni.
- És olyan nagy dolog lenne megtenni? - kérdő tekintet, hát neki fogadjunk semmis, laza kis időtöltés, míg én még holnap délelőtt is itt bolyonganék egy nem is látható fonalat követve. Olyan fonalat, amiről ráadásul senkivel sem beszélhetek, mert nem értenék én hogyan látom, ha mások meg észre sem vették. Ide most besoroltam a helyszínelőket, a zsarukat és persze a marsallt is, akit kiküldtek.
- Na jó, azt ne mondja, hogy valami mágus felmenőm még a világot járja... - horkantok egy halk nevetéssel. Azért ez már kicsit túlzás lenne. Egyébként meg sosem családfáztam, ismerem, akit ismerek, a halottak meg.. hát igen. Nekem nem mondanak semmit a nevek, a felmenők egy része pedig Európában nyugszik és csupán kövek sejtetik, hogy kik nyugszanak ott. Ettől még kiráz a hideg, nem szívesen traccsolnék a szépapámmal például... - Pedig kinéztem magából, hogy a középkorig visszatekerte a vértérképet.. - jegyzem meg, a hangomban mégis van valami elismerő él. Talán nekem van némi...előítéletes elképzelésem a mágusokról, pedig esküszöm a Faustot sem olvastam mostanában...tehát ő sem gyertyafénynél olvasgat valószínűleg régi pergameneket. Lehet netflixet néz, pornóoldalakon szörföl, családja van...és egy tök normális élete, én meg ráaggatok mindenféle feltételezéseket, mint egy varázslatos karácsonyfára. Idegen 1, Felix 0.
- Nem nyomok el semmit még mindig. - felvonom a szemöldököm, hát nem szoktam görcsösen rángatózni otthon meg ilyenek. Nem érzek kényszert. Eldolgoztam egy tudatot, hogy esetleg lehetne az életemben egy új út, ami kidobja a régit a kukába, de az az igazság, hogy szeretek marsall lenni. Ez az életem. Nem is tudnék más lenni, képtelen lennék rá. Akármennyire is próbál nekem mást sugallni. Megint érzem azt a bizsergést, valami zavaró jelenlétet, ami...nem is tudom, mintha valami rezonálna belém felőle. - Ezt hagyja abba! - már szóltam, hogy ne dugdossa át a csápjait és ne...rezonálgasson. Anélkül is nehéz ezen a tisztáson ácsorognom, hogy ő rásegítene.
És hirtelen felnevetek, meglehetősen jóízűen. Most tényleg egy kutyához hasonlított? Tényleg? Inkább az lep meg, hogy van humora. Még mindig a Faust kép él a fejemben róla és ezt sürgősen el kell üldöznöm, mert ez a férfi nem egy élet értelmén kesergő vén tudós. Nem, nem. - A kérdésre feleljen inkább. - ne a villamosszékről merengjen. Végtére is nem értem tetten semmivel, bár ez még nem zárja ki azt, hogy ügyesen átbasz és éppen róla beszélgetünk, mint a dzsembori fejéről...Meglehet, hogy túl naivan és nyitottan állok hozzá, amikor IDEGEN, a szó minden nagybetűjével együtt az. Ha viszont maradok annál, hogy hiszek neki..és ő is csinált ilyesmit..hát.. - Sosem tudnám bizonyítani, hogy maga is ilyeneket csinált és ezzel tisztában is van. - Idegen 2, Felix 0. Miért nem akarja megérteni, hogy szükségem van a kurva segítségére?? Minek kell a semmin túráznunk?
