Pazarul mozdul alatta a teste, olyan kéjes kínálással, aminek a lehetetlennel határos ellenállni, de mert vámpír, már túlélte saját halálának víg napjait is, így el nem ismerheti a lehetetlenség fogalmát. De még így is, le akar mondani a saját elvárásairól, hogy kielégítse az éhes kis test kívánalmát, mert ahogy a farát emelinti és így az ujjait megmozdítja magában, a nyakát szegi, fejét emeli, abból romlott vágyakozás és számító étvágygerjesztés árad, olyan kimódolt, olyan buja, olyan...
Tanult.
Nem kérdés, a természetes, ösztönös mozdulatok felett mintába rendeződik a tudatos csábítás, ott van a nyikkanásában az elégedettség, amivel örvend a kiváltott reakciónak, ott van benne a tudatossága annak, hogy számított rá, egy vámpírnak nem lehet csak úgy nemet mondani anélkül, hogy a mélyére ne akarná vájni magát a tiltakozás forrásának, ott fogva meg, ahol a legjobban fáj.
Vagy éppen egy kicsit sem fáj, mert ahogy magához préseli a testét az kigyúlva üdvözli élőhalott húsának közelségét, magába olvasztva és elporlasztva a józanságot a természetfeletti energia izzó kohójában, amitől szédülten mar belé, hogy egy csepp vér kösse meg a gondolatait, mielőtt csak enged a szótlan, néma kérlelésnek, a saját kikötéseit hátrahagyva. Nem történhet meg, legalábbis nem ilyen hamar, nem adja egy csepp melegért oda a korlátokat.
- Nem nekem - csíp bele fogheggyel újra, úgy fogva ölnél és hajnál, mintha kikötné rakoncátlan hiúzát az ölelésében. Vagy készen állna két irányba kitekerni a gerincét, mint a vizes ruhát. Akár dühös is lehetne, amiért ezt az ősöreg adok-kapok játékot játssza vele a kölyök, amiben egyszerűen csak nem nyerhet, de a harag elolvad a hozzátörleszkedő hát melegében, lecsordul az ölében és megengesztelődik a súgó szó hallatán, amire odahajtja a fejét, mintegy hívásra.
Az arcával simít végig a tarkóján, oldalra fogva elmart haját, az ölét engedi el, hogy a csípőjén végigsimogatva adózzon a lüktetésnek, ami visszhangzik a vörösből és arra hívja, hogy ő is megmártózzon benne. Az övé, és ennek nyugalmas tudatában húzza végig az ujját az ellazított izomgyűrűn, nyomja magát rá, aztán belé nyugodt, sima mozdulattal, mindenféle kapkodás nélkül. Mikael csípőjét fogva, billentve igazítja magához térdeltében, nekitolva a háttámlának, arra késztetve, hogy tartson ellen a testének, miközben felnyitja magának.
Lusta fegyelmezett mozdulata mögött árulón rándul a szíve, elárulva izgatottságát, amit éppen úgy kordában tart, mint a vörös a hiúzát, hasonlóképpen rejtegetve a kívánatosan sebezhető pontját. Félrehúzva a haját egészen rákényszeríti a háttámlára, végignyal a tarkócsigolyák során, oda csókol, ahol a gerinc a koponyába fúrja magát, oda kívánkozva ő is be, a hiúz makacs fejébe, bár a testébe egészen más úton jut, oda, a gondolatai közé nyög csendesen, érezve megszorulni magán a testét.
Soha nem vallanám be neki, hogy még nem voltam vámpírral, ami azt illeti még csak férfival is alig-alig, de eleddig egyik sem volt olyan, amilyennek megálmodtam, csak egyetlen egyszer, a város urának tökéletes szörnyrészével. Élie gondolatára is megugrik a gyomrom, de el kell hessegetnem, mert nem szeretném, hogy a vámpír azzal gyanúsítson, hogy nem rá gondolok közben. Amúgy meg, tegye és büntessen meg, az olyan világos, mint a nap. De akarom a szívét, annak vad verését, a légzésének hullámzását, a hátamon és azt, hogy úgy hatoljon belém, amitől megáll az eszem. Akarom őt. A vámpír maga szép, formás, izmos, karcsú, de nem vékony és tetszik az íze, az, amit Logan mesélt, hogy érezni lehet, ha valaki az állatodra kapcsolódik és Samael ezt teszi. Kéjesen szopom be az ujjait és kicsit bánom, hogy nem kóstoltam rá a farkára, hogy előtte térdelve nem nyaltam végig, de valami belül azt súgja lesz rá lehetőségem. Hangos hörrenéssel lazítok magamon, levegő beszív, ahogy az ujjai belém találnak. Felolvad a mellkasom a fotel támlájára, beszívom a forró lélegzetem és kéjes hang bukik ki a számon. Alig kapok levegőt a vágytól, olyan régen nem éreztem ezt a vágyat, ezt csak egy vámpír kelti egy váltóban, azzal, hogy olyan vélelmezhetően veszélyesek, hogy a harapásuk lehet kín és gyönyör, ahogy a farka is. Kitolom felé a seggem, és előre bukik a fejem. A visszakérdezésre röviden elnevetem magam. Tessék, megleptem egy vámpírt. A hangja lefolyik a hátamon, de valójában kérnem kéne, mert veszettül akarom. Könyörögnék, hogy dugjon meg, tegye már be és húzzon rá, feszítsen szét, okozza azt a fájdalmat, ami jelzi, hogy mennyire bűnös, ami miatt anyám imákat mormol. Ha egyszer szenvednék annyira, hogy többé nem akarok, de ez nem fog neki összejönni. A teste az enyémhez lapul, forróságot árasztok magamból, a fejem háta hanyatlik, elkínozottan nyőgök fel. A markolásnak hála felnyikkanok. Mégis olyan jól eső a hang, hogy percig nem hiheti ez valódi fájdalom a számomra, sőt a gyomrom vet bukfencet és a vágy felgyullad a bensőmben, a farkam megreszket a keze alatt, míg a fejem hátra feszül, alig bírok nyelni. A kéj hulláma átbuggyan rajtam, mint a hang, mely csak kéri a többet, de nem szavakkal, nyikkanással. - H.- döbbent hang szalad ki a számon, az ujjaim vadul szorítják a fotel támláját, a harapása megcsíp, de kárt nem tesz bennem. A röpke kis fájdalom jutalom nekem, csak még dacosabbá tesz. A csípőm, hátam kilűdbőrözik a lökésre, a fejbőr feszülésre, a markoló fájdalomra. Lángba borul a vérem. - Kértem eleget és nem kaptam. - avatom be egy nagy titokba, - vegyél rá, hogy kérjem. - nagyot nyelek. Lekapom a kezem a háttámláról és hátra nyúlva a seggébe markolok, nyomom magam fel rá. Kemény a farka, de a szíve még nem ver, kivárom. Lüktet a szívem, olyan gyorsan ver, hogy félő megvakulok tőle, vagy elmegy a hallásom, a saját előváladékom szaga közénk szorul és én aléltan mégis a nevét súgom, hogy aztán bosszúsan mélyesszem a körmeim a húsába.
A kényszeresen rövid zárt mondatokért nem tesz szemrehányást, mintha ezerszer is kárpótolná az alásimuló meleg test hajlékony adakozása, bár buta, ifjú vámpír lenne, ha az alakváltó természetes melegét összekeverné az érte égő izzással. Ó nem, jól tudja, hogy ebből az édes forróságból csak egy kevés az övé, ahogy a szopási buzgalomnak is, amibe belesüllyed az ujja és egyszeriben úgy veszi körül Mikael szája, mint a nedves örömök kéjes barlangja.
Elismerő hümmentéssel figyeli, hogy fröccsen nyál az ujjai körül, miközben a vörös válaszol, olyan átéléssel, ahogyan csak lehet, a szája a készség forrása és a megtévesztő alázatért, de ilyen könnyen nem téveszti meg sem ő, sem egyetlen másik alakváltó vagy ember sem. Édes a vadászat, de tudja jól, hogy a látszólag legyőzött vad, amelyik már a tőr alá hajtotta a fejét is képes harapni, öklelni és feltépni a vér értékes tárolóit.
Hirtelen nyögéssel kap a szájára a nyálcsordulás láttan, mintha ez a meleg matéria pont annyira volna vonzó a számára, mint a vörösbársony vér, lenyalintja jóra, miközben az ujjai benne melegednek, úgy csúszva rajta, hogy lehetővé tegye, egészen a háttámlának támaszkodva édes elégedettségében, amíg tart az előkészítés, az unszolás, kedveskedés benne, egyszerre járatva végig a tenyerét a farkán a hasán és a seggének gömbölyűségén csak a kérésre, kérlelésre várva, miközben kitágítja magának.
Boldogság lenne benne lenni, beleforrni a lényébe, mintha azon az úton elérhetné a fiú értelmét, szívét és mélyre taszajtott, vonzó macskáját, azonban...
- Tessék? -... nem azt hallja, amire vágyott, meglepetten csuklik a fülébe. Kihúzott ujjait magához érinti, felsimogatott farkának sürgető keménységét az izomrésbe fekteti hosszába, erősen összefeszítve a csípőjüket odafogja, hogy ne maradjon közöttük semmi hely.
Egyetlen. Kis. Hajszálnyi. Hely. Sem.
A vágatba simul, ahelyett, hogy rátolhatná magát, a tenyere szétterül a farka tövében, aláfog, az ujjai méltatlakodva mélyednek a puha és érzékeny altesti húsba, belemordul a vállába és a hajába markol a szabad kezébel. Soknyi, gyönyörűséges vörös tincséből válogatás nélkül fog annyit, hogy a marka tele legyen vele, de marad a vállán, a nyakán tekeredő bőrszíjat éppen csak eltakarni, hogy puhán ingerelje a száját, amikor a fiú álla alá harap, játékosan odacsípve, mint egy pásztorkutya, ha a báránya rossz irányba tart. Türelmetlenül meglöki a csípőjével, így felkarcolja a bőrét, elhúzza rajta a nyelvét lustán.
- És mégis miért nem, Mikael? Mi rossz van a kérésben, ami olyan jól állna a szádban? - súgja úgy, hogy a húsillatú szó a bőrszíj tekervényei alatt csorduljon le a torkán.
Csak halk röffenéssel jelzem, hogy ebben egyet értünk, de sok dologban nem, mert ő azt mondta, hogy tulajdonnak akar, de ehhez nekem is lesz egynéhány olyan szavam, amit lehet számításba kell majd vennie. Most azonban átengedem magam a pőre vágynak, a morcos akarásnak, annak, ami a gyomrom mélyén növekszik és kél lábra, hogy karmos ujjait belemeressze. Már nem érdekel más, csak a melegedő teste mögöttem az élénkülő vágya, ami engem éltet és nekem dalol, pedig visszaveszi tőlem az élő test forró energiáit, a dobbanó szív élénkségét, a forró vér áramlását, de majd megadja, ha úgy dönt, addig pedig marad ez nekem. Simulok hozzá, mert ez tetszik, ezt akarom, ettől vagyok egyben. A szex olyan egyszerű, azt csak élvezni kell és ha van mellé némi fájdalom, megalázás attól csak még jobb, egy pszichológus elüldögélne a lelki sebeimen, de azokat mélyen szúrt tüskék tették a testembe és ott is vannak, maradnak is. A vámpír puha csókjai alatt ott lapul a borotvaéles fogazata, a halálos harapása, a megdejelező képessége és én megadom neki, hogy megtegye velem, de nem is akarok ellenkezni, minek tenném? - Egy szopás…- mormogom. - nem kedves. - nem is hiszem, hogy annak kellene lennie, az legyen lüktető és masszív, teljesen elaléló, olyan, amitől majd elélvezek én is, minden más csak munka. - Kényszeresen keresem önmagam. - lepattanhatna a témáról, mert a szavakat úgy forgatja, mint egy gésa a legyezőjét és nekem nincs kedvem most szócsatát vívni, főleg nem egy sokszáz éves döggel, főleg nem olyannal, akinek mindegy mit mondasz úgy lesz és pont. felületeket keres, amibe kapaszkodhat, hogy leteremtsen. Nekifeszülök a lökésének, jólesően felmorranok, az ujjam a farkát gyúrják, a feszes golyókat simogatom a gátnak, magamnak. Én olyan forró vagyok már, hogy a csókjai páraként szállnak fel rólam, a combomból, hátamból süt az alakváltók semmivel össze nem téveszthető eleven égése. - Szólók, ha…- bekapom az ujjait, elszopogatom, nyalogatom, összenyélazom, de cuppogok is rajtam, lehunyom a szemem, bevallom szeretek szopni, de csak, ha én akarom, amúgy kötelezettség és nem okoz örömet, de engem pont ennyire villanyoz fel egy illatos, ízes punci is. Mellékesen lehet pont attól lesz sablonos, ha a határaimon táncol, de kurva sokat adnék valakiért, aki játszik velem, akinél számít a biztonsági szó, jelent valamit, hogy én döntsem el mennyit bírok és sejtem ez nem ő lesz. A farka melegszik a kezemben, a húsa élénken lüktet az ujjaim között, felnyőgök, az ujjaival a számban. A kérdései oly feleslegesek. - Igyekszem. - az ujjai mellől vallom csak be, mert igyekszem jó lenni magamhoz, de nehéz, ha kifejezetten szeretem büntetni a lényem, mártír vagyok, mind tudjuk, de engem nem is zavar, mert a testi és lelki szenvedés felszabadít. Istenien tudom magam sajnálni, a mélye tiporni és nem lenne ellenemre, ha játék keretein belül megtenné velem, ha közben a szemében vágy lenne és nem lenézés. Elbaszott vagyok, tudom. Lenyomja a nyelvem, elvigyorodom, ugye nem hitte? A torkom pont úgy lazítható, mint minden más izmom. Ráhümmenek az ujjaira, sejtem miért próbálgatja, ne aggódjon be tudom neki kapni tövig, nagyobbal is próbálkoztam már… a gondolattól összeugrik a gyomrom, de kitessékelem az alakváltót a fejemből, most nem az ő ideje van és kerülném a gyanút, hogy másra gondolok, miközben a vámpír farka törleszkedik nekem. Kicuppantom az ujjat, még utána eresztek egy kis nyálat és beejtem a derekam, hogy jobban felé pucsítsak, halk nyögéssel köszöntöm és ahogy a levegőt kifelé fújom lazítok az izmon, de kell dolgoznia azért vele. A farka kikerül a kezem hatóköre alol, de máskülönben nem fér hozzám, de még nyúlok utána, hogy az átforrt makkot simogassam. Elvigyorodom, a fejem előre ejtem. Kérjem. Kérjem! kérjem? Még nem is tudom, az ujjai belém nyomulnak, felnyőgök a feszegető érzéstől, a szinte érezhetetlen fájdalomtól. - Hrah. - a farkam megugrik a hasamnak feszülve, a hang örömujjongás a számból, tudja, hogy legyen jó hozzám. Mégis kekec kis nyomi vagyok és a fejem hatra ejtem, majd vissza előre. A farka kicsúszik az ujjaim közül. - Nem. - kértem már, nem könyörgök érte, főleg nem ahogy ő akarja, miért akarom felbosszantani? Mert ez az alap jellemem, a dühöt értem, a haragban otthon vagyok és nem is az a célom, hogy valósan feldühítsem, csak incselkedek vele. Pedig a farka ígéretes nekem feszülve, neki nyomom magam. Tudni akarom, ha nem kérem nem teszi meg? Akkor nem hatol belém? Akkor kibírja? Mert akkor nem tart ott a kívánás terén, mint én, lévén nekem már zúg a fülem annyira szeretném, hogy megtegye, hogy bennem legyen, hogy alig hallok mást a saját zihálásomon kívül.
- Akkor ezen a ponton ugyanazt akarjuk. Jó kezdet - pont olyan fontosnak tartja a szóbeli jóváhagyást és megerősítést és az azokkal való végigsimítást, mint langyos tenyerénak cirógatását vagy éppen a nevetésének gömbölyű melegét, ami válaszul legurul Mikael mozgolódó hátán.
- Azt le sem tudnád tagadni, hogy mennyire nagyon szeretsz, és milyen jó, hogy nem csak a gyerekek játszhatnak, hane te is... én is... - megmelegedett csókokkal pecsételi a vállára, lapockájára a szavakat, a vörös haj tincsit félrelehelve az útjából, nem tekintve őket akadálynak, ami elválasztja a száját a bőrétől. Csak morran csendesen, mert ha érdekli a fiút az pont olyan bebizonyítható, mint megcáfolható, de rajta múlik. A vámpír nem fukarkodik az érdeklődésével, a keze a farka körül melegszik fel, a farka az övé alá lóg, érzékeny fején szinte érezni a zöld szemek vizsgálódó pillantását, a kezét aztán, aminek simítására válaszul bele kell löknie magát, akarva, mert nincs ebben semmi akaratlanság.
Muszáj éreznie ahogy az alakváltó forrósága áthatja és hagyja is, hogy az melegítse fel a halott húst, keltse életre, mint a hiúz közelsége halott szívének és tudatának eleven holttestben hibernálódva alvó részét, és nem hazudott, a macskájának érdeklődése meghozza a kedvét. Előcsalogatja belőle a kurtán ziháló lélegzeteket, a seggébe préselődött kis lökéseket, amikkel közelebb akar kerülni hozzá, mint ami testileg lehetséges, a csókokat szeplőpettyes vállán szája alatt a vörös haj huzalaival, amivel elárulja méltatását és vágyakozását, gondolatainak végtelen százados fókuszvesztését, figyelmének fókuszálódását az együttlétre.
Nem is kellene számítania ellen, hiszen olyan sokat és olyan távol élt a létezéstől, hogy az aktus kurta közjátéka csak szeplő a végtelenségen, mégis, mint minden teremtett lény, ha lehet a mindenséget odaadja ezekért a fakó, lázas foltokért.
