életem lapjai » A félelem nem velünk születik, a félelem kialakul lassan, a minket körülvevő világ által. Bírtam magam azzal hitegetni mindig, hogy nem félek. Nincs mitől félnem, enyém amit akarok, akit akarok és csak a lóvét hajtottam. Azt akartam, hogy legyek valaki, hogy tőlem féljenek. Addig..amíg az egész túl nem nőtt rajtam és nem kellett ezüsttel futtatott láncokkal kísérve az alakváltók számára fenntartott börtönbe bevonulnom és megkezdenem a büntetésem. Azért, amit nem én csináltam. Azért, amihez ugyan volt közöm, de nem kellett volna elvinnem a balhét. Mert annak a faszkalapnak vissza kellett volna jönnie. Lezsírozni, hogy minden rendben van és nem kapnak rajta senkit. Erre felszívódott és engem kaptak el a zsaruk.
Ilyen esetekben nincs kérdés, nincs ítélet és idegesen gondolkodó esküdtek. Én voltam ott, én csináltam, egy állat vagyok és bűnös. Lakat rám. Bent mások a szabályok, mindig is mások voltak. Itt nem számít a fajod, az számít mit bírsz ki és mennyire bírod ledominálni a többi faszt. És persze, jóban vagy-e a hely valamelyik kiskirályával. Mert a kobra még itt is annak számít, de van bent hiéna, oroszlán, gepárd..amit akarunk. Minden nap vívd ki a helyed, minden nap reméld, hogy nem a ti csapatotok marad alul és másnap nem kell a nyelveddel felnyalni a celláját a főfasznak, nem kell pucsítanod neki. Idegőrlő. Ijesztő.
Szarul jártunk, nem egyszerű balhé volt, minket felmorzsoltak gyakorlatilag. A kiskirály kettőt felkoncolták és levágták a kézfejeit, lábfejeit. A közvetlen alatta lévőket kivégezték egyszerűen és mi? Pengék. Egyszerű késnek tűnő vackok, amikkel ügyesnek és pontosnak kell lenni. Hétre forrt rá a húsom és az még az eleje volt. Életemben először süvített a fejemben a halál gondolata, amiből...ez lett. Egy alku ígérete a velem szemben ülő ügynökkel.
- Mondja, megértette akkor, Mark? - néz fel a rengeteg papírból, amiben az eddigi beszélgetéseink tényanyagai szerepelnek. A DEA mindig kurva pontos és kurva precíz. Ez a nyolcadik alkalom, hogy meglátogatnak, mert nyilvánvalóan nem találnak semmit és mindenki megnémult. Inkább egyként masíroznak a fogdába, de nem beszélnek. - Vissza kell térnie a sajátjaihoz. - ügyetlenkedve gyújtok rá. Nyilvánvalóan megértettem, tudom mit várnak el tőlem és hajlandó vagyok megadni, csak juttassanak ki ebből a fosgödörből, mielőtt meghalok. Három hete vagyok elkülönítettben, mert az egy jó álca.
- Megértettem Corner ügynök. - mintha az olyan geci könnyű lenne a pumák esetében, hogy csak úgy kisétálok a sittről. Nyilván tudni fogja az összes, hogy alkut kötöttem és én nyilván le fogom szarni, hogy mit gondolnak. Szerencsére a DEA kidolgozta a fedősztorit, ami kellően magasra mutat. Hogy ezért pár fej porba fog hullani, nem az én bajom. St. Louisnak vissza kell kapnia, amit csinált. Megrajzolom annak a nyomorultnak az egész kapcsolati hálóját és azt is tudni fogom, mire gondol szarás közben. Ha pedig eljön a víg nap, amikor rács mögé juttatják, kegyesen állok majd az élére a macskáinak. Ő meg egy rohadt emlék lesz és nem több. Az állatok nem bosszúállóak, az emberek? Baszottul azok.

Hat és fél hónapba került magam köré kiépíteni annyi bizalmat, hogy a Kamachiq rám bízza a kapcsolattartást St. Louissal. Nyilván tudja, hogy a pokol tüzén égetném meg azt, aki elbaszta az életem, aki miatt olyan priusz lengedezik az erkölcsimben, hogy látják a Marsról is, de kinevezett, mert nekem nincs itt semmim. Engem nem kötnek érzelmek, sem család. Semmi, küldhető vagyok és küldenek is. Az asztalfőre pillantok. Bocsássa szavazásra a kérdést. Persze, nekik ez nem több, mint az üzlet megerősítése és a két falka összekapcsolása, jobban mondva összekötése az anyagi haszon reményében, de nekem sokkal többet jelent. - Akkor szavazzunk! - hangzik el a két szó, ami eldönti a jövőmet. Mert ha DEA nem kapja meg a kurva infóit, vissza kell mennem a sittre és azt nem akarom. Nem fogom megtenni. Sorban hangzik el négy igen, két nem, egy igen, tőlem egy igen, még egy nem és a Kamachiq igenje az utolsó. - Tehát döntöttünk, Beslow megy és kézben tartja az ottani ügyeinket. - bólintok, a bizalom felém még nem 100%-os, de leszarom. Ha valami asztalhoz kerül, ott a többség dönt és én elértem azokat az igeneket.
Elvonulnak és csak a Kamachiq meg én maradunk a füsttől ködös helyiségben. Csak mozgatom a poharat, valahogy a mennyei mámor érzése elmarad. - El ne baszd, Mark. Nincs több esélyed. - hangzik mély, érces hangon tőle, akit királyomként kellene imádnom. Kár, hogy odabent az én fogalmaim erről átalakultak. - Nem fogom. - felhajtom az italt és újból rágyújtok. - Lloyd nem hülye, ráadásul lezáratlan ügyetek van. - figyelmeztet még mindig, mintha az apám lenne. Igazából lehetne is majdnem. - Nincs nekem semmiféle ügyem vele. Csak ne mondd neki, hogy én megyek. A végén még felstresszeli magát. - töltök még egy pohárkával, mert ahogy elképzelem Lloyd pofáját amikor meglát, ahogy rendezi a vonásait pillanatok alatt, ó, az kurvára jóleső érzés... - Velem jöhetne Axel, még kölyök. Ráfér némi tréning. - félmosollyal javasolok, had legyen csak az ő hatalmas ötlete. - Odadobnád a srácot St. Louisnak? - mintha meglepné, pedig mindig is a végletek embere voltam és sosem eléggé kiszámítható. Ezért lettem patkány, mert a szaros életemet többre tartom már az elveknél és a nagy szavaknál. - Hát Samantha szoknyája mellett nem lesz belőle semmi. - és lennie kell valaminek, mert az az elvárás. Egyébként is kell valaki, aki nem kérdez, csak csinálja amit mondok neki. Felállok és meghajolok neki, jobb öklömet a szívemre helyezve, ahogy felénk szokás. Mielőtt bezáródik mögöttem a fal még rám szól: - Semmi balhé, Beslow!
Hát persze...
Sosincs balhé.