- Okéé, látom, itt buli volt – jegyeztem meg, ahogy átléptem a lakásom küszöbét, mert akárhová is pillantottam, mindenütt káosz uralkodott. A bulit csak képletesen értettem, a két jelenlegi lakótársam gondoskodott arról, hogy ne legyen rend az otthonomban. Legalábbis ezen az estén pizzás dobozok, meg sörösüvegek hevertek szanaszét, és csak feltételezni mertem, hogy talán a két pasi karöltve elment valami bárba, hogy ott folytassák tovább a mulatást. Nagyon helyes!
Miután ledobtam a kabátom, s lerúgtam a cipőimet, az első utam a konyhába vezetett, hogy bedobjak valami gyorsan süthető kaját a sütőbe, mert éhes voltam, mint a farkas, komoly főzésre meg nem volt már energiám. Így is láttam magam előtt a mosogatni való halmot, meg a káosz uralta nappalit, aminek neki is estem. Egy fekete zsákba dobáltam be a szemetet, megigazgattam a párnákat, a kisasztalon is rendet pakoltam, Adrian cuccait pedig a sarokba pakoltam, ügyelve arra, hogy szép rendben legyen.
Csak egy szusszanásra álltam meg, jöhetett a mosogatás, viszont a víz valamiért nem akart lefolyni a csapon. Gondoltam, hogy talán valamiféle dugulás lehet, de a mezei pumpa nem használt, vegyszer meg épp nem volt otthon. Az viszont az eszembe jutott, hogy anno láttam egy műsorban, amint egy pasas befeküdt a csap alá, szétszerelte a csövet, majd vissza, s a dugulás elhárult. Ez nem tűnt túl nagy feladatnak, éppen ezért kinyitottam a csap alatti szekrényajtót, leguggoltam, s a kezembe akadt szerszámokkal – aminek akkor és korábban sem tudtam a nevét- neki álltam „szerelni”. Ez a nagy szerelés azonban mindössze csak pár percig tartott, s magam sem értem, hogy mit ronthattam el, de hirtelen az arcomba spriccelt a víz, nem is akármilyen erővel.
- Wááh – hirtelen az első hideg vizes sokk után hunyorogva próbáltam elkapni a forrást, de azt se láttam, honnan ömlik a víz, azokat a kis csapokat meg hiába csavargattam, nem történt semmi. A víz tovább zubogott a csap alól, így csurom vizesen pattantam fel, s mezítláb, farmerben meg egy pulcsiban szaladtam át a fürdőbe, hogy egy lavórral térjek vissza, amit azonnal be is tettem a forrás alá. Tudtam, hogy szerelőt kéne hívni, sietve kerestem a telefonom, de ekkor hallottam, hogy valaki kopogtat az ajtón. Csak remélni mertem, hogy Adrian és Judah tért haza, ők pasik, tuti el tudják majd végre zárni ezt a vackot. Rohantam is, hogy ajtót nyissak, de legnagyobb döbbenetemre – ami ki is ült az arcomra – Josh állt az ajtóban.
- Josh? - pislogtam rá párat, az ő érkezésére egyáltalán nem számítottam, főleg nem így. - A legjobbkor! - igazából nem is nagyon figyeltem, hogy mit mondott, miért is jött, máris csuklón ragadtam, s húztam be, miközben az ajtót a háta mögött betoltam.
- Segítened kell, mert ázik a lakás! - s már húztam is magammal a konyhába, ahol már a csempén folyt a víz. - Valami történt, és fogalmam sincs, hogy kell megjavítani – láthatta rajtam a kétségbeesést, pedig aztán eléggé talpra termettem, de mindenhez azért még én se értettem. Segélykérően pillantottam rá, remélve, hogy majd ő tesz valamit, amitől végre elhárul ez a probléma.

Annyira sürgető volt a helyzet, hogy tényleg nem tudtam koncentrálni a vámpír szavaira, egyszerűen csak húztam is a probléma irányába, remélve, hogy valahogy megoldja ezt a problémát, még mielőtt elárasztanám a szomszédaimat is.
- Mit gondolsz? - kérdeztem némi sürgetéssel, s aggodalommal a hangomban, ahogy összefogtam magam körül a karjaimat és figyeltem a csap alól zubogó vizet. Én már csurom vizes voltam, s a padlót is elárasztotta a víz. A zoknim átázott, akárcsak a felsőm, a hajamról már nem is beszélve. Egy kicsit kezdtem fázni is így ezekben a vizes göncökben, de most nem volt idő arra, hogy vegyek egy forró zuhanyt, vagy megszárítkozzak. Josht fürkésztem tekintetemmel, miután kezembe nyomott egy fekete zacskót.
