Nyughatatlan világban élünk, nem lehetünk biztosak benne, hogy mikor csendül fel az utolsó szólam, szinte fojtó érzés, ahogyan körül ölel a világ bántalma. Az érzések nem ebbe a városba valóak, vagyis csak nem oly óvatlanul.
Szél suhan át a sikátorokon át, szinte megszokott ütemben hangzanak fel az enyhe hűvöskés csendülések. A fém csörrenése, vagy éppen egy autó suhanó hangja, ahogyan sávot váltva próbál parkolóhelyet keresni éjszakában. Itt aligha fog tudni, de az emberek zöme sem könnyíti meg a dolgát. Sorra lépnek ki az utakra, hisz a járda is már dugig van.
Sötétedés után valamiért mindig sokan vannak, mégsem a belvárosban járunk. Az emberek nagy része már tudja az úti célját, én pedig csak járom a rejtélyekkel teli sikátorokat. Mintha egy utolsó szalmaszálba kapaszkodnék, már hónapok is elteltek az utolsó nyom óta, még is valami engem ebbe a városhoz húz. Olyan ismeretlen, mégis oly ismerős érzés kerít magába, ahogyan a járdán lépdelve nézem az emberek sokaságát. Késztetést érzek rá, hogy végig járjam a területet, utcáról utcára... Nem tudom megmagyarázni, egy vonzás, vagy csak egy szimpla késztetés? Még én magam se tudom...
Alkalmanként megakad a szemem az ismeretlen közegeken, de zavartalanul folytatom az utamat. Mindig is könnyen megéreztem a vámpírok jelenlétét, ahogy most sincs másképp. Az éjszaka után csak úgy dúskál a város az élőholtaktól. Mintha oly normális dolog lenne elvegyülniük a tömegben, amióta az új törvények napvilágra kerültek, bátran mutatkoznak előttünk, és vannak olyanok is, akik nem is akarják titkolni kilétük... Ostobák..
Az utolsó munkám tegnap este volt, szegény anyuka még mindig gyászolja balga lányát, aki viccesnek érezte felmászni arra a fára, de végül nyakát törte. Csak egy óvatlan pillanat kellett, és már meg is történt a baj, ahogyan ez mindig volt.
Mindenáron a nő Richard fiára próbálta kenni gyermeke hibáját, hisz a Josh fiúval állandóan szórakoztak, nagyon közeli barátság alakult ki köztük az évek alatt. Abban reménykedett, hogy rá kenheti valakire halálát, és így a gyásztól elvonatkoztatva, valakit hibáztathat egy véletlen balesetért. De ahogy az élet is gyakran bizonyítja, itt is sokkal tisztább volt a kép, mint amit gondolt volna bárki is.
Amanda elmondta édesanyának, hogy megcsúszott a lába, és Josh próbálta megmenteni, de már túl későn próbált utána nyúlni. És persze ezután jött az alkudozás, hogy még egy percig hagy beszéljen a lányával... Ahogyan szokott lenni, itt is a végtelenségig elhúzta volna az anyuka, mégis a kislányon valami földőntulit lehetett megfigyelni. Látszott rajta, hogy tisztában van vele, hogy mi is történt vele, igazán ritka alkalom. A legtöbb esetben mindenáron megakarnak győzni arról, hogy ők nagyon is élnek.
De mikor Amanda elbúcsúzott anyától, még én is meglepődtem a tisztánlátásán. Igazán irigylésre méltó volt.
De az élet már csak ilyen szar, megkaptam a jussom és Amanda végre békében nyugodhat. Az anyja pedig főhet a saját ostobaságában, hisz már az ügyvédnél is kicsengetett egy szép kis összeget, de ez engem aligha fog érdekelni, míg én megkapom a jussom.
A sikátorok idővel elfogytak, én pedig zavartan tekintek fel az előttem álló bár logójára. A kék Rózsa, hallottam már róla.
Vérszopók, és egyéb teremtmények székhelye, mégis az emberek olyan bátran vonulnak be. A pletyka szerint egy semleges zónának van kikiáltva, de ezt valahogy nem tudom elhinni.
A város ura vasmarokkal rabigába hajtotta már a területet, így aligha lehetne bárhol egy semleges terület, míg a városban caplatunk.
A szokásos felszerelésem van nálam, hisz az én hivatásom mindig is veszélyes volt. Két darab IMI Desert Eagle Mk VII-t hordok magamnál, az egyik ezüst töltényekkel töltve, míg párja az embereket hivatott elijeszteni. Oldalukon koponya díszeleg, ezzel is családunk címerét kiemelve.
A fegyver táskák köpenyem alá vannak rejtve, de egy szemfüles könnyedén kiszúrhatja őket. Dobótőreimet már aligha vehetik észre. Oldaltáskámban mindig magammal hordok néhány plusz pengét, ami a munkám végzésben is bőven segít. Van köztük ezüst, de a legtöbb normális fém penge, amiért szép összeget csengettem ki.
A fogadó ajtaja is már dugig van, úgy látszik az emberek nem bírják ki, hogy be ne menjenek egy vérszívó barlangjába. Állítólag a tulajdonost senki nem ismeri, de ha engem kérdez bárki is, az is lehet, hogy a város ura szívleli az ilyen rejtélyekkel teli összképet.
A fogadó ajtaján végül belépve a fényárban úszó pultot pillantom meg elsőnek, amit csak nehezen tud megszokni a szemem, hisz eddig a sikátorok nem sok fényt nyújtottak.
Két őrt is azonnal megpillantok, míg a tömegek a pult köré gyűlve próbálják italukat megszerezni. Néhányan a zenére táncolnak, míg a legtöbben önfeledt beszélgetésbe merednek egymás között. A pulthoz lépve megpróbálok egy szabad helyet találni, amire le tehetem a fenekemet.
Egy mély sóhajjal mérem végig a pultosokat '' Vérszopók '', ahogy számítottam. Ha megszólítanak akkor a tekintetüket kerülve adom le a rendelésemet.
- Egy dupla Aberlour-t ha van akkor a 10 évesből, tisztán.Jelzem, majd próbálok elmélyedni a zenében.