Hosszú napom volt, túl hosszú és fárasztó ahhoz, hogy hazamenjek és lefeküdjek aludni. Az agyam pörög, a nagybátyám telefonhívása, meg a meló sok volt ez nekem.
Amióta egyedül élek ebben a városban a napjaim unalmasak és monotonok, nem barátkozok, nem pasizok, nem élek. A nagybátyámmal apám halála óta nem beszéltem. Ő segített át az átváltozásom után járó minden szaron. Nem azok voltak életem legszebb napjai. Aztán eltűnt, szokásához híven, én nem akartam a falkája tagja lenni még csak alakváltó sem, így elhagyott. De a mai napon felkeresett, ismét ajánlatot tett, de nem én kellettem neki, sosem én kellettem, hanem az a sok pénz, amit apám rám hagyott. A felbukkanása előhozott belőlem olyan érzéseket, amiket nem akartam érezni, emlékeket, amikre akarok emlékezni de nem szabad mert olyan rohadtul fájnak.
Egy ilyen nap után úgy éreztem megérdemlek egy pohár bort, vagy igazából bármit amit egy bárban lehet kapni és nem üdítő. A külváros felé vettem az irányt, nem vágytam nagy zsongásra. Csendet akartam és békét a fejemben, amihez a belvárosi nyüzsgés nem segített be.
Útközben akadtam erre a helyre, Kék Rózsa Bár, abszolút nem az én világom, se a rózsák, sem a bárok, pont tökéletes lesz a mai hangulatom mellé, nem szeretem kínozni magam, a rózsák Ben-re emlékeztettek, a bárok meg az egyetemre. De most erre volt szükségem.
Benyitottam majd megláttam a pultot, az italokat az itallapot, kisgyerekes örömmel a lelkemben vetettem magam le egy székre rögvest a bárpulthoz. Mi baj lehet abból ha közel van a gyógyír, talán még egy barátot is szerzek itt, mondjuk ezt nem kívántam magamnak. Jobban szerettem tartózkodni az emberek közeledésétől, így nem érhet baj, nem tudnak megbántani, nem okoz senki sem csalódást. és én sem hagyok cserben ismét valakit.
A pult mögött serényen dolgozott egy férfi.
-Hello Idegen! Kérhetnék egy italt? - nem akartam udvariatlan lenni, nagyon ritkán járok ilyen helyekre, még egyetemista koromban voltam utoljára, de közel sem ilyen hely volt, inkább tipikus egyetemi lepukkant bár. Ez annak a szöges ellentéte, kicsit meg is rémisztett a sok különféle ital a pult mögött. Tényleg ennyi féle létezne? De nem mutatkozhatok ennyire tudatlannak. - Whiskyt kérnék jéggel, lehet dupla, nagyon nehéz napom volt, és kérlek a legjobbat add, nagyon megérdemlem. - mosolyogtam a férfira.
Annyira gyorsan ültem le a helyemre, hogy nem is néztem meg rendesen a helyet. Meglepő módon nem egy zsúfolt bár, a pult mögé belépett egy igazán jól öltözött fickó. Valamit kivett a pultból majd a bejárati ajtó mellett állt meg. Túlságosan tele volt a fejem a gondjaimmal, ahhoz, hogy észrevegyem a biztonságiakat, gyorsan levettem róluk a tekintetem, én bunkó még csak nem is köszöntem nekik.
A jelen állapotomban fel sem ismertem magam, én iszok egy bárban, ahol még annyira sem méltatom az itt dolgozókat, hogy belépéskor köszönjek. Pandora, kérlek térj észhez. Próbálok, de azt hiszem ahhoz nem egy pohár ital fog kelleni.

Kiskorom óta maximalista vagyok mindenben amit csinálok. Még egész apró gyerekként a Mikulást is egyedi módon vártam. Sütit neki? Nem, dehogy, egy egész főfogást készítettem el apámmal. Én mindig annyira jó akartam lenni, annyira ki akartam tűnni, annyi átlagos gyerek él a földön, és nem akartam olyan lenni, mint a többiek.
Gimi után jöttek az egyetemi évek. A maximalista énem ott sem hagyott nyugodni, a bulikat és az éjszakába nyúló ivászatot én maximum kívülről figyeltem, meg azokat is akik önfeledten ropták a táncparketten. Én mindig az a lány voltam, aki ivott és velük volt, de csak keveset és a kanapén vagy az asztalnál ülve, hiszen másnap teljesíteni kellett. Néha elgondolkozok, hogy mennyivel vitt ez előrébb engem. Vajon másmilyen lennék most ha akkor én lettem volna a táncparketten és buliztam volna önfeledten?