- Elzáró mi? - elsőre nem is értettem, hogy miről beszél, de aztán a többi infómorzsával eszembe juttatta, hogy miről is lehet szó.
- Óóó igen, gyere, már tudom mire gondolsz! - sietve szedtem a lábaimat át a nappalin a fürdőszobába, ami megint csak kicsit rumlisnak tűnt, hisz épp mosáshoz készülődtem, így ott hevertek a lavórban a bugyik, zoknik, melltartók, meg néhány felső, amit épp be akartam dobni a gépbe.
- Azt hiszem ott arra gondolsz – mutattam a csap mögötti részre, s úgy tűnt, hogy a vámpírunk már-már igazi szakértelemmel állt a dologhoz, mert egy könnyed mozdulattal elzárta azt a szelepet, hogy aztán mehessünk vissza a konyhába.
Ott szerencsére már nem zubogott tovább a víz, viszont a korábbi özönlésnek hála néhány centi víz tocsogott mindenütt, amire el is húztam a számat. Ennyire peches nem lehetek.
Közben Josh máris vetkőzni kezdett, egy kicsit felszökkent a szemöldököm, hogy mégis mit művel, figyeltem, ahogy kibújik az ingjéből, és sikerült is rajta felejtenem a tekintetem. Már csak akkor kaptam észbe, amikor hozzám szólt, s persze, amit kért, azon nyomban rohantam is érte.
Szedtem a lábaimat, és néhány törölközővel, meg egy lavórral tértem vissza.
- Remélem ez jó lesz így, én sem akarom, hogy elázz – mondtam zavart mosollyal, s leterítettem neki a csap alá a szőnyeget, hogy kényelmesen bemászhasson, majd a közelben maradtam, és addig is, próbáltam a környezetünkben lévő vizet felitatni a rongy segítségével, amit pedig a lavórba csavartam.
- Mit látsz? Kell valami szerszám? - próbáltam nagyon hasznos segítség lenni, de miközben feltettem a kérdést, arra is rájöttem, hogy a szerszámokhoz aztán tök hülye vagyok, így bármit is kérne, nem tudnék neki mit nyújtani.
- Öhm, bocsi hogy berántottalak a mély vízbe, de örök hálám, hogy segítesz – tettem hozzá gyorsan, s most érezhette a hangomból, hogy nem vagyok vele olyan morcos, mint korábban bent.
- Amúgy...hogyhogy jöttél? - csak ekkor merült fel bennem a kérdés, mert persze azt meg se néztem, mi volt abban a fekete zsákban, mivel sürgetett az idő, azt korábban csak félreraktam, hogy intézhessük a vizes bajokat.

Dögös egy vámpír volt, ez már biztos, de ahogy ráeszméltem arra, hogy épp őt figyelem, gyorsan el is kaptam róla a tekintetem, s megpróbáltam nagyon komolyan a problémára összpontosítani. S hogy ne legyek hasztalan, máris hoztam neki egy törölközőt, szépen le is terítettem oda a földre, utána meg hátrébb léptem, s összefonva magam előtt a karjaimat, fürkésztem, hogy vajon Josh ért-e az itteni csövekhez is. Bár azt sem tudtam, hogy a Rózsában lévőkhöz értett-e, úgy általánosságban fogalmam sem volt arról, hogy vajon van-e neki ehhez bármiféle szakértelme. Míg ő bütykölt a csap alatt, addig csak ácsorogtam ott, s néha pillantásom a mellkasára futott. Aztán ilyenkor mindig észbe kaptam, egyrészt azért, mert ez nagyon illetlen, s fordított helyzetben biztos engem is zavarna, másrészt meg, emlékeztetnem kellett magam arra, hogy ő bizony egy vámpír, s az, amit a közelében érzek, az biztosan csak egy olyan különleges képesség, mint ami jellemzi őket. Talán meg is bűvölt már az első napomon, ki tudja? De akkor már lehet, hogy más is történt volna, nem?
