can I be your roommate?

Én egyszerű embernek vallom magam, egyszerű igényekkel. Nem kérek a piros ruhás fazontól autót, mert nekem akkor adnának jogosítványt, amikor befagy a pokol, így felesleges. Medencés ház sem kell, mert az csak a filmekben menő, fenntartani könnyebb a már emlegetett autót, máséban ülni pedig mind a két esetben nyereséges. Az igényeim egyszerűek, a kaja lehetőleg ehető legyen, a szex jó, az élet szép. Azonban, nekem is vannak olyan ronda szokásaim, miszerint szeretek ágyban, vagy legalább tető alatt aludni, szárazon, melegben. A tele has már nem is fontos. Van hol lennem, laknom, ez tény, csak… Tudod, van az, amikor valami már nem működik. Veszekedés és nem, nem is a pénz miatt, hanem mert valami már elromlott. Akikkel régen buliztam és akikkel idejöttem, becsicskultak. Az egyikük felcsinált egy csajt és becuccolta magához, a másik pedig inget hord és nyakkendőt a munkájához, pedig egy buta füves szar, vagyis csak volt füves szar, az is jó helyre dugta a valagát és a nyelvét. A harmadik pedig… nos, rácsok mögött. Így vagyok én, aki züllött, mocskos és hangos, aki mellé nem lehet gyereket tenni és finoman szólva, húzzak a büdös franca. Annyiban tök rendesek, hogy ne azonnal, találjak valamit, aztán. Nem vagyunk már barátok, ők kinőttek ebből, meg hasonlók, nekem azonban eszem ágában nincs besavanyodott fasznak lenni. Ó nem. Inkább a halál.
Azonban, ahelyett ma egész szép programom akad. Megtörlöm a szám szélét, ahova mustárt kentem a nemrég betolt hot-doggal, majd a kezemben tartott hirdetésre nézek, amit úgy szedtem le az oszlopról. Szoba kiadó. Nekem több nem kell, mert arra nincs pénzem, hogy itt, ebben a városban egy egész lakást bitoroljak. Pedig az lenne a jó, akkor senkit se zavarnék ha éjjel beesek, ha bulizok vagy épp egy szál kolbászban flangálok, mert dög meleg van. De az élet nem kegyes, nekem jut ez, remélve, hogy nem valami kényszerbeteg, takarításmániás lesz a társam, HA megfelelek neki és minden faja. Beszopom, ha mindent élére kell pakolni, mert nem tudok rendet tartani. Nem megy. Ellenben viszont, iszonyat vicces leszek. A drogok vajon zavarják? A pia? Én? Kiderül. Úgy érzem magam, mint egy első randis gyerek, aki éppen azért rendezgeti a haját, mert fél, hogy mit fognak gondolni róla. Az én hajam úgy jó, ahogy van. Lenézek, hogy a sliccem nincs-e nyitva, nem zabáltam-e le magam, majd bemérem a házat. Megvaaan. Boldogan lépek be, majd a lifthez és nyomom a gombot. Majd újra és újra.
- Ne máááár, ne szopass – ez akkor se fog működni, ha toporzékolok. Elnézek a lépcső felé és fájdalmasan nyögök egyet. Ez az én formám. Valaminek szarnak kell lenni, vagy a tag sorozatgyilkos és feldarabol az első héten. Fasza lenne. Az is, hogy az öreg nénike beelőz a harmadik emeletnél és úgy néz rám, mint aki egy szardarabot nézne. Én tökre szépen mosolygok rá és integetek, csak lihegek, mint a barom, mert úgy voltam vele, felfutok hamar, aztán a lendület elfogyott. Az ajtókat számolom, majd csöngetek be végül. Lazán támaszkodom a falnak, mint valami latin szerető, de csak éppen a tüdőm akarom kiköpni. Faja lesz ez, érzem. Most vagyok formában!

 can I be your roommate?

