Rég megtanult már nem odafigyelni azokra a dolgokra, amik nem keltik fel a rozsomák figyelmét, és bár jellemzően a legtöbb alfa alatti alakváltó ide tartozik az emberi lények és vámpírok zömével, azért azt túlzás volna állítani, hogy ne érezné a pillantást magán, ami végigsimítja. Na nem olyan szelíd és alázatos módon, ahogy elvárná a ruganyosan törékeny küllemű szépséges kis macskától az ember. Nem, ez a pillantás úgy falja a húsát, ahogy a rozsomák a zsenge őzeket szokta volt és hiába nem mezítelen, biztos benne, hogy a nyomába szegődött húz annak látja. Igaz, a laza, sötétkék melegítőnadrág a seggén Séaghdha szerint sem hagy sokat a képzelőerőre, amikor hosszú lépteihez igazodva megfeszül a combján és a fenekén, szürke pólója meg a vállán küzd a túlélésért, de amióta a köteléküknek hála gusztustalanul erősödik nem csak metafizikailag, hanem testben is, azóta legalább egy számot növekedett. Ez még nem éri el az ingerküszöbét ahhoz, hogy új ruhákat vegyen. Féktelenül élvezi a könnyű igénytelenséget a bőrén az egyenruha és a Mexikóban eltöltött Belle-baba öltöztető szerepkör évei után, még ha a cirkuszban néha szúrja is a szemét egyeseknek. Most legalább nincs mezítláb, puha, futáshoz kiváló sportcipőt visel, ami persze nem helyettesítheti a mancsait. Döbbenetes, mennyire ver az a kicsi szív abban a formás mellkasban, összeszalad a szájában a nyál a bővérű hang hallatán, bár tudja, hogy ennél jobb tempót is tud futni, ha kell odabent, miközben próbálja kompenzálni a száját kitöltő farok okozta légszomjból fakadó oxigénelégedetlenséget a szerveiben. Ó igen, akkor még ennél is gyorsabban vágtatott az a szív, langyos, kellemes íz az emlékei között, de nem merül el benne. Most még nem. Bár rég látta a hiúzt, egészen addig kételkedik abban, hogy le nem lassított lépteihez igazodva őt követi, amíg meg nem szólítja. Nocsak. - Elég nyomorúságos lenne az életed, ha velem álmodnál kis pettyes - valójában elfelejtette a nevét, de meg sem akad, mielőtt pettyesnek titulálná, mert a szeplőbundás északi macskát nagyon is jól érzékeli maga mellett, a rozsomák bár csak lustán figyeli, összeköti őket valami hűvös, havas illat, fenyvesek gyantaszaga és fagyott földek dermedt sóhaja, egyedivé téve a szagmintájukat a forróvérű tigrisek uralta amúgy az ízléséhez képest túl meleg városban. - Eltévedtél? Nem kéne aludnod, hogy az új gazdád ne fullasszon ki éjfél előtt? - csillogtatja meg a jól informáltságát, mert nem csak szexelnek a város fura urával, néha beszélgetnek is. Igaz, amikor a hiúz szóba került Séaghdha sóhajtva elmélkedett hátraejtett fejjel, miközben halott farka az ő hegyes fogai között reszketett kegyelemért, de az még nem szex. Felmordul az emlékre benne a rozsomák, nyújtózik egyet, de még mindig csak a fél fogára se elég hiúzt érzi maga mellett, kaffogva követeli, hogyha ilyen irányba tereli a figyelmét, akkor induljanak és valahol hűtsék le a forró végüket. - Miért jönnél? Futni megyek, neked meg kurta a lábad - meglepetten pislant, aztán elönti a vigyor az arcát, megvillantva az összes hegyes fogát, mert a rozsomák szerint sokkal jobb valamit kergetni, mint csak úgy futni.- Ha nem maradsz le jöhetsz - nyúl ki és vakarja meg a feje tetejét a fiúnak, öt ujjal borzolva bele vörös hajába és siklatja aztán le a kezét a tarkójára, hogy maga elé terelve kitolja egy ajtón. Rutinos a mozdulat, a kölyökrozsomákot is ezzel tereli újabban, meg azt a másikat, akit beharaphatott a tigrisek bosszúságára de a saját örömére.