- Szerintem csak kedves lett volna. Ódzkdsz a sablonoktól? Kényszeresen másmilyen akarsz lenni, mint mindenki más körülötted, hm? - a kérdést egy ígérettel teli előrelökéssel toldja meg, de nem érheti váratlanul a fiút, az ő testéhez igazodik, rá simul fel, melegét élvezkedve öleli magához, laposan végignyalva a vállán.
- Nem akarom, hogy unalmasnak találj. Ha nem feszegetném a határaid, még a végén azt hinnéd sablonos szexkapcsolatba léptünk - fordítja ellene a szót vidáman, de most rajta a kitágult leselkedés sora, a válasz helyett tolja az ujjait a mohó szájba és ahogy az ajkak tárulnak úgy nyílnak a pupillái is nagyra. Nem megy mélyre, először, végigsimít csak a fogak élén, érezni, hogy a kezébe rándul a farka, az ő ujjai csak lustán cirógatják a hasához szorított merev, fehéren szép férfiasságot, miközben az övé átmelegszik Mikael kezében, mert elég intenzív az érintése, de még nem a szívdobásától.
Ó nem, azt nem adja könnyedén.
- Mindig? Nagy szó, biztos vagy benne, hogy mindig jó vagy magadhoz? - még a nyelvével incselkedik az ujja, meleg szájbelsőjében jár, egészen mélyre, hogy érezze a forró izzását, kíváncsian tapint a nyelvtövere, elvetélt öklendezést kutatva.- Az biztos, hogy megvan a kellő rutinod - nyálhidat húzva az ajkáról vonja vissza a kezét, hogy aztán a nekipréselődött testük közé csúsztassa, bőséges nyálával nyirkosítva a saját útját. Mert a fiú nem tapasztalatlan ő sem különösebben óvatos vagy szégyellős, az ujjának erős mozdulata elvárja, hogy az az izom akarattal ellazított legyen, miközben mögésimogat egy, aztán még egy ujjal, nem sietősen, bár a türelmetlenség amit feljegyzett Mikael már ott rezeg a bőre alatt.
- Kérd a nevemmel, ha a farkam akarod -körbesimogatja belül, a kezének aprólékos mozdulataival ismerve meg húsának mélyét, a hajlatát, görbületét és lélegzetelakasztó pontjait, mintha nem volnának körmei, a bőséges nyálon sima siklása esik. Harmadik ujjával simogatva kéredzkedik be, de csak azután, hogy már tudja, amit tudnia kell arról, hogy éri el a legédesebb pontot belül, de nem ingerkedik vele, csak feltérképezi magának.
Hátrahúzva a csípőjét kivonja a kezéből felmelegedett farkát, hogy az ujjai helyére illessze, de csak odailleszti, egy csókkal biztatja meg a vállán a fiút, hogy érezze magát meghívva, mert rá kíváncsi, az izomgyűrűnek feszülő makk meleg hegyén is kíváncsiság gyöngyözik, amit minden mozdulat kielégít.
Tekergőzöm az ölében, nincs jelentősége, hogyan illek oda, és nem is akarom fejtegetni, mert minek is tenném? Mindenki ölébe így illenék, aki méreteiben olyan, mint ő. Csak biccentek. Erény. Erény lenne, ha apám nem verte volna belém, hogy az sem számít, ha bocsánatot kérsz és az sem, ha beismered, hogy tévedtél az csak ok és indok a bántalmazásra. Noha apám nem volt nagy gyerekverő, ő inkább a lelki terrorban hitt és nekem van egy kis szerencsém, hogy a legjobbkor találkoztam a legjobb pszichiáterekkel, emiatt aztán csak félig vagyok roncs és hála annak, hogy színészetet tanulok a maszkot képes vagyok hordani hosszú órákon keresztül, ami azt üzeni mesésen vagyok. Felkuncogok, de már alig hallom, amit beszél, olyan hangosan dorombol a vérem. Még, hogy nem hibáznak, ó dehogynem. Nagyon is. kemény fenekem simul az ölébe, tudom, hogy készen áll rám nemsokára, nem lehet ez máshogy. Hangos nyögéssel jutalmazom a harapást, noha még pont jó, de később többet szeretnék. Sokkal többet.
- Mehm. - nyikorog a számból a jóváhagyó szó, nem szeretném, hogy neveljen, azt megtette már az apám és anyám és kurva szarul, ami azt illeti, olyan rosszul, hogy ha rá gondolok is felfordul a gyomrom. - Szeretnélek kedvelni. - őszinte vagyok, borzalmasan szeretném, de eleddig életemben egyetlen vámpírt kedveltem és ő nem az. A hiánya a vesémbe mar, elemien emészt egy pillanatra, a sóhajom fájó, szenvedő, de muszáj arra koncentrálnom, aki éppen mögöttem van. Hátrapillantok, ahogy vetkőzik és jól eső hang hagyja el a torkom, mert díjazom, de látni akarom, érinteni is jó lenne, de ezzel a pózzal viszonylag megfoszt mindettől és ezt egy cseppet sem bánom. A hajam eltakarja előle a nyakörvet, ami akkor is az, ha nem annak hívjuk. - Imádok… játszani. - nyögve köszöntöm a hátamban, a bőrömön a megjelenést, a jelenlétének forró kisugárzását, a gyomrom mélyén megugrik a hiúz, mert így érzi nagyon az illatát, a vére mintha forrón csíkot húzna rajtam és a bőröm feltelik élettel, a fehérsége rózsaszínné válik, a szeplők kontraszttal égnek a vállamon. - Érdekelsz. - lehajtom a fejem, hogy lássam a kezében magam, nem elég csak éreznem, de ahhoz is elég. - Tetszel. - vallom be, miközben tudom, hogy tudja. A makkja átbukik a lábaim között, hiszen a farkam felpréseli a hasamra, előrébb löki a duzzad, feszes heréimet és alóluk előbukkan egy kis bemutató rész belőle. Felsóhajtok vágyakozva. Vastag… szeretni fogom. Érte nyúlok, hogy magamhoz simogassam, a forró bőrömmel érlelem, a puhaságommal. - Tudtam, hogy arra vársz… túl sablon lett volna, nem? - elnevetem magam reszelősen, mert ellenben vele bennem tombol a vágy, a csontjaimra marja fel magát. Belelöki magát a kezembe, szorítok egyet rajta és az ujjaimmal simítok a makk puha tetejére, körbe tekerem a markom rajta. Sűrűn nyeldeklem a levegőt, tetszik ez a játék. A nyer szótól felröffenek, a nyál kicsordul a számból, akarom nyersen, erősen, durván, vadul, hogy a fotelba préseljen, miközben keményen megkefél, azt értem. Dörgölöm a testem hozzá, a fogai alatt parázslik a bőröm, szikrákat lobbant, de neki a hajammal is számolnia kell, mert az eltakarja előle a szabad bőrfelület a nyakamból. - Máris határokat feszegetnél? - újabb morranás szakad ki belőlem, mert tegyük, nekem elég szélsőséges, de a lábujjaim a levegőt masszázsolják annyira akarom már, ha nő lennék már úsznék a nedvességben. - Magamhoz mindig jó vagyok. - mohón kapok az ujjai után, a számba szívom, körbe nyalogatom, a kezem közben fel-le jár a farkán, ahogy magam alá simítom, magamnak és nyálat hagyok el az ujjain, hagyom, hogy ráfolyjon, befedje és sikamlóssá tegye, mert azt valahogy nem szeretem, ha szárazon hatolnak belém, az nem az, amit fájdalomban szeretek, a szétnyitásom, szétfeszegetésem, a felnyársalásom az igen, azt adom. Lihegve szopom az ujjait és hagyom, hogy bőséggel teljen fel a tenyere is a nyálammal. A testem közben neki simul, hozzám nyomódik és a farkamban lüktet az akarás, mint a vad és egyenetlen szívverésekben. A derekam előre ejtem, a vállam és a seggem hátra tolom, a gerincem megroppan. - Gyere…- kérem halkan, csak jöjjön belém.
- Olyan jól illesz a kezembe, nem találod úgy, hogy ez szinte mágikus? - kérdezi a fiú mozgó hátán lecsorduló szavakkal, végignyalva őket a bőrén egymás után, velük válaszolva meg a nyögéseket. A vámpírok szeretik a hangjukat, a kérdéseiket és a rájuk adott áruló válaszokat, amiknek nem is a jelentése a lényeges, hanem sokkal inkább a hangsúlya, árnyalata, a megválasztott szavak értéke, a bőr alatt szerteburjánzott érzések zsibongása, amik a száj előtt felelnek ékesszólóan.
Nem várja, hogy ettől a kérdéstől a farka ránduljon a kezében, annak jóérzését langyos ujjaira bízza, ölelő hüvelykjére és a többire, amik hosszúra nyújtják ki szeplőfehérségét, kíváncsian simítva, még nem bírt betelni vele, de nem akarja túlságosan gyorsan felizgatni sem. Ó nem, ezekben a mozdulatokban szemlátomást nincs türelmetlenség, a keze a farkán a forró fogás öröméért van ott, nem másért simít végig a makk karimája alatt, minthogy érezze a hús görbületét, a körme alatti érzékeny ujjbegy bőremlékezetébe vésse talán mindörökké.
- Ha ez igaz Mikael, akkor máris van egy saját erényed, amit érdekesnek tarthatsz és tarthatok, ráadásul ritkaság az alakváltók között, elenyészve fordul az emberek között és egyáltalán nem jellemző a vámpírokra. Mert mi ugye nem hibázunk - önironikus kis nevetéssel teríti szét hűvös lélegzetét a túl meleg bőr felett, hogy az a kéjvágy ködével pároljon fel aztán, erősen belemarkol a neki lökött seggfélbe, egy mordulással méltatja a türelmetlenséget, felpillantva élesen látja a piheszőrök borzolódását a sekély gerinc árkába, nekik válaszol, miközben újra ráharap az izomra, erélyesebben, de még mindig nem sebzi meg. Lustán húzza aztán a nyelvét rajta, pont olyan ráérősséggel nyalva a gömbölyű vonalú fehérséget, mint tette szemből is. Szeplőfoltokat fedez és fal fel magának.
- Nem szeretném. Azt akarom, hogy kedvelj. Hogy értékelj, hogy értékel a jelenlétem az életedben. Ha kihívsz, hogy kényszerítsem ezt rád elronthatjuk a játékunk, rajtad is múlik, hogyan és meddig játszunk egymástól és mikortól kell nevelnem téged, amit egyikünk sem akar - csendesen beszél, miközben leveti a nadrágját, lerúgja a cipőjét, hogy éppen olyan tökéletesen meztelenül simuljon a fiúhoz, mint ahogyan ő hozzá, meztelen háta felett elkapja kíváncsiskodó pillantását egy komisz vigyorral, de összehajló testük árnyéka elrejti a testük titkait, mintha elég volna csak érezni azokat.
- Kíváncsiskodsz, hm? - a vállára csókol, kötve a pillantását, a tenyere felsimítja a fiú farkát a hasfalára, ott hengeríti félre, miközben a gátja alatt átnyomva magát megmutatja a lábai között előreívelő halott húsának hegyét. A mozdulatot kellemesen megkönnyíti a rámarkoló kéz húzása, rásimul egészen, de nem löki a háttámlához, hadd nézzék magukat. - Mohó vagy, tetszik nekem - kimélyül a lélegzete, az öle felé hűvösebb a bőr, a vérkeringésén uralkodva éri el, hogy csak kiteljen, de nem áramoljon olyan hevesen, mint a szájában, ujjaiban, a szíve szinte megszakad abban a tétlenségben, ami energiát elveszteget erre, de miért ne áldozhatná mindet a macskájára, akinek megszelídítése az emberén keresztül kell, hogy megtörténjen és az ember makacs jószág.
Eltagadja tőle a felhevült szívdobbanásokat, amikért még nem dolgozott meg, de nem sajnálja a felesleges lélegzetvételeket a nyakából szedni, odafújni ki a levegőt az ujjait érezve. Nagyobb a farka, mint a fiúé, de az egész teste is nagyobb, azonban nem kirívó. Egyenes, feszes, kissé vastagabb, mint az aranymetszés szabályai megkövetelnék, a szőr a tövénél puha, de nem túl sűrű. Körülmetéletlen, de a bőre most lusta, kissé élettelen a kíváncsi kéz alatt.
- Volt esélyed a szádba venni, amikor előttem térdeltél kedves macskám - morran most ő a fülébe, egy kis rándulással mozgatva meg magát a kezében, helyezkedve és felmérve a kíváncsiskodó ujjainak szorítását. Újra a vállára csókol, lejjebb siklik a szája a lapockájára, kis falat bőrt csippent a fogai közé.- És kérni amikor megkérdeztem mit akarsz, de most én jövök és valami nyersebbre vágyom - tűnődve mormogja, mintha most tűnődne rajta, a fiú szabad tarkójába morzsolja a szavakat, így, hogy nem érheti el a nyakát, úgy tűnik, mindenhova odanyúlja az agyaras száját, miközben a mutatóujját ő a fiú heréi között akasztja be. Ő a forróval játszik, míg Mikaelnek hűvösebb érintés jut, de a feszessége árulkodó, nagyon sok önuralmat fordít arra, hogy ne lóduljon meg a teste a macskamelegtől.
- Valamire, ami próbára teszi azt a fájdalomélvezési határunkat, de nem szakítja át nyomban - a csípőjével nekitörleszkedik Mikaelnek, mintha a gátja és tenyere közé szorított farka onnan hatolna be legszívesebben abba az észvesztő, gondolatokat kiégető melegbe, amivel kecsegteti a teste, miközben ő hűtlenül otthagyja a farkát az első nedves cseppeket végigkenve rajta és az ujjain. Hallani, ahogy nyílik a szája a füle mellett, a nyelvének kis mozdulását, aztán a cuppanást, amivel bekapja és kihúzza a saját szájából az ujjait, egyértelműen nincs rajtuk elég nyál ahhoz, hogy megnedvesítse magának Mikaelt, úgyhogy továbbvándorol a keze és a vörös ajkain simít végig, közéjük kívánkodva.
Nem fejtem ki, hogy ez lehet az oka annak, hogy a fajtájabeliek felemelt orral, unottan járnak és kelnek köztünk, mintha a világon már mindent is kipróbáltak volna, ami örömet okoz és nem maradt más számukra csak a vegytiszta erőszak. A kín és szenvedés, mert azt talán még ők irányítják. Szépnek lenni manapság már nem olyan nagy kihívás, túl sokan azok és a szépségnek megannyi formája és fajtája létezik, már semmire sem lehet azt mondani, hogy egyetemlegesen szép. Neked tetszik, a te szemed annak látja, a megítélésed szerint az. Emberek milliói olvadnak a hatalmas testű tetovált faszikért, engem a hideg ráz tőlük, de igaz ez a nőkre is. Nem azt mondom, hogy nem szép néhány jó helyen lévő tetoválás, de ezek a képek a hátakon, meg alakok, arcok, ezek olyan ocsmányak, mint a sablon végtelen jelben a szeretlek, évszámok, börtöntetkók, bár azoknak más a jelentésük, de okádék tud lenni egy sárkány az egész háton, Mások meg… na szóval minden szubjektív. Kinek mi tetszik. Szőkék, barnák, feketék, vörösek, emosok és szelídek, csicsásak, és egyszerűek, sportos és telt… ezt a listát hajnalig lehetne sorolni.
