életem lapjai »
- Hazugság! Mondd, te mit tennél, ha életednek vége, mint kártyavár omlik össze? Mondd, te mit tennél, ha minden, mit tudtál, nem más lenne, mint szemen szedett hazugság? Nyögdécselő vérszajhák szerte mindenütt, nyomortelep mellett luxuslakóházak, megérett a világ a pusztulásra. Ó, Rómeó, mondd, miért vagy te Rómeó? Azért, mert így neveztek el. Ahogy engem is hazugságnak. Ó, a hazugság mézédes cseppjei, mint méreg szivárog végig a világon, a világomon, én meg nézhettem, ahogy kártyavárként dől össze a rohadt életem. Ó a hazugság, az igazság fájdalomcsillapítója, a bajok okozója, háborúk kirobbantója. Te vagy, ki politikusok emel magasra és dobja le a földkéregig, te vagy az, ki miatt világok törnek romba, te, és senki más! Hazugság, hazugság, szemenszedett hazugság! - Kiáltom a semmibe, elfogva a pillanatot, majd hátracsatolom a hajamat, hogy utána meggyőződjek arról, ez nem elég ahhoz, hogy fa legyek a színjátszószakkörben. Nem, semmit se tehetek meg, semmit se! Andrea szerint kölyök vagyok még. Szerintem meg már ivarérett hím ennyi erővel.

Lorem ipsum, azt, leszopni nem akar, ki kitalálta, hogy egy nem létező szöveggel kitöltött oldalon kutassak a rohadt dokumentumot, mondd, dékáni méltányossági kérelem aláírás vagy gyakorlati jegy pótlására hol vagy? CTRL+f nem segít, hiába minden. Persze hogy most nem tudja senki se hol kell az iratot keresni, ez az én szerencsém, nem igaz? Akidolor sit amet, és te veled mit tudnék megidézni? Olyan jó, hogy csak ilyen van, olyan jó az egyetem honlapja is, nem igaz? Ez lenne az utolsó előtti előtti félévem, az utolsó előtti előtti szemeszterem, hogy aztán a boldog éveimet éljem, diákhitelmentesen, hisz ha valamit, ezt kifizette az anyám. Én már ebben az évezredben születtem, nekem ne mondják már meg a tiktok szentségtelenségére, hogy akkor most nyomtassam ki, faxoljam be és úgy küldjem át, mert sikítok és a krízishelyzetemen semmilyen starbucks kávé se segít. Hazugság, hogy az egyetem halad a korral, hazugság, hazugság, hazugság! Tőlem idősebb technikákat tanítanak egy tőlem fiatalabb szakon. Mi ez, ha nem abszurditás? Consectetur adipisicing elit, azt elit vagyok én is, legalábbis a szőlőtermesztésnek a holdra nem üvöltésnek évszázados kultúrája van a családomban, és micsoda hagyománytörő olasz vagyok, aki Ámerikában tanul tovább, hogy mechatros mazo legyen. Soha nem felejtem el, ahányszor csak nagymamám oktatott ki arról, hogy hogyan kellene viselkedni, miért fontos a nagy család, meg ilyenek, de őszintén, kezdi unni az ember, főleg, ha még csajokat is mutat be neki, hogy na, közülük valaki? Érzem én nagyi, hogy te megelégedtél azzal, akit bemutatott a nagynénéd, de én szeretnék szerelmes lenni, szeretném és szeretem élvezni a fellobbanó vágyat, az örömöt, sőt, még a szakítás utána keserűséget is, hiszen élek! És szeretem teljes egészében megélni az érzelmeimet, legyen az harag vagy keserűség, öröm vagy vágy, üresség vagy csalódottság. Sed do, azt, de mit tenni? Amikor először tanultam angolt, általános iskolába jártam és sose értettem, minek van szükségem rá. Hiszen, ha nem érti, akkor majd artikulálok. Mutogatok. De aztán kiderült, hogy mégis jó, ha van. Apám befogott a családi vállalkozásba, én meg vezettem körbe a