Az aréna ma este az erdő mélyén található, alig egy mérföldre attól a helytől, ahol a telihold 3 napja alatt táboroztam. A kis tisztást körülvevő fenyves elrejt minket a kíváncsiskodó szemek elől, a másik oldalon pedig egy folyó határolja be a területet, és még egy apró vízesés is jutott nekünk. Egy ponton felmerült, hogy a fölé állítjuk egy kidőlt fa rönkjét, és azon állva mérhessék össze erejüket a bátor jelentkezők, de nem akartuk ismételni magunkat. Tehát ezúttal  csak a körben lerakott kődarabok jelzik a küzdőtér határait, amiben nincs semmi különös, csupán az őszi sár.
Amíg nem veszik kezdetét a párharcok, segítek a szervezésben. A meghívott alakváltókon kívül most több ember is megjelent itt valamiért, de még vámpírok is, kik a hívó állatukat nevezik be...mint valami kakasviadalon. Szúrós szemmel nézek mindegyikre, amíg a helyükre nem bandukolnak, hogy kivárják a sorukat. Azonban, ahol vámpír van, ott gyakran Marshall-t is találni. Mikor megüti a fülem a hír, hogy itt is ólálkodik egy a tömegben, azonnal a többiek által gyanított személy felé kapom a fejem. És aztán le is hajtom azt csalódottan, ahogy meglátom ősz, tüsire nyírt haját és fazonra igazított szakállát. Nem megyek oda hozzá, had dolgozzon.
Az alakváltók és vámpírok könnyedén idetalálnak, akad azonban aki segítségre szorul. Magam sem tudom pontosan, hogyan, de Aikko rávett egy helyi kocsmát, hogy kiköltözzön ma ide. Kicsit nehezen találtak ide, de azóta már felállították a sörsátrat, és már csak az utolsó holmikat rakodják be. A molnárkocsik elakadnak a szétázott talajban, így én magam, személyesen segítek behordani a súlyos hordókat. Bármelyik falkatag képes lenne rá, de én vagyok az egyetlen, aki nem issza meg út közben a felét, ezért rám marad a dolog. Az utolsó két fémhordót egyszerre viszem, fordultam már épp eleget. Kérdőn nézek a fiatal lányra, aki gondolom mint pincérnő van jelen, és ha megmutatja, hova kéri őket, le is teszem mind a kettőt. Hamarosan kezdődik a műsor.
Kárba nem fog veszni egy korty ital sem, ez már biztos. A küzdőtérnél csak a sátor körüli pad népszerűbb. Egyik küzdelem követi a másikat, ma azonban van valami a levegőben, mert átlagban minden harmadiknak az a vége, hogy közbe kell lépnem. Az egyik patkány megpróbálja leharapni valakinek a fejét, egy farkas nekitámad egy pumának, amikor a párja vesztésre áll, az egyik vámpírt pedig csaláson kapjuk. Megpróbálja bűvölni az ellenfelét. Aki szintén egy másik vámpír hívóállata... Egymásnak is esnek az élőhalottak, és nekem kell szétválasztani őket. Nem sikerül békésen, de biztos vagyok benne, hogy nekik jobban fájt, mint nekem. Segítségem azonban nem akadt, és bilincs sem kattant rajtuk. Lehet mégsem bujkál itt rendőrbíró.
Miután visszaváltozom emberré, nekem is szükségem van egy kis pihenésre. Visszaveszem a közben szakadttá vált véres pólóm, és leülök az egyik padra, mely azonnal felszabadul így körülöttem. Tipikus.
-Kérek valami hideget.
Ha megkapom, az arcomhoz nyomom a poharat. Párszor jól fejbe talált az a foszladozó szemétláda.

Az apró pincérlány kedves hangja a tömeg zaján át eljut a fülemhez, és pedig megrázom a fejem. Lassan 50 évemmel nem vagyok én új sehol sem, és kétlem, hogy állná a tarifámat az ő garasoskodó főnöke.
-Csak nem bírom, ha egy 30 kilós lányra bízzák 3 mázsa cucc cipelését.
A válaszom talán elég kurta, de egyébként sem bájcsevegni vagyok itt. Távozás közben megállok a dzsip mellett, vetek rá egy pillantást, majd fél kézzel megragadom a hátulját, és kiemelem a sárból, hogy visszafelé talán már meg tudják oldani az utat.
A küzdelmek után megpróbálok türelmes lenni a felszolgáló személyzettel. Nem tudom, miféle marhákat szerződtettek ide, de valaki szólhatott volna nekik, hogy egy sérült alakváltót nem illik megváratni. Ha nem lennék alfa, az állati felem a széttárt karokat fenyegetésnek venné, a fájdalom pedig rövid úton venné rá arra, hogy leharapja valaki ujjait. Szerencsére egyvalaki észnél van. A pohár hideg vízből magamra öntök, hogy kimossam a vért az arcomból. A tény, hogy másoknak kirajzolódik Körülöttem a lehelete amíg én ezt teszem kicsit sem zavar.
-Köszönöm.
Aki ezt tette velem még rútabbul fest. Igaz, klinikailag halott...évtizedek óta. De ezzel inkább nem terhelem a leányzót.
-15 éves korom óta nem hagynak. Csak ha valakinek igazán nagy a pofája állok ringbe, de az ritka.
Megemelem a félig üres poharat, és kiiszom, majd újabb biccentéssel köszönöm meg.
-Én a kidobó vagyok...te pedig Grace igaz? A főnököd kérte, hogy harapjam le a kezét annak aki zaklat.