életem lapjai »

Amikor megszületettél, neon helyett az északi fény írta fel a neved az égboltra.
Amikor meghaltál mérföldeken át csengtek sikolyaid a hómezőn, de nem hallhatta senki sem.
Amikor újjászülettél a fagyott földön dermedt könnycseppekkel a szemedben már vadász voltál.
Amikor az éhség hajtott megindultál, mint a vadak, és már semmi sem állított meg.
Évszázadokon át.

A fennsíkon csak az ördögszekerek mozogtak addig a pillanatig, amíg a vámpír szabadon nem engedte az energiáit a szikla tetején állva. A rejtőzködő kartell tagjai megmozdultak a sötétben, valahol a távolban felbőgött egy motor, a városúr jaguárja elrugaszkodott az oldaláról, hogy üldözőbe vegye a menekülőt.

Vámpírnak lenni annyi, mint csábítónak lenni. Rémületesnek lenni. Az éjszaka lényének lenni. Agyaras lénynek lenni. Szimbólumnak lenni égő keresztek árnyékában.
Vámpírnak lenni állampolgárság, jog és lehetőség.
Vámpírnak lenni vadászat, hajszolása a vérnek, ami megalvad a szájban és elporlad a gyomorban, hajszolása az életnek a halálon túl, az örökkévalóságig.

Mint egy vízbe dobott kő körül, úgy burjánzott el az erőszak hulláma, a mexikói vámpírmester foltos falkája élvezettel vetette magát a vadászatban, csak egy emberalak maradt mellette, hosszú ujjai végigsimítanak a vámpír gerincén.
- Nem csatlakozol hozzánk? - a hangja a dorombolás és az emberi beszéd egy sajátos keveréke, már pezsgeti a vérét az átváltozás vágya, de nem enged az ösztönnek.
- Ez az utolsó közös vadászatunk.
- Micsoda? - a jaguár meglepettsége kizökkenti a hangját a kellemes zenéből, élessé válik, tágra nyílt szemekkel bámul a férfire, nem is hallva a zajokat, fegyverropogás, motorbőgés, kiáltások, Mexikóban amúgy is magas az ingerküszöb az öldöklés szimfóniájára. - Hogy lenne?
- Négy mérföld a határ - a kék szemek a feje felett északra tekintenek, a jaguár felmordul, mert ennek a tekintetnek a prédát kellene követnie, az volna a normális. - Holnap már St. Louisban ébredek. Már várnak rám.
- Előbb a rozsomák, aztán te - köpi dühösen a macska, felborzolódik a haja, a szőr kisarjad a gerincén, félig uralkodik magán. - Ezt nem teheted! A mester...
- Figyelmezteted? - végre sikerül magára vonni a vámpír figyelmét és már késő lesütni a szemét. Csak egy közepes domináns a falkájában, de ezek az igéző szemek észrevették úgy, ahogy a saját vámpírmestere nem, aki csak az alfáival foglalkozik. Csak egy macska a többi között ezen a jaguárokat szülő véráztatta földön, egy zsíros hajú senkiházi a többi között, aki reszket egy kis figyelemért, egy édes harapásért, aki az állát emeli a cirógató kéznek és már ott van a fejében, mint annyi éjszakán, amit együtt töltöttek a legpompásabb vadászatokon.
- Meg fogja tudni.
- Nem számít.
- De miért?!

Ha sokat időzöl egy helyen, odatartozónak tartanak.
Ha sokat időzöl egy helyen, árulás ha továbbállsz.
Ha sokat időzöl egy helyen, az elnyel, mint egy mocsár, nem maradsz a felszínen, ha megállsz, elnyel a mély, mint a hómező, csak széles mancsokkal futhatsz rajta, zajtalan, párnázott léptekkel lebeghetsz a hideg halál takarója felett.

Felsóhajt. Nem tartozik magyarázattal, de szívesen beszél róla, mert jól esik érezni a szavak súlyát a nyelvén és azt, amit jelentenek, még ha ezzel kést is döf a túlságosan ragaszkodóvá vált jaguár bordái közé, az nem az ő problémája.
- Olyan ajánlatot kaptam, amit nem utasíthatok vissza.
- Utálod a Moroven fattyat!
- Nem utálom - emeli meg a szemöldökét - csak nem akarok a közelében lenni, ahogy épeszű élő és halott lény nem akar, aki látta valaha a mesterével és sejti mi lakozhat benne önmaga mestereként.
- Ugyanaz! Mit ajánlott neked?
- Egy hiúzt - olyan jó kimondani, hogy kedve lenne megismételni, de a jaguár közbehorkant és oda a pillanat. Ha maradna még egy estét megverhetné ezért.
- És?
Nem érti. Persze, hogy nem. Csak egy forróvérű pettyes macska. A fennsíkot figyeli, a jaguár társai a menekülőket vadásszák, vér öntözi a sivatagot, a coyote váltók dühödt ugatása jelzi a helyeket, ahol a küzdelem kiegyensúlyozott. Ha beavatkozna a csata gyorsan véget ér. Ha nem, itt az esély, hogy elillanjon és megtérjen új urához és új prédájához.

Amikor megérkezel St. Louisba az egyáltalán nem tűnik különleges helynek, de éjszaka neonfények írják az égre a neved.
Amikor az utcáin jársz megüt a vámpírok és vérállatok jelenlétének neheze, embernek lenni ebben a városban embertelen kihívás.
Amikor a Morovenfi vérének édese megpecsételi vámpírlelkem magának hiúzszív dobban a mellkasomban, és a vadászat végre elkezdődik.