turistákat, magyaráztam nekik a savas meg nem savas talajokról, a dőlésszögről, az egy négyzetméterre jutó átlagos napfénytartalomról, a parafákról, a soha le nem bomló üvegről, egyszóval mindenről, mi kell a jó bor elkészítéséhez. Mai napig visszajárok, mert imádom ezt csinálni, imádom, de tényleg. Atyámmal leginkább így töltöttem el minőségi időt gyerekként, tinédzserként is talán emiatt maradt meg a jó viszonyunk. Á, de a boldog gyermekkornak vége. Eiusmod tempor, hát a temperamentumommal bajok vannak, de olasz vagyok, tipikus olasz, és nekem nem kell bekötni a szájamat ahhoz, hogy megnémítsanak, elég, ha lefognak. Ó, jártál már vonattal nálunk? Van a szar, alig járó, olcsó állami, és a drága magán. Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm, semmi se hozza elő bennem a farkast úgy, mint az, de tényleg, semmi. Inkább lábbusz négy tappancson, mint az. Incididunt ut labore, laborban ritkán járok, csak ha mintát adok. Emlékszem, nagymamám mindig azt mondta, hogy az ő süteményének a titka az, hogy nem tesz bele cukrot. Hát, van benne cukor. Így járt. De azt se felejtem el soha, mikor bukásra álltam egy tárgyból, ő pedig még a papucsát is hozzám vágta. Azóta semmiből se álltam bukásra. Azt hiszed a nagyanyád ijesztő? Az enyém olasz, még egy mestervámpír is sima hétköznapi jegyellenőr hozzájuk képest! Főleg, ha fakanál van a kezükben. Akkor menekülj igazán. Vagy imádkozz Istenhez, nagyobb eséllyel hallgat meg, mint hogy túléld. Et dolore, már csak Umbridge hiányzik a képbe. Kattintok jobbra, kattintok balra, rálesek a holdnaptárra, újabb harapást intézek a szenyám felé. Nem lesz semmi baj Lucas, még időben le fogsz tudni adni mindent, nyugtatom magam, miközben ezerrel megy a feliway párologtató. He, az is azt mondta, hogy nincs nemibetegsége. Igazából, nem hazudott. Nem nemije volt. És túl későn derült ki. Meg rosszul emlékeztem az alakra. Ezt senki orrára se kötöm, mert úgy néznének rám, mint Szamárra a Shrekből. De nincs baj, a családom támogató. A családom szeret, még cirka pár ezer kilométer távlatából is, arra várok, hogy hívhassam őket. Ma van egy kuzinom születésnapja. Már hét éves, alig láttam a kölyköt, te jó ég. 2015 mintha egy napja lett volna, jézusom de öreg vagyok. Alig várom, hogy hazamenjek, hogy újra a családom körében legyek. Biztos, hogy tarkón baszom Luciot, előre készülök rá. Magnaa aliqua, jó hogy nem auqa, egy pohár bor most jólesne, de nem vagyok Jézus. Jajj, ha meghallaná a nagyi, hogy Jézus nevét hiába vettem számra, már repülne is a papucs felém, hogy mit képzelsz te szemtelen kölke, és persze vasárnap alvás helyett a templomban roskadnék. Nem mondom, Lorenzo atya elképesztően érdekesen adja elő a történeteket, és halad a korral, még instája is van, de a snap chatet már nem ugrotta meg. Hát no, mindenki kedvenc papja se lehet képes mindenre. Ő nem csak hitre téríti az embert, de igyekezik mindig a közösséget egyben tartani, figyelni a lelki egészségére, meg ilyenek. Bármiről lehet vele nyugodtan beszélni. Érdekes, nem igaz? Pár ezer kilométerről arrébb is hiányolom őt, meg a családomat. Téliszünetben hazamegyek meglátogatni őket. Meg akkor már beszerzek rendes macskamentát. Amit a boltokban kapni, mind silány minőségű, gyenge utánzat. És ó a mozzarella!