Simulok fel az ölébe, a nyála hideg csíkot hagy a hátamon, a seggemen, mintha már ízlelgetne és nem félek , hogy nem fogja megtenni mindenfelé rajtam, de ezt el tudom fogadni. Az érdeklődése pedig oda irányul, ahova ő veti. Ringatom magam a kezei között. Átadom a testem az irányt kapott élvezetnek, mert ezt értem, ebben otthon vagyok, ide nem kellenek titkok és lényegi kérdések. A keze lesz a farkamon, amit én húzok oda, az ujja szárazon tapogat körbe és térképez fel, nem hazudom, hogy a fájdalma máris nem az enyém, de ez csipkekendő ahhoz képest, amit én szeretek, nyilván a farkával már nem esne jól, de megvan az a szerencsém, hogy neki sem. Rekedten felnevetek, a fogaim még a fülcimpáján, még odaszopok, és erősen sejtettem, hogy nem adja nekem az élet jeleit a szívének lüktetését, nem azért mert a vágyát adná a tudtomra, azt érzem így is, hanem mert azt is tálcán teszi elém játéknak. Érjem el, hogy levesse onnan is a féket, hát jó, nem tekintem felkérésnek, vagy megtörténik vagy nem, de arra megtanít, hogy ne kérjek, mert nem kapok, el kell vennem, ha kell valami. Így is jó, sőt… hiszen ő maga irányítja ebbe az irányba a figyelmem, megkopik a bűntudatom, hogy titkokkal fogadom, mert ez neki is játék. Tovább dörgölöm magam a kezébe, a kezem a markán marad, ahogy a farkam fogjuk és elnyőgöm, hogy ez igen jól esik. A fejem hátra vetem a nyakába, a füle alá szusszanok. A vágyának szaga van, ha nem is olyan, amit éreztem teszem azt Élieben, vagy más forróvérű ragadozókban, nem a szex szaga terjengi körbe, hanem az akarásé, ami szólhat nekem és a bennem lakó macskának is és jól sejtem inkább neki, de a megtanult magabiztosság nem engedi, hogy a fókusz leomoljon rólam. Újabb hörrenő morgás, nem érdekes mit gondol a nőkről, én élnék a testük nyújtotta kéjjel, a nedves ölükkel, a kemény melleikkel, a bársonypuha bőrükkel, amit mi sosem tudunk visszaadni, a sima szájukkal és a hangos nyögéseikkel, akkor is, ha a fele megjátszott nekünk szól, hogy jobban hajtsuk az örömüket. Éppen újabb csókra nyitom a szám a nyakára, amikor természetesen pózt vált velem és mire észbe kapok kapálódzó kezeim már a fotel támláján pihennek ő pedig mögöttem áll, a keze még a farkamon, felnyőgök. Megfeszül a hátam, felkínálom neki és nem rest birtokba venni, hangosan ver a szívem, az ajka nedvesen siklik végig a hátamon ízlelget, kóstolgat, hörgéssé válik a légvételem. A hátamban feszülnek az izmok a szája alá, kéjesen sóhajtok, a hajam cirógatja a hátam, ahogy a fejem hátrabicsaklik, kapaszkodom a háttámlába és átadom neki a felfedezésem gyönyörét. Akkora terpeszt nyitok, amit a fotel engedélyez és az nem túl méretes. A keze a farkam gyömöszöli, aztán hideg űrt hagy, amikor a combomon simogat. Rettentően hiányzik a forrósága, de a szája már nem fagyasztja meg a vérem. Mégsem állok ellen, sőt, mintha egyre inkább kezdene olyan hőmérséklettel megajándékozni, amitől nem ver a langyos verejték, de én forró vagyok kettőnk helyett is, szinte párolog rólam a csókjainak nedves lenyomata. A keze újra érzékeny ponton tapint, lebillen a fejem, hogy lássam, ahogy a kezébe vesz és a húsom lüktet az ujjai között, mintha a szívem verne a markában. A lábujjaim begörbülnek és élvezettel teli halk nyögést hallatok. - Sosem szégyellem beismerni ha tévedek. - dehogynem. - hibázni és tévedni nem bűn. - ezt pedig komolyan gondolom és most eltelít a vágy, hogy megkapjam tőle, amit akarok, az összes perverz fantáziám otthonra lelhet benne és abból van elég. Szeretném, ha kihasználna és kihasználhatnám én is, leszek a szolgája és szopom fulladásig, ha engedi, hogy élvezettel teljen fel a testem. Leszek a játszótársa, a srác, akit felszed, a tiltott gyümölcs, bárkije és bármilye, olyan ruhát veszek fel, amit rám ad, hiszen a két kedvenc dolgom keveredik a szex és a színjáték. Elkérem majd az ütéseket is, a bántásokat, és még nem is sejti, hogy a lelki megalázás pont annyira izgat, mint a testi. Törékeny, vörös kölyökként egy idő után megtanultam… illetve már a hiúzzal megtanultam, hogy az össze bántó szót felfoghatom irigy vágynak is. A férfi, aki azzá tette, ami vagyok, ő hagyta el bennem annak lenyomatát, hogy ha bánt a szavakkal az nem teljesen bántás, ha közben áll a farka és ha visszább megyek a múltba lehet apám sem akart bántani velük, csak zavarta, hogy rámkívánt. Sóhajjal nyomom magam a fotel támlájának, míg a kemény seggem a tenyerébe landol. - Hr. - a harapásra felborzolódik minden idegszálam és nagyot nyelek a pillanatnyi csalódástól, hogy csak ennyi, de nem vagyok hülye, tudom, hogy lesz több, hiszen a dög kóstolgat. - Ha annak szeretnéd. - vegye annak, aminek akarja, csak ne hagyjuk abba. Dübörög a vérem a fülemben és a kéj piros foltokat hagy el a túl fehér bőrömön. Fájón sóhajtok, hogy mögöttem vetkőzik, a vállam fölött nézek hátra a szemeimben élénk tűz gyullad és már ott is van csupaszon simul nekem, eltolom magam a támlától, hogy erősen nekifeszüljek és ahogy kézbe vesz újból felnyőgök. Ellentétes kezemmel nyúlok hátra, mint amivel ő simogat, olyan forró a hátamon, hogy elégedetten elvigyordom, a fejem előre billen, hogy lássam a kezében magam. Az ujjaim a combján simogatnak, fel a segge oldalán, a körmeimmel durva nyomot hagyok hátra, és hátrább nyúlva belemarkolok, hogy erősen magamhoz húzzam a seggénél fogva, hátratolom a sajátom, nekifeszítem a csípőjének és a kezem elvéve róla közénk csúsztatom, hogy kívánatos húsát feltérképezzem, ha már nem láthattam. Előbb csak az ujjaimmal simítom végig, az ujjbegyemmel veszek méretet, hogy elégedetten sóhajtva a markomba fogjam. - Nem próbálod ki, hogy tud szopni a kiskedvenced, Vámpír?- incselkedő lihegés és bevallom imádnám, ha nemet mondana, na nem mert nem lenne kedvem leszopni, hanem mert elutasítás lenne, amivel felszívnám magam, de ezt majd egyszer el is mondom neki, most kéri a hangom, tudni akarom máris olvas-e a hanglejtésembe, amiben benne hagytam a nemet mondás lehetőségét. A farkam kőkemény a kezében, a golyóim vágytól feszülnek, már érzem a saját vágyam sós előjelét, de ez nem jelent semmit. A markom erős szorítással siklik a kemény húsán, alá tolom a kezem, hogy az ujjaim közé vegyem a feszes heréket és csak az ujjammal magam alá irányítom a farkát, hogy a fogást váltsak és magam alól nyúljak érte, a gátnak simogatom, neki préselem a testemnek és újból a heréket veszem az ujjaim közé, míg a csuklómmal, alkarommal a farkát nyomom a lángokból álló testemhez.
- Amikor már nem találunk örömet a szépben - a pillantása kedvtelve cirógatja végig, mintha a szép szóra megfelelő allergória volna a vörös emberbőr maga amit a hiúz magán hordoz, de a térdelő tartás, a magakellető magabiztosság és a figyelmesen fénylő zöld szemek takaros káosza is hozzátartozik ehhez- akkor megőrülünk és meghalunk, Mikael, mert az örömtelenség az a halál, amitől még az én fajtám is fél - simogató szavak ezek a térdeplő alak körül mélységükben is jelentéktelenek, mert most játszanak.
Kétség kívül játszanak egymással, Mikael éppen úgy vele, mint ő a fiúval, azzal, hogy a kedvével incselkedik, aztán a testével, arra késztetve, hogy nyúljon utána, nyaljon végig minden sekély izmok ami a hasfaláról az ölére csordul, hogy érezze a nyelve alatt a rőt tarló érdességét, a combhajlat sósságát, farkának fakó gyöngynedveket ígérő szép hegyét. Éppen csak felcsigázza rá, hogy aztán elfordulva a fenekét, hátát kínálja, ott tudja elkapni egy holtra szorított nyalintás erejéig.
A macskafélék mindig kegyetlenül játszanak, bármibe kezdenek is, megporlasztják a kiszemeltjük húsát adrenalinnal és így érzi magát, miközben az orrát a vöröst tincsek közé rejti szusszanva. Mert bár ő öleli, Mikael ölelteti magát, pőre pucér feneke a nadrágjára feszül amit már kitöltött válaszul minden kérkedő érintésére és szépre művelt mozdulatára, amit megtagad tőle, az a forróság, mert ő maga is macskaféle, legalább félig, halott, romlott értelemben, csak ezzel játszadozhat, saját testének áruló hőmérsékletével. Rekedt nyögés gömbölyödik a torkában megérezve csipkelődő száját, a tenyerébe törleszkedő forróságot és az ujja körül azt a belső feszességet, ami az övé lesz, nem kérdés, kínálja magát.
- Nem adom könnyen a szívem, Mikael, szerezd meg magadnak - markol rá biztatón, mert bár csak szívdobogásról, vérről, életteli izgalomról beszélnek, a játékhoz hozzátartozik a kétértelműség. Hiszen mi a fiú dörgölőzése, ha nem az édes romlás megtévesztő magva maga, amivel sóvárgó ájulásba dönti az érzékeit, mintha legalább száz éve csak erre várt volna kiapadtak? Színjáték, de gyönyörű és édes, amit egymással űznek.
- Mert a nőstények természetüknél fogva irigyek, de nem hinném, hogy ezt ne tudnád magad is - morran, ám a rosszallása nem a szavaknak szól, hegyes fogai a bőrszíjba akadnak, a nyelve nyálas nyomot hagy rajta, háborgó szusszanást fújva a fiú fülébe, amiért nem fér édes bőréhez megvonaglik alatta bosszúsan, bár ő tette rá a védelmet pontosan ezért.
Egyértelműen nem maradhat alatta, hallva ez elakadt lélegzetet bősz vigyort rejt el a tarkójában, de időben visszahúzza belőle az ujját ahhoz, hogy a derekát ölelve és a combját megtámasztva jól hordozza abban a néhány töredékmásodpercig, amíg mozog vele. Eddig sem szégyellte fitogtatni a gyorsaságát, de most mielőtt még a vörös tincsel visszahullhatnának a helyükre Mikael arca elé már a fotelben térdel. Fél térdét az övéi közé tolva leereszkedik a sarkára, a hátán húzva le lassan a száját, egyensével értékelve a megfeszített izmokat könnyű harapáspróbával, sehol nem felsértve a bőrét, de minden centiről egy kicsit melegebben gördítve tovább a csókját, mint ahogyan megérkezett. Bal keze végigsimít a combján, elengedve egy kicsit szárba szökkent férfiasságát, hogy alulról nyúljon aztán érte, újra az ujjai közé zárva, laza, szinte ábrándozó mozdulatokkal simogatva fel és alá könnyedén fogva a markába. A keze együtt melegszik csókokat görgető szájával, kissé meg is előzi azt.
- Nem tudom, Mikael, te hoztad azt az alapvetést közénk, hogy én, csakis én foglak használni téged, ezzel indultál ki, talán ideje, hogy felülbíráld magad? - végignyalva a keresztcsontján feltolja a támlához a tenyerét a fenekének jobb partjára nyomva, a balba harap úgy, hogy érezze a fogainak párhuzamos karcolását, kúpos formáját, a hegyek sebét, amik ott kecsegtetik a mélyre fúródással, de most nem ont vért, csak felnyal az érzékennyé húzott vonalon. A mosolya pecsétet hagy a morranás hallatán, baljában óvva tartja a farkát, hogy meg ne nyomja meg nagyon.
- Ezt vegyem szemtelen kihívásnak? - a seggéről leveszi a kezét, a nadrágja megzörren, ahogy kigombolja és lenyúzza magáról, mielőtt hozzásimulna, újra a hasa felől csúsztatva az ölébe a kezét, megtámaszkodik ő is a fehéren markoló ujjak mellett, hogy a hátába simuljon.- Melegíts át - parancsolja magyarázat nélkül, hűvös, kemény tagja utolsó langyos pontként a testén feszül a combjának.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esnek jól a szavai, szóval tetszem neki, nem a hiúz okán, hanem a sajátomén, ettől összeborzong a bőröm és miért, ó miért nem vehetném el a vámpírból, amit nekem akar és nekem tud adni? Hiszen a jó szexet imádom, azt kifejezetten, odavagyok érte, miért ne adhatnánk egymásnak valami izgalmasat, tele a harapás szorongásával, azzal a fájdalommal, amit szemrebbenés nélkül elkérhetek? - Mindig azt hiszem már annyi mindent láttatok, hogy nektek már kifejezetten semmi sem tetszik, minden olyan megszokott. - őszinteség van a hangomban, látható, hogy túl jól nem ismerem a fajtáját, azt, amiből ő keletkezett, ami őt élteti és bizonyítja, hogy lehetnek még nem alávaló dögevő belőlük. A tekintetem végig suhan rajta és azt mondja; te is tetszel nekem. - Ha ehhez lesz kedvem akkor így teszek, hogy ezt a játékot játsszuk. - ha már felkinálta, akkor élni fogok vele és nem ma. Nem firtatom, hogy mennyire és mit jelent a térdelés, főleg, ha valaki nem önszántából teszi, de én abból, így igaza van, nincs benne megadás és nem is lesz, sosem adom meg magam, de a játék kedvéért még ebben is benne vagyok. Sőt, ha én dönthetek kifejezetten izgat. A tényre, hogy tudja mit kezdjen vele, annyi minden jelenik meg a lelki szemeim előtt és mind csontig hatolóan perverz. Összefut a nyál a számban, apró pihék merednek az égnek a bőrömön. Az érintése puha, cirógató, de jéghideg. Figyelem őt, elnevetem magam. És ha lekerül az alsó szembesült vele mennyire is vagyok vörös, mert ugyan a fazonom rövid, de nem vagyok csupasz és remélem nem is kéri tőlem, így is halovány, mint a kis, enyhe, puha csík lefelé vezető íve, amit már elnyalt rajtam. Éhes kéjencként figyeli a vetkőzésem, nem vagyok szégyenlős, nincs mire. Ledobom a feszes alsót, semmi művi nincs benne, semmi játékosság, egyszerű mozdulat. A farkam duzzadt, élénk, de még nem érte el a keménységének tetőfokát, de kétségkívül feltelve nehezedik a combjaim között, a golyóim feszesek, rugalmasak, nem sajnálom megmutatni, főleg annak a látványnak a tudatában, hogy Samael alig bírja magát visszafogni, hogy rám ne vesse magát. Elégedetten sóhajtok fel. Halkan elnevetem magam, ahogy hátat fordítok neki és a combjaira csúsznék, de a keze megállít. Felmorranok, a nyelve hideg, de a lehelete forró, mintha el akarna égetni a jégréteg alatt. A kéjtől megfeszül a hátam és elégedett hang hagyja el a torkom. Az ölébe csúszom és birtokba veszem a kezét, pontosan tudom, hogyan kell mozdulnom, hol kell megfeszíteni a testem, hogy izmok csúszanak a kezei alá, az ujjbegyei rajzolatára. A farka kemény, de nem forró, nincs benne élet, ahogy a vámpírban sincs, remélem megadja nekem a sűrűn verő szív élményét, a meleg hús okozta élvezetet, és nem kell majd azt éreznem, hogy egy mű fasszal kefélnek. A tenyere az ölembe csúszik, noha én nyomom oda. A hátam a csupasz mellkasának feszül, a vállam is neki préselem, az érintésre kitelik a húsom teljes pompája, újabb elégedett nyögés siklik ki a számon, nem felelek, hiszen mégis itt van. Elnevetem magam és rávetem a szám az ajkamra simító fülcimpájára ezúttal élesebben harapok bele, aztán vígasztalon megnyalom és megszopkodom, míg a combom a fotel karfájára húzza, szétnyit, széttár magának. Nem bánom, sőt kifejezetten izgat. A tenyere alám siklik, nekinyomakodom, dörgölöm magam a combjára, a kezére, nehezen lélegzem, a szemem félig lehunyva. Ez tetszik. - Kérlek…- könyörög a nyögésem, verdeső szívet akarok. - had hallom a szíved. - attól forró lesz a bőre és én nagyon szeretném. - Ha valaki értékes, tart értékesnek…- újból felnyőgök. - az már majdnem az. - úgy dörgölőzöm hozzá, mintha száz éve csak utána sóvárognék, de ez könnyű, ezt ismerem, ez jó, ezt szeretem. - Miért? - egyáltalán nem szereti a nőket? Mert én nagyon is. És szeretnék egyszer családot is, ahhoz pedig kell nő és amúgy is, a nők mások, kell nő. A nyelve sajnos nem a nyakamon siklik, hanem az övön, amitől nem tudom előre billenteni a fejem. - Rengeteg perverz játékot. - ezt akarom valójában és csodás lenne, ha megadná, lennék a szolgája, a játékszere, de sejti, hogy a ledominált macskája nem leszek. Remélem sejti. Annyi helyen támad egyszerre, hogy felkiáltok meglepettségembe. A farkam vadul lüktet a fájdalomra, a marásra, a behatolásra. Hörrenve szívom be a levegőt, a szívem vadul kalapál, a tekintetem elszigetelődik és a hiúz felmorran a bensőmben, ő nem szereti, ha bántanak, el kell nyomnom, különben nem tűröm ezt. Ő nem tűri. Válaszolnék, hogy ez is benne van a világrendben, de hökkenten borulok előre, ahogy felemelkedik a fotelből, egy pillanatra készülök rá, hogy a földre dob, belém akad a levegő, a kezeim kalimpálnak, nehezen hiszem el, hogy nem ejt le, a térdem nekiverődik a fotel ülőrészének, a két kezemmel a támlára támaszkodom. A szívem most rémülten ver, a levegő végre kicsúszik a tüdőmből és feldorombol a hangom. Tudom, hogy kell mozdulnom, hogy a hátamon feszülő izmok kifejezőek legyenek, hogyan kell a vállam hátra ejteni, hogyan kell gyönyörű terpeszt nyitni, de mégis valami cseppnyi félénkséget kölcsönözni a testembe, a vállam gömbölyű esésébe, hiszen ezt tanulom, ezt látom estéről estére, ha nem is pornó előadásokban, de minden tele szexel. - Miért nem használhatnánk egymást? - nem is értem. A hangom rekedt a vágytól, a testem tökéletes képet mutat, már amennyire én az vagyok. A hangja végig karcolja a bőröm, a bensőm, a gerincem. A hiúz morranva megfelel rá, az ujjaim a támlába mélyednek. - Ettől nem félek. - főleg, mert nem hiszem, hogy megtörténik, de ha mégis az sem baj, sőt könnyebb lesz akkor a dolgom vele és magammal, hogy elmerüljünk az élvezetekben, mégis biztos vagyok benne, hogy nem fogja engedi, most csak játszik velem, de végül úgyis kiderül róla is, hogy egy rohadék, mindegyikről kiderül. Nem vagyok hülye, emlékszem mit mondott az elején, ő levadászni akar és megtörni, hát el is mondta. Na arra várhat. A arcom dörgölöm a szája alá, de így nem látom őt és szerettem volna megnézni csupaszon.
- Még mindig szépen ejted a nevem - ismétli meg lágyan, figyelve, hogy most másként reagál-e a fiú, mint akkor, amikor ezzel üdvözölte és még csak a dac rángatta a szeme sarkát és mélyítette el zöld szemét, de most már tapintható a zavara, összezavartsága. Szelídséggel csavarja ki a kezéből a fegyvereket, és a hiúz dorombolását véli hallani, annak a meleg, puha hangját simogatja le a száján, ha előrébb járnának oda is hajolna, hogy magába lélegezze, de tudja jól, hogy Mikael nem engedte meg magának a bársonyos hangokat, egyszerűen csak kibuktak, mert túlságosan ellene feszítette magát, és az energiája nem ütközött benne ellenállásba, így a saját védelmét tépi fel önkéntelenül is.