- Nyilván ennyi támadó kérdés után mindjárt jön valami válasz is, hogy mégis hogyan oldhatnám ezt meg. Nem? - füstölgök, kezdi felbaszni az agyam. Nem azzal, hogy egy seggfej, hanem azzal, hogy igaza van. - Bár legutóbb a boszorkány nem élte túl a találkozást velem. - halk megjegyzés, igaz én a szögesdróton kötöttem ki, de legalább az a kurva belehalt a randinkba. Szóval igenis van olyan, hogy nincs illúzió, csak a golyó van és a vér, ami áldásosan gyorsan folyik ki a kicsiny bemeneti helyen. - Senkinek nincs ott a neve mellett, hogy boszorkányvadász. - nézek rá úgy, mintha azt mondaná, hogy guglizzam be a neten. Aki volt, mármint akiről tudtam, hogy inkább a varázslókat üldözi, ő beleőrült az utolsó kalandjába és most valahol Frisco mellett tengeti a napjait szedálgatva. - Én voltam ma az egyetlen, aki nem hitte el, hogy vadállati támadás történt. És ha egy volt, nincs garancia, hogy nem lesz még több ilyen. Az előbb magyarázta, hogy figyelni a szomszédot, aki tönkre teszi az életét és a lakóközösségét. Na, ez teljesen ugyanaz.
Egy horkantás a válaszom, méghogy a jó vért, mi? - Nevezze, ahogy akarja. De, ha már nem akarja a vérem pazarolni, akkor feltételezem, hogy segítene. - még mindig surmón vigyorgok, de már kezdem magam hülyén érezni a fegyverrel, míg ő a földhalmot vizsgálgatja. - Mi? Nem, miféle vizsgálat? - pislogok, ő meg köpköd. Azért a nyakamhoz nyúlok, nem-e nőtt két fejem véletlenül. - Elengedett, igen. - hát itt vagyok előtte. Ráadásul nem tudom mi történt ott, de nem hinném, hogy meg vagyok átkozva. Nem esett a fejemre semmilyen zongora, bár néhai legjobb barátom hullai felbukkanása nem pont egy áldás...de na, az megint egy másik lap.
- Öö...nem tűnik a hely éppenséggel egy temetőnek, de utánanézhetek. - hátha csak az volt. Bár akkor nem a zsaruknál kezdek, hanem az illetékeseknél. - Hohohoó, várjunk-várjunk! Azért ölték meg, hogy vele együtt feltámaszthassák ezt a valakit? Már ha, maradunk a tézisnél. - elgondolkodom - És összekombinálták az idézést a rítussal? Bár...én nem érzek semmit ennél a helynél. - tényleg nem, még a gyomrom sem szorul össze. Akárki is csinálta, nem állt ide, az biztos. - És hogy fogom magát megtalálni? - a kérdés nagyon is adott. - Még a nevét se tudom. - leguggolok a földhalomhoz, de nem akarok hozzáérni. Ha még egy erős löket jön, biztosan kigálázok és az...gáz lenne. Helyszíneken nem hányunk. Soha. - És mik ezek a tollak? Mert annál a bokornál is volt. - hátha erre is tud valami okosat mondani nekem, ugyanis ezt én is észrevettem.

Kicsit kiégek, úgy látszik többet nem tudok erről az egészről, mint amennyit tudok. Szóval lényegtelen, hogy ha valaki béna a mágiához, elég hozzá egy ilyen beteg csapat és máris megváltozik a helyzet.
- Láttam, de azt ne mondja, hogy minden különös halálesetet mágusok okoznak... - van némi kétkedés a hangomban, ugyanis az lehetetlen. Néha igenis van olyan, hogy valakit feldarabolnak és savban oldanak fel vagy elégetnek valahol, hogy nyoma se maradjon. Bár ezzel a régi bogarat erősíti a fülemben, hogy a mágia minden válfaja veszélyes és rossz.
A válaszára horkantok, naná, hogy nincs rá oka. Mi lenne? - De valamiért mégis idejött... - száraz megjegyzés. Attól, mert az ügy rám eső részét leszarja, igazán foglalkozhatna magával az esettel, hiszen muszáj. Egyszerűen...muszáj.