Hogy hogyan kezdődött az egész? Öt éve volt már. Hosszú az az öt év, ha belegondol az ember. Az én famíliámban nincsenek mindenféle szörnyek, mármint no, Florenzo bácsikám vámpír, de ő a család nagy-nagy-nagy… egyszóval mindig is a család nagybácsikája lesz, és kész. Vagy kétszáz éves, de mai napig fél még ő is nagyitól, ami már csak azért is nem kis teljesítmény, mert idősebb nála. Véleménye szerint az olasz nőkben van valami, ami miatt a férfiakat kéne védelmezniük tőlük. Őszintén szólva, egyetértek vele. Elég sokat beszélgettem vele, miután, nos, miután már nem vagyok ember, a nagy ritkán megjelenő családi összejöveteles nagybácsiból lett egy felvigyázó.
Az egész egy buliban kezdődött, hol valami szőke vagy barna hajú lánnyal horizontális tangóztam. Én védekeztem először, esküszöm mindenre is, hogy védekeztem! Gumival! Nincs kedvem apukává válni, főleg nem ideje korán, így igyekeztem elkerülni azt, hogy bármi is legyen, aztán pedig lehet, hogy mostanra gond nélkül gyógyítják vagy teszik tünetmentessé a nemibetegségeket, de attól függetlenül semmi kedvem se volt ahhoz, hogy én akkor most a dokihoz meg a patikába járjak. Másodszorra már nem. És ott már én nagyon kész voltam, a csaj se volt emberi alakban, valahogy, ahogy össze tudom szedni az emlékeimet. Pedig próbáltam védekezi először. De mégis megtörtént a baj, ó jaj, és én először észre se vettem, csak azt nem értettem, hogy akkor most nekem mégis miért kell egy idegen emberrel társalogni, mármint jó, tök könnyen ment, mikor rákérdezett, hogy ki változtatott át, benyögtem, hogy amilyen parti volt, csoda, hogy nem ugatok, de nem mart be senki. Egyből rávágta, hogy de fogok, én meg sokkoltan néztem rá, hogy mi a franc. Andrea, mint kiderült, Florenzo egyik ismerőse. Ott volt az első átváltozásomnál, meg az összes többinél, míg azt nem mondta, hogy okés a kölyök. Nem vagyok kölyök! Két évem ment el, két év, mikor leginkább csak azt kellett tanulnom, hogy legyek jóban a Bestiámmal, mizu van a vérszívókkal, na meg hogy merre hány méter. Én így voltam, hogy oké, oké. Az ösztöneimmel mindig bajok voltak, most is igyekszem kielégíteni a bestia igényét, hogy ne háborogjon, leginkább azzal, hogy kifárasztom, mint valami agarat. Nagy hátránya az átváltozásnak, hogy az ösztönök uralkodnak, hogy először alig bírtam nem átváltozni, borzalmas volt az önuralom megtanulása, egyszer Andrea lekötötte a karjaimat és egész nap úgy kellett kommunikálnom büntetésképp, mikor átváltoztam rosszkor, rossz időben, hát ki látott már ilyen tanárt? Mellette még hogy telihold másnapján(!!!) már legyek fitt és képes legyek az emberi kommunikációra Florenzo bácsi szerint, hát eszem megáll. Gyakorlatilag olyankor alvajáró vagyok és senki se tudja elérni, hogy én bármit is csináljak. Minden fáj meg szar. Vagy az már harmadnap? Lényeg annyi, hogy átlagosan 28 napból 26-on vagyok használható, inkább 25-ön, és akkor már optimista voltam. De én már nem vagyok kölyök, hanem mondhatni vérállat, volt cuki mesterem ki megtanított rá.
Mindezek után jelentkeztem, hova máshova, mint Amerikába egyetemre, random dobtam ki egy honlapon, és csodák csodájára felvettek. Soha az életben nem éreztem még akkora boldogságot és pánikot egyszerre, mert te jó ég, itt hagyok mindent, és te jó ég, egyetemista leszek! Iszonyatos érzés a családom, a kuzinjaim, a testvéreim nélkül, de hát ez van, ezt kell szeretni, vagy utálni. Kemény egy félévet bírtam ki, aztán a következő félévet már olaszban húztam le ösztöndíj programmal, menekültem szinte haza, de ügyes voltam és kibírtam! Mai napig büszke vagyok rá. Aztán még volt egy szemeszter, mit Magyarországon töltöttem, békésen élvezve, hogy megélek az ösztöndíjból. Falkát akarok. Magányos vagyok és nincs falkám, de terveim szerint úgyis hazamegyek egy év múlva örökre, eddig meg nem jött össze, hanem a magányos farkasok életét szívom. Ja, meg voltam félévet amúgy franciahonban is! Imádtam, tudtam tanulni a pezsgővidékekről egyetem mellett, hát eszem megáll, én voltam a legboldogabb alakváltó a világon!