Nincs nála aljasabb vámpír ebbe a földbe süllyesztett pokoli ketrecben, de úgy hiszi, hogy nincs elégedettebb sem.
- Hogy nézlek? Egy éhes vámpír szemével, de nem a véred elégíthet csak ki, megteheti a látványod is, ha olyat mutatsz, ami a szememnek tetszik, és olyan vagy, aki a szememnek tetszhet. Ez rossz hozzáállás lenne egy vérivótól? - játszik a szavakkal, arra késztetve, hogy kénytelen legyen szóban is jóváhagyni, miközben forró bőrét majd leveti előtte. Fehér foghegyét az ajkába mélyeszti, hagyja, hogy kivillantsa a mosolya féloldalasan.- Ha ez izgat maradj térden, és én tudni fogom, hogy mit kezdjek veled ott is. Jól áll neked, bár nincs a térdelésedben semmi engedelmesség, csak mutatósság, megbotránkoztatnád azokat a hajlékony és édes fiúkat, akik reszketnek egy vámpírharapás kéjéért, de ez a te stílusod - cirógatja az álla alatt kedvtelve, mintha csak a leghétköznapibb dolgokról beszélgetnének. Végtére is, azt teszik. Az új hétköznapjaik szabályait fektetik le, 21 hónapra előre.
- Azért ne hidd, hogy feleslegesen mondod - sóhajtja egy lusta, macskás pillantással felelve a bámulásra, amivel csak félig takarja el figyelmes pillantását, de nem mulasztja el Mikael egyetlen szavát sem, ahogy a szájára vándorol a tekintete végignyal a foghegyén, hogy egy kicsit jobban érezze, ott vannak azok az agyarak.- Az 1600-as években túlságosan soványnak tartottak, a kor vérmacskái a kor ideáljai szerint mérlegeltek. De téged… ó téged megátkoztak volna ezért a ritka, élénk rézvörösségért - egy tincsét vonja a szájához, azt csókolja könnyedén kívánkozó szája helyett, belebólintva a nem is kérdő állításba, rögtön nyitva a tartásán, hogy sima, hűvös mellkasán érezhesse a nyelvét, tompa nyögés zöreje hallatszik ki belőle, feldobbanó szíve mellett, mert a teste csak hűvös, de egyáltalán nem érzéketlen a saját játszadozása után, amivel Mikaelt kínozta.
Sőt, még kék szemében pillantását is érzékeny érzékszervnek érzi, amikor a fiú elkel előtte és kíváncsian hagyja, mert a hiúzíz a szájában arra hajlítja, hogy legyen játékos és engedékeny, mint a fél lelkében lakó kegyetlen macska. Tágra nyitja a szemeit, de mielőtt elnyelhetné vele a zöldeket lehullik rajta a tekintete a mozgásra, megnyalja a száját a bevégzett vetkőzés láttán. Az ujjai kissé fehéren pihennek a karfába markolva, de nem nyúl érte, amíg a vörös nem teszi. Kissé belegörbítve a körmeit lassítja le a kézmozgását, hogy legyen elég ideje szemügyre venni csinos, elegáns, vonzó farkát, ami még határozatlan képét mutatja annak, hogy újra kiteljen-e vagy a korábbi izgatás délibábjaiból okulva maradjon csak ilyen egyenes, várakozásteljesen halovány édes fehérség. Az alsón keresztül forró és tüzes szerv félénk fehérsége étvágygerjedt mosolyt csal a szája szélére, de mielőtt lehajolhatna érte, Mikael befordul.
- Ravasz - leheli, de van, amit nem mulaszthat el, keményen belemarkol a kínált csípőcsontokba, annyi ideig megakasztva a fiú mozdulatát erővel, amíg végignyalint a segge félgömbjén előrehajolva, majd a nyelvét felhúzza a gerince mellett, vékony, de edzett izmai közé nyomva erőteljesen, mielőtt az ölébe fészkelné magát, ahol ellazultan visszaadja a kezeit játszani, karikát rajzolva a mellkasára és a köldöke körül, mielőtt a kezébe venné, ahogy engedi. Tompa, reszelős szusszanással értékeli a dörgölőzést, ami valami hűvöset és keményet érezhet az ölében. Megpróbál nem felforrni a közelségétől. Csak ennyi szívességet tesz magának, hogy nem forr fel, de a vére összeáramlik, a teste nagyon is él a maga számító, halott módján.- Ahhoz, hogy használjak valakit nem kell idejönnöm, Mikael - felborzolódnak a tarkójának rövid tincsei a foghegyeket érezve a fülén, elhúzza a cimpáját, csak azért, hogy aztán újra odahajtva a fejét végigsimítson vele a fiú száján, újabb lehetőséget adva a harapásra. Ölelő karjai megmoccannak, jobbja határozottan a farkára fog, a fejét leszegi, belenevetve a bőrrel fedett nyak és szeplősfehér váll találkozásába, míg a balja saját utat választ, végigsimítva Mikael combbelsőjén a bal lábát kiakasztja a karfára maga mellett, így nyitva elég nagy terpeszt nyisson rajta ahhoz, hogy alácsúsztatva a kezét a középső ujját a dörgölőző seggének partjai közé simítsa, és ott érezze minden mozdulatát, ahogy rajta simít, túlságosan kívánatos testén.
- Szeretni… egy vámpír tanítson hm? - a szótól megrezzen, odafordítja a fejét, az álla alá csókol egy elvetélt nyaknyalás végén, mert csak a bőrszíjon húzhatja végig a nyelvét.- Nagy kár lenne téged elpazarolni nőkre, mit akarsz valójában, ajándék macskám? - a tarkója mögé húzza a száját anélkül, hogy a kezeit levenné róla, hegyes fogaival odamar, míg a farkát közbesimogatja és belemélyeszti az ujját felkínált, neki kínált testébe, túlságosan egyszerű, túlságosan természetes módon bódította el a figyelmét és szűkítette a társalgásukat a szexre a fiú, de nincs oka ellenállni neki.
- Mi lesz a világ rendjével, ha te használsz engem arra, hogy élvezkedj, nem pedig én téged, hogy a hatalmamat fitogtassam, hm? - mintha véget ért volna az engedékenysége, olyan eréllyel markol rá, de csak meg felmoccan a fotelből, kényelmes üléséből kiszabadul visszavonva belőle a kezét, ám megtartva magán a farka tövére fogva, de nem akadályozva meg, hogy a karjaira essen, ahogy szembefordítja a fotel háttámlájával, hogy az ülésre térdeltetve simuljon a hátába.
- Nem félsz meginvitálni? Még a végén megkedvelsz - súgja a fülébe fenyegetően.
Felhorkantok. Már én sem tudom, hogy miről beszélek, már magam sem tudom, hogy mi történik, mert kezdem azt hinni, hogy a vámpír nem egy zsarnok és én kicsit túlmisztifikáltam. De valami mégis azt súgja, hogy jobb félni. Eszembe jut, hogy be kéne avatnom, hogy dolgozom és, hogy felvettek a fősulira és, hogy őszinte legyek nem is rossz eredményekkel.. sőt! De a kisördög dolgozik bennem. Annyira, de annyira fel fogom baszni és akkor… akkor majd gyűlölhetem kedvemre. A szája forró a nyakamon, élvezettel fogadom, akarom. - Magam sem tudom, Samael. - a hangom halovány, mert tudnia kell, hogy őszinte. Még nem tudom mit bírok el és mit szeretek, de azt igen, ha elveri a seggem, ha az övvel a combom, hátam, de nem szeretnék egy korbácsolást teszem azt, vagy ha vagdosna, vagy a csontjaimat törögetné. Az ujjai alatt megremeg a szám. Izgatott vagyok, akarom, hogy érintsen, faljon fel, és dugjon meg, igázzon le. De lázadni fogok ellene. Mert… engem ez izgat. Már veszem a levegőt, hogy ellent mondja, csak azért is, mert a dühömnek hangja kell, hogy legyen, mert nem tesz semmit, ami miatt dühönghetek és én dühöngeni akarok. Hogy én mire vadászom? Ó, én Éliere vadászom, és Ravenre, de abból csak az egyik elérhető, na jó, ő sem. Nagyvadakra bukom és miért nem lehetne ő az? Mert a haragom erősebb, mert gyűlölni akarom, mert annak van ereje és mert rettegek, hogy neki adom magam. Nem tehetem meg. Lázadnom kell. De ahogy néz rám, ahogy megérint, annak lenyomta van, annak hangja van a hiúz feldorombolásában, ami kibukik belőle. Faszom. Kiszalad a számon és nem tehetek ellene semmit. A vámpír hülyére vesz, azt teszi igaz? Megőrjít. - Rám? - feldorombol a szám megint. Francba, hogy ezzel a gyomromra mér ütést és a vágyamra. - Ahogy nézel, Samael…- az bűn, annak nem lenne szabad megtörténnie, amiatt nem tudok haragudni rá, mert felissza a lényem. A tekintetem alján lobogó tűz izzik fel, forró lesz a bőröm. - Mi van akkor… - ködös a tekintetem és a hangom akadozó, mert nem akarom kiadni neki magam. - ha engem ez izgat? - hátratett kézzel térdelni előtte, mi van akkor ha engem ez lázba hoz? Akkor megadja nekem úgy, hogy neki ebben nincs semmi élvezete? Mi van, akkor, ha nem is izgat igazán? Felemelem a fejem az érintése nyomán és úgy pillantok végig rajta, mintha a tekintetemmel tüzeket lobogtathatnék benne. Képes vagyok erre vajon? Elnevetem magam. - Tudom, hogy tisztában vagy azzal milyen hatást kelt a külsőd, hogy nekem is tetszik, hiszen… - végig pillantok a száján, a szemén, a durva fogainak képzelt helyén. - te kívánatos vagy. - és biztos vagyok benne, hogy tudja. Tetszeni akarok neki, és ettől aztán még dühösebb leszek. Felszusszanok idegesen. Elnyílik a szám a csókjára vágyva, és peeersze nem adja meg, felszisszenek. Várok. Rá. - Igen? - elnevetem magam és úgy döntök kihasználom, amit nekem akar adni. - Szóval szeretjük a fájdalmat mind a ketten.- közelebb hajolok és mohón végig nyalok a mellkasán, ő engedett közelebb. Az ingem az övé, de én is az vagyok és lehet akarom. Lehet az övé akarok lenni, ha enged játszani, ha enged kiteljesedni, ha enged engem szabadnak lenni. Egy kósza pillanatra ráengedem a hiúz erejét és feltolom magam a lábai közül. Hátra lépek egyet és a szemeibe pillantva lehúzom az alsóm, kilépek a nadrágom fele szárából és letolom a nadrágot az alsóval együtt magamról. Úgy lépek vissza a lábai közé, hogy én tolom szét a combjait, a megszerzett ingem kirántom a combjairól és elhajítom. Akarom hogy lásson, lássa a vastag de nem túl nagy farkam, de illi, hozzám, halvány rózsaszín, de én nagyon fehér bőrű vagyok. - Akkor…- elveszem a kezeit magamnak és mindkettőt végig húzom a mellkasomon, le a hasamra, a combomra. Még azelőtt fordítok neki hátat, hogy szóra nyithatná a száját és a seggem mutatom meg neki, mert valami azt súgja én leszek a befogadó fél. A kezét a csípőmre húzom és a combjiaria nyomom magam, megringatom a csípőm, a fenekem a lábain, nem vetkőztetem le, de eljön az ideje. Nekidőlök a mellkasának, a kéz kezét a sajátomra húzom. - Azt hittem használni akarsz engem. - vallom be a seggem neki dörgölve, a kezét a hasamon húzom végig. - de örülök, ha nem. - behúzom az ölembe, hogy érezze a forró vágyam. A fejem a vállára hajtom, a füléhez fordítom a fejem és ráfogok a fogaimmal a fülcimpájára. - Imádom a jó szexet. Oly sokáig tagadtam, hogy lázba hoz egy jó farok… oly sokáig hittem, hogy nekem csak a nőkre lehet vágyam. Taníts meg szeretni önmagam. - lássuk mit kezd ezzel a kihívással.
Halkan horkantva belenevet nyakába, ahogy köti a fiú a vámpírt a karóhoz, éppen amikor feloldódna benne, hogy nem is szörnyetegként tartja számon, ám a rajtakapottság vitára készteti Mikaelt, kezdi sejteni, hogy csak a vita kedvéért vitázik. Nem hibába tartották úgy valamikor régen, hogy a vörösöknek nincsen lelkük, ők mások, mint a többiek.
- Őszinte leszek, nem tudom, hogy te magad tudod-e hogy miről beszélsz - mosolyint a bőrén, nem keresve a szemkontaktust, ne higgye, hogy megigézte, csakis az érintéssel törődik, a kezébe biccenő fejre, a nyelvre, ami a száját nyalintja, hogy odahajolva ő is meg akarja nyalni, de már elhúzódott, csak a ajkán hagyta meleg nyomát az érintésnek.
- Mhm, ezt jó tudni, az ilyen dolgokat akartam hallani az első kérdésemre válaszul, mert ezt biztos, hogy érdemes rólad tudni. Már csak az a kérdés, hogy mi lehet a a szint, ameddig kedvedre van? - a hangja inkább szórakozott dúdolásnak hallatszik, mint komoly kérdésfelvetésnek, körberajzolja magának a fiú felső ajkán a fodrokat, mintha egy dallam vonalvezetése lenne, azt dúdolná el, kissé megbiccentve a fejét.
- Annyit jelent amennyit mondtam. Nem vagyok egyszerű. Nem bántok senkit azért, mert megtehetem, nem ilyen egyszerűen működöm. De ahogy téged felizgat bizonyos szintű fájdalom, engem is felizgat, a különbözőségeink hasonlóságok is lehetnek, kérlek, ne vesztegesd a levegőt arra, hogy tiltakozz az ellen, hogy bármi közös vonásunk is lehetne - siet elébe a várható gondolatnak, a pillantása azt latolgatja, hogy jól méri-e fel a várható szavait ennek a váratlan ajándéknak.- Ragadozók vagyunk, vadászunk. Hogy te mire, még nem tudom, én most rád fenem a fogam - bámulja, beissza az egész lényét maga előtt, ahogy rándul, sóhajt, liheg és nyitott inge alatt feltárt teste kemény húsfalatnyi titkokat árul el neki, közben nem szűnnek meg a zöld szemek őt átkozni amiért halott, de létezik és hatalma van felette.
- Megsimogatod ezzel öreg szívemet - kissé csúfondárosan mosolyog rá, de csak a türelmetlenség teszi kötekedővé.- És mit teszel, hogy a kíváncsiságod kielégüljön? Bármennyire is úgy fest, mintha arra születtél volna, hogy hátratett kézzel térdepelj előttem, ne felejtsd el, hogy nem kényszerítettem rád -simít végig körbehurkolt, bőrvédett nyaka felett az állán, úgy siklatva alá legalább négy ujját, mintha egy nagymacska állkapcsa alá simogatna be rutinos, értő kézzel és csak nevet azon, hogy szavát szegte a kitörni készülő háborgásnak.
- A szemrevalóságom még nem jelenti azt, hogy tetszem neked cicám. Ki tudja, modern fiatal szemeidben akár sértés is lehet, hogy valaki, aki ilyen öreg mer jól festeni, egyensúlyban lenni a testével. De ha a kedvedre van és nem csak mint telihold idején kellemes húsfalat azzal tudunk mit kezdeni - sóhajtja a szájára újra csókközelben, de csak addig időzik a szája felett, amíg közelebb nem kerül. A simítása alatt szétnyitja a combjait, hogy közelebb csalogassa közöttük, kék szemei várakozón vizsgálják a zöldeket, szinte hallja a bennük dübörgő gondolatokat, ahogy fogást keres rajta a fiú. Elmosolyodik, mert amilyen könnyűnek hiszi, annál nehezebb a dolga.
- Ha fel akarsz fedezni csak tedd meg. Én sem vagyok közömbös a fájdalomra, ha kieresztenéd a karmaid, egy kis vér egyikünk sem riaszt meg - a hüvelykujjait két oldalt lehúzza az öv védő sorain a nyakán, a kezeit a vállán a fehér ing alá csúsztatja és végre lesimítja az a fiúról, amíg az eldönti, hogy mihez is kezdjen forró, izzó szabadságával és közelségével. Még mindig a fotel szélén ül, hűvös lehelete végigcirógat az arcán, a vörös hajtincseken, de csak a halántékához érinti a száját a nem kívánt csók helyett ott húzza végig az ajkát számító lustasággal.
A megszerzett inget nem ejti a földre, fehér trófeaként fekteti a saját térdére.
