életem lapjai »

Fiatal koromban is mindig arra vágytam, hogy rendőr legyek. Foggal körömmel ragaszkodtam hozzá, hogy ezt a pályát választhassam. Természetesen a szüleim a legunalmasabb szakterületet választották maguknak a világon.
Könyvelők, a számok halmazából élnek, mindig is arra vágytak, hogy egyszer folytathassam ezt a békés hivatást. Szegények mekkorát csalódtak mikor fiúk kijelentette, hogy nem áll szándékában ugyanazt a száraz munkát végezni, amit ők már évtizedek óta tesznek.
Fiatalon is mindig rabló pandúrt játszottam a kortársaimmal, de mikor a tanulmányok kerültek előtérbe... Nem tudtak meggyőzni az ellenkezőjéről, a rendőrségi akadémián végeztem, és utána mentem is tovább a főiskolára, hogy tisztként kezdhessek hivatásomban. A szüleim valahol büszkék voltak rám, de bennük volt a félelem, hisz tisztában voltak a város sötét múltjával. Az elején gyakornokként helyeztek egy nyomozó mellé, aki megmutatta a szakma hiányosságait, de egyben a nehézségeit is. Gyakran rámutatott arra, hogy a törvények nagy része még kiforratlan a világunk felé, de ember legyen a talpán, aki olyanokat formál, ami meg is felel a valóságnak.
Kihívások között éljük az életünk, ahogyan a mindennapok mocska tapad a kezünkhöz. Szervezett bűnözés? Vagy éppen csak szimpla rablási kísérlet? Talán a törvények ugyanúgy büntetik a kettőt, még is valahol teljesen más kalap alá tartoznak. Természetfeletti és okkult tanulmányokat vettem fel kiegészítésnek, mivel mindig is foglalkoztatott a világ rejtélyei, így arra is specializálódtam. Fiatal nyomozó gyakornokként szembesültem a világgal amiben ténylegesen mindennapjainkat éljünk. Az egyetem végeztével már nem csak gyakornokként, hanem hivatásos nyomozóként is felvettek a St.Louisi rendőrkapitányságra, ahol először a gyilkosságiaknál kezdtem, egy kalap alá vettek mindent szinte.
Természetesen meglepődtem, mikor a halottkém megállapította az egyik ügyünknél, hogy vérfarkas végzett az áldozattal, amilyen gyorsan jött az ügy, már nem is volt a kezünkben. Mindig is foglalkoztattak az okkult dolgok, így később kérvényeztem is, hogy átkerülhessek a természet feletti ügyosztályra. A rendvédelem sötét oldalával is volt egy kalandom, ahol a korrupció mélyével sikerült megismerkednem. Ekkora már szerencsére sikerült vásárolnom magamnak egy lakást amiben legalább levezhettem a feszültségemet. Szimpla hobbym volt, ahogy minden társamnak is. Önvédelem, pontosabban a box és a karate. Be is újítottam magamnak egy box zsákot, amit feszélyezett napjaimon gyakran használtam is.
A munkahelyemen állandó feszültség lett, senki sem tudta, hogy kiben bízhat, így az őrsön állandóan figyeltük egymást.
Néhány hónap múlva sikerült megoldanunk az ügyet, és végül sikerült 4 kollégát is lebuktatni. Természetesen csúszópénzért dolgoztak, de az végül nem derült ki, hogy kinek is dolgozhattak.
A rendőrfőkapitány végül áthelyezett engem a Természetfelettiekhez, aminek igazán örültem, bár nem tudtam, hogy milyen nagy gázba is vágom a fejemet. Regionális Természetfeletti Esetek Kirendeltsége... Igazán találó név, így a legtöbben RETEK-nek rövidítették, ami legalább illusztrálta is, hogy mennyire nagy slamasztikákat kell megoldnanunk nap mint nap.
Célom, hogy mihamarabb feljebb juthassak a ranglétrán, természetesen a város érdekében, de nem ártana egy kis fizetés emelés sem. A belső vizsgálatok lezárásával az örs végül megkönnyebbült, így én is felsóhajthattam, bőségesen volt ügy amire koncentrálnunk kell.
A rendőrfőkapitány keményen dolgozott azért, hogy a város halálozási rátája csökkenjen, ami nagyjából sikerült is, bár egy két húzósabb napon hamar vissza térhet minden a régi kerékvágásba.
Még néhány évvel ezelőtt dús hajkoronával rendelkezett, míg már feladta a küzdelmet, és kénytelen volt leborotválni a fejét.
Állítólag érkezik egy tapasztalt hadnagy a városunkba, aki új trükköket mutat majd a kapitányságnak, így izgatottan várom a további fejleményeket, és csak remélni tudom, hogy ha már pont az én osztályomra kerül a hadnagy, akkor legalább hajlandó lesz együtt dolgozni.
St.Louis mindig is veszélyes város volt, így nem ringatom magamat tévhitekben, már majdnem egy évtizede dolgozom a kapitányságon, természetesen ha a gyakornoki időmet is beleveszem, de már megtaláltam a helyemet, ahogyan megbékéltem a két személyes kis irodával is amit kiutaltak számomra.