Ha valaki megkér, hogy meséljek magamról, mindig összezavarodok. Főleg, ha valaki megkérdezi, na, Lucas, milyen volt az első átváltozás? Gondolom szar, mert semmire se emlékszem. Volt segítségem, Andrea volt a mesterem, ki megtanította, hogy mi merre hány méter. Ja, folyamatosan veszekszem amúgy a farkassal, ha olyanja van, mert hogy én eléggé macskás vagyok. Még házimacskának is jobban örültem volna. Össze is gömbölyödök a plédem alatt, mikor erre gondolok.

- A szép Verona igy köszön, vigyázva bosszúvágy előtt! - Éneklem, a régi falon állva kitárt karokkal mint egy jézus szobor, alattam a város, kertek majd az Adige majd a belváros, a nyomorult, turistáknak épített Júlia erkéllyel és a túlárazott édeségekkel, a turistáknak előállított műpizzákkal, mik mégis finomak, és érzem a hátamon a lökést, mit a bestiám csak egy morgással tudja le. Én fogom a gyeplőt, én vagyok a nyeregben, nem a farkas - Lucio, még egy ilyen és prémesen fogod köszönteni a Holdat legközelebb - fenyegetem meg a kuzinomat, vigyorral a számon, persze hogy nem gondolom komolyan, persze, hogy nem szánom neki ezt a sorsot. A kölyök orvos akar lenni, pedig még csak tizenhárom éves. Ó, lennék én is csak tizenhárom, de nem lehet, mert nem találták fel az időutazást.
- Perrrrsze -pörgeti meg az r-t, wow, ki tudja mondani, nahát. Olyan büszke rá, mintha csak három lenne - le se tudnál magadrrról vakarrrni, kölyök farrrkasként csavarrrognék a nyomodban és évezném idegeid húrrrjainak pengetését. Gyerrrünk, mondd csak hogy gyerrrmeket akarrrsz, mondd meg csak, hogy meguntad a magányos farrrkasok életét! Gyerrrünk, gyerrrünk, gyerrrünk!
- Hé! Arról nem én tehetek hogy nincs falkám, oké? Egy év itt, félév ott, ide visszajárni, sok egyszerűen! Eskü úgy csinálsz, mintha nem tudnád ezt Lucio! – Hadarok és hadonászok a karjaimmal, hiába minden, attól még a magány engem is megtalál, engem idegessé tesz, ha ezt felhozzák
- Icarus, Icarus, aki nem egy busz! Túl közel szállt a naphoz, és lám, meglett a veszte, a csaj meg volt veszve - nevet rám, tátott szájjal vigyorog, miközben ül a falon. Már a hold van fent, nem a napsugarak jutnak be Verona zegzugos utcáiba, hanem a közvilágítás és a fényszennyezés.
- Et tu mi fili Lucio, et tu mi! - gesztikulálok kezeimmel, lábammal, és a következő pillanatban két métert zuhanok be a fűbe. Aú, dörzsölöm a fenekemet, ez nem az amire vágyom most. Hormonokkal túl fűtött tinédzserek, az a gáz, hogy én se voltam jobb akkor.
- Vagy egy vámpírrrt szerrretnél? Hideg testével hozzád simul, forrró olaszt vesz szájába, istenem milyen yaoit lehetne belőle alkotni!
- Mi a fasz - bukok ki belőlem, mint Izzyből annál az ominózus jelenetnél. Valaki mentsen meg, hormon túlfűtött tinédzser a láthatáron.