Biccentek, hogy ne kezdjek újabb szócsatába vele, de ezt valóban teljesen félre érettem, így egy kicsit jobban hangzik. Amúgy sem kéne csatázom vele, de fogom, mert ismerem önmagam. Sóhaj. Jó példa? Jó példa! Mi a pöcsöm a jó példa neki? Hogy ezek itt rajonganak a vámpírokért? A legrosszabb az egészben, hogy más körülmények között én is bírom őket, de bassza az agyam ez az ajándék dolog, hogy nem vártam ahogy illett volna. Ezek… ezek zavarnak és ezek miatt vagyok bizonytalan, ne miatta, mert a dög valójában igen mutató, főleg így póló nélkül, de attól még azt mondta nem izgatja a szex, vagy már nem is tudom, hogy mit mondott, teljesen össze vagyok zavarodva. - Nem minden körülmények között az. - csak nem bírom ki, hogy ne szóljak bele, de közben meg a vámpír valójában egy kibaszott átok, főleg, amikor azt mondja, hogy összetör engem, hogy magának tetszővé tesz. Miért nem vagyok jó, ahogy vagyok? Félre billen a fejem, ahogy a nyelve siklik a nyakamon, így is olyan rohadt közel van, minek kell ezt még fokozni? Na persze azt tudom, hogy a vérem ambrózia neki, a hívóállaté mindig sokkal finomabb, hiszen az valahol neki van teremtve. Forró a nyelve, de hűvös a lehelete, a kettős érzéstől megborzong a hátam, a nyakam is behúzom egy pillanatra és a vágy újfent nekilódul a gyomromban. Fájón megfeszül a mellbimbóm és a heréim. - Látod? Pontosan erről beszélek. - bűn az ő szemszögéből, az ő álláspontjából, de az enyémből meg olyan egyszerű és ésszerű, miért van az, hogy én nézzem az ő oldaláról, de ő baszik az enyémre? Mi bajom is lehet a vámpírokkal… ja semmi. Hátra billen a fejem, a tenyerébe, pedig a hajam sem húzza, rányalok a számra és az arcába pillantok, de nem engedem mélyebben a gondolataim alá férkőzni. A hiúzt még mindig nagyon távol tartom, ott, ahol el nem érheti. Noha nem vagyok hülye, tudom, hogy megtehetné, csak hívnia kéne. Végig borzongok a nevetésére, mintha a bőröm alá tolná be a hangját, megrezzenek, libabőr ver végig. - Nem hazudom… , hogy nincs kedvemre a fájdalom egy bizonyos szintig. - nem szeretem a túl durva dolgokat, de igen, az öv csípős csattanása kifejezetten jól esett. - Mit jelent, hogy nem egyszerű szadista? - de attól még az? Fasza. Meg sem lep, az összes ilyen patkány az. Alásóhajtok az ujjainak és egy pillanatig eljátszom a gondolattal, hogy megharapom, de azért ennyire sem bátor sem hülye nem vagyok. Nem felelek, ki ne szeretne bántani… egy normális lelkületű ember, de ő egyik sem. Ahogy a hajtépésről beszél… a vágy felugat a mellkasomban, a farkamban, az alhasamban, mert az izgatna, ha nem skalpol meg, de szerintem ki fogja próbálni a határaimat és át is fogja lépni őket. Fellihegek, de nem mondom el, hogy nem az őskorban vagyunk és remélem nincs barlangja. A karjaimat nem húzom előre, akkor sem, amikor szabaddá teszi őket, csak térdelek dacosan és forrón, olyan lüktetőn, ami már-már engem zavar. - Kíváncsi vagyok rád. - nem hazudok, nincs benne semminemű ámítás, félrebeszélés vagy könnyed lódítás, mert tetszik és mert balzsamos a hatalma, de ellen kell állnom, megköveteli a dac. A nyakam köré tekeri a bőrt és milyen jól mondja, mert azonnal lázadnék, hogy ne tegyen rám nyakörvet, de csak vicsorra futja, azt is elengedem, hogy a vámpír, akié vagy…. most nem húzok ezen sem kétkedő piros vonalat. - Biztos vagyok benne, hogy tudod mennyire vagy szemrevaló és igen, érdekelsz, de egyelőre csak arról tudok nyilatkozni, hogy a tested tetszik. - nyelek egy nagyot, mert hiába takarta el a nyakam ez csak egy nyakörv és attól még simán meg fog harapni, ebben az esetben akkor máshol. Veszek egy mély levegőt és a két kezem a térdére csúsztatom, onnan fel a combjára, de várok, hogy ezt lehet-e? Ám biztos vagyok benne, hogy miattam engedi, ha őt nem is izgatja. Ezzel a ténnyel kivett egy nagyon fontos fegyvert a kezemből és eszembe jut, hogy talán direkt tette. A szívem hevesen ver, a testem forró és a vérem zubog, ellenben vele, engem izgat a szex, akkor miért ne használjam ki, amit neked adhat? Azt mondta, ha engem izgat, őt is. Felszaladnak a kezeim a combjain, olyan közel van, a fejem félre fordítom, de nem akarom, hogy megcsókoljon, így semmi jelzést arra nem adok.
Szereti a hangját, ahogyan azt már Mikael megállapította, de azt szereti, ha jelentősége van a mondanivalójának, így most visszacsukja a száját, amikor fiú visszavonja a kérdést, tűnődő pillanatást vet rá. 21 hónapjuk lesz tisztázni az ajándék mivolt értékhordozását, nem kell most rögtön meggyőznie. Úgysem sikerülne, mert a vörös engesztelhetetlen, viszont ez a hozzálláása elég sok mindent megmagyaráz a vámpír számára, ezért hagyja, hogy egymással szembenálló gondolataik leüljenek meg megszokják egymás közelségét.
Türelem. Nincs végtelen sok ideje vele, de azért van ideje.
- Teljesen félreértetted. De akkor most már rendben vagyunk? - fogalmazhatná jelen időben, mert Mikael szándékosan félreérti minden egyes gesztusát, de nem akar olajat locsolni az amúgy is lobogó tűzre, hiszen nem akarja megégetni magát, inkább elfújná, hogy szelíden égjen, érte és ne ellene, melengesse és ne taszítsa, vakítsa.
Mosolyog rajta, de addig jó, amíg nem látja lehajtott fejjel, amikor már újra maga felé fordítja nem engedi, hogy vidám kifejezést lásson az arcán. Türelmesen veszi körül, a lábaival, az érintésével, a lélegzetével, de Mikael sértetten hallgat, miközben végigkóstolja újra puhán, elcsókolja a nevethetnékén az arcán, hiszen ha félreértette, akkor nincs oka a sérelemre, de úgy dédelgeti magában, mintha kincs lenne, hogy megtarthatja az ellenséges érzéseit, amik ugyan okafogyottá válnak, ám mániákusan ragaszkodik hozzájuk.
Buta kölyök, nem kérdés.
- Nem hihetetlen, hanem kérdés volt, most már tudom, hogy nincs más felelős az állapotodért, csak te, mert az itteniek jó példát mutatnak neked, amiből nem vagy hajlandó megtanulni, hogy a vámpír nem átok - dorombolja dallamosan, kedvtelve, laposan nyal a nyakán, mintha a választ fontolgatná, belenyög az ereibe a kívánságot, hogy marjon. Végtelen önuralomra vall, hogy újra végignyalja, sima a nyelve, hiszen nem macska, csak éppen úgy használja, mint ahogyan az állat tenné, hogy komfortnyalintásokkal tisztogatná a bundáját, letakarítva róla minden rossz érintést, ami elérte. Saját szaga halván, a vámpír halottsága, az illatszer könnyűség, nem kérkedik semmivel, ahogy a megjelenése sem kérkedett, valószínűleg ha az utcán találkoztak volna fel sem tűnik Mikaelnek, hogy jelen van, mint vámpír.
- Bűn, ha az én szemszögemből vizsgálnád meg a dolgot veled kapcsolatban, de nem késztetlek rá most még -a jobbja egészen a vörös tarkóra csúszik, öt ujját fűzi a hajába, összefogja és a tenyerére veszi a koponyáját, elmasszírozza az ujjai között, miközben a balját felhúzza a nyakán megint, nem tudván betelni a forró, kedvére való bőr érintésével, aminek más az illata, mint a jaguároknak, egyáltalán nem olyan, mint egy farkasé, más lüktet alatta, összekeveredve egy jól fürdetett, szép ficsúr tiszta illatával.
Biztos megsértődne, ha méltatná alakváltó-melegét, belenevet a nyakhajlatába a magát szórakoztató gondolatra.
- Nem vagyok egyszerű szadista, viszont ez nem magyarázza meg azt a sóhajt, azt a kéjes, már-már elégedett nyögést, amit akkor hallattál, amikor megütött a szíj. Vagy csak a kedvemért volt hm? - néz a zöld szemébe, baljának ujjbegyei puhán megpihennek a fiú ajkán, éppen csak egy kicsit benyomva őket a résen, de még el nem érve a fogait, hogy amikor szóra nyitja a száját azonnal felemelhesse őket, hogy beszélhessen.
- Ki ne szeretne bántani egy ilyen szép arcot és ilyen szemtelen szájat? - mélázik el, lassan kifelé húzza az ujjait a hajából ahogy az arcára lehelni a kérdést, aminek gyengéd éle azt kéri, hogy törj derékba, de nincs mögötte tartalom. - Meghúzni, megtépni a hajad, pont olyan hosszú, mint azoké, akik pontosan erre tenyésztik, hogy annál fogva rángassa őket a vámpír az ágyba - ő éppen elengedi, lenyúl az övért, ami a fiú karjait fogja, kioldja a csatját és felfelé húzza az alakja körül, de el nem fordítja a szemét zöld szemeiről, amik olyan mélynek látszanak, mintha most tényleg csak rá figyelne, olyan árnyékosak, mint egy borostyánfüggönyön nyílt volna meg előtte, hogy beengedje a vámpírt.
Talán téved.
- De inkább visszatérek a kérdéshez, te, mint a macskám kíváncsi vagy rám? Ha nem lennék vámpír akié vagy most, akkor akarnál engem, hm? - puhára csókolt nyakára húzza az övet, körétekeri egymás fölé rétegezve, hogy eltakarja kívánatos bőrét, ügyesen úgy csatolja be rajta, hogy kemény bőrgallért képezzen. - Mielőtt megrónál, ez nem nyakörv rajtad, Mikael, de jobb, ha eltakarjuk a nyakad, mert az nem vesz részt a dühöngésedben, szerfelett csábítóan viselkedik vámpírszemmel. Szóval? Visszatérhetünk egy félreértéssel ezelőttre?
Halkan felröffenek, mert valójában amit magamból adhatok az nem tetszik neki, de ne kövessek utasításokat sem, nem megyek el könnyen az észjárásán. Valójában nem is akarok, egyszerűen nem akarok megfelelni neki, túl akarok lenni az egészen az összes hátralévő hosszú hónapokon. Mivel az arca azt mondja kezd nem kedves állapotában lenni, nem fejtem ki a véleményem erről. Újabb röffenés, józan eszem sincs, jó, akkor hülye is vagyok, leszarom. - Hogy őszinte legyek, nem ez nem merült fel bennem. De legyél te is őszinte, ha nem hiúzzal fertőznek meg, számodra lenne bármilyen jellegű értékem is? Ne, inkább ne is válaszolj, hiszen a te szemedben ez más. - megvonom a vállam. Én olyan ajándék vagyok, amit meguntak és neki adtak, mint az a karácsonyi ajándék, ami nem kell és tovább adományozzuk. Mély levegőt veszek, nem akarok erről beszélgetni. Semmiről sem akarok, mert nincs is miről, hiszen a véleményünk olyan eltérő, olyan mások vagyunk. Szerinte megtisztelő tulajdonnak lenni, szerintem kifejezetten megalázó és lealjasító. Nem akarok adomány lenni, eszembe sincs azt gondolni, hogy ez jutalom, ez egyszerű kihasználás és nem több annál. Séaghdha odalökött, mint egy kibaszott tárgyat ennek a dögnek, aki minden egyes szavamba bele akar kötni és meg is teszi. - Óo. - hát ezt akkor valóban teljesen félreértettem. Az arcomra is kiül a meglepettség, mert azt hittem, hogy a bennem élő macskára gondol. - Félreértettem. - lehajtom a fejem egy kósza pillanatra, mert be kell ismerni, hogy ezt másként értelmeztem. A nevem hívogató a szájából, de attól még az elutasítás az, ami. A szex az, ami. Szívesen játszom vele és tudom mi a dolgom az ágyban, de ha nem kötelező nem adom neki. Szeretem a szexet, de nem kell neki, akkor nem kell erőt venni magunkon. A dac és a harag lobogtat, mert nem értékeli, amit olyan könnyedén neki adhatnék. A szex egyszerű, könnyed, betanult és csak a test kell hozzá, az elmét ki lehet alóla szabadítani. Elég jelen lenni fizikálisan, és én ezt tudom élvezni. Kihívás és végrehajtható. - Biztos vagyok benne, hogy megtalálod a kedvedre való játékot. - nélkülem is. Az arcom a tenyerébe veszi, hagyom, hogy cirógasson, simogasson. - Rendben. - megértettem, én nem akarok az ő macskája lenni, de most nem nagyon választhatok egy másik utat, bele kéne nyugodni, de lázadó természet vagyok, örökké dühös. Ráérősen simogatja az arcom, felfedez magának, de én már eljutottam oda, hogy hallgattam az elküldésemre, és nem visszakozok belőle, türelmesen várok a térdem koptatva, akkor sem mozdulok, amikor közelebb hajol. A szívem hangosan csapkod, mert tudom, hogy előbb vagy utóbb, de érvényt szerez magának és érzem, hogy a lüktető ereket tapogatja, hogy érzékeli a vérem forróságát, és tudom, hogy ismeri az ízének aromáját. Megint kiszárad a szám, a nyelve türelmes, de kisajátító, nem reagálok rá, még meg vagyok sértve. Akkor sem moccanok meg, amikor a lábait elnyújtja mellettem, még mindig harag tüze lobogtat, a macska sértetten kunkorodik a lábaim köré, hiszen neki az én érzéseim vannak, csak annyi, amit átengedek a szűrőn, annak ellenére is, hogy érzi a halvány alfát a vámpírban, de a macska szimbiózisban él velem. - Ők jutnak nekem, és nem bánom, sokat tanulok tőlük, de lehet hihetetlen neked, itt, ezek a lények szeretik a vámpírjaikat, a megvetés sajátom. - mert van, amiatt, hogy azt hiszi a magántulajdona vagyok és ennek nem lesznek következményei. - Bűn lenne arra vágyni, hogy szabadon dönthessek? - dacos a hangom, a tartásom kemény, feszes, egyáltalán nem megalkuvó. Engedelmesen hajlítom a fejem oldalra, hogy odaengedjem a száját a nyakamra, pedig tudom, hogy szomjazik a véremre. Mögöttem a lábujjaim görcsbe rándulnak, de ezt talán nem látja. Beszívom az illatát, ha már ilyen közel van, de már nincs bennem a vágy, amit a szájával indított útjára bennem. - Örömmel hallom. - súgom halkan. Mert nem szeretném, ha erre hajtana. A szavaira felszusszanok. - Nem kifejezetten kedvelem, ha bántanak, de azt értem, az egyszerű, okkal történik, vagy színtiszta szadizmusból, de azt értem. - egyszerűek a szavaim, apámnak el-eljárt a keze, de nem is emiatt, hanem, mert a fájdalom kitisztítja a fejet és könnyűvé teszi a dolgokat, értelmessé. - Mindazonáltal a vágyat jobban preferálom. - a hangomban nincs semmi szín, olyan, mintha azt mondanám el, hogyan kell a tojásos nokedlit elkészíteni, pedig tudom, hogy kíméletlen fájdalmat tud okozni, de ha mázlim van nem teszi, nem riaszt el magától, nem éri el, hogy gyűlöljem, sokkal nehezebb dolga lenne a hiúzzal is. A gyomrom összeugrik, a szívem megint kalapál. A tekintetemben nincs kihívás, nincs felkérés, nincs benne semmi. Csalódott vagyok, mert megérzésem szerint azzal játszik, hogy felhúz és eltol, felhúz és eltol. Most megint ott tart, hogy simogat, kekeckedik, és nekem halvány lila dunsztom nincs róla, hogy tudnám a dolgokat megúszni könnyű módon. - Bántani szeretnél? - lehelem a kérdést felé, nem hangosan, nem kihívóan, nem magamra csalóan, nem akarom, hogy bántson. Vissza akarok menni a szobámba és játszani. A szemeim élénken villognak, a zöldje most sokkal mélyebb, sokkal kifejezőbb, a nyakam forró a leheletétől.
- Ha útmutatót küldök, útmutatót követsz és nem adsz semmi valódit, azt hiszem számodra is világos a különbség - szőkésbarna rosszallással összevont szemöldökei jelzik, hogy végtelen türelmének kútjában hirtelen vízszintesés következett be, pedig annyira igyekszik, tényleg, annyira igyekszik jó vámpírja lenni ennek a nagyon-nagyon rossz cicának.
- Ne emlegesd a józan észt Mikael, mert még egyetlen szó sem hagyta el a szádat a józan ész nevében - sóhajtja csendesen, aprót ingat a fején, de a szemei kéken tükrözik vissza a fiú arcvonásait, le nem veszi őket róla, hogy lássa, nézi, figyel rá, teljes és osztatlan, nemkívánatos figyelmét élvezi, szenvedi és dühöng rajta.
- Úgy beszélsz, mintha ajándéknak lenni hitvány dolog volna. Eszedbe sem jutott még az, hogy az, hogy ajándékként felmerülhet a személyed olyan nagy értéket feltételez rólad, amihez egyáltalán még fel kell nőnöd, mert az ajándék értékes? - otthagyta miatta a készséges jaguárokat, Mexikó meleg kényelmét, a vámpírurának szórakoztató társaságát, hogy Moroven fattyának vérét kortyolva halott szívébe engedje a félelmet csordulni, hogy ilyen közül legyen őhozzá, hogy minden éjszaka azzal ébredjen fel, hogy a rémület urának hatalma ébreszti meg, az ad neki halhatatlan energiát, bár vámpírmesterként megvan magában, alattvalóként ott dobban benne arra a fekete szívre válaszoló vércsepp, összeköti az eskö valamivel, amire gondolni sem jó. - Persze, hogy eszedbe se jutott, mert te semmibe veszed az ajándékokat amiket az élettől kaptál, így azt gondolod, más is így tesz - mosolyog könnyedén, mert a nyomasztó gondolatok terhe nem nehezedhet a fiúra, aki a saját létezését sem tudja elviselni és a helyén kezelni, aki féltékenyen dugdossa előle a hiúzt, mert tudja jól, hogy az állat inkább a vámpírhoz tartozik, mint hozzá, aki még nem értheti egészen a szép bundás működését, nem tudja boldoggá tenni magában, mert még önmagával sem került egyensúlyba.