Már csak arra leszek kíváncsi, hogy mit fog szólni a jólelkű vámpírom, mert az enyém vagy mi, hogy elmegyek dolgozni, mert erről persze nagylelkűen nem számoltam be neki. Részben, hogy bosszantsam, részben, hogy lássa van életem rajta kívül is és bízom benne, hogy meg is tarthatom. A farmerom farzsebébe csúsztatom a mobilom, leakasztok egy képzeletbeli szöszt a pólómról, amikor megérzem a szagát, sőt mi több ez illat. Őszinte vigyorra csúszik az ajkam és azonnal sarkon perdülök, mert ő ellenkező irányba tart, mint én, sejtem az előző folyosón fordul el, így kerülhettem el, na meg amiatt, hogy máshol van a szobám, még meg kell szoknom. Nem sietek, nem lesznek a lépteim sürgetőbbek, ráérős vigyorom szétterül az arcomon, még valaki, akivel akkor járok jól, ha nagyon felbosszantom. Mély levegőt veszek, a levegőbe szimatolok, édes istenem ez az illat. A tarkómon szalad végig, le a gerincemen és a gyomromba mar, felmorranok. A macska doromból a szívem alatt befordulok a folyosón és ó igen.. termetes alakja majdnem az egész folyosót betölti, pedig nagyok itt a távolságok. Most gyorsítok kicsit, tudom, hogy hall engem, hogy érez, azt is, hogy ő nem örül nekem, de nem is kell, ő nem hiszem, hogy gondol rám annyit, de ha csak eszembe jut a forró ajka a nyakamon, a vállamon, a csók, amiben felzabál, a gyomrom görcsbe rándul és a farkam megugrik a szoros farmer fogságában. A hatalmas kezei, ahogy durván végig barangolnak és a bőre, a mellkasának durva viking izmai, a tökéletes V forma és a vastag szőrcsík, ne is beszéljünk a gigantikus farkáról, majd megfulladtam rajta, míg ő csak hörgött, miközben a fejem magára fogta. Beszívom a levegőt. Hallasz engem, tudom! A tekintetem végig pásztázza a széles vállat, az izmos hátat, a keskenyedő csípőt, a kőkemény seggét, összecsikordulnak a fogaim. A hosszú, izmos comb és a formás lábszár. Megőrülök. A szívem vadul dübörög. Élievel összefutni pont olyan lehetetlenség, mint a város kikúrt urával. Néha én is kétségbe vonom, hogy Séaghdha létezik egyáltalán, pedig nyüzsögnek itt a tigrisek és ha jól tudom akad már egy-két rozsomák is. Kiugrik a szívem. Azt hittem, hogy már csak álmodtam őt is. Millió éve nem láttam. A tény, hogy ritka holló ő is, pedig csak nem vegyülnek velünk. Úgy húz maga után, mintha kötélen rángatnak. Persze tudomást sem vesz rólam, ami csak sokkal jobban izgat, kényelmetlenül marja a gyomrom a hórihorgas vágy, csak fel kell basznom. Nem nagy dolog, elég lobbanékony, de ha igazán felhúzom letesz ama szokásáról, hogy csak alfákkal kefél, szerintem én vagyok az egyetlen kivétel és velem sem gyengéden bánt, egyszerűen kitöltötte a dühét rajtam, én pedig kétszer is elélveztem. Tagadhatja, hogy élvezte, de még mindig emlékszem a kőkemény farkára, a kezemben a súlyára, a számban, hogy levegőt sem kaptam. Mellé sétálok, noha hosszú lépteivel szeli a távot a célja felé, nem tudom hova tart, korán van még, az Ő ura pont úgy mint az enyém, még bőven hulla. - Élie…- dorombolom a nevét, tudom már ez is bosszantja. - Rég láttalak, már azt hittem csak álmodtalak. - és azóta mennyiszer, akár ébren is, és minden egyes alkalommal a farkam szorongattam. Oldalról is végig pillantok rajta, a markáns arcélen, a duzzadt mellizmokon. Atyaisten, ilyennek van teremtve valaki, aki tökéletes. 10 pontból 100ezer. Meg akarom érinteni, hozzá akarok érni, betelni az illatával, mit szólna a vámpír, ha az ő szagában burkolódzva ülnék a kurva foteljében? Érdekelne Élie elé oda merne-e állni, hogy nem baszhat meg? A gondolattól is számra rágok, hogy ne nevessek. Hozzá igazítom a lépteim. - Veled tarthatok? - tudom, hogy nem, de rázzon csak le.
Kezdőlap