Ide edzeni kell basszus, ha ez a lift nem javul meg magától. Nem, annyira nem értek az ilyenekhez, hogy bele is másszak és játsszam a szakembert, aki holnapra mindent is megold. Na az az alak nem én vagyok. Kevés tehetséget kaptam az élettől, ez már biztos, azt is mire cseszem el? Semmi jóra, kellemesre. A vádlim húzódik, nem voltam erre felkészülve, semmire sem, csak az isteni csoda miatt akadtam rá erre a plakátra. Kell több? Ha jó, akkor simán megéri az, hogy fájjon miatta mindenem, azt hiszem. Vannak dolgok, amik megérnek mindent vagy csak szimplán egy jó tapasztalat arra, hogy ezt akkor soha többet. Annyi biztos, kurva kíváncsi vagyok arra, mi fogad itt és mennyire leszek én bejövős. Elgondolkodtam azon, hogy megjátszom, mennyire én vagyok mindenki álma, de az nem én lennék és úgyis hamar kibukna a dolog, hogy én kicsit hazudtam. Akkor legyenek nyílt lapok, leszek én én és akkor majd eldönti, hogy ki kapja a helyet. Mert ugye, ez nem a gettó negyed, hót ziher, hogy nem én leszek az egyetlen aki bekopogtat és érdeklődik. Azonban a folyosón nem látok senkit sem, így legalább, most én lehetek az egyetlen. Ezt már szeretem.
A kopogásra kissé későn jön felelet, de én türelmes jószág vagyok. Nem emelem kezemet újra, csak csendben jutok újra levegőhöz és igyekszem magam normál állapotban süllyeszteni. A zár kattanására emelem meg a fejem és nézek szembe azzal, aki kinyitja előttem az ajtót. Fejem billen oldalra, a kócos, laza szett olyan hétköznapi és átlagos, hogy menten tapsolni akarok. Végre nem kisestélyiben meg kamu készülődéssel kell szembenézni. Így kell, kócosan, mackóban és akárki is mond bármit, ez szexi. Nem is rejtem el a vigyoromat, hogy amit látok, az bejövős. Pedig a lakásból még semmit se láttam, de ezek után? Kit érdekel!
- Hello, hello. Az volnék, igen - bólogatok. - Te pediiig Grace - pillantok lopva a kezemben tartott papírra, amit végül a farzsebembe tömök bele és nyújtok neki kezet. Hát legyünk illendőek is vagy minek nevezik ezt. Ha elfogadja, ha nem, ott van, tartom, majd engedem le és pillantok a pólómra. Nos, amennyire természetes szépségében mutatkozik be nekem, úgy viszonozom ezt én is. Felnevetek, megkaparom a foltot és elengedem, mert akármennyire vigyáz az ember, ilyen kaját szépen enni nem lehet.
- Uhh, bocs. Megéheztem idefelé. De nem gáz, majd kimosom - legyintek, hogy nem én vagyok a lényeg, ugye. Vállat is vonok rá finoman, ez csak egy póló, nekem pedig a legtöbb így jár, malac vagyok, ha állva, utcán kell ennem. Belépek inkább, hiszen az a fontos és rögtön körbe is járatom a tekintetem. Elégedetten füttyentek, ez a hely már több, mint ami nekem járna. Sőt. Túl luxus is, ami azt illeti. Lehet el kell engednem máris? Azért benézek a fürdőbe, majd végül abba a szobába, amely engem érdekelne.
- Aaaz igen. Nektek csajoknak ehhez aztán van érzéke. Kényelmesnek néz ki, pont akkora, amekkora egy belvárosban el is várt - hablatyolok, mintha értenék hozzá. Kurvára nem. Amihez igen: van ágy, nem mocskos és a padló sem. Ó, de nem illek ide én bele. Kezdek szomorú lenni. - Tetszik. Hatszor jobb, mint a mostani - fordulok felé. - Mennyibe fájna ez nekem? - mert hát, ez a lényeg, a többi csak… nos, sallang. Elvégre tudok én normális is lenni, talán. Ha akarom.