A gondolataim hadakoztak egymással, miközben Josh tette a dolgát, néha szólt valamit a csap alól, én meg bőszen bólogattam. Biztosan igaza lehetett, legalábbis nálam sokkal jobban értett ezekhez a csövekhez. Közben eszembe jutott, hogy segíthetnék neki egy kicsit, ezért leguggolva a telefonommal kezdtem neki világítani, hogy jobban lásson. Sajnos nem volt szép látvány az, amit kihalászott a csőből, magam is elfintorodtam, ahogy megéreztem az állott víz szagát, nem beszélve arról a hajcsomóról.
- Ezért nem jó albérletben lakni, soha nem tudhatod, hogy mit művelt az előtted lévő lakó - sóhajtottam egy kicsit, hisz már a beköltözés napján is gondok voltak, már akkor is lassabban szivárgott lefelé a víz.
- Vízszerelőt, persze, jó ötlet! - nyugtáztam szavait, s felegyenesedtem a guggolásból, mikor Josh is elkezdett kimászni a csap alól. Egy pillanatra egész közel kerültünk egymáshoz, zavaróan közel, de hátrébb is léptem, s zavartan magam is elmosolyodtam, amikor megláttam az arcát.
- Komolyan? Ezért jöttél? - nagyon megdöbbentem, nem gondoltam volna, hogy ennyire figyelmes, s csak most jöttem rá arra, hogy az a fekete zsák, amit az érkezésekor a kezembe nyomott, az tartalmazhatja a holmijaimat.
- Te jó ég, észre se vettem - na igen, elég fárasztó nap volt a Rózsában, sok vendéggel, meg az elmúlt időszakban amúgy sem volt túl jó kedvem, így talán nem is csoda az, ha egy kicsit feledékenyebb lettem.
- Ott meg tudod mosni, van tiszta törölköző jobb oldalon! - kiabáltam neki a fürdőbe, s közben azt tettem, amit kért, megnyitottam a csapot és hosszan folyattam a vizet, ami szépen lassan el is indult lefelé, s végre úgy tűnt, hogy megszűnt a dugulás.
- Sikerült, lefolyik! - kiabáltam vissza, egy nagy kő esett le a szívemről, el is mosolyodtam, aztán én is kisétáltam a konyhából a nappaliba, ahová már Josh is visszatért.
- Oké, most nincs itthon, de szerintem az lesz az első, hogy holnap veszek egy csomaggal - pillantásom lopva mozdulatait követte, de amint rám nézett, elkaptam róla a tekintetem és egy zavart mosollyal fürkésztem a pillantását.
- Hát öhm…nagyon köszönöm Josh! Ezzel most életet mentettél, meg persze azt is, hogy elhoztad a cuccaimat! - őszinte hálával mosolyogtam rá. - Ha nem jössz, szerintem ennél durvábban is eláztatom a lakást - mutattam a konyha irányába, ahol a padlón még állt a víz, nem beszélve a ruházatomról, meg a hajamról, ami szintén csurom víz lett.
- Máskor mi? - oldalra döntött fejjel , kíváncsian pislogtam rá, most olyan furának tűnt. Nem tudtam eldönteni, hogy morcos-e, amiért el kellett jönnie a bárból, vagy szimplán csak fáradt. De fáradt hogy is lehetne? Végül is vámpír, gondolom nem fáradnak el úgy, ahogyan az emberek. Ezek a gondolatok persze csak a fejemben kavarogtak, ahogy közelebb léptem hozzá, s letelepedtem a kanapé karfájára, oda mellé.
- Figyelj Josh, én sajnálom azt, hogy a múltkor olyan ostobán reagáltam - történt, ami történt, eddig nem is nagyon kértem tőle bocsánatot, kicsit mérges voltam rá, most viszont láttam, hogy milyen segítőkész, s valamiért úgy éreztem, hogy ez jár neki. Pillantásommal közben rátaláltam kékjeire, olyan tekintete volt, hogy órákra el lehetett veszni bennük. Ez most is így történt, mélyen néztem övéibe, miközben féloldalasan felé fordultam, s alsóajkamba haraptam, mert nem jutottak eszembe szavak. A gondolataim egész máshol jártak vele kapcsolatban. Olyannyira, hogy arra se lettem figyelmes, hogy a sütőben maradt pizzám már elkezdett égni a sütőben.