- Az ki van zárva. - meg ha mégis így lenne...nem is ismer semmilyen rejtélyes felmenőm, úgyhogy kár ezen gondolkodni, nem tudom neki miért lenne fontos. Vagy úgy egyébként mit számít. Próbálok végül nem felnevetni. Szóval időpazarlás, nahát-nahát. - Nocsak, carpe diem és semmi múltkutatás? - ez a kérdéskör, hogy mennyire tartom sokra vagy épp nem...most szintén nem túl fontos dolog. Teljesen semleges, semmit se tudok róla. Csak azt, hogy nem akar segíteni és jó a visszareplikázásban.
- Mi az, hogy mennyire fajzottam el?? - nem tettetett a felháborodás. - Ráadásul nem lógok mágusokkal, úgyhogy mégis mi a picsáért beszélnék bárkinek magáról meg a sötét dolgairól? - ja, most úgy szemlélem, mint egy gyereket, aki rögtön hazugsággal vádol azért, mert a holdat nem görgettem eléggé az ablaka elé, pedig "megígértem".
- Ha nincs köze hozzá, miért ne akarná, hogy megoldjam? - kérdezek vissza és kérdésre kérdéssel nehéz felelni, meg nem is túl jó, most muszáj megtenni. Ha nem akar nekem segíteni, miért nem húz el a faszba? - Miért kellene elmondanom? A végén még felhasználja ellenem. - surmón mosolygok rá, álságosan. Hát touché, ha ő se mond semmit, akkor én miért tegyem?
- De ha nem teszek valamit, megtörténik újra. Érti már? Azért kell csinálnom valamit, hogy ne történjen meg megint valaki mással és ezáltal ez a szekta vagy mi, ne tudjon erősödni. - hát remélem, hogy hat rá a meggyőzési oldal, bár már lényegében harmadjára figyelmeztet, hogy ha belevágok valószínűleg nem élem túl. - Nézze nincs feleségem, nincs kapcsolatom, gyerekeim...semmim, hogy valaki nagyon szenvedne attól, ha én itt elbaszok valamit. Mert nem fordulhatok el csak úgy. - sóhajtok egyet kelletlenül. Lehet inkább a saját életét nem akarja kockáztatni és rám próbál hatni fordítottan.
- Nem tudom...nem volt átokvizsgálatom. Nem volt semmi. Maga egy kicsit paranoid. - jegyzem meg felvont szemöldökkel, de azért... - Kellene? Már évek teltek el...és ez nem olyan, mint valami labor..gyanítom. - ez a bajom ezzel a csávóval, hogy teljesen összezavar és olyanokon gondolkodom, amik magamtól eszembe sem jutnának. És már megint kioktat...komolyan kezd felhúzni.
- Oké, utánanézetek, hivatalosan temettek-e el itt valakit. Ha nem, akkor...keresek valami tetves halottkeltőt, aki átnézi ezt a helyet... - elvileg meg tudják mondani hány halott van, mennyi idősek... - Egyáltalán visszaküldték a hullát? - na idáig semmi részem nem terjed ki. - Nyilván tudom mire kell a csirke. Akkor viszont nem volt öreg a halott. - ennyit viszont még tudok. Minél kisebb az állat, annál fiatalabb. A kecskéket már öreg halottakhoz használják. Az emberek pedig....hát, az baromi ritka. - Végre valami egyenes válasz.. - felsóhajtok, ezt megjegyzem. Tehát ott meg tudom találni. - Akkor most itt nincs tovább és lépjünk le. - egyszerű, értem én, hogy így most a semmibe, tényleg nincsen értelme mennünk. - Keresni fogom.
Megkerülöm és úgy indulok el és noha kellően paranoid vagyok ahhoz, hogy azt feltételezzem egyszerűen hátba fog lőni, de szerintem nincs nála fegyver. Amit ő tudna csinálni, ahhoz nem kell mögöttem lennie. Remélem gyorsan fogok boldogulni azokkal a barmokkal. A város adminisztratív részlege finoman szólva is hagy kívánni valót maga után...