|
Vas. Jan. 01, 2023 4:02 pm | Ryan Coltstone Rendőrségi nyomozó Csoport» Ember Rang» Őrmester Kor» 31 Átváltozás ideje» - Vérvonal:» - Karakter arca» Simon Baker | |
Képesség » Mindig is jó megfigyelő volt, emiatt is ment el főiskolára, így nyomozóként próbál a mindennapokban előre haladni.
| |
életem lapjai »
Fiatal koromban is mindig arra vágytam, hogy rendőr legyek. Foggal körömmel ragaszkodtam hozzá, hogy ezt a pályát választhassam. Természetesen a szüleim a legunalmasabb szakterületet választották maguknak a világon. Könyvelők, a számok halmazából élnek, mindig is arra vágytak, hogy egyszer folytathassam ezt a békés hivatást. Szegények mekkorát csalódtak mikor fiúk kijelentette, hogy nem áll szándékában ugyanazt a száraz munkát végezni, amit ők már évtizedek óta tesznek. Fiatalon is mindig rabló pandúrt játszottam a kortársaimmal, de mikor a tanulmányok kerültek előtérbe... Nem tudtak meggyőzni az ellenkezőjéről, a rendőrségi akadémián végeztem, és utána mentem is tovább a főiskolára, hogy tisztként kezdhessek hivatásomban. A szüleim valahol büszkék voltak rám, de bennük volt a félelem, hisz tisztában voltak a város sötét múltjával. Az elején gyakornokként helyeztek egy nyomozó mellé, aki megmutatta a szakma hiányosságait, de egyben a nehézségeit is. Gyakran rámutatott arra, hogy a törvények nagy része még kiforratlan a világunk felé, de ember legyen a talpán, aki olyanokat formál, ami meg is felel a valóságnak. Kihívások között éljük az életünk, ahogyan a mindennapok mocska tapad a kezünkhöz. Szervezett bűnözés? Vagy éppen csak szimpla rablási kísérlet? Talán a törvények ugyanúgy büntetik a kettőt, még is valahol teljesen más kalap alá tartoznak. Természetfeletti és okkult tanulmányokat vettem fel kiegészítésnek, mivel mindig is foglalkoztatott a világ rejtélyei, így arra is specializálódtam. Fiatal nyomozó gyakornokként szembesültem a világgal amiben ténylegesen mindennapjainkat éljünk. Az egyetem végeztével már nem csak gyakornokként, hanem hivatásos nyomozóként is felvettek a St.Louisi rendőrkapitányságra, ahol először a gyilkosságiaknál kezdtem, egy kalap alá vettek mindent szinte. Természetesen meglepődtem, mikor a halottkém megállapította az egyik ügyünknél, hogy vérfarkas végzett az áldozattal, amilyen gyorsan jött az ügy, már nem is volt a kezünkben. Mindig is foglalkoztattak az okkult dolgok, így később kérvényeztem is, hogy átkerülhessek a természet feletti ügyosztályra. A rendvédelem sötét oldalával is volt egy kalandom, ahol a korrupció mélyével sikerült megismerkednem. Ekkora már szerencsére sikerült vásárolnom magamnak egy lakást amiben legalább levezhettem a feszültségemet. Szimpla hobbym volt, ahogy minden társamnak is. Önvédelem, pontosabban a box és a karate. Be is újítottam magamnak egy box zsákot, amit feszélyezett napjaimon gyakran használtam is. A munkahelyemen állandó feszültség lett, senki sem tudta, hogy kiben bízhat, így az őrsön állandóan figyeltük egymást. Néhány hónap múlva sikerült megoldanunk az ügyet, és végül sikerült 4 kollégát is lebuktatni. Természetesen csúszópénzért dolgoztak, de az végül nem derült ki, hogy kinek is dolgozhattak. A rendőrfőkapitány végül áthelyezett engem a Természetfelettiekhez, aminek igazán örültem, bár nem tudtam, hogy milyen nagy gázba is vágom a fejemet. Regionális Természetfeletti Esetek Kirendeltsége... Igazán találó név, így a legtöbben RETEK-nek rövidítették, ami legalább illusztrálta is, hogy mennyire nagy slamasztikákat kell megoldnanunk nap mint nap. Célom, hogy mihamarabb feljebb juthassak a ranglétrán, természetesen a város érdekében, de nem ártana egy kis fizetés emelés sem. A belső vizsgálatok lezárásával az örs végül megkönnyebbült, így én is felsóhajthattam, bőségesen volt ügy amire koncentrálnunk kell. A rendőrfőkapitány keményen dolgozott azért, hogy a város halálozási rátája csökkenjen, ami nagyjából sikerült is, bár egy két húzósabb napon hamar vissza térhet minden a régi kerékvágásba. Még néhány évvel ezelőtt dús hajkoronával rendelkezett, míg már feladta a küzdelmet, és kénytelen volt leborotválni a fejét. Állítólag érkezik egy tapasztalt hadnagy a városunkba, aki új trükköket mutat majd a kapitányságnak, így izgatottan várom a további fejleményeket, és csak remélni tudom, hogy ha már pont az én osztályomra kerül a hadnagy, akkor legalább hajlandó lesz együtt dolgozni. St.Louis mindig is veszélyes város volt, így nem ringatom magamat tévhitekben, már majdnem egy évtizede dolgozom a kapitányságon, természetesen ha a gyakornoki időmet is beleveszem, de már megtaláltam a helyemet, ahogyan megbékéltem a két személyes kis irodával is amit kiutaltak számomra.
|
|
|
Hétf. Jan. 02, 2023 6:53 pm | Gratulálunk, elfogadva! Nem kell félni, nem fog fájni! Rendőrbácsi! Szerintem sokkal jobban jártál a RETEK-kel, annyival elegánsabb, mint egy mezei hekus Csak aztán figyelj nagyon, mert ide kevés a karate és minden más is, hiszen ez az ellenséggel hatszor olyan gyors és hússzor olyan erős, mint te valaha is leszel De az biztos, hogy itt korrupcióba nem botlasz, inkább valami nagyon másba Majd szemmel tartalak. Göngyölítsetek fel pár ügyecskét, a vámpírokkal meg majd foglalkozom én Azt bízzátok ide, kis szívem csücskei. Jó játékot, legyen neked szerencsés! |
|