Milyen fiatal. Minden szava szerint gyerek, de a szájának és testének érintésében már nincs semmi gyermetegség, az nagyon is egy fiatal, pont eleget kísérletezett szépséges férfi érintése, aki tudja a saját hatalmát a testiségben, ismeri a mosolyának bűverejét, hajlékony tagjainak varázslatát, amivel elandalíthatja az egyszerű halandókat és halhatatlanokat.
Nem hagyhatja neki, hogy a szex kottájábón játsszon neki, és lám, bele is esik a fiú a csapdába ahogy a kezei közé fogja az arcát már csak ellenségességet látni rajta, amit eddig hazug mosolya mögé rejtett, és most itt van.
- Nem a hiúzról beszéltem, akit megfojtasz magadban. A macskám te vagy, Mikael - dalolja a nevét, mintha egy különös hívószó lenne, egy szende szűz, amit meg kell becstelenítenie azzal, hogy a nyelvére veszi, kedve szerinti dallamot adva neki. - Ha te kíváncsi vagy rám, én is érdekelt vagyok az ágybéli dolgokban, ahogy te nevezted. Jó tudni róla, hogy nem vagy kíváncsi - simít újra az arcvonalán, végig az állán, a tenyerébe véve egy kézzel, hogy maradjon neki mozgástere, lapos, lusta, macskás módon pislog rá. - A szavaid tele vannak frusztrációval és fogalomzavarral, tisztázzuk: ha a hiúzról beszélek, hiúzt mondok, és a lényed állati felét értem alatta, amit olyan féltékenyen elrejtesz előlem. A macskám te magad vagy - ismétli meg, a hüvelykujjával végigsimít a szeme alatt, amiben kihunyt a hazudott vágyakozás, tiszta vizet öntöttek a pohárba. Nem látszik neheztelni érte, eléggé előrehajol érte, hogy most dús, macskás száján simítson végig a szájában, belenyalintva a sarkába. A balja lecsúszik a nyakába, az ingváll alatt a vállán simít, a kulcscsontja mögé engedve a hüvelykujját érzi verni a pulzust az ujjbegye alatt, puhán elmorzsolja, ahogy a vágy szikrájával tette a szavaival.
Nem bánja. Nincs benne türelmetlenség, olyan mély, intenzív módon figyeli a fiút maga előtt, mintha legszívesebben felnyitná a koponyáját, hogy belelásson, egy kicsit sem bánja az elszállt hangulatát, ellazítja a térdeinek fogását, nyugodtan nyújtja ki a lábait hátrafogott karjai mellett kényelmesen.
- Milyen társaiddal hiúzok híján? Tőlük tanulod a fajtám megvetését és a túlságosan egyszerű eszméid a szabadságról? - a jobbja lecirógat az arcán, most ő simít végig rajta, elbiccenti magának a fejét, csókot érint a vénájára, odaszusszan, a fogainak kúpos hátát rápréseli az étvágygerjesztő vénára, de nem harap bele.
- A hiúz semmiképpen sem lehet számomra szexpartner, konzervatív fickó vagyok ebben a tekintetben, de se aktus előtt, se utána nem bánom a közelségét jellemzően. És ha már itt tartunk, te mit kedvelsz? Otthonos neked a béklyó és a nyakadba csattant öv is szebbé tette a nyögésed, jobban kedvelnél, ha megvernélek? - a hangulata incselkedővé emelkedik, de még mindig inkább tűnik kíváncsinak, mint kegyetlennek.
Bosszúsan felsztusszanok, persze, hogy túlzásba esem, nyiiiilván. - Máskor a kép mellé küldj pár szót, hogyan várjalak. - kíváncsian, örömmel, csak szóljon és azt kapja, persze nem érdekli mi zajlik bennem az érdekli, amit látni akar, hát mi tart engem vissza attól, hogy azt adjam neki, amire szerinte jogosult? - Sajnálom, de az, hogy ajándékba adnak valakinek, józan ésszel nem számít pozitívnak. Ha ismerkedtünk volna nem lennék előítéletes. - de eddig minden szava azt erősíti, hogy jól teszem, amit. A hangom nem kötekszik, semleges és beszélgetős. Fektesse le a szabályokat és én táncolok neki a következő kibaszott hosszú 21 hónapban. - Én nem kértelek téged Samael, te nem vagy nekem ajándék, te egy szükséges dolog vagy, amit el kell fogadnom, sajnálom, ha ezt nem érted. - sérteget, folyamatosan, nem is a szavaival, hanem a semmibevételemmel. Minden szava lekezelő, felsőbb rangú, mintha egy kibaszott tárgy lennék, egy beidomított kutya, akit a lábához füttyentett. Mondhatja, hogy nem jogos, a haragom, pedig az. Persze, hogy nem fél, hiszen nem tekint ellenfélnek, nem tekint még csak negyedrangúnak sem, annak tekint, ami vagyok egy ajándéknak, amivel kedve szerint játszhat és még azt is elvárja, hogy én ennek örüljek. Tényleg egy nárcisztikus fasz, de melyik nem? Távol tartom a hiúzt tőle, aki kíváncsian szemléli, e fenntartásokkal. Nem találkozott fajtájabelivel, nem érti az alfaságra hajazó szagokat és hívást, mivel nem érti ellenségnek tekinti, nem barátnak, így bizalmatlanul szemléli és nekem okot ad rá és ezzel hatalmat is, hogy lenyomjam a gyomrom mélyére. Csak a bundája súrlódik a csontjaimban, de nem izeg-mozog a bensőmben. Megállom, hogy azt mondjam nem te vagy az első, akinek az ölébe ülök és mindegyikben jól mutattam, csak megeresztek egy nagyon halvány mosoly, nem vonnék le következtetést ezekből, de ő egyértelműen fog, olyat, ami nekem nem tetszik, mert valójában nem érdeklem, csak a macska bennem, azt pedig szelídítse meg, ha tudja. Biztos vagyok benne, hogy tudja erőszakkal nem fogja. Akkor sem, ha előránthatja és vissza is tuszkolhatja. A hiúz nagyon makacs lény és elég domináns, igazi vadász, és el van egyedül is, nem törekszik társaságra, az az én részem lenne. Nem tudom, hogy gondolja, hogy az állatot nélkülem megkaphatja? Ott leszek a mélyben és ellenséggé teszem a macska számára is. Hátrébb araszolok az ölében, nem kell a támogatása, kitűnő az egyensúlyom, de nem szólok érte, inkább elmosolyodom, megmutatom hófehér fogaim hibátlan sorait. Végig ízlelem, ahogy elérem a nyakának ívét, a vállát, az arcára szagolok, az orrának nyergére, onnan a fülére és tudom, hogy dörgölődzik velem, értem én, én is teszem, de az emberi módra, mert a macska makacsul a mélyben gubbaszt, nem is érti mi történik, de egyelőre ennél nagyobb érdeklődést nem mutat, vár arra, hogy bennem is felélénküljön, akkor kúszik majd előre. Lekászálódom az öléből. A bókra elmosolyodom újra, hiszen macska vagyok és ura a testemnek, kell a munkámhoz, a céljaimhoz, nem köszönöm meg, mert természetes. Tetszik a vámpír, végig pillantok rajta, miközben a lábai közé térdelek. Felém hajol, mégis az arcom tanulmányozza, újfent nekem dörgöli magát, csak kíváncsiság villan fel bennem, de megállít, ahogy felé hajoljak, az ujja forró a számon, elnyílnak az ajkaim. A szája közel van, nem billentem meg a fejem, mert ő tartja, és a csókjára nem is nagyon vágyom ellenben szívesen leszopom, az nem nagy munka, még jól is csinálom és szeretem is, izgatna is. Kicsomagolnám, hogy lássam milyen, mit kaphatok, mi vár rám. Nem mondom, hogy nem lepnek meg a szavai, azt sem mondom, hogy örülök neki, mert az könnyebb lett volna, de akkor játszunk így. Átlélegzi belém a lesújtó vallomást, az elutasítást, a kisemmizést. - A macskám egyelőre nem érdekled jobban, mint egy moly a sarokban. - hatra dőlök, kiülök a sarkamra. Lélegzek egy mélyet. - A vadászat a társaimmal történik, majd szólok, ha érdekelt lesz benne egy vámpír és nem bánom, ha addig és aztán is hanyagoljuk az aktust, csak szívből remélem, hogy a jutalom aktus már nem a macskának szól, mert lehet azért a hatalmad nem terjed ki mindenre. - az állat ketté tépné, már azt sem viseli el, hogy megérintse, nem teszi másoktól sem, irtózik tőle, tudom mert igaz halványan de ott vagyok a tudata mélyén. Azt nem tagadom, hogy emberi alakomban sokszor bújok velük össze, de az meg csak testmeleg és semmi egyéb, nem torkollik orgiába. Séaghdha tigrise például senkit a közelükbe sem engednek, de sok vámpír kisállata vannak itt, akiket hanyagolgatnak, velük össze szoktunk verődni. Test, semmi több. Csalódott lennék? Nem kifejezetten, viszont, akkor más programot kell mára kitalálnunk, ugyan megteheti, hogy előrántja a macskát belőlem, korai lenne és ostoba húzás, de ki vagyok én, hogy ezt el is mondja neki. Már majdnem unottan sóhajtok fel. Örülök, hogy erőfitogtatásból felhúzott, de ezen gyorsan túl lehet lendülni, meg amúgy is van kivel dugnom, nem szorulok rá. Tényleg egyszerűbb lett volna, hiszen a kötődés legjobban szex közben alakul ki, de neki nem kell ez a megoldás, remélem van B terve. Abban nagyon téved, ha azt hiszi folytatom az egyoldalú beszélgetést vele, mert hiába mondok bármit, neki van egy véleménye, azt vagy elfogadom, vagy elfogadom kb. ennyi a választási lehetőségem. Könnyedén elpattinthatnám a béklyó övet, de valamiért izgatja, hogy fixálja a kezeim, nos kezd érdekelni miért. Azt nem értem, hogy előbb közli, hogy fedezzem fel, mit szeret az ágyban, aztán közli, hogy tulajdonképpen fullra nem érdekli, lehetne kicsit összeszedettebb. Várakozva rápillantok, már a szex lehetőségének a szikrája sem pislákol a tekintetemben, a testem az elutasítás hatására visszahűl, volt benne részem nem is kevés, még a váltás előtt, amikor vézna kis senki voltam, a kócos, töredezett hajával, a fakó szemeivel, a majdnem átlátszóan világos bőrével. - Vadászom a társaimmal és tanulom a macskát féken tartani, hogy ne függjön a teliholdtól. - de rendszerint elvisznek vagy az itteniek, vagy a koalíció tagjai. Vigyáznak rám.
- Túlzásba esel kölyök - megmosolyogja a hangnemét, de egy türelmetlen szusszanás bomlik ki a mosolya mögött, halvány figyelmeztetést hordozva csendesen, az érzékeire porlasztva anélkül, hogy háborgó tudatába injektálnál.- Egészséges kíváncsisággal kellett volna várnod a hívóvámpírod. Valami vagyok, ami fontos az állati részednek, de te harcra készültél velem, mielőtt megláttál volna, minden háborgó szó amit szólsz erről árulkodik és ezek a dühös szívverések is, amik mindkettőnket megsüketítenek, és nem az enyémek - mert az övé nyugodt, csendes, halott. Rtika dobbanásai csak akkor mélyültek el, amikor meglátta, majd akkor, amikor megízlelte, és a vére meglódult, de még mindig halk ahhoz a zenebonához képest, amivel a haragját eldobolja Mikael.
Ért a szívszóból. De nem érdekli egy oktalan gyermek lázadása.
- Jól teszed, mert nem félek - persze tudja, hogy egy vámpírnak van oka félni egy alakváltó fogaitól. Hogy a közelség, amibe a csattanó övvel húzza veszélyes, mert túl közel kerülnek, ahol könnyű hirtelen mozdulatot tenni. Hogy ugyan ő nyalogatja a fiú vénáit, de közben a sajátja feltárják magukat a nyakán, ősi vérének szaga ingerli a vadállatot, vagy inkább az embert, mert a vadállat kedvét leli a közelségében, hiszen egy része benne él, már olyan régóta, hogy el is felejtette milyen volt először egy hiúzra nézni és látni, ahogyan az visszanéz rá, felel a pillantásának csalogatására.
Hiányzik ez az érzés, mert a vörös a dühéből falat emel közé és a vadállat közé, de talán képes lesz a testi dekoncentrációval lerombolni ezt a kínos kerítést.
- Nem így találod? Kényelmesen ideültél, mintha otthonosnak találnád - egy kissé ingerkedő a hangja, mintha valamiféle választ akarna kiprovokálni, ami aztán ha akarja, ha nem a fiú részévé válik, mintha a kimondott szóval önmagát átkozná el. Érte zenélő vére legalábbis jó kezdetnek ígérkezik, a magán érzett zöld szemek pillantása azonban tűztelen, inkább csak mérlegelő, felmérő, nem lát rajta elragadtatást, így nem merne biztos lenni abban, hogy a testiségen keresztül megfogható a kis hiúz. Ó nem, hiszen szép, mint egy smaragd és rubint szerelemgyermeke, kár lenne abban reménykedni, hogy kielégületlen.
- Mhm - dorombol elégedetten, megemeli az állát, miközben erősen a fiú térdére nyomja a tenyereit, hogy hátracsúszás közben le ne billenjen, merjen csak elmenni a lehetőségek határáig, mert segít neki megtartani az egyensúlyát, kócosan romlottan várakozó pillantást vet rá, elég egy rosszul nyitott szusszanás a nyakában, hogy lelökje az öléből. Bizalmi játék, még ha nem is helyeznek nagy bizalmat egymásba, kár lenne figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy odatartja neki sebezhető, puha nyakát a hiúz jóindulatára bízva magát, hogy annak eszébe sem jut majd, hogy belemarjon valakibe, aki egy kicsit olyan, mint ő. Halkan sóhajt forró szája alatt, hátrafeszíti a vállát egy lusta roppanással, beleborzong a csipkelődő száj érintésébe, de odadugja a fejét aztán az ajkaihoz és az orrához, mint a macskák tennék egymás között.
Bár nem sok hiúzzal fejelhetett össze a fiú, azért a tigrisek sem csinálják máshogy.
- Szépen mozogsz - dicséri ahogy lecsúszik és nincs esetlenség a mozdulataiban, megnyitja neki a térdei közét és ahogy hívja előrehajol, a saját combjaira könyököl, most ő veszi a két tenyere közé az arcát, a hüvelykujját húzza végig a "kérlek" nyomán a száján. Előre is csúszik a fotelben válaszul, de a térdei a fiú vállaira fogva megállítja ha előrehajolna, a jobbja az álla alá simul a nyakára, felemeli a fejét, ráhajolva viszonozza az arcának végigcirógatását, a szája a száján simogat.
- Borzalmasan keveset törődök a szexszel, az ágybéli dolgokkal, a simogatásokkal, a vágyakkal - felel a korábbi kérdésre szinte az ajkába rágva a választ.- Ha a macskám kíváncsi rám, akkor engedek neki, de engem a közös vadászat csigáz fel, a végén pedig a zsákmány mellé az aktus a jutalom - elengedi a térdével, a keze továbbsiklik a vörös hajba puhán, hogy közelíthessen felé a fiú, ha akar.
