életem lapjai » - Szóval képviselne minket – a hang karcos, rendesen beindít, majdnem biztos vagyok benne, hogy az a vámpír az, akit kerestem. Még nem vagyok biztos benne, hiszen bármelyik alattvalóját küldheti, vagy minek hívják ezeket. Nem mozgok otthonosan a vámpírok hierarchiájában, azt tudom, hogy itt van Séaghdha, akinek szinte minden vámpír az alattvalója, vagy ha nem, talán egyszer az lesz. Mindegy, ennek még utánanézek majd jobban, ha sikerül nyélbe ütni a dolgot.
- Nem, csak úgy jöttem vámpírnézőbe – felelem flegmán egy kicsit, de gyorsan javítok a renomémon. – Igen, ha lenne olyan baj, amit el lehet intézni a tárgyaláson, egészen sok esélyt adnék annak, aki engem választ. Még hoztam néhány ügyet is, hogy ezt ellenőrizhessék, ha a rövid pályafutásom során szerzett elég jó hírnév önöknek nem lenne elegendő – a táskámból egy dossziét húzok elő, három szép győzelmemmel. Mondjuk olyan nehéz dolgom nem volt, a zsaruk és marsallok egészen sok hibát vétettek az eljárás során.
- Ismerjük a munkásságát, más érdekel – szólal meg a félhomályban, sajnos emiatt nem tudom pontosan beazonosítani a vérszívót. Elég bátor voltam, hogy idejöttem, de azért próbáltam nem túl kihívóan öltözködni, nehogy kisértésbe essenek indokolatlanul. Most nem azért jöttem, hogy élvezkedjek, az üzlet is fontos.
- Mi más? – hangom érdeklődve cseng, pedig rohadtul nem vagyok kíváncsi rá. De ha ez van, hát legyen, mesélek érdektelen dolgokról. A lábaim keresztbe téve, izgalmat színlelve harapok az ajkamba.
- Mikor és miért lett vérállat? – kérdezi, miközben érzem, hogy mögém lép. Illetve a mondatának vége már mögöttem hangzott.
- Tizenöt éve megtépkedtek egy kicsit az erdőben, ha nincs velem a bátyám – aki azóta sem tudom, hogy hogy menekült el – én sem ülnék itt. Apám elintézte, hogy összerakjanak, elég szétszórt lettem aznap – kacagok fel, és szinte érzem a mosolyát a hátamban. Addig jó, amíg nem akar csak úgy megölni szórakozásból. – Kicsit rossz volt a tanulmányaim közepette, na meg elég sok barátot vesztettem a következő két évben, amikor kiderült, hogy mi lettem. Apámnak volt és van pénze, tudja övé az a nagy szálloda, a The Windsor Court. Társtulajdonos, persze csak titokban, ahogy kell. De ezt nyilván tudták – pillantok hátra, de addigra már a vámpír az asztalom előtt áll, mellkasa nem rezdül, az arca sötétbe burkolódzik. A kis lámpa csak az asztalra vet némi fényt, csak én látszom. Szándékosan nem akarok átlátni a sötéten, pedig biztosan lenne rá mód, de tartsuk be az íratlan szabályokat, nem igaz?
- Szóval a többiek…
- Igen, ők emberek. Igen ritkán kötelező otthon lennem, vagy megjelennem partikon. Csak a kötelező és utána sietnem kell haza. Apám kérése – nos igen, nem nagyon bíznak azóta meg bennem, de nem baj, amit elértem – már a taníttatáson kívül -, azt saját magamtól értem el. Sosem éltem vissza a Jones névvel, az más kérdés, hogy biztosan volt, amikor segített.
- Hogy élte túl az első időket? – kérdezi, de kezd felhúzni és nem a farkára. Ott legalább nem kérdezősködne hülyeségeket.
- Volt egy mentorom, aki azóta vagy eltűnt, vagy meghalt. Egy ideig a szeretőm volt, de aztán megtetszett a felesége. Elváltak és azóta egyiket sem láttam. Kár értük – vigyorgok, na igen, Alan és Adriana. Azért ők tudták mitől döglik a légy, na meg én.
- Mióta harapásfüggő? – ez meglep viszont. Nem tudtam, hogy ezt bárki tudja, habár… nyilván valaki elárulta, amit nem kellett volna. Na, majd megkeresem…
- Pár éve szoktam rá, segít elfelejteni a világ gondjait. És a szex is jobb úgy – talán feltalálnak majd valami ellenszert, hogy leszokjak. De mivel rengeteg vámpír akar nekem élvezetet adni, nem annyira bánom, hogy ez van.
- Szóval ez lenne a fizetségünk, ha rád van szükségünk ribi – megjelenik az arca előttem, ahogy közelebb tolja magát a fényhez. Halványan elmosolyodom és körbenyalom az ajkamat.
- Ez, de ha még egyszer így szólítasz, letépem a gyönyörű fejed… kár lenne érte – emelem meg a szemöldökeim, miközben a vérszívó felnevet. Sőt, nem is egy.
- Van vér a pucájában, Ms. Jones – hallatszik hátulról egy másik hang. – Alexander elmehetsz. A részleteket én tisztázom Ms. Jones-szal – Alexander mosolyába félelem vegyül és tisztelet. Nem veszek el a mimikák útvesztőjében, ez a vámpír retteg az urától. Egy gyors rendben után el is tűnik, miközben Ő, akire vártam helyet foglal előttem. A szék megnyekken alatta, nekem pedig az egész testem lázba jön a látványra. Ez a megbeszélés elég hosszúra fog nyúlni, már látom.