Josh megjegyzésére feljebb szökkentek a szemöldökeim, egyáltalán nem zavart az, hogy elhozta az ott felejtett holmimat, sőt, ami azt illeti, nagyon is figyelmesnek gondoltam, egy figyelmes vámpírnak. S bár tényleg nem volt semmi bajom a vámpírokkal, régebben azért mégis csak voltak előítéleteim velük kapcsolatban, de úgy tűnt, hogy Illidary egy újabb pontra rácáfolt. Mondhatnám, hogy ez plusz pont a vámpíroknak, de így csak még egy újabb okot adott arra, hogy még jobban kedveljem. Miért is csinálod velem ezt Josh?
A kérdés persze csak az elmémben kapott szárnyra, nem mondtam ki, és nem is hozakodtam elő semmivel, főleg nem a korábbi vitánkkal. Valójában hálás voltam neki, hogy most váratlanul beállított, és kimentett egy kellemetlen szituációból. A haragom is elenyészett az elmúlt napokban, leginkább csak az zavart, hogy már nem úgy beszélgettünk egymással, ahogyan az első néhány hétben. Persze ebben én is hibás voltam, hisz mindez azóta alakult így, mióta rosszul reagáltam arra, hogy ő valójában vámpír. Emiatt persze rengeteg gondolat kavargott a fejemben, többek közt az is, hogy miért vonzódom hozzá ennyire. Felmerült bennem a félsz, hogy ez csak egy illúzió lehet, ki tudja?
Azonban bármi is történt, nehéz volt neki ellenállni, főleg mikor ilyen közel volt hozzám, ilyen nagyon közel. Pillantásom igéző kékjeiről az ajkaira vezettem, kedvem lett volna megcsókolni, s megfeledkezni egy kicsit arról, hogy ki is ő valójában. - Azt hiszem…- kezdtem bele a szavakba, de szinte egyszerre szólaltunk meg, kérdően fúrtam pillantásom újra tekintetébe, s már épp rá akartam kérdezni arra, hogy mit nem használt, amikor láttam, hogy elkapja rólam a pillantását.
- Milyen pizza? - néztem rá értetlenül néhány másodperc erejéig, mire észbe kaptam, s rájöttem arra, hogy az érkezése előtt beraktam egy pizzát a sütőbe.
- Basssztikuli, a pizzám! - riadtan ugrottam fel, s már rohantam is a konyhába, ahol már érződött a pizza égett illata, s bizony, egy kis füst is kavargott a levegőben.
- Jajj neee - bosszankodtam, amint kinyitottam a sütőt, s legyezgetve a füstöt, megláttam a feketére égett pizzát. - Fenébe - sóhajtva vettem ki a kesztyű segítségével, s félreraktam a látszólag is ehetetlen ételt. Még szerencse, hogy nem gyulladt ki a tűzhely, egy estére épp elég volt ennyi izgalom.
- Áh, tényleg odaégettem, tök béna vagyok - sóhajtva sétáltam vissza hozzá, majd letelepedtem a kanapé karfájára, s úgy fürkésztem a vámpírt.
- Ha Te ma este nem jössz, szerintem leég és elázik a ház, utána meg kinyír a lakóközösség - nevettem el magam kínomban, ciki volt így beégni Josh előtt, de hát ez van, én sem voltam tökéletes. Közben feltűnt, hogy a telefonját nyomkodja, lehet hogy el is unta magát, én meg milyen borzalmas házigazda vagyok, hogy még csak meg sem kínáltam.
- Ah tök tuskó vagyok, nem innál valamit? Van egy üveg nagyon jó borom! - ajánlottam fel, de már szaladtam is a konyhába, megfeledkezve arról, hogy a vámpírok isznak-e, ha igen mennyire okozhat ez problémát. Alig fél perc alatt megfordulva, egy üveg borral és két pohárral tértem vissza hozzá.
- Ezt tuti szeretni fogod! - rámosolyogtam, de a zavarom is próbáltam elnyomni ezzel a mosollyal, mert hát most, hogy már nem volt olyan csövem, ami szerelésre szorult volna, kénytelen voltam szembenézni a valósággal, s azzal, hogy Josh ott ült a kanapémon.

Ez az este tényleg rémesen alakult, már ami a csőtörést, meg az odaégett pizzát illeti. Szó szerint dobhattam a kukába, mert ez már annyira fekete volt, hogy ebből ám a pokol fia se tudott volna falatozni. Az is átszaladt a gondolataimban, hogy vajon most Josh mit gondolhat rólam, mennyire béna csajnak gondolhat, hogy még egy pizzát se tudok normálisan megsütni. Irtó ciki volt, de egy valami jó volt ebben az estében, ami Joshnak volt köszönhető. Őszintén hálás voltam neki, mert ha ő nincs, akkor szerintem már nyakig érne a víz, így viszont még idejében elhárult a probléma.