Nagylelkű leszek és a beszélgetésünk nagy részét elengedem, egyetlen dologra kérdezek vissza, mégpedig rögtön a legelején, mert rohadjak meg, ha értem. - Ha jól értem, nem elég, hogy idejöttem, ahogy arra utasítottál, hanem lubickolva az örömben, farokcsóválva kellett volna, hogy várjak egy tök idegen vámpírt, csak, mert.. miért is? - nem leszünk jóban, de nekem nem kell ezt az orra alá dörgölnöm. Ha nem csalódom a fajtájában, és ó nem félek tőle, hogy fogok, mert nem, akkor amit ő elvár, hogy pattanjak örömmel, ha hív, basszunk a kedve szerint és kiindulva a vérszopó örökségéből, táplálkozni fog belőlem és önkéntes jogán bántani, mert az jól esik neki, még nem találkoztam nem szadista vámpírral. Szóval 21 hónap testi és lelki kín a jussom. Valahogy túlélem mindet, így vagy úgy, ha nem megy, akkor megszegem a Séaghdha-nak tett ígéretem és megpattanok. Nem tervezem ezt, de kurva nagyot téved, ha azt hiszi, hogy ő lesz az alfám, hogy a kénye kedve szerint megformál, csak mert valami rothadó hulla hatalom elhiteti vele, hogy ő baszta a spanyol viaszt. Abból nem eszel barátom. Nem bocsátkozom vele vitába és az sem érdekel, hogy haragosan ver a szívem, mert minden szava lesajnál és megsemmisít. Ami neki fejlődés az valójában az eltiprásom. Anyád. Tiport apám eleget, és bántottak az iskolában is kedvükre, vékony, törékeny vörös hajú kölyökként, elképzelni nem tudja milyen, amikor gyufának, répának gúnyolnak és minden verekedésben eltörik valamim. Megacélozza magam, mély levegőt veszek és arra koncentrálok, hogy ezt a napot túléljem, mindig csak az előttem állót. Felvetem majd neki, hogy nem lehetek minden este a talpnyaló szolgája, mert diákmelósként, heti három estén dolgozom, igaz csak 10-ig, de akkor is. Most nem vetem fel és a többi kételyem sem, mert amit látok belőle, hogy egy egomán faszfej. Akkor maradjunk az alapoknál. Szex. Elgondolkodom a szavain. A szívem zakatol a feltüzelt vágytól. - Percig sem hiszem, hogy félnél tőlem. - ahogy az is tiszta sor, hogy szerinte akkor lehetek valaki, ha ő azzá tesz. Nárcisztikus fasz. Az öv csattanva hagyja el csípős vigaszát a bőrömön, a fájdalmat értem. Az helyre rázza a gondolataim, az tudatja velem, hogy ki vagyok, a fejem üressé teszi, gyógyít. Kölyökként még rettegtem tőle, de aztán megtanultam a harag alá gyűrni és megszerettem, mert azt jelentette élek. Persze. Ne is mondj semmit, várd el, hogy tudjam. Megvillantok egy hazug mosolyt, de legalább ebben jó vagyok, főleg, hogy ebben élek. Előre bukom, ahogy húz, az orra kedvtelve siklik a bőrömön, ez tetszik, mi? Felbasz a lekezelése, a semmibe vételem, hogy azt hiszi ő tesz majd valakivé. Idáig is eljutottam; nélküle. Meglüktet az ér a nyelve alatt, mintha máris harapná a vénát, hogy rákényszerítése a testem, hogy vért adományozzon neki. Biccentek. Szóval szórakozik velem? Valahogy azt hittem, hideg és rideg utasításokkal dobál majd, de így még jobb, elhiteti velem, hogy van irányítás a kezemben, milyen kibaszott nagylelkű. Letolom a nadrágom, kilépek a cipőkből, hogy ne akadályozzon a mozgásban. Birtokló a nyalás a számon, minden mozdulata az, ha jobban megnézem, annak tekint, aminek kapott egy játéknak, amit nem baj, ha összetör, majd akkor eldobja és szerez magának másikat. Meg ahogy azt elképzelte. Eszem ágában sincs csókba vonni, sok okból kifolyólag és abból csak az egyik, hogy ledarálja a nyelvem, na nem mondom lehet vámpírral csókolózni, de nyelvek nélkül és azt hiszem a csók az intim. nem adom hát meg neki. Végre lekerül a nadrágom, macskásan sima mozdulatokkal a combjaira ülök. - Igen? - elnevetem magam és lepillantok az ölébe, biztos vagyok benne, hogy beleillek, de másokéba is, ez nem egy nagy szám. Az öv lóg a nyakamban, mint egy kibontott nyakkendő. Vágytól dorombol a vérem, ez legalább tetszik, izgat. A keze finoman érint, erős, de mégis forrón izgató, az alsót ő hagyta fent, de nem rejtek el előle semmit, mivel rám nyalta a nadrágot, tudja mire kell számítania. Bár valami azt súgja, hogy az én farkam itt másodlagos szereplő lesz. Áthúzom a pólót a fején, még jobban összekócolom. Szex. Jó, ezt értem. Végig pillantok rajta, a lankás mellizmán, a lapos, de izmos hasán, a tekintetem megvezeti a szőrcsík, éppen felé nyúlnék, ő teszi előbb és az övvel gúzsba köt. Az ötlet remek és kivitelezhetetlen. Okos. Oooolyan okos vagy. Mégis a számra rágok, ahelyett, hogy elhúznám, vagy a szemem forgatnám, mert ebben a pózban nagyon sok felületet a számmal nem tudok érinteni. Hogy ne nézzek úgy ki, mint egy hülye és, hogy jobban egyensúlyozzak, a kezeim a hátam mögé csúsztatom, amennyire az öv engedi és egy pillanatig tanulmányozom az arcát. Ostoba fasz. De azért szexi, ez a kurva szerencséje. Hátrább araszolok a combján és egy nagyon puha mozdulattal a nyakába hajolok, hogy az orrom a füle töve alá simítsam, beszívom az illatát, a hiúz hasonszőrűnek érzi, apró morranással küldöm a mélybe, áruló. Az ajkammal simítok végig az állának vonalán, ehhez be kell nedvesíteni, onnan lecsúszom a nyakának ívére, megcsípkedem a fogaimmal a vállának ívét és kb be is fejeztem, amit elérek. Mint egy érdeklődő macska végig csúsztatom az orrom az arcán, a szeme alatt, át az orrán, hogy a másik oldalon is felfedezzem magamnak. Az illata tetszik. A bőrének érintése tetszik, alapvetően tetszik, de ki kell az öléből másznom. Ügyes mozdulattal kilépek az öléből és a térdei közé kérem magam, hogy egy koppanós mozdulattal térdre ereszkedjek. - Közelebb jössz? - a hangomban búg a pajzánság, ez egy szerep Mika, ez egy szerep és abban te nagyon jó vagy, iskolai színjátszó kör, sima felvételi a főiskolára. Apróbb darabok, iskolai szinten, de voltam már Romeó és Macbeth is, de Hamlet és Pán Péter is. Voltam már szerető úgy, hogy semminyire nem akartam, és a helyzet az, hogy leszek is. - Kérlek. - jöjjön kicsit közelebb a fotel széle felé, különben csak az ölébe tudok esni. Jöjjön, had kóstolom végig, a tekintetem annyira sok jót ígér és ez nem is hazugság, mert akarom, végig nyalni, ízlelni, megcsipkedni a fogammal és a mellbimbóját meghúzogatni, mielőtt a számba veszem, mert sejtem, hogy ez a végcél.
- Gyakorlatilag semmiben, Mikael. Az nem engedelmesség és jólneveltség, ha közönyt és érdektelenséges sugározva elfoglalsz egy kijelölt pontot a térben. Az, hogy leültél a fotelba, ahova küldtelek egy mód arra, hogy elkerüld az engedetlenség látszatát, de gondolod, hogy elég ahhoz, hogy megadd a tiszteletet, amit alanyi jogon te is elvársz magad felé? Nem, nem elég - csak hogy ne hagyja a fiút bizonytalanságban, a kérdés költői voltát megerősíti a válasszal.
- Meg van bocsátva, és ne aggódj - a torka rejtett mélyében nevet, mint egy barlangjából kikacagó sárkány- tudni fogod, ha valami olyat mutatsz, ami a figyelmemre érdemes, mert meg fogsz dolgozni érte - bársonyosak a szavak, amiket szétmaszatol a forró bőrön, hogy ne legyen fenyegető élük.
- Ne próbáld érzésre leegyszerűsíteni, a különlegesség sok-komponensű, értékteremtő dolog. Különleges leszel, ha kialakul benned valami. Most még nem vagy más, mint a korod és a kortársaidnak tükre, egyelőre mindenkire próbálsz hasonlítani és senkire sem, követő vagy és nem olyan aki kiemelkedik, minden gesztusoddal - elmosolyodik. - Helyes, mert tőlem is távol áll az érzelgősség - de valami megvillan a szemében, amikor a koalíciót említi a fiú, mert érzelmekben viszont nagyon is erős. A düh. A harag. A bosszúság és helytelenítés köreit rajzolja a bőrére a nyelvével, de nem fűzi hozzá, amit gondol, mert a szervezetnél sokkal érdekesebb a fiú kérdése.
- Ez a dolgom nem? Én vagyok a vámpír, aki uralni tudja az állatot benned, az felel nekem, mint egy alfájának tenné, oda-vissza kötődés van köztük, mert ami felel nekem az az én nyájam, tehát a megfelelő fejlődése az én dolgom. Ezt nem tanította meg a koalíció? - csipkelődése súlytalan, ellenben az érintéseivel, amikkel mintha nyomot akarna hagyni a fiú bőrének minden centijén. - Egyetlen alakváltó sem erős a vámpírral szemben, akihez tartozik - bár ezt maguk az érintettek is vitatnák, ő a másik oldalon áll, a halottak oldalán, évezredes bábmesterként vizsgálva a forrón égő, lángoló alakváltók tömegét, akik így vagy úgy, de végül hideg karjaik közé hullanak élve vagy holtan, de előbb-utóbb eltűnnek, elvesznek, hiszen mind csak rövid fellángolások a térben és időben, pusztulásuk sajnálatos, de szükségszerű, mert ez az élet rendje.
De közelebb kell, hogy lépjen Mikaelhez, mert végtelen vámpíri távlatból nem érheti el azt, hogy figyeljen rá a rövid életű fiú. Önmagát is a test szintjére kell, hogy terelje, mert a forró hús bókolása neki a földhöz húzza elszökő gondolatait, lehurkolja, a vágy pórázát a nyakába akaszta. Ahogy a száját átmelegíti a bőre, a farka, a nedves íz elönti a nyelvét máris nem tűnik olyan lehetetlennek élő szövetséget kötni a hiúzhordozóval, mert annak a teste éppen megfelelően működik. Ha a gondolatait nem is tudja megvigasztalni, a testét meg tudja engesztelni, abba pedig belepuhul a lélek.
- Ha megkötöznélek nem hinnéd azt, hogy félek tőle, hogy megkarmolsz? - kék szeme élénken villan elkapva a megrezzenést, lusta kéjességgel nyalja meg a száját a láttára, kihúzza magát, a tarkóján siklatva a bőrt belefekszik a mozdulatba olyan szemérmetlenül homorítva a háttámlának dőlve, mintha őbenne is macskavér csordogálna. A gyorsasága is olyan, amivel megüti, átüt rajta, hogy a nyakába hurkot vessen az övéből, nem szalasztva el a kéjes hangot el mosollyal. Lám és lám.
- Nem vagyok ezeréves szűz, nem kell, hogy tájékoztassuk egymást a lehetőségekről - nevet a szájába, ahogy körülötte támaszkodik oldalra fordítja a fejét, végigsimítva az orrával a fiú arcán, olyan közel van és olyan pontosan mozgott, hogy abban kedvét leli, a bal keze felé fordul, annak csuklóbelsőjén nyalint végig, mielőtt visszafordulna felé.
- Igen - egyszerűen felel, éppen csak annyira húzva maga felé Mikaelt, hogy érezze a szíjat a nyakában, miközben levetkőzteti magát, érzi a mozdulatait magán, még ha nem is látja, mert a száján a szája szinte szemérmesen, de nyirkosan simít végig a fiú kiszáradt ajkain, megosztva vele a saját melegét és nyálát, elnyalint rajta úgy, mint a farkán tette volt, ám nem tolja mélyen a szájába a nyelvét. Nincsenek illúziói arról, hogy a vámpírcsók az harapás, most azonban még nem akarja elterelni a figyelmét a vér ízével, ami lemosná a színpadról az olyan finom érzékleteket, mint amivel Mikael az ölébe siklik, és ahogy kiegyenesíti a combját alatta, hogy kényelmes ülést adjon okafogyottá válik az öv a nyakában, el is engedi, hadd díszítse fehér ingvállát.
- Tied a pálya, de ne felejsd el azt is felfedezni, hogy milyen tökéletesen illeszkedsz az ölembe - felemeli a karjait, hogy leemelje róla a pólót, de aztán rögtön a fiú combjaira ejti vissza a tenyerét, az ujjai a fennhagyott alsónadrág szára alá siklanak, amíg legalábbis szemrevételezi. Figyelemreméltóan izmos testet takart el a kommersz fekete anyaggal, ami bár meg sem közelíti egy alakváltó erejét, inkább egy valódi állat praktikus izomzatát idézi, ami kilométerek tucatjait futja végig azért, hogy uralja a territóriumát. Szinte szentségtörés, hogy a fotelbe simul tétlen kedveléssel. Gyér szőrmező a mellkasán és erőteljes csík fut le a köldökén át az ölébe a hasvonalán. Mielőtt azonban a fiú megérinthetné visszavonja a combhajlatából az ujjait és az övszíjat lecsúsztatva a vállairól a háta mögött a derekáig engedi le, a fiú karjait az oldalához tolva összefűzi a hasa előtt, lazán hozzákötve a testéhez a kezeit.
Elgondolkodva összeráncolom a homlokom. - Mivel nem adtam meg? - nem értem, hogy mondjuk mivel voltam tiszteletlen? Vagy mivel nem adtam meg? Nem voltam szemtelen, nem kifejezetten, és nem hiszem, hogy ellenkeztem volna, vagy nemet mondtam volna. Ő sajnált le azonnal. - Jó. - megeggyeztünk és valójában azt sem tudom, hogy miben, mert nem tudom, hogy én mivel nem tiszteltem, hiszen ott vártam, ahol kérte a kurva fotelben… ahogy kérte. Minden szava egy pofon, sértő, lealjasító és durván rádöbbentő, hogy milyen rohadtul nem számítok semmit sem neki, vagyis, hogy nem vagyok különleges, ő mitől legyen nekem az? Pont úgy bizonyítania kell, mint nekem is, még akkor is, vagy pont amiatt, hogy én vagyok itt a kiszolgáltatott fél, persze megteszek majd mindent, hogy a vámpír a kezemből egyen és nem, előtte nem a nyakamból vagy egyéb helyekről. - Sajnálom, de akkor nem tudom, hogy mit mondhatnék, abban bíztam, hogy ezek felkeltik esetleg az érdeklődésed. - csalódottan vállat vonok, emiatt nem büntethet meg, mert nem tudom, nincs rá válaszom, semmilyen sem. - De kifejezetten hálás lennék, ha találsz valami különlegeset azon kívül, hogy hiúz vér folyik az ereimben, akkor kérlek, oszd meg velem. - nem kötekedik a hangom, nincs benne semmi szánalmas, egyszerű érdeklődés. Nagyon erősen koncentrálok, hogy értsem a szavait, de kifejezetten nehéz úgy, hogy közben vetkőztet és nyalogat. A számra rágok. - Nem értem. - tényleg nem, összezavar. - Mi az, amitől neked valaki különleges? Attól, amit érez? - próbálom összetenni, hogy mire gondolhat. - Én nem vagyok túl érzelmes fajta. - és romantikus sem, de túl okos sem, ahogy látszik. Töprengek, tényleg érdekel, hogy mire gondol. Röviden elnevetem magam, kitér a válasz elől. - Nos a nagyszüleimnél nem nehéz. - akkor kifejezetten fiatal lenne, de biztos vagyok benne, hogy nem az. - Hát…- elhúzom a szám, halk nyögés hagyja el a torkom, hiszen olyan forró a nyelve, az ajkai, a lehelete, pedig ő egy hidegvérű. - Ez nem volt az egyezségünk része, és a koalíció segített. - igaz nem volt egy leányálom, valójában még most sem az, amikor az átváltozás meghív. Még nem uralom az állatot, de nem is vagyok alfa, viszont olyan önkontrollom van, hogy máris jó úton haladok. - Miért? Miért tennéd? - tudom, magának formálna, de még nem tudja és lehet nem is ma fogom a tudtára adni, hogy én előbb török semmint hajlok. A vágy felpöffen bennem, erős ujjakkal markolja a gyomrom. - Erős akarok lenni, mint sok alakváltó. - javítom ki finom hangéllel, de valahol bosszant a dög, mégis az a döntésem, hogy kicsit tanulmányozom, már tudom, hogy a határok elég szűkösek nála, nem lehet nagyon átlépni őket és nem tudom, hogy milyenek a megtorlások, de ismerem a fajtáját, fájni szoktak és még nem tudom miben rejlik az ereje. - De jó lenne nem tömegek lenni, de mint már mondtam ez manapság nem könnyű. - gondolom én, de én átlagos vagyok. Lázadó voltam és elfáradtam benne, most azt hittem megpihenek, de nem fogok, lehet, hogy neki mégis ez kell? A gondolatok azonnal kiesnek a fejemből, ahogy a nyelve végig siklik a feszes, szoros, puha anyagú fekete alsómon, mely amúgy is a testemre simul, de most, olyan szűk, hogy majd belefullad a farkam. A nadrág lekerül végre az érzékeny részekről és halkan fellihegek. A levegő belém szorul, hatalmasat nyelek és megremeg a nyögésem. A kezem egy kósza pillanatra megindul, hogy a hajába túrjak, de még nem feszítem meg ezt a határt, a szemhéjam elnehezedik, ahogy a farkam felveszi teljes keménységét és nem, nem panaszkodhatom rá. Az alkatomhoz illő méretű, szép vastag műszer, hogy őszinte legyek, a büszkeségem. Formás, egyenes, rózsaszín, lüktető. Újból felnyögök, jó isten, ez kurva jó. A szavaitól megrezzenek, ekkor tűnik fel, hogy hátra dől, megbillenek felé egyetlen másodpercre. Az ajkam elnyílik, szárazon összetapadt. - Hogy? - el kell egy pillanatra gondolkodnom, hogy mit is? Mert a szájával igen jól csinálja, az ajka nedves, míg az enyém olyan száraz, hogy körbe kell nyalnom. - nem tudom… megkötözés? - ezt merem felhozni csak, mert, ahogy összecsattan. Annak ellenére, hogy látom a mozdulatot mégis megrezzenek a hangra. Nyelek egy forrót. Igen… erre is. Még izgatna is, egy ideig, egy bizonyos mértékig. Szemmel tartom a mozdulatait, a kihívást benne, a formás karokat, a nyakának ívét, a torkát, a száját, az övet. Szóra nyitom a szám, hogy javítsak, de megteszi ő helyettem. - Hívjuk annak… szexnek. - megrebben a kezem, hogy védekezzek az öv ellen, reflex, de mégsem mozdulok, az öv csípős, piros foltot hagy el a testemen, kéjesen felnyögök, jóleső hang siklik ki a számon. - Tájékoztató…- jelleggel gondoltam, de sejtettem, hogy rám bízza, be sem tudom fejezni, mert maga felé húz, megbillen a lábam is előre, a testem előre dől, ellenállok… egy, kettő, három másodpercig és engedek a húzásnak, a kezem a fejem mellé támasztom a fotelra, hogy ne fejeljem le. - Mhm. - félre hajtom a fejem, hogy elférjen az orrunk és elvigyorodom. Jobb kezemmel hátra nyúlok, hogy lejjebb toljam a nadrágom, míg már a lábammal tudom lefelé taposni, hogy az egyik lábam szabaddá tegyem. - Felhívás keringőre? - sóhajtom az ajkára úgy, hogy rásimogassak a sajátommal és letaposom a cipőm, nadrágom, hogy a térdem mellé fúrjam a fotelba, előbb az egyiket, majd a másikat. Egy macska ügyességével, kecsességével mozgok, a hiúz éledezik a gyomrom mélyén, az ő orrának szaglásával szívom el a vámpír kilégzését. Közel maradok hozzá, a szájára sóhajtok, de egy vámpírt megcsókolni nagy művészet, hogy egyben maradjon a szám, felcsúszom a combjára és ha engedi az övvel elhajolok tőle. - Engedd meg, hogy viszonozzam a felfedezésed. - két tenyerem közé veszem az arcát, de csak végig simítom, hogy a nyakán leszánkázva, lecsússzak a mellkasára és érdeklődve végig cirógatom a mellkasát, a póló anyaga alá nyúlva megemelem, hogy levegyem róla.
