életem lapjai » Anyám meghalt amikor születtem, sosem ismertem meg, jó vagy rossz, döntsd el Te, hiszen kívülállóként könnyebb ítélkezni. Örökbe fogadtak, amikor pár napos voltam, nagyon szerettek, de tényleg, mocskosul gazdag családban nőttem fel, mindent amit akartam megkaptam, kivéve a figyelmet. Sose tudtam mit is dolgoznak valójában a szüleim, igazából ez 26 évesen még mindig homály számomra.
Szóval boldog életem volt, és a lényeg a VOLT-on van. Képzelj el egy családot, ahol a karácsony mindig tök szuper, mindig jó sok ajándékot kapsz, óriási szobád van, a legjobb autókat vezetheted. De cserébe a szüleid nem a szüleid, és még nem is nagyon foglalkoznak veled, mert sosem érnek rád. Na ez volt az én életem. Hiába neveltek ők születésem óta, valahogy mindig éreztették velem, nem direkt, hogy ők csak a nevelő szüleim. Azt hinnéd, hogy az örökbefogadó szülők jobban szeretik a gyereküket, hiszen sajátjuk nem lehet, hát nem, az én szüleim mások voltak. Nevelő anyukám meghalt autóbalesetben, amikor én 5 éves voltam, apámmal ketten maradtunk. A gimi után elkerültem egy nagyon jó egyetemre, ahol rengeteg barátot szereztem, mindenki a barátom volt, ha csak érdek barátságból is de mindenki velem akart lógni.
Ne nézz így, nem vagyok egoista, tisztában vagyok az értékeimmel, és nekem nagyon sok tárgyi értékem volt. Mostmár érted igaz?
Egy gazdag gyereknek nagyon könnyű barátokat találni, nem akartam kihasználni, hogy van pénzünk, de nagyon szerettem segíteni az embereken, ha nem volt hol aludni mindig volt szabad helyem a házunkban. Ha valakinek fuvar kellett, elmentem érte, meghallgattam ha kell, és sokan kihasználtak emiatt.
Tudod mit én rohadt kedves voltam velük, és nem érdekel ha ki is használtak, ha pár embernek tényleg segítettem már megérte.
Az egyetemen ismertem meg Benjamint, Bent, szöges ellentéte volt annak a pasinak akit én valaha magamnak el tudtam volna képzelni. Valahogy mindig azt hittem, hogy nekem valami apámhoz hasonló fiú fog jutni, aki sokat dolgozik sosincs ideje a családjára, és inkább szivarozni meg golfozni jár a céges társasággal. Én hibám, sose gondoltam, hogy megérdemlek egy ilyen fiút mint ő volt, más világban nőttem fel. Mindig nagyon figyelmes volt velem, pedig nem volt köztünk semmi. Az egyik legnépszerűbb lánnyal járt az egyetemen, mi csak barátok voltunk. Sokszor jártunk bulizni, mindvégig bejött az egész természete, lénye úgy minden ami Ő volt. Ne a tipikus szépfiút képzeld el, hanem olyan extrán sármos, nagyon szexi, különleges külleme volt, a kisugárzása, hát lehet újra szerelmes lettem, de nem fájdítom a szívem.
Hidd el, tudom, hogy borzalmas lesz amit most mondani fogok, mert borzalmas emberek vagyunk, de megtettük.
Nagyon sokat ivott, én is, és nem volt hova mennie, hát a taxi hozzánk vitt mindkettőnket. Ugya korábban már mondtam, hogy késztetést éreztem mindenkinek segíteni, ha kellett, hát ő sem volt kivétel.  Szép este volt, tökéletes este, minden elsöprő igaz szerelem lett belőle. Ő elmondta az akkori barátnőjének, hogy mit tettünk, nagyon de nagyon durva hetek voltak utána, sokan ránk sem néztek, de szerencsére hamar oldódott a hangulat. Túléltük, azt hittük ezután mindent túlél a kapcsolatunk, sajnos nem így lett.
Vannak még szaftos részletek, nem hagyok ki semmit, látom mennyire érdekel az életem, bár kicsit egyoldalúnak tűnik a beszélgetés, és kicsit önzőnek érzem magam, de te kérted, hogy meséljek csak magamról, ez az én pillanatom, tehát….
