életem lapjai » Lüktet a tömeg, a félelmük ömlik belém, nem csak táplál,  egészen egyszerűen feltölt. A bennem lakó vámpír kéjesen nyal a szájára, hogy belakmározzon. Tátott száján siklik le a cirkusz közönségének rettegése, amit a színfalak mögül keltek életre.
Mindenki egy másik félelmet él meg, mely beléjük kapaszkodik, és hömpölyög a tömeg lábainál, a nézők kifordult szemmel magukba mélyednek, az elméjükből ömlik a rettegés. Kicsordul belőlem, hogy feltöltse azokat, akik esküvel alám helyezkedtek, azokat, akik engedik, hogy beléjük lopjam magam és mind emiatt vannak ma itt, hogy megéljék a poklot és közben összetartozva támogassák egymást ellenem, akinek a nevét nemsokára skandálni kezdik és én ma sem mutatom meg magam nekik, ahogy nem tettem eddig sem.
Szex, hatalom… erről szól minden. Ezek az emberek akkor is bejárnának, ha kéjt oltanék alájuk, de a félelem jobban összekovácsol, mert erről lehet majd beszélni, hazafelé, amikor egymás mellett ülnek a kocsiban. Akkor majd kivesézik ki mit élt meg és talán jobban meg is értik egymást, mert a félelemben egy dolog van, ami igazán jó... a legtöbbször vége szakad. Fellélegzik a teste, az elme. Ha én is úgy akarom.
Az estek, amiken én is jelen vagyok, nem túl sűrűek, az enyéim nélkülem is elszórakoztatják őket, én kuriózum vagyok, kivétel, olyan… akit csak saját felelősségre lehet látogatni, már a belépőjegy mellé jár egy nyilatkozat: minket nem terhel felelősség, ha valakinek a szíve bemondja az unalmast és végsőt dobban.
Moroven öröksége túl erős, túlnő rajtam, a vámpír néha olyan erővel törekszik kifelé, hogy kínlódom a féken tartásával, pedig a hatalmam megkérdőjelezhetetlen.
Széttárt combjaim forrók az energiától, a térdemen támaszkodva előre dőlve hajolok bele a vibráló sötétbe, a szemeim a semmit kutatják, mély levegőt veszek.
- Nem szeretem, ha ilyenkor itt vagy. – rekedt a hangom, mégis a számra nyalok. A lány egy született tigris, a vérével táplál és egyéb készségeivel, de túl ragadós. Most sem kéne itt lennie, de persze ő megteszi.
- Bocsáss meg, Mester. – a hangja nyüszítés, pedig már elmúlt 30 éves is, hosszú haja a dereka alá ér és az íze... Kiránt egy pillanatra a feladatomból, a tömegben valaki felsikkant, ahogy kicsúszik az ujjaim közül a rémlátomása, visszabukom belé, ellegyintem a lányt, aki távozás helyett a lábam mellé kuporodik. A harag fellángol bennem, mert nem ezt kértem tőle, kezdem azt érezni, hogy a város puhánnyá tesz, vagy csak maga a tény, hogy túl sokan haltak meg körülöttem, de ha így folytatjuk ő is a listára kerül.
Durván rántom ki magam a közönségből, had fájjon nekik, az egy pillanatig sem zavar, az viszont igen, hogy ma még bőven lenne dolgom és ehelyett a lány agyát kell helyreráznom, de talán nem ma.
Kihúzom a gerincem, hátradőlök és belesimogatok a hajába ahelyett, hogy elrúgnám magamtól.
- Korán van, hogy zavarj. – lággyá válik a hangom, a haja pont olyan, mintha a bundáját simogatnám.
- Csak szólni akartam, hogy megérkeztek. – felsóhajtok, ő pedig megrezzen a kezem alatt és ebből tudom, hogy nem vagyok vele finom mégsem, bántom eleget. Sokat is, akkor is, ha maga is elkéri a pofont nem is túl ritkán.
- Mindannyian? – rásiklik a kezem a tarkójára, dúl bennem az energia, a vámpír a bordáknak verődik, kifelé rohanna, tépni, marcangolni akarja a lányt, akit ez cseppet sem zavarna, ez ettől a játék.
- A legtöbben. – miért is ő hozza a hírt?
- A többiek is meg fognak, emiatt zavartál meg? – feltekereg az ölembe, végigkúszik a lábaimon, néha olyan, mintha kígyó lenne, de ezzel a kecsességgel csak az alakváltó tudnak mozogni.
- Megkérdezném, hogy éhes vagy-e? – de nem hiszi, jól teszi.
Kérdőn pillantok az arcára, a mély dekoltázsú ruhája már megszokott, nem nyúlok érte, a kezeim az ölembe pihennek, félig rájuk helyezkedik, forró az öle, tüzelő szuka...
- Gondoltál már rá, hogy rendezzünk egy éjszakai mészárlást? – felröffenek. Megint ugyanaz a nóta. Hosszú ujjaival a vállamra omló hajam simogatja
- Tedd meg… és megfizeted az árát. – megteszi, mert meg akarja fizetni az árát.
- Azt rebesgetik, ő is itt van. – felsandít rám.
- Ő? Ki ő? – a gyomrom mélyéről morran fel a vámpír.
- Hát… elhozzam neked? – feldorombol, hogy érezzem megtenné.
Közelebb hajolok, a fülébe súgok.
- Próbáld meg…- megöleti magát, de ha neki így jó.