- Ha alanyi jogon jár nekem, miért nem adtad meg? Amikor megkapom tőled, te is megkapod tőlem azt a figyelmet, amit alanyi jogon elvársz. Ebben megegyezhetünk - könnyedén beszél, egy kis mosollyal a szája szélén, nem ül tort a fiú megrendülése felett. Most és itt nem, bár hallja a mellkasában bukfencet vetni a szívét, miközben gondosan megválogatott szavaival megüti újra és újra és aztán megint, hogy leverje róla az ifjonti közöny és önhittség páncélját.
- Én úgy keresem a választ, hogy felteszem neked a kérdést, így a labda megint nálad, de már egyszer figyelmeztettelek arra, hogy ne pattintsd vissza a kérdést. A következőnél meg kell, hogy büntesselek, amiért nem tartod be a szabályokat - őszinte jókedv csordul át a szavain, mintha nem bánná, hogy büntetést kell kiszabnia a fiúra, hogyha úgy alakul, de kedvét leli abban is, hogy megadja neki a lehetőséget, hogy a kedve szerint cselekedjen.
Kár, hogy Mikael annyira nagyon ellene akar szegülni, hogy a saját mancsai alól löki majd ki a széket. Kár, de csak őneki fog fájni, mert a vámpírnak úgy is jó. Nem azért élt olyan sokáig, hogy aztán ne legyen jó mindenhogyan.
- Nem is vágyom újdonságra, az én koromban, hogyha valami új, akkor az fenyegető és baljóslatú jellemzően, egy olyan nem várt káros erő, amivel nem tudok megbirkózni. De az új és a különleges nem szinonímák és még csak nem is rokon értelmű kifejezések. Lehetsz különleges azzal együtt is, hogy már megismert dolgokat elegyítesz saját magadban, csak azok legyenek a tieid. Ne csak szavak, amiket kimondasz, hanem érzések, amiket érezni lehet benned. Látom, még nem érted, de idővel majd fogod, kár lenne elkeseredned - ő legalábbis egyáltalán nem tűnik úgy, mint aki elkeseredett volna, bár a lelkesedésének hullámait a hiúz az első pillanatban megtörte amint találkozott a pillantásuk a ridegségével, ezek mögött a vámpírban olyan szívós, állhatatos, türelmes kíváncsisággal keveredő vadászösztönök égnek, amiknek talán nevét sem tudja a fiú, miközben masszív falként dől rá Samael figyelme, hogy mindenestül maga alá temesse.
- Öregebb vagyok, mint a nagyszüleid - horkant vidáman, meglepetten a bőrén a kérdés hallatán, de gyorsan továbbvitorlázik a figyelme.- Miért nem maradt veled a fertőző hiúzod? Még ha nem is jártok falkában, egypár évig azért illett volna együtt vadásznotok - beletörli a bőrébe ezt a száján maradt kellemetlen gondolatot, aztán meglepetten felpillant, elnevetve magát. Erre a válaszra nem számított. Hogy hagyja felnőni.
- Tudod, csak a növények nőnek fel maguktól, minden mást fel kell nevelni, és téged én foglak felnevelni - bizonyosság, nem kérdés, nem kételkedés, ha másra nem, erre biztosan elég lesz 21 hónap, még kevesebb is elég lenne, bármennyire is ágálna a fiú ellene, hogy őt nem kell nevelni, ha egyszer maga mondja ki, hogy nincs felnőve a csapda bezárult és már nem szabadul tőle.
A bőre alá harapja magát, mint a mérgét, aztán hagyja, hogy beforrjon felette forró testének éden-meleg koporsója. Alácsúszik, mint a nadráganyag alá a ujjaival, mint a lélegeteg Mikael tüdejéből a gyomrába, látja, hogyan tölti fel halott szája élettel a testét és elégedett az ingerelhetőségével, azzal, hogy a vámpírundor nem vetett csomót az ölébe, hogy képtelen legyen élvezni azt, ami jó. Kár lenne a fiút azzal ijesztgetni egy milyen fontos mérföldkő a viszonyrendszerükben.
- Sose hallottam még ennél szomorúbbat. Olyan, akarsz lenni, mint más alakváltók, miközben azért reklamálsz, hogy vegyelek figyelembe egyedi, különleges emberi lényként. A kettő egyszerre nem működik - a cipzár mellett bedugja a nyelvét, végignyalint az alsó szövetén, ahogy combközépig végre lehúzza a nadrágot egészen körbetapogathatja az ajkával a körvonalazott keménységet, a meleg húst. A szavak hallatán azonban hosszú ujjai a saját ölébe süllyednek és felveszi az övet, miközben a lüktetés a szája alatt olyan elviselhetetlenül forróvá válik, hogy a nyelvét rá kell szorítania az anyagra és a nyálmelegtől átlucskosodó puhaság felveszi az alatta keményedő test étvágygerjesztő formáját.
- Mire használhatnám? - hátradől hirtelen, szabadon hagyva a fiú ölét, az övet két kézre fogva félbehajtja, aztán megrántja két irányba, hogy csattanjon egymáson a szíj két fele, felidézve még sose elsuhintott ütlegek hangjait, mert kétli, hogy Mikael megvert volna már vele bárkit is. Bár ki tudja? Felpillant rá, mérlegelve zöld szemeinek éhes mezőjét, vörös hajának rézhuzalozását és a saját tarkója mögé csúsztatva a szíjat próbálja elképzelni, hogy milyen lenne, de a kérdés kizökkenti, kék szemében meglepetten kitágul a pupilla.
- Mit szeretek az ágyban? Leginkább a fekvést, a párnákat… ó a szexben? Miért nem hívod szexnek vagy aktusnak az együttlétet? - neveti el magát majdnem zavartan, elősiklatva a szíjat előrelendít a levegőben, hogy áttekeredjen most Mikael nyaka mögött, rácsapódva a bőrére gyorsan múló fájdalmat hagyva, de a végét elkapva maga elé húzza a fejét.- Miért nem deríted ki magadnak? Szeretem, ha egy fiú kíváncsi -dorombolja számító várakozásteljességgel, addig húzva, hogy kénytelen legyen annyira ráhajolni, hogy a szája elérje a száját, bár nem érinti meg.
Újabb levegőt szívok be, olyat, ami tele van vele, minden energiája kiteljesedik, érzem benne őt, de valójában ez nem lep meg. Hangosan szusszanok - Alanyi jogon neked is jár, és nekem is, nem? - életszerűen nem hiszem. A kora alapján nem jár, nekem sem az alakváltóért, hiszen nem érdemem, én nem kértem és én választottam. Nem azért lettem alakváltó, mert balesetet szenvedtem, hanem mert döntést hoztam, akkor mondjuk jónak tűnt. A szavai letaglóznak, minden akaratom ellenére megsértenek, nem szeretném, mégis szíven üt, ellenállok neki, kiürítem magamból és próbálom nem a szívemre venni, de kifejezetten fáj, ahogy beszél rólam, mintha egy semmi lennék egy senki, pont annyi, mint a többi. Megreszket a szám, hogy visszavágjak, de felesleges, igaza van. - Azt hiszem ezekre a kérdésekre neked kell választ találnod. - nincs a hangomban semmi sértettség, vagy sajnálat magam iránt, egyszerű kijelentés. Ha szerinte én pont annyi vagyok, mint a tigrisek, sőt annyi sem, akkor neki kell ezt megtalálni bennem és, ó nem vagyok hülye, megtalálta. A hiúz. Elfogadom, az állat talán fejlődik majd mellette és 21 hónap múlva bottal ütheti a nyomom. - Ennyi vagyok. Egy egyszerű srác, nincs nagy történetem, nincs semmi különlegességem. - könnyedén vállat vonok, a szívem hatvanat ver per szó, per légzés, de ezt tudom felmutatni és tudom, hogy nem sok, nincs nagy múltam, nem futottam össze erős lényekkel és nem győzedelmeskedtem senki felett, még magam felett sem. - Ez a világ már nem mutat újat senkinek Samael, minden könyvet megírtak már, minden gondolatot kimondtak már, minden perverz és brutális dolog megtörtént, nincs új a nap alatt, ahogy nincs jellemvonásban és elvárásban sem. - tárgyilagosan jelentem ki, hiszen tényleg ez van, már minden filmet láttunk és minden történetet hallottunk, manapság nehéz kitűnni, különlegesnek lenni. Mégis fájnak a szavai, fájnak, mert apám mindig ezeket mondta, már mindent látott és hallott, mutassak valami újat, mutattam. Nem tetszett. Loptam és csaltam, hazudtam és drogoztam, kallódtam és voltam jó fiú, egyik sem váltott ki belőle semmit, semmi különlegeset. Nyilván egy vámpírnak még kevesebb esélyem van és ez nem baj, nem kell, hogy kitűnjek, az kell, hogy semleges legyek, felejthető, dobható. - Értem. - elpusztultak, remélem nem unalmában nyírta ki őket, de azt Séaghdha megtiltotta neki, erről tudok. Én az vagyok. Irigy vagyok. Ha valami az enyém, az az enyém, emiatt aztán halmoztam a tárgyi dolgokat, mert csak azok felett volt hatalmam. - Mennyi idős vagy? - hogy nem talált senkit, aki igazán megfogta volna. Biztos vagyok benne, ha meglenne a lelke társa, a szörnyrésze, az nem válna meg tőle, majd eljön neki is, én remélem senki nem akar örökre rabbá tenni, szabad jellem vagyok. Bár lehetnék madár, szeretnék repülni. - Én még sosem találkoztam eggyel sem, csak aki megfertőzött. - komoly árat fizettem érte és akkor nagyon jó ötletnek tűnt, nem bántam meg. Sérülékeny gyerek voltam, könnyen törő csontokkal, beteges, ezt megjavította bennem. Csak hümmentek egyet, magányos. Ki nem? Figyelmesen hallgatom, nekem jobb, ha nem vagyunk rosszban, akkor nem akar talán összetörni és láttam már vámpír hatalma alatt zúzott váltót, itt van például Alec, aki ugyan jól is járhatott volna, de Balian szadista, önnön örömére és Alec lassan elfogy a kényszer alatt, hogy teljesítsen neki, vak minden másra. Balianista. Talán szerelmes is belé. Mégsem lesz sokáig mellette, a vámpír rá fog unni. - Nem tudom, talán hagynám felnőni. - mit vár tőlem? Hogy legyek egy komoly alfa tudtával? Megfontolt? Magabiztos? Akkor kéne, hogy legyen biztos pontom és nekem az nincs, de 21 hónap… és élem az életem. A szavai nem esnek jól, így a nyelvéről is elvándorol a figyelmem. De ez szex. Azt pedig szeretem. A harapás visszaránt a vágyak vonalára, és kiürítem a fejem a kérdéseire, a kételyeire, az aggályaira és a sajátjaimra is. - Talán van olyan tulajdonságok, amit te is figyelemmel kísérhetnél. - újabb vállvonás. Majd ő eldönti, nem tudok neki többet mondani, mert nem is akarok és mert nem érett rá, nem érdemes rá, ahogy rám sem, de vegye el, amit el szeretne. Nézem, ahogy a sliccem húzza le, ahogy felszabadítja a feszes alsóm és benne a kemény vágyam, most nem teszi szóvá, nem szúr le érte, hiszen ő dolgozott meg érte. Szex. Azt ismerem, az egyszerű. Azt megadhatom. Még élvezni is fogom. - Mert olyanná vágyom lenni, mint azok, akik erősek, a vámpírok nem céljaim, nem olyanok, mint én, nem egyenrangú felek, nyilván a legtöbb erősebb, mint én. - semleges a hangszínem, csak a vágyaim húzódnak meg a bőröm alatt, színtiszta testiség, nem több annál. Várok, hogy merre haladunk, hova tartunk, de sejtem, azt is, hogy nem az én élvezetemről fog szólni, hanem a sajátjáról, de én ajándék vagyok, egy tárgyi jutalom. - Tapasztalataim szerint, ha elvetted, használni akarod, azon gondolkodom, mire? - remélem nem kérdez vissza, mert nincs válaszom. A vérem forrón zubog, a szívem zakatól, legszívesebben felé nyúlnék és a hajába simogatnék, de ez nem az én partym és, hogy őszinte legyek, szeretem, ha valaki domináns, kifejezetten izgat. És ő nem szeretkezni akar velem, lehet megbaszni sem, lehet csak a vérem kell és a tudta annak, hogy fel izgathat. Abban pedig kifejezetten jó úton jár. Még a testem mozdulataival sem segítem a vetkőztetést, azt gondolom élvezi ezt, mint én apró sóhajjal a nyelvének síkosságát a leheletének forróságát. - Mit szeretsz az ágyban? - a szexben nyilván, milyen jellem? Tud adni, vagy ő is szürke ötven árnyalat?; Én nem szeretkezem, én baszok!
- Ha szerinted én, mint vámpír nem vagyok különleges és tiszteletreméltó a magam jogán, a kor miatt, amit megéltem, akkor te, mint ember, a magad jogán mit érdemelsz szerinted? - kérdezi figyelmes egyszerűséggel, nem rójja fel a gyermeki képmutatást az alakváltónak, hiszen elszontyolodása pont elég büntetés neki.
- Őszintén szólva Séaghdha tigrisei közül egyet se tudnék mondani, aki ne lenne éleseszű, jó ösztönű, jó beszélőkéjű és türelmes a maga módján, ahogyan gyorsak, elszántak és kitartóak is. Makacsak, bár az tényleg nem érdem, a hűségük pedig páratlan és megkérdőjelezhetetlen, a szemrevalóságod tény, de ugyancsak nem emel ki a többi alakváltó közül. Mitől vagy te Mikael az, aki vagy? Mi az, ami te vagy a jellemzők mögött, amiket az állati lényed ad neked részben és a külsőségeken túl, amiket a szüleidtől örököltél? Mi tesz téged személlyé, önálló entitássá? - persze nem biztos benne, hogy a hiúzfi teljesen érteni fogja, de meleg hangszíne biztatja, hogy ne féljen felelni neki, mert a szavai egyáltalán nem ingerlik a vámpírt, kedvére van a társalgásuk.
- Nem. A legtöbbjük mellettem pusztult el, amikor eljött az idejük. Másokat más vámpírok hívtak magukhoz, akik koruk miatt erősebben befolyásolták őket, néhányakat én adtam oda olyan vámpíroknak, akik magukhoz emelték őket és azóta is együtt vadásznak. Nem vagyok irigy természetű - bár a sóhaja ami szétterül a fiú formálódó, széles, erőteljes mellkasán arról árulkodik, hogy ezek a lemondások azért nem jönnek könnyen, legyenek bármilyen ésszerűek is.- Még nem találtam alkalmast magamhoz. A hiúz territoriális, én viszont vándorló életmódot folytatok, még nem találtam meg azt a bestiát, amelyik felvenné velem a lépést - és nem is várja a vöröstől, hogy ez legyen, olyan könnyedén mondja, mintha nem is hinne annak az lénynek a létezésében.
- A falkaállatok lenyűgözőek, de a hiúzok sosincsenek annyira egy helyen, én még nem láttam falkát, ha már egy hiúz pár mellettem volt … - elharapja a gondolatot, szusszan egyet, a nyelve hegyével kérdőjelet rajzol a fiú bőrére. Magányos? - Egy kicsit.
- Húzzuk ki a méregfogát ennek, Mikael, okvetlenül figyelembe foglak venni, amikor megmutatod, hogy milyen ember is vagy te magad. Lázadó, szájaló kölykökkel te mit kezdenél, hm? - nyalja rá a bőrére a kérdést, mert ő ezt tudja kezdeni vele. Kivetkőzteti túl komor, szinte ünnepélyes öltözékéből, amivel a saját temetésén is megjelenhetett volna, ha akár, legyen akár vendég, akár főszereplő rajta. Lenyalja róla a külsőségeket, hogy felszabadítsa az ösztönösséget, magába szívja a szisszenéseit és sóhajait, a magáévá teszi a rándulást, ahogy az éles karcolás fájdalmára reagál, felemeli a fejét, hogy az arcát vizsgálja, miközben túlvilági ösztönnel oda sem pillantva akkor nyal, amikor vért ad ki a seb, nem kell látnia ahhoz, hogy tudja, mikor kínálja, de látnia kell a vörös vonásait, ahogy küzd velük, hogy ne mutassa meg a önfeledtséget és csak azután indul tovább, hogy már nem kell félnie, hogy elpazarolja a vért.
Kedvtelve szopogatja meg a sliccgombot, annak fémessége hasonlít a legjobban a vér ízéhez és ennyivel is közelebb van a vérbő ölhöz, ami már érte lüktet és nem holmi elkóborolt gondolatok okán, nagyon helyesen!
- És mégis, azok a váltók, akik erősebbek mit tettek azért, hogy kisebbnek érezd magad? - ahogy nyitja a sliccet a lehelete az alsó anyagát melegíti, az ujjainak hátán érzi a áruló keményedést, de nem teszi szóvá, nem pöccönti, nem csúfolja, hiszen most tőle fajzott fel benne a vér árja, miatta lüktet a szív, tőle forró az öle, arra pedig nem jár retorzió.- Azt hittem nyomorult, szégyenteljes, utálatos vámpírokat fogsz felsorolni, akik miatt kevesebbnek érzed magad, nem olyanokat… akik éppen olyanok, mint te leszel, csak most még nem elég sűrű benned a vér - a combjai közé fogva lassan lefelé húzza az anyagot, hagyja, hogy kínlódjon a csípőjén, miközben a száját végighúzza a gumizás mentén.
Kezdőlap