Diploma után, ő nagymenő mérnök lett, a munkája miatt el kellett költöznünk Svájcba, az élet tökéletes volt. Én is munkát kaptam a cégnél, ahol ő is dolgozott, mondtam már, hogy én is mérnök vagyok, hát igen nem egy szokásos női meló.  Tökéletes életünk volt, vagyis most már annak mondanám, de hiányzik az az élet. Most visszavágyom bele, de az élet bonyolult. A szerelmem a mai napig nem múlt el bennem, soha nem fogok senkit úgy szeretni, mint Bent. Minden szombat este egy csokor rózsával jött haza, minden reggel búcsúcsókot kaptam tőle mielőtt munkába ment. Majd egy téli éjszakán, a kanapén ülve felém fordult és megkérdezte, nemes egyszerűséggel, hogy nem lennék e a felesége.
Ennek már 3 éve.
2 éve elhagytam őt, de nem azért mert nem szerettem, mérhetetlenül szerettem, hiányzik minden egyes nap, órában, percben.
Apám 2 évvel és 1 hónappal ezelőtt meghalt, mielőtt elment volna, elmondta kik is voltak ők valójában. Azt akarta, hogy én is olyan legyek mint ők, átváltoztatott, majd meghalt. Egyedül hagyott a szarban, az új világban, amit kéretlenül adott nekem.
Igazad van kapja be!
Nem tudtam uralni az új hatalmam, vagy mi ez, utáltam magam, hazaköltöztem Svájcból, időt kértem Bentől, amíg gyászolok, egyedül. Legalábbis neki azt mondtam, az apámat utáltam akkor, nem éreztem a gyászt, meg nagyon a haragon kívül semmit, megmaradt az üresség érzése, se szerelem, se szülők, se barátok, csak a mély magány.
Nem, abszolút nem vagyok szomorú, igazából nem tudom kifejezni mit érzek, lehet ezért is próbálok másokon segíteni a mai napig ha tudok, ez valamiféle életet lehel belém vagy legalábbis mások életét élhettem, ha csak sztorikon keresztül is, hát nem nyomorult élet ez?
A halál szagra gyűltek a keselyűk, jöttek a rokonok a pénzért, ami mind az én zsebembe landolt. A végrendelet egyértelmű volt, ha átváltozok minden az enyém lesz. De nekem nem kell a pénz ha nincsen szerelem, de egyszerre a kettő nem ment. Választásom nem volt, így elhagytam Bent, el kellett hagynom, ez volt a helyes választás, ugye?
Apám testvére, John volt egyedül hajlandó segíteni nekem az új életben boldogulni, miatta tudom kontrollálni magam, ő a falka alfája. Ő az oka annak, hogy magányosan éltünk a családommal, nem is nagyon ismertem a rokonaimat, apám nem akart a testvére falkájához tartozni, így elvonultak anyámmal. John amúgy egész jó fej, néha még ma is beszélek vele.
Aki ezt hallgatja biztos depressziós lesz, nálam nem a rút kiskacsa sztori van, hanem pont fordítva. De nem kell sajnálni, talpra álltam. Új helyre költöztem, új életet kezdtem, a szerelmet kiiktattam az életemből, jelenleg mérnök vagyok egy nagy cégnél, nincsenek barátaim, de így nem érhet csalódás sem.
Hogy mit akarok, vissza a régi életemet, vissza akarom kapni Bent. Már egy éve tökéletesen uralom a belső vadamat. Már megbarátkoztam az életem ezen részével. Néha úgy érzem, hogy meg kéne keresnem a vőlegényem, volt vőlegényem, elmondani neki mindent, de nem tudom hogy fogadná, lehet elfutna, lehet más régen boldog valaki mással. Nagyon fájna, ha mással látnám, és tudnám, hogy nem szólhatok bele. Mi egymásnak voltunk az IGAZ SZERELEM, tudom, éreztem. Ha talált valakit az sosem lesz olyan, és ha ennek ellenére felkeresem csak fájna mindenkinek, neki is.
Kibaszottul szeretem, így még agyalok a gondolaton vajon játszam Sherlock Holmes-t vagy csak éljek úgy ahogy, csapódjak egy falkához, akik majd szépen barátokká válnak? Keressek újabb esélyt a csalódáshoz?
Te mit mondasz? Tudom nem pszichológus vagy, de engem akkor mégis ki hallgat meg?

Hát mindenesetre nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattál, talán soha senkinek nem tudtam így megnyílni. Remélem ezek köztünk maradnak, én mindenki szemében mag akarok maradni az aranyos, kedves, cuki csajnak, akire mindenki számíthat ha gondja van.