Szavakon túl viszont nem nagyon tudtam, hogy mivel is hálálhatnám meg neki ezt a gesztust, zavaromban csak ide-oda szaladtam, hogy aztán elő álljak egy üveg borral, én hülye. Amint ugyanis kimondta, hogy még mindig nem ihat ilyet, eszembe jutott, hogy persze, ő nem egy szokványos pasi, hanem egy vámpír. Ez az én szerencsém.
- Basszus, ne haragudj – mondtam némi csalódottsággal, ami leginkább abból fakadt, hogy ma már talán másodszor égtem be előtte, pedig ez nagyon nem volt rám jellemző. Általában határozott voltam, és tudtam mikor mit csinálok, de ez nem az én napom volt, már a horoszkópom is előre megírta.
- Akkor iszok helyetted – magyaráztam zavaromban, öntöttem is magamnak egy pohárral, a másikat, meg az üveget meg letettem a kisasztalra, s úgy telepedtem Josh mellé, hogy aztán nagyot kortyoljak az italból, miközben hallgatom őt.
- Komolyan? Te rendeltél nekem kaját? - pislogtam rá nagy szemekkel, nagyon éhes voltam már, ő meg milyen rendes! Pedig megtehette volna azt, hogy morog egy sort, amiért segítenie kellett, aztán meg lelép. De Josh nem ilyen volt, s bármennyire is távol akartam tőle tartani magam, mert vámpír, az efféle dolgok miatt csak még jobban vonzódtam hozzá.
- Tényleg nem ettem meg, sokan voltak bent – fűztem hozzá a szavaihoz, de még mindig csak a kékjeit fürkésztem, elég nehéz volt megállnom, hogy ne üljek közelebb hozzá.
Josh közben komoly szavakkal hozakodott elő, nyeltem egyet, mert nem tudtam, hogy mégis mit akar majd mondani, ilyenkor mindig zavarba jöttem a közelében. Ő viszont olyan dolgot mondott, ami megdöbbentett. Valamiért azt hittem, hogy főként csak azért vonzz annyira, mert manipulált. Hallottam olyan vámpírokról, akik képesek erre, így benne volt ez is a pakliban. Velem viszont nem tett semmit, legalábbis ezt állította nagyon határozottan. Ez pedig kezdett nagyon megzavarni. Eddig ugyanis legalább volt valami, ami visszatartott Joshtól, ami miatt úgy éreztem, hogy az érzéseim, és a vonzódásom nem valós. Most viszont, hogy ezt kibökte, rám ijesztett. Meg is húztam a bort ismét, s csak akkor választottam el ajkaimat a pohártól, amikor kérdést intézett hozzám.
- Férjem? - először meglepettség ült ki az arcomra, aztán elnevettem magam. - Dehogy is, az hiányozna! Nem, van két lakótársam, Judah és Adrian, jelenleg hárman osztozunk a lakáson. A srácok most épp valahol kocsmáznak szerintem, rémesek – súgtam cinkos mosollyal, s közben végig Josh kékjeit fürkésztem.
- Amit...amit az előbb mondtál, az...egy kicsit meglepett – mondtam, éreztem, hogy zavarban vagyok mellette, viszont azt is, hogy beszélnem kell, s talán a bor hatással volt a nyelvemre. - És most hirtelen nem is tudom, hogy örüljek-e ennek, mármint annak a ténynek, hogy tudom, hogy soha nem manipuláltál. Ez jó amúgy, csak...- tekintetem kékjeiről az ajkaira tévedt, kedvem lett volna megcsókolni, de ahogy mozdultam, véletlenül ráöntöttem a bort a nadrágjára.
- Bassszus basszus, ne haragudj! - zavartan pattantam fel a kanapéról, leraktam kezemből a poharat és a fejemhez kaptam, már tényleg süllyedhettem volna szégyenemben.
- Mond ki nyugodtan, hogy rémesen béna vagyok ma! - sóhajtva pillantottam rá, lehet, hogy jobb lett volna, ha hazamegy, vagy bárhová, csak egy kicsit távolabb legyen tőlem.