Egy ideje már nem tudom tartani ezt a fajta maximalizmust az életemben, már inkább egy pohár silány ital mellett töltöm az estém, pont annyit fogyasztok mindig, hogy másnap ne legyek rosszul, de nem a másnapi teljesítés érdekében, egyszerűen csak így akarom. De sokszor vágytam rá, hogy én is olyan felelőtlen legyek mint az a sok tinilány a filmekben, amikor más hív taxit, mert nem tudja merre jár, vagy más vigye haza mert annyira jófej, hogy mindenki a barátja lett egy este alatt.
De én nem tudok ilyen felhőtlenül barátkozni, még csak ilyen felelőtlen sem tudok lenni.
Nézem az italt a pohárban, nézem a férfit a pultban, az embereket és jól érzem magam. Sok idő után először, minden rosszban van valami jó, a szörnyű napból is lehet szép, ha teszek érte. Tennem kell érte, jól akarom ma érezni magam.
-Köszönöm! - félszeg mosollyal csak remélni tudom, hogy nem csinálok hülyét magamból és ma felhőtlenül boldogan megyek haza, mert úgy akarom - Csak a család. - válaszolom a kérdésére. Már majdnem folytattam gondjaim felsorolását, de valószínűleg itt senki sem kíváncsi rá. Mindenkinek megvan a maga problémája, a pszichológusok pontosan ezért vannak, nem egy bárban a személyzet nyakába kell ezeket önteni.

Belekortyolok az italba, meglepően kellemes érzés fog el. Egyszerűen tökéletes, pont erre van szükségem - Egészségünkre! - próbálok beszélgetésbe elegyedni a férfival. Megeshet, hogy később is betérek majd ide, nem árt legalább egy emberrel megismerkednem. Nem nagy barátokat keresek, de jó lenne valakivel csak úgy minden elvárás nélkül beszélgetni, akár a semmiről is vagy mindenről.
- Ilyen jóban van a tulajjal? - kérdezem nevetve, látva, hogy ő is elővesz egy megtöltött poharat. Közben a pohara felé intek, próbálok nem tolakodó lenni, magamból kiindulva néha túlságosan is közönyösen tudok reagálni ilyen megszólalásokra.

Nem vagyok az italok szakértője, több okból sem, általában leveszem a boltban a polcról ami előttem van, nem vagyok válogatós. Azt az egy üveget van, hogy hetekig iszom, azt is keverve, de nem olyan szakszerűen, mint itt csinálnák, csak úgy háziasan.
Drága whiskyt kértem, biztos van valami trükkje, hogyan kéne inni, de nem találgatom, csak megiszom a felét. Kicsit erős az én ízlésemhez, de nem kényeskedek, nem azért jöttem ide. Ahogy lecsúszik a torkomon megint kellemes érzésem lesz, nem az italtól, sokkal inkább attól, hogy mit vált ki belőlem. Úgy érzem sikerült egy minimálisat előre lépnem afelé, hogy újra visszataláljak magamhoz. Emberek között vagyok, egy bárban, drága italt szürcsölgetek, és nem akarok mindenkinek megfelelni. Boldog vagyok, lehet, hogy elmúlik pár perc múlva mert ez a mámoros érzés fellángolásként érinti meg a lelkem, de nem érdekel. Nem akarom, hogy elmúljon még egy kicsit boldog akarok lenni, mosolyogva megiszom a maradékot.
- Én annyira sajnálom, hogy így pusztítom ezt a valószínűleg csodás italt, - bűnbánó fejjel nézek - de muszáj még kérnem belőle. - Eltolom magam elől a poharat. - Pandora amúgy, most lehet elég sokáig itt leszek, gondoltam nem baj ha bemutatkozok. - és megtettem az első határozott lépést a gyógyulásom felé, társalgok a munkán kívüli. Reméljük ez a hangulatom kitart akkor is ha visszatérek unalmas mindennapjaimhoz.